Dr. Szűcs Attila klinikai szakgyógyszerész, az Országos Onkológiai Intézet főgyógyszerésze. 1994-ben végzett a Szegedi Tudományegyetemen, azóta több szakgyógyszerészi képesítést szerzett.
Dolgozott a Honvédkórházban, 2007-től vezeti az Országos Onkológiai Intézet gyógyszertárát. 2019–2021 között az OGYÉI főigazgató-helyettese volt. Számos szakmai cikk, publikáció fűződik a nevéhez, egyetemi oktató.
A Kórházi Gyógyszerészeti Szervezet idén újra elnökének választotta, valamint megkapta a Magyar Arany Érdemkeresztet az onkológiai gyógyszerészet fejlesztéséért.
Édesanyám kémiatanár, talán tőle örökölhettem némi affinitást a természettudományokhoz. Aztán az unokatestvérem épp a gyógyszerészkart végezte, amikor én a pályaválasztáson törtem a fejem, így az ő hatására néztem egyáltalán utána annak, hogy mi fán is terem a gyógyszerészet.
Nagyon megtetszett ez a pálya, jelentkeztem, és fel is vettek Szegedre, azonban előtte még be kellett vonulnom sorkatonai szolgálatra, mi voltunk talán az utolsó évfolyamok egyike, akiknek ez még kötelező volt. Be kell valljam, sosem vonzottak a fegyveres testületek, de mivel a katonaság egy részét a kecskeméti Honvédkórházban töltöttem, leszerelés után felajánlották, hogy maradjak ott kórházi gyógyszerésznek. Amikor a főgyógyszerészi kinevezést megkaptam, az együtt járt az állományba való belépéssel, így hivatásos katona lettem.
Aztán amikor megszűnt a kecskeméti Honvédkórházban a fekvőbeteg ellátás, az Országos Onkológiai Intézetbe volt lehetőségem pályázni, így kerültem erre a területre, szinte véletlenül.
Azt hiszem itt ébredtem rá igazán a hivatásom fontosságára, talán ez az az ága a kórházi gyógyszerészetnek, amely a legösszetettebb, ugyanakkor a leglátványosabb sikereket is itt lehet elérni.
Sok minden hasonló, mint a közforgalomban, ugyanúgy rendelünk, készletezünk, raktározunk, csak a gyógyszerpaletta kicsit más. A legtöbb kórházban van közvetlen lakossági ellátást végző gyógyszertári egység is, így a betegekkel mi is ugyanúgy találkozunk, mint a közforgalmú gyógyszertárban dolgozó kollégáink.
Néhány éve több kórházban is van már betegágy melletti klinikai gyógyszerészi szolgálat, és egyedi, betegre szóló gyógyszerelés is, ami régebben leginkább az egyetemekre volt jellemző, de ott sem volt általános.
A klinikai gyógyszerész közvetlen partnere az orvosnak, segíti a munkáját, végzi a terápiamenedzselést. A beteg kórházba kerüléskor a gyógyszerésszel is személyesen találkozik, aki átnézi és dokumentálja a pontos gyógyszeres terápiát, de ezen kívül az étrendkiegészítőiről, egyéb otthon szedett készítményekről is kikérdezi, hiszen ez is befolyásolhatja a bentfekvés alatti terápia eredményességét.
Az onkológiai betegellátást végző centrumokban és kórházakban a speciális, citosztatikum tartalmú keverékinfúziókat is centralizáltan, a gyógyszertárban készítjük el a betegek részére.
Azt nem mondom, hogy meg lehet szokni, de mivel folyamatosan ezzel a sérülékeny betegcsoporttal találkozom, már másként visel meg, mint az első néhány évben.
Azért mindig van egy-egy eset, ami megérint, különösen, ha fiatal páciensről van szó, vagy ha tudom, hogy a gyerekei várják otthon az emlődaganatos anyukát...
A legmodernebb gyógyszerek a nemzetközi forgalomba kerülésük után rövid időn belül hazánkban is elérhetőek. Igaz, először csak méltányossági engedéllyel lehet ezekhez a készítményekhez hozzájutni, ami elég nagy adminisztrációs teher az orvosnak, gyógyszerésznek egyaránt, és persze fölösleges stressz a betegnek. De hangsúlyozni szeretném, hogy szinte valamennyi beteg megkapja a megfelelő terápiát.
2023-ban volt 50 éves a Kórházi Gyógyszerészeti Szervezet, ezt egy nagyszabású jubileumi kongresszussal ünnepeltük meg, közel 500 fő részvételével. Szervezetünk a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság része, ezen belül foglalkozunk a kórháziklinikai gyógyszerészek szakmai, szakmapolitikai és tudományos tevékenységével.
