Üdvözöljük a PHOENIX Pharma Zrt. weboldalán
Közép-Magyarország gyógyszerellátásának meghatározó pillérei a kecskeméti és a szegedi PHOENIX telephelyek. Az ország jelentős részét lefedő két telephely logisztikai folyamatait Harmos Ádám együttesen irányítja. Az elődöktől kapott tudásról, a hatékonyság rendszerszintű értelmezéséről és a fejlesztések jótékony hatásairól beszélgettünk.
Óriási élmény volt részt venni az ULTRABALATON futóversenyen!
„Csak egy kör!”, szólt a jelmondat – na de az 210 kilométer!
Nagyon büszkék vagyunk a PHOENIX Futárok Csapatára, akik nagyszerű időeredménnyel, 21 óra és 23 perc alatt kerülték meg a tavat!
Tárnok Krisztina Vevőszolgálati Vezetővel beszélgettünk arról, hogy hogyan fejlődött az elmúlt években a vevőszolgálat szerepe és hogy fér össze a gyógyszerészek, a betegek és a PHOENIX képviselete.
Az ápoltak egészségének megőrzését szolgáló adományunkat Kaló Tamás vezérigazgatónk adta át a szervezet vezetőjének, Kaucsicsné Zsóri Katalinnak. Nagyon örültünk annak, hogy volt lehetőségünk beszélgetni ápoltakkal és ápolókkal egyaránt.
Minden ami PHOENIX - egy helyen
Február közepén indult el a PHOENIX Pharma Zrt. új Partneroldala, a PHOENIX VIP. A PHOENIX VIP kapcsán beszélgettünk Kaló Tamás Vezérigazgatóval és Kovácsné Dr. Horváth Irén Regionális Kereskedelmi Igazgatóval, a projekt szakmai irányítójával.
Mi, a PHOENIX-nél kötelességünknek érezzük, hogy segítsünk a rászorulóknak, így a TündérPakk Alapítvány segítségével több mint 1,7 millió forint értékben juttatunk el vitaminkészítményeket a gyermekek egészségének megőrzése érdekében.
Folyamatos fejlődés Északkelet-Magyarországon
Az ország északkeleti régiójának gyógyszerellátását biztosító Polgári Telephely európai szinten is kiemelkedő hatékonysággal működik. A sikeres működés talán legfontosabb okai a jól összehangolt folyamatok és a PHOENIX munkatársai között meglévő különleges kapcsolat. A kiemelkedő teljesítmény alapját képező szakmai munkáról és a PHOENIX-en belüli együttműködésről beszélgettünk Krempaszky Péter Regionális Logisztikai Igazgatóval.
Az egész világot megrendítette a néhány héttel ezelőtt Törökországban bekövetkezett földrengés pusztítása. Fontosnak éreztük, hogy részt vegyünk az OGYÉI szervezésében megvalósuló összefogásban, amelynek eredményeként a hazai gyógyszerellátási rendszer szereplői összesen 15 ezer doboz gyógyszert juttattak el Törökországba a Külgazdasági és Külügyminisztérium segítségével.
Új Regionális Kereskedelmi Igazgató Kecskeméten
2023. február 1-én elindult a PHOENIX Pharma Zrt. új gazdasági éve. Ez a nap azonban nem csak emiatt volt jelentős dátum Társaságunknál, hiszen ezzel egyidőben egy fontos személyi változás is történt nálunk: Szkenderovicsné Bodor Edit kolléganőnk vette át a Kecskeméti Kereskedelmi Központ Regionális Kereskedelmi Igazgatói feladatait Dr. Barcsay Istvántól.
A PHOENIX-nél büszkék vagyunk arra, hogy piacvezető nagykereskedőként nap mint nap hozzájárulunk a magas színvonalú hazai gyógyszerbiztonság fenntartásához és fejlődéséhez. Ebben a munkában nagy szerepe van a Társaság Minőségbiztosítási Osztályának, amelynek vezetői feladatait Kertesyné Dr. Fülöp Márta kolléganőnk tavaly adta át Dr. Pintér Máténak.
Megérkezett flottánkba az első elektromos gyógyszerszállító autónk! Az E-autóról és a PHOENIX fenntarthatóság melletti elkötelezettségégéről is kérdeztük Kaló Tamás vezérigazgatót és dr. Balázs Zoltán logisztikai igazgatót.
