Magazin

Pályaívek

dr. Ördög Imre

Dr. Ördög Imre nemcsak hogy gyógyszerész családból származik, de gyógyszerész családba is házasodott: felesége édesanyja nem más, mint Dr. Inczeffyné dr. Ivicsics Katalin, akivel 2024 decemberi lapszámunkban olvashattak interjút.

Tovább
Restyánszki Bertalanné dr. Sipos Mária

Marikát, azaz Restyánszki Bertalanné dr. Sipos Máriát mindenki ismerte Encsen, akár volt dolga a patikában, akár nem. Legendás alakja volt a városi közéletnek, a gyülekezetnek, és bár soha nem kérkedett vele, de erejéhez mérten támogatta a szegényeket.

Tovább
Jeszenszky Attila

Jeszenszky Attila akkor lett paralimpikon, amikor szinte még nem is létezett ez a fogalom. Bár a keleti blokk sportolói el voltak tiltva, ő mégis versenyezhetett az 1984-es paralimpián, az USA-ban. 
Jelenleg három gyógyszertárat igazgat a feleségével

Tovább
Bolbás Józsefné

A Galga völgyében elterülő festői kisváros, Tura lakói szinte egytől-egyig név szerint ismerik az Aqua Fontis Gyógyszertár munkatársait, és ők is szinte családtagként üdvözlik a betérő turaiakat. Nem csoda, hiszen az idén 30 éves fennállását ünneplő patika és vezetője, Bolbás Józsefné Erzsike megkerülhetetlen „intézmény” a település életében. 

Tovább
Pozsonyi család

Pozsonyi Erzsébettel már találkozhattak Olvasóink lapunk hasábjain, igaz, több mint 10 évvel ezelőtt, és akkor is inkább a 100 éves Erzsébet Patika került fókuszba, mint a Pozsonyi család. Most úgy gondoltuk, érdemes bemutatnunk a dinasztiát is, ahol több generáció visz három, illetve négy gyógyszertárat, Veresegyházon és környékén.

Tovább
Gedeonné dr. Timári Mária Anna

Tiszadada maga volt a szabadság

Már régóta szó volt arról, hogy Gedeonné dr. Timári Mária Anna, vagy ahogy mindenki ismeri, Pannika mesélni fog lapunknak az életéről, de ő nehezen állt kötélnek. Amikor azonban végre leültünk a rendkívül elegáns tiszadadai gyógyszerésszel egy budapesti kávézóban beszélgetni, egy mozgalmas, izgalmas és tartalmas életút fejezetei tárultak fel

Tovább
dr. Wagner Gábor Márton

Egy kicsit le kell lassítani a világot
A gyulai Szent László Gyógyszertár frekventált helyen, a megyei kórház mellett található. Dr. Wagner Gábor Márton és felesége dr. Metykó Melinda vezetik a patikát, azonban Gábornak van egy másik hivatása is: festőművész.

Tovább
dr. Németh Tímea

Elébe kell mennünk a változásnak
Alsórákos szívében, a Csertő parkban, nyugodt, csendes környéken található a Vezér Gyógyszertár – mintha nem is a fővárosban lennénk. Közel 10 éve vezeti ezt a gyógyszertárat dr. Németh Tímea, aki a napi munkája mellett időt szakít arra is, hogy a legfiatalabbak számára vonzóvá tegye hivatását.

Tovább
dr. Melczer Mária Ágnes

A biliárdasztal mellől a tára mögé
Békéscsabán, egy csendes utcában található az Isteni Gondviselés Patika. Tulajdonosa és vezetője, dr. Melczer Mária Ágnes régi evangélikus család szülötte, ősei a Felvidékről érkeztek Békésbe. Marika több mint négy évtizede viseli szívén a csabai betegek gondját

Tovább
Dr. Barcsay István

Benne maradok a PHOENIX élő szövetében
Dr. Barcsay István neve és munkássága aligha szorul bemutatásra. A gyógyszerészek, egyetemi hallgatók többsége szinte bizonyosan találkozott már a szegedi patrióta nevével, aki egy legendás erdélyi dinasztia leszármazottja. E havi interjúnkban részletesen bemutatjuk a PHOENIX és az ő életében történt változásokat.

