Rólunk

Hírek, közlemények

  Kövessen minket Facebook-on is!

Őszi találkozó kecskeméti telephelyünk gyógyszerész partnereivel

Szeptember végén egy kellemes és szórakoztató őszi találkozóra invitáltuk kecskeméti telephelyünk gyógyszerész partnereit! Programunk egy finom ebéddel kezdődött a Három Gúnár Rendezvényházban, ahol Kaló Tamás Vezérigazgató és Szkenderovicsné Bodor Edit Regionális Kereskedelmi Igazgató köszöntötték a Vendégeket.

Tovább
Szimpatika Gyógyszertárak az egészséges életmódért

A Szimpatika immár másodszor állt egy tömegeket megmozgató, egészséges életmódot támogató nagyszabású rendezvény mellé: 2024. szeptember 8-án kiemelt szponzorként, valamint egy felkészült és elszánt csapattal vettünk részt a 39. Wizzair Budapest Félmaraton futóversenyen!

Tovább
A beteg érdeke a legfőbb törvény

Dr. Csóka Ildikó professzor, egyetemi tanár, a Szegedi Tudományegyetem stratégiai főigazgatója sok gyógyszerészcsalád gyermekéhez hasonlóan délutánonként a patikában írta a házi feladatát, azonban a felsőoktatás lett az, ami végül meghatározta az életét.

Tovább
A debreceni Csokonai Fórumban láttuk vendégül polgári telephelyünk gyógyszerész partnereit

Kellemes nyárzáró partnertalálkozó keretében üdvözölhettük polgári telephelyünk gyógyszerész partnereit szeptember 6-án. A debreceni Csokonai Színház – Fórumban megrendezett állófogadásunkon örömmel találkoztunk újra kedves partnereinkkel. 

Tovább
Sikeres volt az I. PHOENIX Kosárlabda Kupa!

2024. szeptember 7-8-án került sor a fóti PHOENIX Sportcsarnokban az I. PHOENIX Kosárlabda Kupára. A remek hangulatú tornán négy NB1/B-s együttes felnőtt csapatai vettek részt.

Tovább
Elindult a Szimpatika officinafelújítási programja - Lébény

Az ugyancsak idén nyáron megvalósult másik, az officinát és ezúttal a portált is megszépítő átalakítás a lébényi Koroknay Gyógyszertárban történt. A korábbi klasszikus berendezésű officinatér teljesen átalakulva várja a betegeket. A Szimpatika officinafelújítási programjának tapasztalatairól kérdeztük dr. Koroknay Katalin gyógyszertárvezetőt.

Tovább
Értékteremtés, digitalizáció és fenntarthatóság

Példaértékű dr. Havasiné Gröschl Anita szakmai pályája, hiszen ritkaságszámba megy, hogy valaki ugyanazon cégen belül igazgatói asszisztensből operatív gazdasági igazgató lesz. Mindez ráadásul úgy, hogy közben a munka mellett mesterfokozatot szerez, gyerekeket nevel és családot menedzsel, ugyanakkor olyan vezető marad, aki jó szívvel mentorálja a fiatalabb kollégákat is.

Tovább
Új vállalati filozófia a PHOENIX-Csoportnál

A vállalati filozófia a szervezet alapvető értékeit és elveit foglalja magába, és mint stratégiai elem, nagy szerepet játszik abban, hogy meghatározza a vállalat identitását és céljait. A PHOENIX-Csoport néhány hónappal ezelőtt újragondolta és frissítette a vállalati filozófiáját. Erről kérdeztük Kaló Tamást, Társaságunk vezérigazgatóját.

Tovább
Elindult a Szimpatika officinafelújítási programja

Az egyik első nagyszabású, a teljes officinát megszépítő átalakítás a soproni Király Patikában valósult meg. A megújulás után Dr. Palcsó Barnabás gyógyszertárvezetőt kérdeztük a Szimpatika officinafelújítási programja során szerzett tapasztalatairól.

Tovább
Együttműködés a DVTK - HUNTHERM és a Szimpatika Gyógyszertárak között

A DVTK- HUNTHERM magyar bajnok női kosárlabdacsapata, valamint a PHOENIX Pharma Zrt. egy sajtónyilvános eseményen jelentette be 2024. augusztus 27-én a DVTK Arénában, hogy a PHOENIX Pharma a jövőben szponzorként támogatja a csapatot. 

Tovább
A PHOENIX Pharma üzembe helyezte a második e-van gépjárművét Szegeden

A Fóti Telephely tapasztalatait felhasználva Szegeden kezdte el gyógyszerszállítási túráinak teljesítését a PHOENIX újabb e-van szállítógépjárműve.

Tovább
A PHOENIX Pharma Zrt. – Egy évünk számokban Tovább
Felújított patika átadóünnepsége Sopronban

A soproni Király Patikában ünnepeltünk nemrég: a Szimpatika officinafelújítási programjának segítségével elkészült a gyógyszertár teljes belső felújítása, és egy rövid bezárás után egy gyönyörű patikában várja ismét a betegeket a gyógyszertár csapata!

Tovább
Működésbe lépett a harmadik telephelyi napelemrendszerünk

Büszkék vagyunk rá, hogy a Zalaegerszegi és Kecskeméti telephelyeink után immár a Polgári telephelyünkön is üzembe helyeztük napelemrendszerünket!

Tovább
A kulcs a kölcsönös bizalom

A Nagy-Kevély tövében, a Pilisborosjenőt átszelő patak partján áll egy egykori sváb udvarház. Az impozáns épület olyannyira beleilleszkedik a környezetébe, hogy az erre járó nem is gondolná, hogy egy gyógyszergyártó üzemet takar a kerítés. Nem is akármilyen üzemet: a MEDITOP Gyógyszeripari Kft.-t. A cég egyik tulajdonosával, dr. Greskovits Dáviddal nem csak a vállalkozás történetéről, de a MAGYOSZ célkitűzéseiről és egy Salföldi zenei fesztiválról is beszélgettünk.

Tovább
Megújult officina a lébényi Koroknay Gyógyszertárban

Egy gyönyörűen felújított, modern, világos, Szimpatika arculati elemek felhasználásával egyedileg tervezett gyógyszertári officina átadását ünnepeltük Lébényben!

Tovább
A PHOENIX az UltraBalatonon - avagy a sport összeköt!

A PHOENIX Futárok csapata rekordidőt elérve, 20 óra és 57 perc alatt teljesítette májusban a 2024. évi UltraBalatont. Noha a verseny már néhány hónapja véget ért, az esemény még mindig gyakori beszédtéma a PHOENIX-en belül.

