Dr. Barcsay István, Szkenderovicsné Bodor Edit, Pintér-Kiss Barbara
István: Egyáltalán nem, sőt! Ugyan nyugdíjas leszek, tehát a Szegedi Telephely Regionális Kereskedelmi Igazgatói posztjáról leköszönök, de nem hagyom el a PHOENIX-et. Stratégiai tanácsadóként folytatom a munkámat, ami együtt jár többek között azzal is, hogy az új vezetés rendelkezésére bocsájtom a korábban megszerzett tudásomat, kapcsolatrendszeremet.
A továbbiakban a szegedi telephelyet a kecskemétivel együtt Szkenderovicsné Bodor Edit fogja vezetni, a Regionális Kereskedelmi Igazgatóhelyettesi feladatot pedig Pintér-Kiss Barbara látja majd el, az ő kompetenciájuk lesz minden, ami korábban hozzám tartozott.
Biztos vagyok abban, hogy Edit és Barbara a tudásukkal és tapasztalatukkal új lendületet adnak ennek a területnek, én pedig teljes erővel támogatom majd őket! A régió támogatása mellett Kaló Tamás vezérigazgató úr felkért néhány központi feladat irányítására is, úgyhogy lehet mondani, hogy sok munkával kezdem a nyugdíjas éveimet. Edit és Barbara már régóta együtt dolgoznak, sok tapasztalatot szereztek az évek során.
Edit: 2023-tól látom el a kecskeméti Regionális Kereskedelmi Igazgatói feladatokat, és most az a megtiszteltetés ért, hogy februártól a PHOENIX Szegedi Kereskedelmi Központjának a vezetését is átvehettem Istvántól.
Igazi kihívásnak tekintem a megbízatásomat, számos ötletünk vár megvalósításra. Olyan szolgáltatásokat és innovatív megoldásokat szeretnénk kínálni a dél-magyarországi gyógyszerészeknek, amelyek segítik a napi munkájukat.
Ezzel párhuzamosan Barbara mindkét telephelyen a Regionális Kereskedelmi Igazgatóhelyettesi pozíciót fogja betölteni. Ilyen feladatkör korábban nem volt, ennek létrehozásával is azt szeretnénk elérni, hogy a lehető legjobb kereskedelmi szolgáltatást tudjunk nyújtani a partnereinknek.
Általános, minden feladatra kiterjedő helyettesítés mellett lesznek olyan feladatok is, amelyekre elsősorban Barbara fókuszál majd.
Barbara: Edittel sok évre visszanyúló és kiváló a munkakapcsolatunk. Én 2011 decemberében csatlakoztam a PHOENIX-hez, azóta sok fontos feladatot oldottunk meg együtt. Mivel én Szegeden, Edit pedig Kecskeméten volt kereskedelmi koordinátor, így párhuzamosan dolgoztunk, sőt Edit helyettesített is Szegeden 4 évig, amikor megszülettek a gyermekeim. A PHOENIX számára a dél-magyarországi régió kiemelkedően fontos és nekem szegediként szívügyem ennek az országrésznek a gyógyszerellátása.
Ráadásul Szeged is és Pécs is egyetemi városok, így a régió meghatározó sajátossága a gyógyszerészképzés. Érzékelhető a hagyománytisztelő gyógyszerészi attitűd jelenléte, amit mi a PHOENIX-nél nagyra értékelünk. Többek között ezért is örülünk annak, hogy stabil és hosszútávú kapcsolatunk van a gyógyszerészekkel. Emellett pedig kiemelt öröm, hogy a Szegedi Egyetemen keresztül a jövő gyógyszerészeit is tudjuk segíteni, amit fontos feladatunknak érzünk.
István: Azt gondolom, hogy Editnek és Barbarának köszönhetően megnő az a szakmai felület a PHOENIX-en belül, amelynek a gyógyszerészek támogatása a feladata. Amellett hogy kitűnően ismerik a piacot, a gyógyszerészek igényeit és van gyógyszerkereskedelmi tapasztalatuk, mindkét kolléganő rendkívül precíz, adminisztrációhoz kapcsolódó tudással is rendelkezik. Edit vezetői képességeit már bizonyította Kecskeméten, Barbara pedig azt a fiatalos látásmódot és dinamizmust hozza magával, amire szükségünk van a gyorsan változó piaci körülmények között.
