Élettörténetek

Zsuzsám, volt-e a családodban előtted gyógyszerész?
Igen, a nagybátyám, Illyés Lajos, aki Erdélyben több kis faluban, köztük Parajdon, Ákosfalván volt patikus, és akinek a lánya, Illyés Kinga ismert erdélyi előadóművész volt, sokszor szerepelt a televízióban.

Emlékszem rá, az élethez, az irodalomhoz, a magyar léthez való hozzáállása példaértékű volt, a versmondása pedig lenyűgözött. Nem gondoltam, hogy egyszer egy budapesti gyógyszerésszel beszélgetve megismerem a családját is. Nagybátyád hogyan viszonyult a pályánkhoz?
Nagyon szerette a hivatását, a betegek is tisztelték, szerették. Ő beszélt rá, hogy menjek patikusnak, amikor választanom kellett, hogy hol folytassam a tanulmányaimat. Én is bátorítom a mai fiatalokat, főleg a nőket, hogy válasszák ezt a pályát, mert sok öröm és szépség van benne.

Mesélj a családodról, kik voltak az őseid?
Mint említettem Erdélyben születtem, őseim is ott éltek. Anyai részről a nagyapám, Fekete Gábor földbirtokos volt Karácsonyfalván. Nagymamám szerette volna, ha édesanyám, Fekete Ilona a gyógyszerész pályát választja. Abban az időben két év praxisban eltöltött idő után mehetett az ember egyetemre, ő el is kezdte a gyakorlatot Nagy Jenő patikájában Marosvásárhelyen, de közbe jött a szerelem, megismerkedett Bíró Béla bankigazgatóval és összeházasodtak. Marosvásárhelyen születtem – akkor éppen Magyarországhoz tartozott – 1942-ben.

Mi érdekelt, mi szerettél volna lenni?
Matematikus, de édesapám meghalt, így a család és orvos nővérem szerette volna, ha édesanyámmal maradok, ezért olyan pályát választok, amelyhez a tanulmányaimat helyben, Marosvásárhelyen el tudom végezni. Így kerültem a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem gyógyszerész karára. Közben megismerkedtem Kovalszki Péter orvostanhallgatóval, aki a zenében is tehetséges volt, több hangszeren is játszott. Ezt azért emelem ki, mert a leányom, Mária zongoraművész lett. Kicsi korától - Keresztes-Páll Magda tanárnő irányításával - elkezdett zongorázni és később, amikor Magyarországra kerültünk, azonnal felvették a budapesti Zeneakadémia előkészítő tagozatára, az úgynevezett különleges tehetségek osztályába. A felvételin az Este a székelyeknél című darabot játszotta…

Hogyan kerültetek át az anyaországba?
Első férjemtől elváltam, majd Marosvásárhelyen a patikában megismerkedtem a Fésűs családdal Hernádnémetiből, ők adtak befogadó nyilatkozatot, ezzel lehetővé vált, hogy Magyarországra jöjjünk. Időközben megismerkedtem Bán Tibor budapesti tanárral, akivel házasságot kötöttünk. 1978-ban települtünk át Budapestre a lányommal az „ismeretlenbe”. Édesanyám Marosvásárhelyen maradt, minden évben többször hazautaztunk hozzá Erdélybe, amíg élt.

A mindennapjaid, gondolom, teljesen megváltoztak.
Második férjemmel a tavalyi, 95 éves korában bekövetkezett haláláig éltünk együtt, több, mint harminc évig. Sokat dolgoztam, éjjel is, nappal is. Közben Mari lányom 1992-ben lediplomázott zongoraművészként, és tanítani is elkezdett. Az élete igen változatos, koncerteket ad, kamarazenét játszik, vonósokat kísér. Huszonöt éve házas, férje Devich Márton újságíró, a Magyar Távirati Iroda kulturális szerkesztője. Ő is muzsikus családból jött, nemcsak a hegedűs-csellista Devichek révén, hanem anyai ágon is, nagybátyja Durkó Zsolt zeneszerző. Mindig a lányomék mellett álltam, igyekeztem őket segíteni, legfőképp az unokáim körül.

Hol kezdtél Magyarországon dolgozni?
A Nagyvárad téri patikában Geszti Károly gyógyszerész vezetése alatt. Ott kerestek meg és kértek fel, hogy tanítsak a Raoul Wallenberg Egészségügyi Szakközépiskolában, aminek szintén nagyon örültem. Szerettem dolgozni, helytállni, sokat ügyeltem és jól bírtam, talán még betegállományban sem voltam. Aztán 1989-ben adódott egy lehetőség, és megpályáztam egy új állást. Így kerültem az I. kerületi Mészáros utcai patikába vezető-helyettesnek.