Tovább
Újabb napelemet helyeztünk működésbe

Nagy örömmel adunk hírt róla, hogy a Zalaegerszegi Telephelyünk után a Kecskeméti Telephelyen is üzembe helyeztük napelemrendszerünket!

Tovább
„Mit tehetek az egészségemért?" rajzpályázat

Rekord számú, csodás pályamű beérkezése után végéhez ért a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara és a PHOENIX Pharma Zrt. közös rajzpályázata „Mit tehetek az egészségemért?" címmel. A pályázat napokban lezajlott díjátadó ünnepségén kihirdették a végeredményt.

Tovább
A fiatalokért érzett felelősség motivál

A Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának dékánasszonyával, dr. Bácskay Ildikóval beszélgetve az ember újra visszakívánkozik az egyetemre. A dékánasszonnyal a felsőoktatás új feladatairól, lehetőségeiről valamint a Debreceni Egyetem és PHOENIX közös projektjeiről beszélgettünk.

Tovább
Győrben töltöttünk egy nagyszerű estét gyógyszerész partnereinkkel!

Kaló Tamás Vezérigazgató és Kovácsné dr. Horváth Irén Regionális Kereskedelmi Igazgató üdvözlő beszédükben megköszönték az észak-nyugat magyarországi gyógyszerészeknek a PHOENIX iránti bizalmukat, kiemelték a régió innovációban betöltött élenjáró szerepét és a PHOENIX elköteleződését az országrész iránt.

Tovább
Nyári partnertalálkozó a Szimpatika Gyógyszertárak vezetőivel

Egy programokkal teli rendezvényre invitáltuk Budapestre a Szimpatika Gyógyszertárak vezetőit június elején. A délelőtt folyamán Kaló Tamás, a PHOENIX Vezérigazgatója beszélt a gyógyszerpiac aktualitásairól, majd Butor Tímea Partnerprogram-vezető és Jávorkai Krisztián Szimpatika Brand Manager mutatták be a Szimpatika legújabb szolgáltatásait.

Tovább
Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata újra Európa legjobb klubcsapata lett!

Egy kihívásokkal teli szezon végén a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata újra Európa legjobb klubcsapata lett!

Tovább
Női Kézilabda Bajnokok Ligája Final Four 2024

Természetesen mi is ott voltunk szurkolni a múlt heti szenzációs meccsen a GYŐRI Audi ETO KC női kézilabdacsapatáért a Női Kézilabda Bajnokok Ligája Final Four döntőjén Budapesten.

Tovább
Varázslatos esemény Budapesten gyógyszerész partnereinkkel

Interaktív, varázslatos, színes és mindenekelőtt igen jó hangulatú partnertalálkozóra invitáltuk Fóti Telephelyünk Partnereit 2024. május végén.  

Tovább
Raktárlátogatás Kecskeméten

2024. május 14-én két csoportban vezettük körbe Gyógyszertárvezető Partnereinket Kecskeméti Telephelyünkön. Délelőtt és délután 22 gyógyszertárból összesen 35 fő vett részt a jó hangulatú eseményen.

Tovább
Hatékonyság és kommunikáció

A tudomány fejlődésével, az egészségügyi szereplők tevékenységének alakulásával, valamint a vásárlói szokások változásával az egészségügyi stratégiai tanácsadó szerepe is folyamatosan, dinamikusan változik. Hazai és nemzetközi iparági kutatási és stratégiai tanácsadói életútjáról mesélt nekünk Szerencsés Dóra, piackutatási szakember.

Tovább
Medikáció: hírek és újdonságok

Szinte hihetetlen, de a Medikáció, Magyarország piacvezető gyógyszertári E-learning platformja 3 éves lett!
Ebből a jeles alkalomból beszélgettünk Bozsóki Bernadett képzési menedzserrel, a Medikáció projekt vezetőjével.

Tovább
XVII. CPH és EUFEPS konferencia Debrecenben

A PHOENIX Pharma Zrt. platina fokozatú támogatóként vett részt Debrecenben a XVII. Congressus Pharmaceuticus Hungaricus (CPH) és EUFEPS konferencián. A rendezvény szlogenje: „Hagyomány és innováció a gyógyszerésztudományban” volt.

Tovább
A PHOENIX Pharma a HVG ESG TOP 40 listáján

Óriási hírünk van! A PHOENIX Pharma Zrt. felkerült a HVG ESG TOP 40 listájára, ami azt jelenti, hogy ott vagyunk az ország 40 legfelelősebben működő vállalata között!

Tovább
Gyógyszerész Partnereinket láttuk vendégül Szegeden

Újabb jó hangulatú PHOENIX Rendezvényen találkoztunk Gyógyszerész Partnereinkkel Szegeden. Kaló Tamás Vezérigazgató köszöntője után együtt néztük meg a „MUNKATÁRSAS! Konfliktusmegoldások humorral és improvizációval a munka világában” című előadást, amelynek vicces jelenetei mindannyiunk számára ismerősek voltak.

Tovább
Gyógyszerész Partnereinket láttuk vendégül

Tavaszköszöntő találkozóra invitáltuk dél-nyugat magyarországi Partnereinket Pécsre, a Kodály Központba.

Tovább
Gyógyszerész-hallgatók raktárlátogatása Polgári Kereskedelmi Központunkban

Április 30-án fogadtuk Polgári Telephelyünkön raktárlátogatás keretében a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának hallgatóit és az őket kísérő oktatókat. Közel húszan vettek részt a nagyon jó hangulatú rendezvényen.

Tovább
Hatalmas élmény volt az ULTRABALATON futóverseny!

„You never run alone” – „Sosem futsz egyedül”, ahogy a XVIII. NN ULTRABALATON jelmondata is nagyon helyesen szól! Igazi csapatmunka és közös siker volt, hogy a tavalyi időt megjavítva, idén nem egész 21 óra alatt sikerült megkerülni a Balatont a PHOENIX Futárok csapatának! 

Tovább
Ellenőrzés vagy támogatás?

Beszélgetés Dr. El Koulali Zakariás Országos Tisztifőgyógyszerésszel

Tovább
A 39. Vivicittá félmaratont futottuk le a hétvégén!

Szimpatika Gyógyszertárak az egészséges életmódért: kiemelt társszponzorként és saját csapattal vett részt a Szimpatika a 39. Telekom Vivicittá futóversenyen

Tovább
Napelemrendszer a PHOENIX Zalaegerszegi Telephelyén

A Zalaegerszegi Telephelyen létesített napelem 50.000 kWh-val csökkenti az éves villamosenergia-felhasználásunkat, ami körülbelül 10 családi ház éves szén-dioxid kibocsátásának felel meg.