Évzáró videónkban Kaló Tamás Vezérigazgató, valamint Kovácsné Dr. Horváth Irén, Havas Gabriella, Dr. Barcsay István és Csonka Gergely Regionális Kereskedelmi Igazgatók értékelik az évet. Nagyon köszönjük a gyógyszerészeknek és munkatársaiknak a betegekért végzett felelősségteljes munkájukat, továbbá a PHOENIX iránti egész éves bizalmat és együttműködést!
Interjú Dr. Küttel Sándorral
Bercsi Zsolt immáron 25 éve vezeti a központot logisztikai igazgatóként és segíti közvetve és közvetlenül is a magyar gyógyszerellátást. Zsolttal beszélgettünk munkaszervezésről, belső folyamatokról és felelősségtudatról.
Új lehetőség a gyógyszertárak számára
A 2022-es év megújulást és új lehetőségeket hozott a SZIMPATIKA partnerprogramban. Az átfogó arculati modernizáció mellett talán a legnagyobb változás, hogy ősztől a gyógyszerészek egyedi igényeinek figyelembevételével kialakított modern és vonzó, SZIMPATIKA arculatot tükröző portál kialakításában is segítünk a gyógyszertáraknak!
Örömmel és büszkeséggel számolunk be arról, hogy a PHOENIX Pharma Zrt. a Győri ETO KC ötszörös Bajnokok Ligája-győztes női kézilabdacsapatának hivatalos támogatója lett!
Örömmel jelentjük, hogy Fót városa és a PHOENIX Pharma Zrt. közötti hosszútávú együttműködés eredményeképp az újonnan épült városi sportcsarnok a PHOENIX Sportcsarnok Fót nevet kapta. A csarnok ünnepélyes átadására októberben került sor, ahol Kaló Tamás, a PHOENIX vezérigazgatója a város vezetésével együtt avatta fel a modern komplexumot.
A PHOENIX Pharma Zrt. legnagyobb telephelye Budapest határától néhány kilométerre, Fóton található. Csonka Gergely harmadik éve vezeti a Fóti Kereskedelmi Központot. Gergellyel a régió gyógyszerellátásáról és a fóti sajátosságokról beszélgettünk.
A polgári székhelyű regionális kereskedelmi központot immár harmadik éve Havas Gabriella vezeti. Most őt kérdezzük a régió gyógyszerellátásáról és a területi sajátosságokról.
Megalakult a Gyógyszerügyi Egyeztető Fórum
A gyógyszerellátási rendszer fejlesztésére és a meglévő kihívások kezelésére vonatkozó elképzelések egyeztetése, illetve megoldási javaslatok kidolgozása a célja az újból életre hívott Gyógyszerügyi Egyeztető Fórumnak (GYEF), mely júliusban kezdte el munkáját.
Dr. Barcsay István, a PHOENIX Pharma Zrt. Regionális Kereskedelmi Igazgatója közel 40 éve vált gyógyszerésszé, és hivatását azóta is őszinte szeretettel űzi és támogatja.Pályájáról, a régió sajátosságairól, valamint a szakmát érintő gondolatairól kérdeztük Istvánt.
Immáron több, mint egy éve indítottuk útjára a Medikáció nevű, gyógyszertári e-learning szolgáltatásunkat, és ennek internetes felületét, a medikacio.hu weboldalt. Bozsóki Bernadett képzési és prevenciós menedzserrel, a Medikáció projekt vezetőjével beszélgettünk.
A 2022-es év egy megújulást, és ezzel együtt új lehetőségeket is hoz a programban. Ennek részleteiről kérdeztük Butor Tímeát, a partnerprogram vezetőjét.
Kovácsné dr. Horváth Irén Regionális Kereskedelmi Igazgató 1998 óta irányítja a PHOENIX Pharma Zrt. nyugat-magyarországi kereskedelmi tevékenységét. Az elmúlt közel 25 év sok szép pillanatot és emléket, de sok kihívást is tartogatott számára. A régió sajátosságairól, a PHOENIX-ről és a gyógyszertárak előtt álló kihívásokról beszélgettünk Irénnel.
Örömmel értesítjük arról, hogy a PHOENIX Pharma Zrt. egy új szolgáltatással támogatja a gyógyszertárak munkáját. A szolgáltatás lényege, hogy minden negyedévben PHOENIX Iránytű néven makrogazdasági és gyógyszerpiaci adatokat gyűjtünk össze és adunk át Önnek strukturált, könnyen értelmezhető formában.