Edit: A PHOENIX kiválóan működik a mi régiónkban is, a szolgáltatásunk színvonala magas, nagyon jó és kiegyensúlyozott kapcsolatunk van a gyógyszerészekkel. Ha ezt nézem, talán az lenne a legjobb, ha a vevőink az első időszakban nem is érzékelnének nagyobb változást.
Ugyanakkor azt is tapasztaljuk, hogy a törvényi változások, a digitalizáció, a betegek változó elvárásai, az általános gazdasági nehézségek számos kihívás elé állítják a gyógyszerészeket. A gyógyszerészek az egészségügyi ellátás frontvonalában dolgoznak, mi pedig azzal tudjuk a munkájukat segíteni, hogy gyorsan reagálunk a problémáikra. Célunk, hogy támogassuk a vevőinket olyan programokkal és szolgáltatásokkal, amelyekkel erősíteni tudják gyógyszerészi hivatásukat, társadalmi szerepüket, és amelyekkel még jobb egészségügyi szolgáltatást tudnak nyújtani a lakosság számára.
A szegedi kollégáink, a patikalátogatók, a logisztikai területen dolgozó munkatársaink kiváló szakemberek, akik mindent megtesznek azért, hogy a PHOENIX megbízható és a gyógyszertárak fejlődésélt segítő nagykereskedő partnere legyen a dél-magyarországi patikáknak.
Barbara: A fejlődésben és a fejlesztésben látom én is a perspektívát. Ezen túl mindent igyekszünk ugyanúgy biztosítani a gyógyszerészek számára a jövőben is, ahogy azt tőlünk megszokhatták.
Az én utódlásom is megoldódott, Fazekas Éva vette át a kereskedelmi koordinátori feladatokat, így február elejétől mindenki teljes erőbedobással tud majd koncentrálni az új feladataira.
Számos új ötletünk van és nagyon örülök, hogy ezzel a motivált és dinamikus csapattal kezdjük el az új gazdasági évet.
Az pedig kimondott biztonságot nyújt, hogy István a háttérből támogat minket!
Edit: A mi régiónk hatalmas, az ország egyharmadát fedi le. Talán az egyik legfontosabb piaci jellegzetesség, hogy a betegek vásárlóereje alacsonyabb, mint például a nyugati országrészben, így magasabb a támogatott gyógyszerek forgalmi aránya.
Barbara: Változó a patikák pénzügyi helyzete, a decemberben tapasztalt NEAK utalások késése például sok gyógyszertárat nagyon nehéz helyzetbe hozott. Számunkra ezek a helyzetek lehetőséget kínálnak arra, hogy átgondoljuk, hogy hogyan tudunk segíteni a gyógyszertáraknak a problémáik megoldásában.
Edit: Bár több, országos szinten is kiemelkedő gyógyszertárlánc van jelen a régióban, mégis az átlagnál több az önálló, gyógyszertári programhoz nem csatlakozott gyógyszertár. A nagy vevőink mellett természetesen rájuk is kiemelt figyelmet fordítunk, hiszen egy önálló patika sokkal érzékenyebb, és ezért sajátosságainak megfelelően biztosítunk számukra személyre szabott segítséget.
István: Komoly kihívást jelentenek a gyógyszertáraknak itt nálunk is a létszámproblémák, a hiánycikkek kérdése vagy a kistelepülések ellátatlansága.
Kíváncsi vagyok, hogy e kérdésekkel kapcsolatban milyen szakmai megoldási javaslatok kerülnek majd megvitatásra a következő években.
Egy dolgot azonban biztosan állíthatok, a PHOENIX továbbra is támogatni fogja a gyógyszerészeket a napi munkában éppen úgy, mint a nagy stratégiai kérdések megoldáskeresésében!
Kalmár András
2025. február 3.