Tovább
Ezüstérmes a PHOENIX fóti kosárlabda csapata

Óriási öröm számunkra, hogy a PHOENIX férfi felnőtt kosárcsapata szépen csillogó ezüst éremmel zárta a Dr. Hepp Ferenc férfi emlékkupát! Nagy teljesítmény ez a fiúktól, hiszen egy izgalmas mérkőzésen győzték le a papíron esélyesebb PVSK-Veola csapatát.

Tovább
Segítségnyújtás a rászorulóknak a Tündérpakk Alapítvánnyal

A PHOENIX-nél szívügyünk a segítségre szorulók támogatása, ezért örömmel járultunk hozzá adományunkkal a Tündérpakk Alapítvány tevékenységéhez. Pataki-Szomolányi Tímea, az Alapítvány vezetője vette át a vitaminkészítményekből álló adományt Kaló Tamástól, melyet Borsod vármegyei rászoruló családokhoz fognak eljuttatni.

Tovább
A „Normafa” című kép örökbefogadásával támogatjuk a Kézzelfogható Alapítvány munkáját

A Kézzelfogható Alapítvány célkitűzése, hogy különböző művészeti programokkal és képzésekkel segítse a látássérültek társadalmi integrációját. Megismerve tevékenységüket elhatároztuk a PHOENIX-nél, hogy mi is csatlakozunk az Alapítvány „Nézz körül más szemmel!” című kezdeményezéséhez.

Tovább
A PHOENIX HR-es szemmel

A PHOENIX 6 telephelyen több mint 600 főnek nyújt közvetlen munkalehetőséget, emellett pedig partnerei révén további több száz családnak biztosít megélhetést. Vogronics Krisztina HR és Kommunikációs Igazgatóval beszélgettünk a munkaerőpiac kihívásairól és a PHOENIX erre adott válaszairól.

Tovább
A gyógyszerellátásról jogi szemmel

A gyógyszer egy különleges termék, amelynek előállítását és a betegekhez történő biztonságos eljuttatását szigorú és részletes szabályozás biztosítja. Dr. Kukovecz Gáborral, Társaságunk Jogi Igazgatójával beszélgettünk a gyógyszerellátás jogi sajátosságairól és kihívásairól.

Tovább
Digitalizáció a gyógyszerellátásban

A magyarországi gyógyszerellátás európai színvonalú, melyre joggal lehetünk mindannyian büszkék. De hol áll ezen belül a digitalizáció fejlettsége és milyen irányok várhatók? Erről beszélgettünk Marik Csabával, a PHOENIX Informatikai Igazgatójával.

Tovább
Az ATV Start vendége volt Kaló Tamás, a PHOENIX Pharma Zrt. Vezérigazgatója

Az interjúban Tamás beszélt többek között:

  •  a gyógyszerellátásban tapasztalható termékhiányokról és a megoldási lehetőségeiről
  •  a gyógyszerellátás biztonságáról és a magyar gyógyszeripar értékéről
  •  arról, hogy naponta 1,5 millió doboz (!) gyógyszer hogyan jut el a betegekhez.
Megnézem a videót
Akik összekötnek bennünket - 7.

A PHOENIX-nél minden nap azon dolgozunk, hogy támogassuk a gyógyszerészeket és a gyógyszerellátás egészét. Ebben a munkánkban kiemelt szerep jut kereskedelmi csapatunknak, és benne a gyógyszertárlátogató és kereskedelmi koordinátor kollégáinknak. Cikksorozatunkban őket mutatjuk be.

Tovább
Izgalmas és aktív év előtt a PHOENIX

Gyógyszerpiaci folyamatokról és a PHOENIX 2023-as eredményeiről és kihívásairól beszélgettünk Kaló Tamás Vezérigazgatóval. A beszélgetésen Tamás megosztotta velünk azt is, hogy a PHOENIX-nek milyen tervei vannak az előttünk álló évre vonatkozóan.

Tovább
PHOENIX Videoklip – Különös Szilveszter

Fogadják szeretettel a PHOENIX Pharma Zrt. különleges évzáró videoklipjét, melyet lelkes Munkatársaink főszereplésével forgattunk!

Szeretnénk ezúton is megköszönni a Gyógyszerészek és Munkatársaik betegekért végzett felelősségteljes munkáját, valamint a PHOENIX iránti egész éves bizalmukat és együttműködésüket! És köszönjük PHOENIX-es Munkatársaink fáradhatatlan munkáját, amely lehetővé tette, hogy ebben a nehéz évben is támogatni tudtuk a gyógyszertárak és kórházak tevékenységét!

Megnézem a videót
Adventi köszöntő

Kaló Tamás vezérigazgató ünnepi köszöntője

Tovább
Akik összekötnek bennünket - 6.

A PHOENIX-nél minden nap azon dolgozunk, hogy támogassuk a gyógyszerészeket és a gyógyszerellátás egészét. Ebben a munkánkban kiemelt szerep jut kereskedelmi csapatunknak, és benne a gyógyszertárlátogató és kereskedelmi koordinátor kollégáinknak. Cikksorozatunkban őket mutatjuk be.

Tovább
Kórházi Gyógyszerészek XXIV. Kongresszusa

A PHOENIX Pharma Zrt. platina fokozatú támogatóként vett részt az év egyik meghatározó szakmai eseményén, a Kórházi Gyógyszerészek 2023. évi kongresszusán (Eger, 2023. november 10-12.).
Nagy öröm volt ismét személyesen találkozni Egerben az intézeti gyógyszerészekkel és munkatársaikkal.

Tovább
15 éves a Szimpatika

A Szimpatika születésnapja alkalmából a sződi Kamilla Patikában beszélgettünk Dr. Buránszkiné Szaller Gyöngyi és Dr. Podhorszkiné Dr. Buránszki Bernadett gyógyszerészekkel, valamint Butor Tímea Szimpatika Programvezetővel és Kaló Tamás Vezérigazgatóval.

Tovább
Akik összekötnek bennünket - 5.

A PHOENIX-nél minden nap azon dolgozunk, hogy támogassuk a gyógyszerészeket és a gyógyszerellátás egészét. Ebben a munkánkban kiemelt szerep jut kereskedelmi csapatunknak, és benne a gyógyszertárlátogató és kereskedelmi koordinátor kollégáinknak. Cikksorozatunkban őket mutatjuk be.