Mikor jött el a nagy váltás ideje, a maszek világ?
1993-ban megkeresett egy vállalkozói csapat, amely gyógyszertár nyitását tűzte ki célul, volna-e kedvem a patika kialakításához és vezetéséhez. Kispesten, az Ady Endre úton a Hétkorona Gyógyszertárat indítottam be, a patika belső kiépítésében, bebútorozásában sokat segített Csapó Zoltán gyógyszerész. Onnan kerültem át 17 évvel ezelőtt - amikor a tulajdonosok újabb patikához jutottak - a mai munkahelyemre, a szintén kispesti Csengő-Korona Gyógyszertárba, amit a mai napig vezetek.

Mesélj az unokákról!
Ők jelentik számomra az igazi boldogságot, a legtöbb szabadidőmet a lányom családjával, az unokáimmal töltöm. Réka az első, 1994-ben született. Bölcsész, filmes szakirányon tanul a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, most fog diplomázni. Tehetséges fotós. 1998-ban született Gergő, aki a csellót választotta hangszeréül. Tavaly III. díjat nyert Kölnben az Ifjú Zenészek Eurovíziós Versenyén, az egész ország láthatta a médiában, ősszel pedig Junior Prima díjas lett! Naponta öt órákat gyakorol. A legkisebb, Noémi 2004-ben látta meg a napvilágot, most negyedikes a Julianna Református Általános Iskolában, és zongorázni tanul, több kis versenyen nyert díjat.

Zsuzsa, emellett neked gyógyszerészként is helyt kell állnod!
Igen, de én a patikára is úgy gondolok, mint egy „családra”. A Csengő-Korona Gyógyszertárban úgy dolgozunk és élünk a betérő betegekkel együtt, mint egy nagy család. Sokukat személyesen ismerjük. Olyanok vagyunk, mint egy békebeli vidéki patika. Mindenkinek tudjuk a betegségét, a gyógyulását nyomon követjük. Bennünket is név szerint ismernek a vásárlók. A kollektívával, az épületben dolgozó háziorvos kollégákkal együtt minden évben megünnepeljük a karácsonyt verssel, zenével, valamilyen előadással. A közelben lakó Jókai Anna író is volt már a vendégünk, jó barátságban vagyunk. Hűséges típus vagyok, húsz éve a PHOENIX Pharma a fő beszállítóm. Csöpi családtag volt, Verának köszönhetem, hogy most beszélgetünk. Diát, Editet, Évát, Tündét és a többieket is a rendelésfelvételről nagyon szeretem: kedves hangjukkal, segítőkészségükkel igyekeznek megoldani a gondjainkat.

Feltűnően életvidám vagy, mi ennek a titka?
Alapvetően vidám, nyitott a természetem. Mindig csinálok valamit, nem nyugszom, bérletem van a Vígszínházba és az Operaházba. De a titok talán az, hogy Istenre bízzuk az életünket. Tizenöt éve a fasori református gyülekezetbe tartozunk a családdal, minden vasárnap oda járunk templomba. Ismersz onnan másokat is, például Südy György doktort és feleségét, Zsókát, vagy szintén oda járt a néhai dr. Abod Margit, 102 évet élt kolléganőnk.

Azt is említsük meg, hogy Mama gyakran vállal szolgálatot az istentisztelet alatt, vigyáz a felnőttek kisgyermekeire a gyermekmegőrzőben, vagy elviszi a gyógyszert a beteg és elesett gyülekezeti tagoknak – jegyzi meg Bíró Zsuzsa leánya.

Gondoltál rá, hogy meddig vállalod a patikusságot?
Visszatekintve mondhatom, hogy az életemet az Úr irányította. Most is valamilyen jelre várok. Isten mindig megmutatja, hogy merre kell menni. S ha eljön az ideje, ő zárja be az ajtót, miközben kinyit egy másikat. Ha abba kell, hogy hagyjam a patikai munkát, hiszem, máshol még várnak rám a teendők.

Köszönöm a szép zenét, a komoly, tanulságos beszélgetést és kívánjuk, hogy az Úr adja jelét a gondoskodó szeretetének.

G.M.A.


2015. március