Március elején mintegy 30.000 doboz gyógyszert és egyéb terméket ajánlottunk fel a rászorulók számára a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal együttműködve. Nagy Ferenccel, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egészségügyi területért felelős szakmai vezetőjével beszélgettünk a magyar-ukrán határon tapasztalható jelenlegi helyzetről
Dr. Gyetvai Lászlóval, a PHOENIX beszerzési igazgatójával beszélgettünk átalakuló szerepkörökről, ehhez történő alkalmazkodásról, valamint a teljes gyógyszerellátási rendszer megértésének fontosságáról.
SZIMPATIKA PLUSZ programunk – melyet 2020 februárjában indítottunk útjára – újabb mérföldkőhöz érkezett. Nagy öröm számunkra, hogy a program indulása után 2 évvel már a 150. gyógyszertárat is üdvözölhettük a SZIMPATIKA PLUSZban. E jeles alkalomból beszélgettünk Butor Tímeával, a partnerprogram vezetőjével.
Nézzünk a színfalak mögé Vertse Gáborral, a PHOENIX Pharma Zrt. gazdasági igazgatójával, hogy megértsük, mi okozza a folyamatot, és vizsgáljuk meg közösen azt is, hogyan tudunk a nehézségek ellenére versenyképesek maradni.
Kaló Tamás véleménycikke - Gondolatok a gyógyszerellátási rendszer aktuális kihívásairól, egymásrautaltságról és együttműködésről
Dr. Balázs Zoltán logisztikai igazgató összefoglalója
A járvány hatásairól, a gyógyszerpiac kihívásairól és a PHOENIX elmúlt és éppen elkezdődött gazdasági évéről kérdeztük Kaló Tamás vezérigazgatót. Szó esik a csomagküldés korlátozásáról, a szektorok közötti összefogásról, és arról, hogy ha egyetlen dolgot kívánhatna, mi lenne az.
Avagy milyen megatrendekre kell választ találniuk a magyar gyógyszertáraknak
Wolfgang Wallisch az Igazgatóság elnökének összefoglalója
Dr. Küttel Sándor, a PHOENIX Pharma Zrt. stratégiai tanácsadójának véleménycikke
Hónapok, évek óta olvasom a gyógyszerészhiányról szóló, néha drámai hangvételű megnyilvánulásokat. Feleségem révén személyes érintettségem van a dologban, a PHOENIX vezéreként is sok-sok tragikus, megoldhatatlan helyzettel szembesültem az elmúlt években, ráadásul anno, 12 éven keresztül a gyógyszerészképzésben is részt vettem. E tapasztalatok alapján szeretnék néhány gondolatot megosztani a kérdésről.
Az internetes kereskedelem szárnyal, és most már a SZIMPATIKA WebTérhez csatlakozott gyógyszertárak egy része túl van az első online értékesítéseken. Az érdeklődő patikák száma is jelentős, miközben folyamatosan zajlanak a már szerződött gyógyszertárak csatlakozással kapcsolatos munkálatai. A SZIMPATIKA WebTérről, a fejlesztésről, működésről kérdeztük Kaló Tamás vezérigazgatót.
A PHOENIX Pharma TV 2. évadának 1. részében bemutatjuk online oktatási platformunkat, a Medikációt. Ezt a felületet gyógyszertári dolgozóknak fejlesztettük ki, melynek használata számos előnnyel, kedvezménnyel jár. Erről beszél a videóban Kaló Tamás, a PHOENIX Pharma Zrt. vezérigazgatója, valamint Bozsóki Bernadett képzési és prevenciós menedzser. Tapasztalatait Gilyénné dr. Schunk Mária, szakgyógyszerész mondja el.
2021. május 3-án indítottuk útjára a Medikáció nevű, gyógyszertári e-learning szolgáltatásunkat, és ennek internetes felületét a medikacio.hu weboldalt. És hogy milyen a fogadtatás? Minden várakozásunkat felülmúlja az érdeklődés és nagy örömmel tölt el minket a vizsgázók magas száma is – mondta Bozsóki Bernadett képzési és prevenciós menedzser.
kereskedelmi központunk segítségével bármely magyarországi gyógyszertár részére biztosítani tudjuk a megbízható gyógyszerellátást. A PHOENIX Pharma Zrt. kereskedelmi központjai a következő városokban találhatók: Fót, Győr, Kecskemét, Polgár, Szeged, Zalaegerszeg