Tovább
A PHOENIX karbonsemlegességet tűz ki célul

A PHOENIX Csoport, Európa vezető gyógyszer-nagykereskedője és integrált egészégügyi szolgáltatója, jelentős lépésre szánta el magát: 2030-ra a saját működését tekintve széndioxid-semlegessé válik. A gyógyszerellátás területén egyedülálló célkitűzésről Kaló Tamás vezérigazgatót kérdeztük.

Tovább
Kecskeméti Kereskedelmi Központunk Partnereit láttuk vendégül

A kecskeméti Kelemen László Kamaraszínházban közel 200 partnerünket láttuk vendégül egy szórakoztató délutáni programra 2023. szeptember 30-án.

Tovább
Gyógyszerészi kompetencia a kórházi gyógyszerellátásban

A PHOENIX a gyógyszertárak piacvezető nagykereskedőjeként három évvel ezelőtt meghozta azt a döntést, hogy a felhalmozott tudást és tapasztalatot a kórházak gyógyszerellátásának segítésére is hasznosítja. Ezt a fontos és felelősségteljes folyamatot irányítja dr. Sipos Mónika, akivel korábbi éveiről és a kórházi gyógyszerellátás sajátosságairól beszélgettünk.

Tovább
Akik összekötnek bennünket - 4.

A PHOENIX-nél minden nap azon dolgozunk, hogy támogassuk a gyógyszerészeket és a gyógyszerellátás egészét. Ebben a munkánkban kiemelt szerep jut kereskedelmi csapatunknak, és benne a gyógyszertárlátogató és kereskedelmi koordinátor kollégáinknak. Cikksorozatunkban őket mutatjuk be.

Tovább
Közös kerékpártúra gyógyszerész Partnereinkkel a Fertő tó körül

Az indián nyarat kihasználva szeptember közepén gyógyszerész Partnereinkkel közösen bicikliztük körbe a csodálatos Fertő tavat.

Tovább
Szegedi központunk Gyógyszerész Partnereit láttuk vendégül

Csodálatos napsütéses időben láttuk vendégül Partnereinket az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékparkban 2023. szeptember 9-én.

Tovább
PHOENIX Patikahang felmérés szakmapolitikai kérdésekben

Néhány héttel ezelőtt gyógyszerészeket kérdeztünk meg arról, hogy hogyan látják a gyógyszerellátást érintő legaktuálisabb kérdéseket. Kaló Tamás Vezérigazgató és Kereskedelmi Igazgatóval beszélgettünk a felmérésről és annak eredményeiről.

Tovább
Akik összekötnek bennünket - 3.

A PHOENIX-nél minden nap azon dolgozunk, hogy támogassuk a gyógyszerészeket és a gyógyszerellátás egészét. Ebben a munkánkban kiemelt szerep jut kereskedelmi csapatunknak, és benne a gyógyszertárlátogató és kereskedelmi koordinátor kollégáinknak. Cikksorozatunkban őket mutatjuk be.

Tovább
PHOENIX kommunikáció a gyógyszerészek szolgálatában

PHOENIX-nél hisszük, hogy a kommunikáció és a folyamatos interakció a fejlődés egyik kulcsfontosságú alapja. Az e folyamat hátterében álló csapatot Biró Ferenc Marketing Vezető irányítja, akivel e havi számunkban a kommunikáció fontosságáról és a gyógyszerészekkel történő interakció jelentőségéről beszélgettünk.

Tovább
Akik összekötnek bennünket - 2.

A PHOENIX-nél minden nap azon dolgozunk, hogy támogassuk a gyógyszerészeket és a gyógyszerellátás egészét. Ebben a munkánkban kiemelt szerep jut kereskedelmi csapatunknak, és benne a gyógyszertárlátogató és kereskedelmi koordinátor kollégáinknak. Cikksorozatunkban őket mutatjuk be.

Tovább
Összehangolt működés

A PHOENIX meghatározó szerepet tölt be Nyugat-Magyarország gyógyszerellátásában. Ehhez a régióhoz két Kereskedelmi Központunk, a zalaegerszegi és a győri tartozik. Gröschl Gábor Regionális Logisztikai Igazgatóval beszélgettünk fejlődésről és lehetőségekről, valamint a régiót legjobban meghatározó tényezőkről.

Tovább
Akik összekötnek bennünket

A PHOENIX-nél minden nap azon dolgozunk, hogy támogassuk a gyógyszerészeket és a gyógyszerellátás egészét. Ebben a munkánkban kiemelt szerep jut kereskedelmi csapatunknak, és benne a gyógyszertárlátogató és kereskedelmi koordinátor kollégáinknak. Most induló cikksorozatunkban őket mutatjuk be.

Tovább
Medikáció, a gyógyszerészek és szakasszisztensek e-learning platformja

Bozsóki Bernadett képzési menedzserrel, a Medikáció projekt vezetőjével beszélgettünk a program újdonságairól és a Medikáció-családról.

Tovább
Egyedi import készítmények beszerzése a PHOENIX-szel

Egy 2022-es jogszabályi változásnak köszönhetően ma már egyre több gyógyszertártól kapunk megkeresést egyedi engedéllyel rendelkező gyógyszer külföldről történő beszerzésére. Vida Gabriella import specialistával beszélgettünk a leggyakrabban felmerülő kérdésekről.

Tovább
Vevőtalálkozó Derecskén

2023. június 9-én gyönyörű környezetben, a derecskei Almavirág Konferencia- és Rendezvényházban közel 200 partnerünk részvételével került sor az északkelet-magyarországi régió éves vevőtalálkozójára.

Tovább
Győri és zalaegerszegi központunk Gyógyszerész Partnereit láttuk vendégül

Egy remek estét töltöttünk együtt Partnereinkkel május 12-én a Győri AUDI Arénában, ahol egy PHOENIX-fogadást követően együtt tekintettük meg a Lord of the Dance fergeteges show-műsorát!

Tovább
Gyógyszerész Partnereinkkel a Thália Színházban jártunk

A Fóti Kereskedelmi Központ szervezésében mintegy 400 vendégünk vett részt a PHOENIX Fogadáson, majd Kaló Tamás Vezérigazgató és Csonka Gergely Regionális Kereskedelmi Igazgató köszöntője után együtt tekintettük meg az Oscar című nagysikerű előadást.

Tovább
Gyógyszerész partnereinkkel közösen szurkoltunk a Győri ETO-nak

Szenzációs meccseket láttunk és rengeteg izgalomban volt részünk a hétvégén a Női Kézilabda Bajnokok Ligája Final Four döntőjén Budapesten.