Tovább
dr. Péter-Szabó Mihály

Emberként tekintünk azokra, akik hozzánk fordulnak
Dr. Péter-Szabó Mihály nem nevezhető átlagos gyógyszerésznek, a felmenői közt nem találunk senkit, aki ezt a hivatást választotta volna, ráadásul ő egy nagyon sajátos üzleti filozófiával állt be a tára mögé.

Tovább
Dr. Inczeffyné dr. Ivicsics Katalin

A családi vállalkozás lényege: közös cél, közös élmények, közös eredmények
Dr. Inczeffyné dr. Ivicsics Katalin izgalmas utat járt be: mielőtt 1996-ban megnyitotta az Inczeffy Patikát Gödön, amellyel egy családi hagyományt élesztett újjá.

Tovább
dr. Dénes Margit

Generációkon átívelő elhivatottság
Budapest belvárosának szívében, a Hold utca és a Báthory utca sarkán áll a patinás BENU Panacea Gyógyszertár. A gyógyszertár vezetője, dr. Dénes Margit is nagymúltú gyógyszerész családból származik.

Tovább
dr. Baranyi Judit

A francia kapcsolat
A Capricornus Patika 1991. szeptember 16-án az első magángyógyszertárak egyikeként nyílt meg Tatán. Hosszú út vezetett el idáig, de dr. Baranyi Judit azt vallja, nem bánta meg, hogy ezt a hivatást választotta.

Tovább
dr. Borsos Gizella

Bízni kell a változásban
Dr. Borsos Gizellával beszélgetve az emberben felmerül a kérdés, hogy honnan merítette az erőt, az eltökéltséget ez a ma már nyugdíjas szakember ahhoz, hogy két kislányát egyedül nevelve belevágjon a rendszerváltozást követő kusza időkben a „vállalkozóságba”. 

Tovább
Légrádi Sándorné

Emlékezés egy legendás gyógyszerészre
Légrádi Sándorné Ági különleges szakember volt, az érdiek emlékében sokáig élénken élni fog a 2024 márciusában elhunyt gyógyszerésznő alakja.

Tovább
dr. Horváth Judit

Ahol tradíció az innováció
Nem csak a gyógyszertechnológia fejlődik folyamatosan, de úgy tűnik az officinák is átalakulóban vannak. A soproni Segítő Mária Gyógyszertár vezetője, dr. Horváth Judit közösségi térré alakította gyógyszertárát, ahol olyan rendezvényekre kerülhet sor, amelyek az egészségmegőrzést szolgálják.

Tovább
Dr. Gáspár Róbert

A KUTATÁS BEFEKTETÉS A JÖVŐBE
Dr. Gáspár Róbert a Szegedi Tudományegyetem egyetemi docense, kutatás farmakológiát tanít orvosoknak és fogorvosoknak a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Karon. De vajon miért választja valaki a kutatást? Hol jobb gyógyszerésznek lenni, a tára mögött vagy a lombikok között? Többek közt ezekről a kérdésekről beszélgettünk vele.

Tovább
dr. Csontos Ildikó

A gyógyszertár még mindig biztos pont
„Sej Nagyabonyban csak két torony látszik” – viszont három patika is van a kisvárosban, amelyek együttműködése példaértékű. Az egyik gyógyszertár a Csontos Patika, melynek vezetője, dr. Csontos Ildikó mesélt a kisvárosi lét előnyeiről és a Magángyógyszerészek Országos Szövetségének fontosságáról.

Tovább
Dr. Ibrányi Tímea

Lehet másként
Dr. Ibrányi Tímea többre vállalkozott, mint kollégái: ő nem csak a gyógyszertárba betérőknek, de a gyógyszertárban dolgozóknak is segíteni szeretne.

