Igen, az Inczeffy Patika Tordán működött a második világháború előtt. Ez egy régi gyógyszerész dinasztia volt, csak sajnos az államosításkor elvették a patikát. Csupán egy golyóstollat vihetett magával a férjem nagyapja, aki az utolsó gyógyszertárvezető volt.
Sajnos szinte semmi tárgyi emlékünk nem maradt onnan, jelenleg egy ruhabolt működik a patika helyén. Ha néha Tordán járunk, elzarándokolunk oda, és el is szoktuk mondani az ott dolgozóknak, hogy milyen gyógyszertár állt itt régen.
Igen, az én családomban nem volt gyógyszerész, csak mérnökök meg jogászok. De a férjeméknél is csak orvosok voltak, úgyhogy én kellettem ahhoz, hogy felélesszük a családi hagyományt. Mivel gödi vagyok, itt is születtem, ezért aztán itt nyitottuk meg ezzel a patinás családi névvel a gyógyszertárat ’96-ban.
Már kicsi koromtól nagyon érdekelt a kémia és a gyógyítás, de nem kapcsoltam össze a kettőt, nem gondoltam rá, hogy gyógyszerész legyek, de orvosként se tudtam magamat elképzelni. Inkább azon törtem a fejem, hogy kutatni kellene, vagy fel kellene találni valamit. De aztán végül mégis gyógyszerész lettem, ’91-ben diplomáztam.
De a kutatás továbbra is érdekelt, ezért nem közforgalmú gyógyszertárban helyezkedtem el, hanem humán terratológiával kezdtem foglalkozni a Közegészségügyi Intézetben. Ez a tudományág a gyógyszerek, vegyszerek magzati ártalmaival foglalkozik, és nekem megadatott az a megtiszteltetés, hogy dr. Czeizel Endre mellett tanulhattam, ismerhettem meg ezt a területet, ott írtam meg a doktorimat is. Aztán jött a Heim Pál Gyermekkórház, az intézeti gyógyszertárban, illetve annak az injekció és infúzió készítő részlegében dolgoztam.
Majd eljött az az idő, amikor a külföldi gyógyszergyárak képviseletei megjelentek Magyarországon, és én a Lilly Hungáriánál kaptam állást. Prozackal és humán inzulinokkal kezdtem foglalkozni, először mint látogató. Ezalatt még jártam Czeizel doktorhoz is kutatni, közben szakvizsgáztam gyógyszerhatástanból, meg klinikai gyógyszerészetből is – fiatal voltam, tele energiával. Büszke vagyok rá, hogy az első három szakvizsgázó egyike lehettem.
Igen, és ezzel közel egy időben kezdtek jönni a gyerekek. Ők most már mindhárman felnőttek, a középső, Laci fiam ráadásul gyógyszerész lett – tavaly végzett.
Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy ez így alakult, mivel – mondanom sem kell – együtt dolgozunk, és ez egy anyának rendkívüli érzés, pláne, hogy a hivatásomról van szó. Persze nem mindig vagyunk fizikailag is egy térben, lévén időközben több patikánk is lett, és ő valamelyikben mindig helytáll. Ez a családi vállalkozás előnye, közös a cél és közösek az élmények, és persze az eredmények is.
Kata az apukája vonalát, a fogászatot viszi tovább, de emellett mentőzik is, nagyon büszkék vagyunk rá. Kata révén nagy örömünkre újabb gyógyszerész került a családba: férje dr. Ördög Imre személyében, aki szintén gyógyszerész családból származik, a szüleinek Fóton van gyógyszertára és a testvére is gyógyszerész. Nagyon büszkék vagyunk Rá is, hiszen fiatal kora ellenére személyi jogos gyógyszerész a budaörsi patikájában, bekapcsolódott a közös családi vállalkozásba és remekül végzi a feladatát.
Bence hű társam a nagy kirándulásokban, bejártuk együtt a Kék Túra útvonalát, aztán sokáig hajózott, kapitányi babérokra tört, de most őt is érdekelni kezdte a fogászat.
Ez valóban így van. Ugyanakkor a Lillyben eltöltött évekre mindig nagy hálával és szeretettel gondolok vissza, hiszen ez a nagy multinacionális cég rendkívül munkavállalóközpontú volt, és rengeteg mindenre megtanított minket. Így nyugodtan mondhatom, hogy a későbbi gyógyszertárvezetői tevékenységem nagyon sokban épült és alapozódott arra a tudásra, amit ott tanultam meg, elsősorban marketing vonalon.
Bár Budapesten volt a cég székhelye, de országszerte kutatásokban, klinikai vizsgálatokban vettünk részt. Képzéseink voltak Svájcban, Ausztriában, Angliában, és ezek a tanfolyamok azért messze túlmutattak azon, amit a Lilly hasznosítani tudott, tehát olyan tudást szereztünk meg ott, amelyet a szakmánk bármely területén, sőt azon túl is értékesíthettünk.
De visszatérve a kérdésre, akkor ez olyan volt nekem, mint egy puzzle, egyszer csak összeállt a kép. Egyrészt adódott a lehetőség, hogy gyógyszertárat alapítsunk, másrészt a rokonság is támogatta, hogy újraélesszük a családi patikát. Megvolt a hely, megvoltam én, a gyógyszerész, és bennem is megvolt az új iránti nyitottság. Izgatott a kihívás, annak ellenére, hogy multinacionális cégnél dolgoztam, kutattam és kórházban is szereztem tapasztalatokat – de hát a mi hivatásunknak ez a különleges szépsége, hogy nagyon sokoldalú. Aki elvégzi a Gyógyszerésztudományi Kart, az nagyon sok mindenből választhat. Ez nincs minden foglalkozásnál így...