Tovább
Hatékonyság a gyógyszertárak szolgálatában

Közép-Magyarország gyógyszerellátásának meghatározó pillérei a kecskeméti és a szegedi PHOENIX telephelyek. Az ország jelentős részét lefedő két telephely logisztikai folyamatait Harmos Ádám együttesen irányítja. Az elődöktől kapott tudásról, a hatékonyság rendszerszintű értelmezéséről és a fejlesztések jótékony hatásairól beszélgettünk.

Tovább
Ultrabalaton 2023

Óriási élmény volt részt venni az ULTRABALATON futóversenyen!

Tovább
Egyszerre a gyógyszerész, a beteg és a PHOENIX képviseletében

Tárnok Krisztina Vevőszolgálati Vezetővel beszélgettünk arról, hogy hogyan fejlődött az elmúlt években a vevőszolgálat szerepe és hogy fér össze a gyógyszerészek, a betegek és a PHOENIX képviselete.

Tovább
Gyógyszeradomány a Down Alapítvány részére

Az ápoltak egészségének megőrzését szolgáló adományunkat Kaló Tamás vezérigazgatónk adta át a szervezet vezetőjének, Kaucsicsné Zsóri Katalinnak. Nagyon örültünk annak, hogy volt lehetőségünk beszélgetni ápoltakkal és ápolókkal egyaránt

Tovább
Segítségnyújtás a rászorulóknak a TündérPakk Alapítvánnyal

Mi, a PHOENIX-nél kötelességünknek érezzük, hogy segítsünk a rászorulóknak, így a TündérPakk Alapítvány segítségével több mint 1,7 millió forint értékben juttatunk el vitaminkészítményeket a gyermekek egészségének megőrzése érdekében. Ennek apropóján beszélgettünk Szomolányi Tímeával, a TündérPakk Közhasznú Alapítvány alapítójával és alapítványkezelőjével.

Tovább
PHOENIX Vevői Internetes Portál

Minden ami PHOENIX - egy helyen

A PHOENIX VIP kapcsán beszélgettünk Kaló Tamás Vezérigazgatóval és Kovácsné Dr. Horváth Irén Regionális Kereskedelmi Igazgatóval, a projekt szakmai irányítójával.

Tovább
A csapatmunka ereje

Folyamatos fejlődés Északkelet-Magyarországon

Az ország északkeleti régiójának gyógyszerellátását biztosító Polgári Telephely európai szinten is kiemelkedő hatékonysággal működik. A sikeres működés talán legfontosabb okai a jól összehangolt folyamatok és a PHOENIX munkatársai között meglévő különleges kapcsolat. A kiemelkedő teljesítmény alapját képező szakmai munkáról és a PHOENIX-en belüli együttműködésről beszélgettünk Krempaszky Péter Regionális Logisztikai Igazgatóval.

Tovább
PHOENIX gyógyszeradomány Törökország részére

Az egész világot megrendítette a néhány héttel ezelőtt Törökországban bekövetkezett földrengés pusztítása. Fontosnak éreztük, hogy részt vegyünk az OGYÉI szervezésében megvalósuló összefogásban, amelynek eredményeként a hazai gyógyszerellátási rendszer szereplői összesen 15 ezer doboz gyógyszert juttattak el Törökországba a Külgazdasági és Külügyminisztérium segítségével.

Tovább
Folytonosság a gyógyszerészek szolgálatában

Új Regionális Kereskedelmi Igazgató Kecskeméten
2023. február 1-én elindult a PHOENIX Pharma Zrt. új gazdasági éve. Ez a nap azonban nem csak emiatt volt jelentős dátum Társaságunknál, hiszen ezzel egyidőben egy fontos személyi változás is történt nálunk: Szkenderovicsné Bodor Edit kolléganőnk vette át a Kecskeméti Kereskedelmi Központ Regionális Kereskedelmi Igazgatói feladatait Dr. Barcsay Istvántól.

Tovább
Gyógyszerészi kompetencia a Minőségbiztosítás területén

A PHOENIX-nél büszkék vagyunk arra, hogy piacvezető nagykereskedőként nap mint nap hozzájárulunk a magas színvonalú hazai gyógyszerbiztonság fenntartásához és fejlődéséhez. Ebben a munkában nagy szerepe van a Társaság Minőségbiztosítási Osztályának, amelynek vezetői feladatait Kertesyné Dr. Fülöp Márta kolléganőnk tavaly adta át Dr. Pintér Máténak.

Tovább
Elkészültek a Gyógyszerügyi Egyeztető Fórum szakmai javaslatai Tovább
Elektromos gyógyszerszállító autó a PHOENIX-nél!

Megérkezett flottánkba az első elektromos gyógyszerszállító autónk! Az E-autóról és a PHOENIX fenntarthatóság melletti elkötelezettségégéről is kérdeztük Kaló Tamás vezérigazgatót és dr. Balázs Zoltán logisztikai igazgatót.

Tovább
A múlt tapasztalatával és a jelen dinamikájával a kihívásokkal szemben

Interjú Kaló Tamással

Tovább
„Az örök értékek mindig átsegítenek bennünket a nehézségeken”

Interjú Dr. Duha Gabriellával

Tovább
„Óva intenék attól, hogy temetni kezdjük a gyógyszerészet presztízsét”

Interjú Dr. Küttel Sándorral

Tovább
Amikor a felelősség kiváltság

Bercsi Zsolt immáron 25 éve vezeti a központot logisztikai igazgatóként és segíti közvetve és közvetlenül is a magyar gyógyszerellátást. Zsolttal beszélgettünk munkaszervezésről, belső folyamatokról és felelősségtudatról.

Tovább
Megújuló Szimpatika portálok

Új lehetőség a gyógyszertárak számára
A 2022-es év megújulást és új lehetőségeket hozott a SZIMPATIKA partnerprogramban. Az átfogó arculati modernizáció mellett talán a legnagyobb változás, hogy ősztől a gyógyszerészek egyedi igényeinek figyelembevételével kialakított modern és vonzó, SZIMPATIKA arculatot tükröző portál kialakításában is segítünk a gyógyszertáraknak!

Tovább
A SZIMPATIKA a Győri ETO KC női kézilabda csapat hivatalos támogatója!

Örömmel és büszkeséggel számolunk be arról, hogy a PHOENIX Pharma Zrt. a Győri ETO KC ötszörös Bajnokok Ligája-győztes női kézilabdacsapatának hivatalos támogatója lett!

Tovább
PHOENIX az újonnan épült fóti sportcsarnok névadója

Örömmel jelentjük, hogy Fót városa és a PHOENIX Pharma Zrt. közötti hosszútávú együttműködés eredményeképp az újonnan épült városi sportcsarnok a PHOENIX Sportcsarnok Fót nevet kapta.