Tovább
Dr. Németh Eszter Kata

Galéria a patikában
Amióta világ a világ, a Duna-kanyarban otthonra leltek a művészek és alkotásaik. Azt azonban senki sem gondolná, hogy ebben a szellemi miliőben még egy gyógyszertár is képes galériává változni. Dr. Németh Eszter Katával, a Bartal Galéria egyik alapítójával, az Aranykorona Gyógyszertár tulajdonosával beszélgettünk.

Tovább
dr. Fang Máté

Építészmérnök - gyógyszerész
Dr. Fang Máté, mint oly sok kollégája, gyógyszerész családból származik, és a családi gyógyszertárat vezeti, ám ő a többséggel ellentétben jókora vargabetűvel érkezett a tára mögé.

Tovább
Dr. Csupor Dezső

Gyógyszerész a világhálón
Dr. Csupor Dezső szakgyógyszerész, gyógynövénykutató, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, egyetemi tanár. De a nevével nem csak a szakma, hanem a szélesebb közönség is találkozhatott már.

Tovább a cikkhez
Dr. Gyermán Anna

Érzékenység és dinamizmus
Dr. Gyermán Anna egy kis településen, az ötezer lelket számláló, Debrecentől néhány kilométerre található Ebesen találta meg a hivatását és egy összetartó közösséget, amelynek nélkülözhetetlen tagjává vált. Egykor a kutatás érdekelte, de a szakmai gyakorlat alatt beleszeretett az expediálásba.

Tovább a cikkhez
Dr. Borotsek Réka

Egy életre szóló hivatás
Dr. Borotsek Rékát mindenki energikus üzletasszonyként, ugyanakkor megfontolt, a munkatársaiért tűzbe menő vezetőként ismeri, aki a kollégáival az internetet is meghódította, amikor csatlakoztak a Jerusalema tánckihíváshoz. Generációváltásról, jövőképről és az egyetemi éveiről beszélgettünk vele.

Tovább a cikkhez
Dr. Somogyi Zsolt

Egy hivatás, két szakma
A csongrádi Jakabházy Gyógyszertár vezetője, Dr. Somogyi Zsolt nem csak gyógyszerész, de a közeli Szentesen gyermek háziorvosként is praktizál.

Tovább a cikkhez
Dr. Dobó Máté

Kutat, navigál, expediál
Dr. Dobó Máté, a kazincbarcikai Hospifarma Gyógyszertár fiatal munkatársa az egyetemi kutatómunka és a barcikai betegek ellátása mellett arra is szeretne időt szakítani, hogy végre megszerezze a jogosítványt – kisrepülőre.

Tovább a cikkhez
Dr. Balázs Ilona

¿HABLAS ESPAÑOL?
A budai hegyvidék egyik legbarátságosabb övezete a Böszörményi út és környéke. Kisváros ez a nagyvárosban, ékszerdoboz az Orbánhegy tövében, a Krisztinaváros fölött. Itt található a Szent Ilona  gyógyszertár, melynek vezetője és tulajdonosa Dr. Balázs Ilona, közel 40 éve.

Tovább a cikkhez
Ekésné dr. Kretovics Júlia

Az automatizálás segít, hogy többet törődhessünk a betegekkel
A Halmy Telepi Patika Vecsés kertvárosi részében helyezkedik el. A csendes utcában meghúzódó családi ház meghitt hangulatot és nyugalmat áraszt, a környéken élők tudják, hogy itt mindig szeretettel és szakértelemmel fogadják őket. Ekésné dr. Kretovics Júliával itt beszélgettünk.

Tovább a cikkhez
dr. Zempléni Szabolcs

Asztmával a csúcsra
Vannak, akiknek a pályaválasztását alapvetően meghatározza a személyes motiváció, dr. Zempléni Szabolcs is közéjük tartozik.

Tovább a cikkhez
Prof. Dr. Csóka Ildikó

"Hiszem, hogy mindent lehet jobban is csinálni”

Tovább a cikkhez