Magazin

Élettörténetek

Dr. Csaba Miklós gyógyszerész

Tisztességesnek kell lenni
A mostani beszélgetőpartnerem, miután megtudta, hogy ő lesz a finálé, nem akart velem szóba állni, mondván: „Margitka, velem nem fejezheti be ezt a csodálatos sorozatot, hiszen én… (és jött a sok kifogás) …nem vagyok gyógyszerészek leszármazottja és nem vagyok rá méltó.” Most tessenek idefigyelni!

Tovább a cikkhez
Szolláthné Dr. Szabó Ágnes gyógyszerész

„Négy a kislány…” (Schubert-Berté után szabadon)

Egy igazi analitikussal beszélgetni és az írását nézni egy élmény. Rend és nyugalom, minden a helyén van, még én, a kíváncsiskodó is. Visszagondolva az együtt töltött időre, úgy érzem minden világos és érthető, legalább is, amiről beszéltünk. Szolláthné Dr. Szabó Ágnes gyógyszerész ül velem szemben, és az első gyógyszerész őséről szeretnék megtudni olyan történeteket, amelyeket a családi hagyomány őriz.

Tovább a cikkhez
Dr. Szabó József és családja

A gondoskodó háttér nyugalmat és biztonságot nyújt

A február közepén korán beköszöntő, majd gyorsan tovatűnő első tavaszban ez a kiruccanás - a volt, de örökké sajátomnak érzett, szűkebben vett hazám felé – és a riport főszereplőivel eltöltött idő olyannak tűnt, mint egy (tan)mese. Dr. Szabó József az aranydiplomás kollégám, akinek egy mondata jellemezte az egész beszélgetést és a vele, velük eltöltött idő hangulatát: „Egész életemben szerencsés voltam.”

Tovább a cikkhez
Dr. Berze Gábor

"Közülünk származik"

Mindig nagy öröm számomra, ha Nógrád megyébe megyek. Mert szeretem a tájat, különös vonzalom fűz az itteni emberekhez, mindig nagy meglepetés ér a beszélgető partneremet illetően, és nem utolsó sorban kedves kolléganőm, Csépke Zsuzsa kereskedelmi képviselő igazi útitárs. 

Tovább a cikkhez
Dr. Vona Ferenc és Dr. Szakács Imre

A nagybetűs Élet

Az új esztendőt, ha a kedves Olvasó egyetért, kezdjük azzal, hogy kérdezzük meg a „nyugdíjas” kollégánkat, vagy esetleg nem is egyet: hogyan tölti napjait, ha már még arról is lemondott, hogy helyettesítést sem vállal, csak lubickol a „semmittevésben”. A véletlen az évfordulók kapcsán szinte tálcán kínált fel két jóbarátot. 

Tovább a cikkhez

Archívum A-Z