Tovább
Széleskörű tapasztalattal a központi régióban

A PHOENIX Pharma Zrt. legnagyobb telephelye Budapest határától néhány kilométerre, Fóton található. Csonka Gergely harmadik éve vezeti a Fóti Kereskedelmi Központot. Gergellyel a régió gyógyszerellátásáról és a fóti sajátosságokról beszélgettünk.

Tovább
Lendület és dinamizmus Északkelet-Magyarországon

A polgári székhelyű regionális kereskedelmi központot immár harmadik éve Havas Gabriella vezeti. Most őt kérdezzük a régió gyógyszerellátásáról és a területi sajátosságokról.

Tovább
Együtt a gyógyszerellátásért!

Megalakult a Gyógyszerügyi Egyeztető Fórum

A gyógyszerellátási rendszer fejlesztésére és a meglévő kihívások kezelésére vonatkozó elképzelések egyeztetése, illetve megoldási javaslatok kidolgozása a célja az újból életre hívott Gyógyszerügyi Egyeztető Fórumnak (GYEF), mely júliusban kezdte el munkáját. 

Tovább
Tanuljon nyáron is a Medikációval!

Immáron több, mint egy éve indítottuk útjára a Medikáció nevű, gyógyszertári e-learning szolgáltatásunkat, és ennek internetes felületét, a medikacio.hu weboldalt. Bozsóki Bernadett képzési és prevenciós menedzserrel, a Medikáció projekt vezetőjével beszélgettünk.

Tovább
A gyógyszerellátás és a tudomány metszéspontjában

Dr. Barcsay István, a PHOENIX Pharma Zrt. Regionális Kereskedelmi Igazgatója közel 40 éve vált gyógyszerésszé, és hivatását azóta is őszinte szeretettel űzi és támogatja.Pályájáról, a régió sajátosságairól, valamint a szakmát érintő gondolatairól kérdeztük Istvánt.

Tovább
A PHOENIX Pharma Zrt. válasza a Gyógyszerészi Kamara nyílt levelére Tovább
Új időszámítás a SZIMPATIKÁBAN

A 2022-es év egy megújulást, és ezzel együtt új lehetőségeket is hoz a programban. Ennek részleteiről kérdeztük Butor Tímeát, a partnerprogram vezetőjét.

Tovább
Hagyomány és innováció

Kovácsné dr. Horváth Irén Regionális Kereskedelmi Igazgató 1998 óta irányítja a PHOENIX Pharma Zrt. nyugat-magyarországi kereskedelmi tevékenységét. Az elmúlt közel 25 év sok szép pillanatot és emléket, de sok kihívást is tartogatott számára. A régió sajátosságairól, a PHOENIX-ről és a gyógyszertárak előtt álló kihívásokról beszélgettünk Irénnel.

Tovább
Segítségnyújtás a menekülőknek

Nagy Ferenccel, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egészségügyi területért felelős szakmai vezetőjével beszélgettünk a magyar-ukrán határon tapasztalható jelenlegi helyzetről, az összegyűlt adományokról, valamint arról, hogy hogyan segíthetünk, ha még szeretnénk tenni valamit.

Tovább
PHOENIX Iránytű

Örömmel értesítjük arról, hogy a PHOENIX Pharma Zrt. egy új szolgáltatással támogatja a gyógyszertárak munkáját. A szolgáltatás lényege, hogy minden negyedévben PHOENIX Iránytű néven makrogazdasági és gyógyszerpiaci adatokat gyűjtünk össze és adunk át Önnek strukturált, könnyen értelmezhető formában.

Tovább
Gyógyszerészi kompetencia a beszerzésben

Dr. Gyetvai Lászlóval, a PHOENIX beszerzési igazgatójával beszélgettünk átalakuló szerepkörökről, ehhez történő alkalmazkodásról, valamint a teljes gyógyszerellátási rendszer megértésének fontosságáról.

Tovább
SZIMPATIKA PLUSZ - Már 150 partner!

SZIMPATIKA PLUSZ programunk – melyet 2020 februárjában indítottunk útjára – újabb mérföldkőhöz érkezett. Nagy öröm számunkra, hogy a program indulása után 2 évvel már a 150. gyógyszertárat is üdvözölhettük a SZIMPATIKA PLUSZban. E jeles alkalomból beszélgettünk Butor Tímeával, a partnerprogram vezetőjével.

Tovább
A gyógyszerellátásról pénzügyes szemmel

Interjú Vertse Gáborral, a PHOENIX Pharma Zrt. gazdasági igazgatójával

Tovább
Nehéz évek után, még nehezebbek előtt?

Kaló Tamás véleménycikke - Gondolatok a gyógyszerellátási rendszer aktuális kihívásairól, egymásrautaltságról és együttműködésről

Tovább
Gyógyszerlogisztika a 21. század harmadik évtizedében

Dr. Balázs Zoltán logisztikai igazgató összefoglalója

Tovább
A fejlesztéseket folytatjuk 2022-ben is!

A járvány hatásairól, a gyógyszerpiac kihívásairól és a PHOENIX elmúlt és éppen elkezdődött gazdasági évéről kérdeztük Kaló Tamás vezérigazgatót. Szó esik a csomagküldés korlátozásáról, a szektorok közötti összefogásról, és arról, hogy ha egyetlen dolgot kívánhatna, mi lenne az.

Tovább
A GYÓGYSZERTÁRAK JÖVŐJE

Avagy milyen megatrendekre kell választ találniuk a magyar gyógyszertáraknak

Wolfgang Wallisch az Igazgatóság elnökének összefoglalója

A hazai gyógyszertárak a teljes magyar egészségügyi rendszerhez hasonlóan nagy kihívásokkal és változásokkal néznek szembe. Társadalmunk gyors digitalizálódása újabb lökést ad ezeknek a változásoknak, és korunk úgynevezett megatrendjei feltartóztathatatlannak tűnnek.

Tovább
Év végi köszöntő

A tavalyi évben sok kedves visszajelzést kaptunk Önöktől az év végi kisfilmünkkel kapcsolatban. Ezek az üzenetek bátorítottak minket arra, hogy ebben az évben is készítsünk egy hasonló videót. A rövidfilm főszereplője ezúttal a Zöld Láda, amely talán a legfontosabb összekötő kapocs a gyógyszertárak és a PHOENIX között. Egy szimbólum, amely immár 25 éve szolgálja a gyógyszerellátást, szállítja az egészséget, és amely mindannyiunk szívéhez oly közel áll.   