Bennem megvolt a fiatalos kíváncsiság, ez egy olyan szelete volt a tortának, amit még addig nem próbáltam ki, csak annyira, amennyire az egyetemi tanulmányok mellett a kötelező gyakorlaton kellett. És őszinte leszek, én kiskoromtól kezdve nagyon szerettem mindent, ami a kereskedelemről, az eladásról szólt.
Igen! Ezt a szakma nagyon nem szereti hallani, mert a gyógyszertár az nem bolt, a tára az nem pult, stb., stb. Én erről azt gondolom, hogy ugyan közfeladatot látunk el, az egészségügyben dolgozunk, de nem tagadható le, hogy kereskedelmi tevékenységet is folytatunk. És ez nekem mindig is imponált!
Azt gondolom, hogy a közvetlen betegellátásban részt venni nagyon izgalmas és felelősségteljes feladat. Én nem éltem meg ezt visszalépésként a korábbi munkáimhoz képest, mert ez egy egészen más dimenzió. Itt ugyanis az emberi kapcsolatokról van szó, megismerhetünk élettörténeteket, és közvetlen ráhatásunk van arra, hogy hogyan alakul egy beteg sorsa. De ha kell, nem csak a beteggel, hanem az orvossal is tudunk konzultálni. Engem mindig is az a része érdekelt a gyógyszerészetnek, ami az emberről szólt.
Hát igen, az ELTE-re jártam három évig. De őszinte leszek, ebben volt egy adag becsvágy is, ugyanis van egy vörösdiplomás pszichológus nővérem, akire én mindig nagyon felnéztem. Hat évvel idősebb nálam, és hát mindig ő volt az etalon a tudás és a tanulás tekintetében.
Szóval amikor végeztem a gyógyszerészkaron, akkor úgy gondoltam, hogy beiratkozom az ELTE-re estin, pszichológus képzésre. Nem fejeztem be, mert közben jöttek a gyermekeim, és akkor indult a patika is, ezért végül csak három év lett az öt évből.
Igen, sokszor eszembe jut, mennyire örülne a férjem nagyapja, ha látna most minket. Sajnos én vele már nem találkozhattam, de mielőtt meghalt, már tudta, hogy lett a családban egy gyógyszerész.
Családi vállalkozásban működtetjük a patikáinkat, nem akartunk hálózatot építeni, de az élet hozta a lehetőségeket, mi pedig éltünk velük. De ha már itt tartunk, el kell, hogy mondjam, hogy a kezdetektől a PHOENIX-szel dolgozunk. Nem mondom, hogy nem vizsgáljuk meg időnként a lehetőségeket, de mindig a PHOENIX mellett szól minden érv. Ráadásul az elmúlt évek alatt azért megéltünk egyet, s mást, gazdasági válságokat, hogy a Covidot ne is említsem, és ezekben a helyzetekben nem azt éreztük, hogy ők is nehezítenek, hanem épp ellenkezőleg, a PHOENIX soha nem hagyott magunkra, tanácsot, segítséget kaptunk, mindig mindenre találtak megoldást, és tették ezt maximális üzleti korrektséggel és becsületességgel.
Emlékszem, régen nem minden nagykereskedő viselkedett tisztességesen a gyógyszertárakkal, de a PHOENIX már akkor is pozitívan és segítőkészen állt egy-egy bajbajutott patika mellé.
Amióta gyógyszerész vagyok, valamilyen szinten mindig megpróbáltam részt venni a Kamara életében. Kezdetben leginkább csak mint megfigyelő, vagy mint nagyon fiatal, aki tanul, mivel nálunk a családban nem volt gyógyszerész, nekem ez egy új világ volt. De mindig is úgy gondoltam, hogy ha van lehetőségünk vagy módunk a hivatásunkért tenni, akkor mindenképpen élnünk kell a lehetőséggel.
Tagja vagyok a Gyógyszertudományi Társaságnak is, ez egy fontos szerveződés, jó lenne, ha még nagyobb hangsúlyt kaphatna, és még jobban megerősödne. Nagy örömmel járok mindenféle rendezvényükre, mindig nagyon érdekes és hasznos, amit szerveznek.
De visszatérve a Kamarához, mivel itt a tagság dönt a tisztségviselőkről, ha az embert megválasztják mondjuk küldöttnek vagy megyei elnökségi tagnak – vagy ahogy engem, országos elnökségi tagnak – akkor az nagy felelősség és kötelesség is egyben, és hát persze nagyon nagy megtiszteltetés.
Egy nagyon gyorsan változó és nagyon érdekes, nagy lehetőségekkel teli világot élünk, ugyanakkor kihívások előtt áll most a hivatásunk, elég sok problematikus téma vetődik föl mostanában. A vidék gyógyszerellátása, a gyógyszerautomaták, a gyógyszerhiányok, a gazdasági helyzet, a tartozások, a kórházi kiszervezések vagy az internetes gyógyszerkereskedelem, mind olyan fontos kérdések, amik megosztják a szakmát.
Nagyon sok szervezet van, és mindannyian próbálnak valamit tenni, de hiányzik az összefogás, mert sokszor győznek a régi sérelmek, korábbi egyet nem értések. De ha a szakmai szervezetek le tudnának ülni egyeztetni, a közös célok mentén megteremtődhetne az összefogás, és sokkal hatékonyabban tudnánk érvényesíteni a gyógyszerészek érdekeit. Vannak már kedvező jelek, én mindenesetre optimista vagyok, de lényeges, hogy mindenki felismerje, mennyire fontos a párbeszéd, a dolgok megvitatása... és nem csak a gyógyszerészek között.
Kalmár András
2024. december 3.
