Fót, 2021. február 22. – A PHOENIX Pharma Zrt. digitalizációs stratégiája részeként 2,5 milliárd Ft összegben hajt végre a hazai gyógyszer-nagykereskedelemben egyedülálló mértékű raktártechnológiai fejlesztést 3 telephelyén (Polgár, Kecskemét, Fót). Polgáron és Kecskeméten már meg is kezdte működését a raktári folyamatok optimalizálása érdekében telepített új komissiózó automata.
A PHOENIX Pharma Zrt. országszerte 6 kereskedelmi központból szolgálja ki partnereit. Az elmúlt évtizedekben tapasztalt folyamatos növekedésnek köszönhetően napjainkra szükségessé vált tevékenysége automatizáltsági fokának további növelése, hogy még magasabb színvonalon tudjon eleget tenni a fokozatosan növekvő vevői igényeknek.
„Felelősségünknek, egyben piacvezető pozíciónkkal járó kötelességünknek tekintjük a minőségi gyógyszerellátás hosszú távú fenntartását Magyarországon. Ennek egyik kulcsa a három kereskedelmi központunkat érintő, összesen 2,5 milliárd Ft értékű raktártechnológiai beruházás-sorozatunk” – nyilatkozta Kaló Tamás, a PHOENIX Pharma Zrt. vezérigazgatója.
A Társaság a Polgári Kereskedelmi Központban több mint 1 milliárd forint, míg a Kecskeméti Kereskedelmi Központban mintegy 500 millió forint értékű fejlesztés keretében korszerű raktártechnológiát telepített, valamint Polgáron a raktár alapterületét is bővítette.
„Mind a Polgári, mind a Kecskeméti Kereskedelmi Központunkból naponta több mint 3000 láda gyógyszert szállítunk ki a gyógyszertárakba és kórházakba, így rendkívül fontos, hogy belső folyamataink zökkenőmentesek, a logisztikai feladatok ütemezése pedig még hatékonyabb legyen” – tette hozzá dr. Balázs Zoltán logisztikai igazgató.
A PHOENIX Pharma Zrt. raktár-modernizációs programjának harmadik eleme a Fóti Kereskedelmi Központban valósul meg, melynek költségét szintén saját forrásból fedezik.
„Társaságunk elkötelezett partnere a hazai gyógyszertáraknak és kórházaknak, ezért szolgáltatásainkat a lehető legmagasabb színvonalon, a legkorszerűbb technológiával kívánjuk biztosítani számukra. Az ehhez szükséges folyamatos megújulás egyik fontos mérföldköve a kereskedelmi központjainkban jelenleg is zajló logisztikai fejlesztés. Külön köszönöm kollégáink kimagasló teljesítményét, mellyel jelentősen hozzájárulnak a tervezett beruházások sikeres megvalósításához” – mondta el Kaló Tamás.
Háttérinformáció
Az idén 25 éves PHOENIX Pharma Zrt. hazánk piacvezető gyógyszer-nagykereskedelmi cége, mely országszerte 6 telephelyén közel 600 munkavállalót foglalkoztat. A társaság a minőségi gyógyszerellátás elkötelezett híveként az általa forgalmazott mintegy 15.000 féle termékből évente 170 millió dobozzal szállít ki az ország közel 2300 gyógyszertára számára. Emellett magas színvonalú logisztikai és egyéb kiegészítő szolgáltatásokkal támogatja partnerei működését. Célja, hogy egészségügyi szolgáltatóként továbbra is az első számú választás legyen a gyógyszertárak és a gyógyszergyártó cégek számára is.