Tovább a videóra
HIÁNY, ERŐHIÁNY, MUNKAERŐHIÁNY

Dr. Küttel Sándor, a PHOENIX Pharma Zrt. stratégiai tanácsadójának véleménycikke

Hónapok, évek óta olvasom a gyógyszerészhiányról szóló, néha drámai hangvételű megnyilvánulásokat. Feleségem révén személyes érintettségem van a dologban, a PHOENIX vezéreként is sok-sok tragikus, megoldhatatlan helyzettel szembesültem az elmúlt években, ráadásul anno, 12 éven keresztül a gyógyszerészképzésben is részt vettem. E tapasztalatok alapján szeretnék néhány gondolatot megosztani a kérdésről.

Tovább
Jó volt újra találkozni Siófokon!

A 31. alkalommal megrendezett Gyógyszerészek Országos Kongresszusát már nagyon vártuk, mert tudtuk, hogy az érdekes szakmai előadások mellett nagyon jó lesz hosszú idő után újra személyesen is találkozni gyógyszerész partnereinkkel! 

Tovább
A PHOENIX Pharma Zrt. sikeresen mutatkozott be a Kórházi Gyógyszerészek 23. kongresszusán!

A kongresszuson első alkalommal vettünk részt, így nagy izgalommal vártuk ezt a három tartalmas napot. Nagyon örülünk, hogy személyesen tudtunk találkozni Szegeden az intézeti gyógyszerészekkel és be tudtuk számukra mutatni a PHOENIX Pharma dinamikusan növekvő kórházi üzletágának szolgáltatásait.

Tovább
SZIMPATIKA WebTér - A kulcsrakész megoldás

Az internetes kereskedelem szárnyal, és most már a SZIMPATIKA WebTérhez csatlakozott gyógyszertárak egy része túl van az első online értékesítéseken. Az érdeklődő patikák száma is jelentős, miközben folyamatosan zajlanak a már szerződött gyógyszertárak csatlakozással kapcsolatos munkálatai. A SZIMPATIKA WebTérről, a fejlesztésről, működésről kérdeztük Kaló Tamás vezérigazgatót.

Tovább
Medikáció - E-learning a gyógyszertárakban

A PHOENIX Pharma TV 2. évadának 1. részében bemutatjuk online oktatási platformunkat, a Medikációt. Ezt a felületet gyógyszertári dolgozóknak fejlesztettük ki, melynek használata számos előnnyel, kedvezménnyel jár. Erről beszél a videóban Kaló Tamás, a PHOENIX Pharma Zrt. vezérigazgatója, valamint Bozsóki Bernadett képzési és prevenciós menedzser. Tapasztalatait Gilyénné dr. Schunk Mária, szakgyógyszerész mondja el.

Tovább a videóra
Nagy siker a Medikáció

2021. május 3-án indítottuk útjára a Medikáció nevű, gyógyszertári e-learning szolgáltatásunkat, és ennek internetes felületét a medikacio.hu weboldalt. És hogy milyen a fogadtatás? Minden várakozásunkat felülmúlja az érdeklődés és nagy örömmel tölt el minket a vizsgázók magas száma is – mondta Bozsóki Bernadett képzési és prevenciós menedzser. 

Tovább
Kisimított raktári csúcsok

Több ezer árucikk automatikus komissiózását végzik el azok az automaták, amelyeket nemrégiben állított üzembe három telephelyén a PHOENIX Pharma Zrt. A mostani, 2,5 milliárdos fejlesztés része a vállalat átfogó digitális transzformációjának. Kaló Tamás vezérigazgató és dr. Balázs Zoltán logisztikai igazgató adott interjút a Logisztikai Híradó c. lapnak.

Tovább
A SZIMPATIKA WebTér indulásra kész!

"Nagy örömömre szolgál, hogy hosszas előkészítő munka eredménye-képpen júliusban elindítjuk a SZIMPATIKA WebTér szolgáltatásunkat! A WebTér online áruházat Önnek készítettük azzal a céllal, hogy egy versenyképes, modern és kulcsrakész megoldással támogassuk a gyógyszertárát a gyors ütemben növekedő internetes vásárlás lehetőségének kialakításában." Kaló Tamás

Tovább
„A költségcsökkentésben nincs több tartalék”

„A költségcsökkentésben nincs több tartalék” címmel jelent meg interjú a Marketingpirula c. szaklapban Kaló Tamással, cégünk vezérigazgatójával.

A cikkben szó esik árrésproblémáról, a GVH-vizsgálatról, a patikák változó igényeiről valamint arról is, hogy Társaságunk idén ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját.

Tovább
Medikáció - E-learning a gyógyszertárban

Interjú Kaló Tamás vezérigazgatóval és Bozsóki Bernadett képzési és prevenciós menedzserrel a PHOENIX Pharma Zrt. új szolgáltatásáról, a Medikációról.

Tovább
Lendületben a PHOENIX

A gyógyszertárak helyzetéről, a PHOENIX piacvezető pozíciójáról, partneri viszonyról, beruházásokról, szolgáltatásokról beszélgettünk Kaló Tamás vezérigazgatóval.

Több mint egy éve vette át Kaló Tamás a PHOENIX Pharma Zrt. vezérigazgatói tisztségét dr. Küttel Sándortól. De mi történt azóta? Hogyan látja ma a gyógyszerpiacot és annak szereplőit? Mi változott, mi fejlődött az elmúlt egy évben?

Tovább
Sajtóközlemény

A PHOENIX Pharma Zrt. átfogó digitalizációs és automatizálási fejlesztést indított Polgáron és Kecskeméten

A PHOENIX Pharma Zrt. digitalizációs stratégiája részeként 2,5 milliárd Ft összegben hajt végre a hazai gyógyszer-nagykereskedelemben egyedülálló mértékű raktártechnológiai fejlesztést 3 telephelyén (Polgár, Kecskemét, Fót).

Tovább
„… mindig hinni kell a fejlődésben…”

Interjú a nyugdíjba vonuló Dr. Heideckerné Dr. Bártfay Edittel és utódjával, Harmos Ádámmal

Két és fél évtized alatt sokat tapasztaltunk és fejlődtünk, különösen az olyan kiemelkedő szakembereknek köszönhetően, mint amilyen Dr. Heideckerné Dr. Bártfay Edit is. Nyugdíjba vonulása apropóján beszélgettünk vele.

Tovább
Választható a PHOENIX E-számla

Interjú dr. Havasiné Gröschl Anitával, a PHOENIX Pharma Zrt. gazdasági igazgatójával

A PHOENIX Pharma Zrt. folyamatosan keresi azokat a megoldásokat, amelyekkel a gyógyszertárak napi munkáját tudja segíteni. Célunk az, hogy a modern informatika által nyújtott lehetőségeket is felhasználva precízebb, gyorsabb és még magasabb színvonalú szolgáltatásokat nyújtsunk vevőinknek.

Tovább
Ismét indulnak a PHOENIX továbbképzések

Interjú Dr. Barcsay István regionális kereskedelmi igazgatóval

A PHOENIX-nél a legfontosabb feladatunknak azt tekintjük, hogy a gyógyszertári munkát segítsük a lehető legtöbb szegmens tekintetében. Akár úgy is, hogy meghallgatva a gyógyszerészi igényeket újra kezdjünk valami olyasmit, amit korábban abbahagytunk. 
2021-től újra jelentkezünk egy gyógyszerész továbbképzési programmal. 

Tovább
Logisztikai fejlesztések Polgáron

Interjú Dr. Balázs Zoltánnal, a PHOENIX Pharma Zrt. Logisztikai Igazgatójával

"Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a Polgári Kereskedelmi Központ a létesítése óta fokozatosan egyre nagyobb szerepet vállal az észak-keleti régió gyógyszerellátásában." 

Tovább
Súlyos idők, nehéz terepen

Dr. Küttel Sándor véleménycikke

"Nem tudom, hogy manapság, a 2-3 perces videók és hangoskönyvek korában egy ilyen hosszú lélegzetű irományt elolvas-e még bárki is. Talán. Mert fontos, hogy legyen véleményünk, és azt el is merjük mondani."

Tovább
SZIMPATIKA PLUSZ 100!

A gyógyszertárakkal való együttműködésünket újabb szintre emelve 2020-ban útjára indítottuk a SZIMPATIKA PLUSZ-t. Nagy öröm számunkra, hogy októberben csatlakozott új programunkhoz a 100. gyógyszertár is! Ez alkalomból kérdeztük Butor Tímea partnerprogram-vezetőt.

Tovább
Bemutatkozik a Túra App

A PHOENIX Pharma TV 1. évadának 3. részében bemutatjuk a PHOENIX Pharma Zrt. legújabb fejlesztését, a Túra Appot. Az egyszerűen letölthető applikáció a gyógyszerészek mindennapi munkájában igyekszik segítséget nyújtani. 

Tovább a videóra
A PHOENIX Pharma Zrt. megkezdte az inzulinadomány kiszállítását a kórházakba

50 millió forint értékű inzulinnal és inzulinadagoló tollal támogatja a világ egyik vezető gyógyszergyártója, az Eli Lilly and Company hazai leányvállalata, a Lilly Hungária Kft. a koronavírus elleni küzdelemben a magyar kórházakat.

Tovább
"A közös célok összekovácsolnak bennünket"

A GYÓGYSZERTÁR c. magazin 2020 júniusában készített interjúja Kaló Tamás vezérigazgatóval

Tovább
Az első 100 nap

Kaló Tamás vezérigazgató az első 100 napjáról adott számot egy kétrészes videóinterjú keretében. Az első részben szó esik a rendkívüli márciusról és cégünk Facebook oldaláról is.

Tovább
Értékek és fejlődés - Csonka Gergely regionális kereskedelmi igazgató

Ez év február elsejével változás történt fóti kereskedelmi központunk élén. Smolinka József kollégánk nyugdíjba vonult, így a közép-magyarországi régió irányítását Csonka Gergely vette át.

Tovább
Értékek és fejlődés - Havas Gabriella regionális kereskedelmi igazgató

2020. februárja a polgári kereskedelmi központban is változást hozott. A kelet-magyarországi régió vezetésére Havas Gabriella kollégánk kapott megbízatást.

Tovább
Gyógyszerellátás a koronavírus járvány idején

Kaló Tamás, a PHOENIX Pharma Gyógyszerkereskedelmi Zrt. vezérigazgatójának üzenete a gyógyszerellátás helyzetéről.

Tovább a videóra
„A hivatásomról mindig lesz véleményem”

dr. Küttel Sándorral készült interjú a Gyógyszertár c. folyóirat 2020. márciusi számában

Tovább
Kaló Tamás vezérigazgatói köszöntője - Értékek és fejlődés

2020. február 1-én elkezdődött a PHOENIX Pharma Zrt. új gazdasági éve, amely az előző évekhez hasonlóan bizonyára mozgalmas lesz és sok izgalmas, érdekes szakmai kihívást tartogat majd mindannyiunk számára.

Tovább
Személyi változások a PHOENIX vezetőségében

"Ezúton szeretném tájékoztatni Önöket a PHOENIX Pharma Zrt. vezetésében bekövetkező, személyemet is érintő változásról."

Tovább
Business Superbrands 2019 elismerés

Cégünk, a PHOENIX Pharma Zrt. idén újra elnyerte a Business Superbrands elismerést.

Tovább
PHOENIX Kerékpáros Nap

Kerékpárra Fel! Ez volt a jelmondata a 2019. július 2-án első alkalommal megrendezésre került PHOENIX Kerékpáros Napnak.

Tovább
Személyi változások a PHOENIX vezetőségében

Dr. Küttel Sándor ez évben betölti 65. életévét, ezért saját döntése alapján meg kívánja osztani a munkájával járó felelősséget és a terhelést. 

Tovább
Jótékonysági futás – idén már negyedik alkalommal

A PHOENIX Pharma Zrt. – a Csodalámpa Alapítvány felkérésére – idén is indult a 2018. június 10-i K&H maratonon, hogy teljesíthesse egy beteg gyermek kívánságát.

Tovább
Jótékonysági PHOENIX Futás 2017

A PHOENIX Pharma Zrt. – a Csodalámpa Alapítvány felkérésére – idén is indult a 2017. június 11-i K&H maratonon, hogy teljesíthesse egy beteg gyermek kívánságát. 

Tovább
Jótékonysági PHOENIX Futás 2016

A PHOENIX Pharma Zrt. munkavállalói idén újra összefogtak, hogy a Csodalámpa Alapítvány szervezésében teljesíthessék egy beteg kisfiú kívánságát. 

Tovább
A PHOENIX Pharmacy Partnership indulása Európa-szerte

Mannheim/Fót, 2016. szeptember 27. – A PHOENIX Pharmacy Partnership programmal a PHOENIX egészségügyi szolgáltató vállalat közös európai fedél alá vonta a már meglévő gyógyszertári együttműködési programjait. 

Tovább
A NOVODATA akvízicójáról

Az ADG zöld utat kapott a Novodata megvételére

Tovább