Kongresszusokat, továbbképzéseket szervezünk, részt veszünk a szakmai irányelvek és módszertani levelek kialakításában.
Támogatjuk a fiatal klinikai gyógyszerészek munkáját, beilleszkedését, de a nyugdíjasainkról sem felejtkezünk meg, nekik is rendszeres találkozókat szervezünk.
Nagy megtisztelés, hogy újabb négy évre megkaptam az elnöki megbízást, ezek szerint a kollegáim elégedettek voltak az előző négy év munkájával.
Szervezetünk egy összetartó, egymásra figyelő nagy család, segítjük, támogatjuk egymást. Szeretnénk, ha a hazai kórházi gyógyszerészet felzárkózása a nemzetközi trendekhez töretlenül megvalósulna – de ez persze nem csak az elnökön, hanem az egész tagságon múlik.
Büszke vagyok a csapatunkra, úgy érzem együtt minden kitűzött célt el tudunk majd érni.
Több évtizeden át nagyon alacsonyak voltak a kórházi bérek, és ez megnehezítette a munkaerő-utánpótlást, de a bérrendezés óta könnyebben találunk gyógyszerész kollegát, asszisztenst viszont nagyon nehéz becsábítani a kórház berkeibe.
Nálunk ráadásul elég speciális a helyzet, mivel citosztatikus keverékinfúziós labort is működtetünk, itt kilenc asszisztens dolgozik. Erre a területre a veszélyes anyagokkal történő munkavégzés és a fokozott munkavédelmi előírások miatt még nehezebb munkatársat találni.
Ha a közforgalomban expediáltunk egy gyógyszert, annak ellenértékét a betegtől vagy a NEAK-tól kapjuk meg, a gyógyszertár a forgalom után keletkező árrésből fedezi a béreket és a rezsit.
A kórházban a betegek után kapjuk meg a finanszírozást, aminek fedezni kellene minden költséget – mint például a szakdolgozói bérek, a rezsi, az egyszerhasználatos eszközök, takarítás, diagnosztika, és természetesen maguk a gyógyszerek, kötszerek, fertőtlenítők.
Köztudomású, hogy egyre nő a kórházak eladósodása, ennek számos oka van. A költség-robbanás az egészségügyben világjelenség, egyre modernebb, de ezzel együtt egyre drágább terápiák jelennek meg.
A diagnosztika is óriásit fejlődött, ma már elképesztően precíz műszerekkel történik a kivizsgálás.
Az onkológiai betegek kezelése hatalmas összeget emészt fel, mivel napjainkban szinte mindenki személyre szabott terápiát kap, és mind a klinikai vizsgálatok, mind a hatóanyagok legyártása nagyon költséges.
Egy-egy génhibára ható gyógyszer csak kis létszámú betegcsoportra alkalmazható, ezért a klinikai vizsgálat is nehezebben kivitelezhető, nincs „tömeggyártás”, mint például egy vérnyomáscsökkentőnél, amit a hypertóniás populáció nagy része szedhet.
Ahogy a legfejletteb országok sem találtak még megoldást a problémára, úgy nekem sincs sajnos erre receptem, de a protokollok elkészítése és betartása valamennyire mederben tarthatja a költségeket – de ez sem ad megoldást az alulfinanszírozottságra.
Sok segítséget kapunk a nagykereskedőktől, naponta többször szállítanak, akár vasárnap éjszaka is kiszolgálnak bennünket, ha sürgős esetről van szó. Az életmentő készítményeket mindig készleten tartják, folyamatosan tájékoztatnak a hiánycikkekről, ha szükséges, külföldről is behozzák a hiányzó gyógyszereket.
Vannak speciális finanszírozású drága készítmények, melyek miatt szintén napi kapcsolatban kell álljunk. A PHOENIX néhány éve lépett be a kórházi piacra, előtte inkább csak a közforgalmú gyógyszertárakat szolgálta ki. Most már évről-évre nagyobb szerepet vállal a kórházakban is, ami nagyfokú elkötelezettséget jelent, hiszen tudjuk, hogy a kórházak nem a legjobban fizető partnerek. Sokszor hosszú távon ők fizetik a betegellátást, ezzel a PHOENIX komoly felelősséget vállal a magyar betegek sorsáért.
A feleségem védőnő, a lányom klinikai szakpszichológus jelölt, a vőlegénye orvos, így sokszor téma az egészségügy és a betegellátás a családban.
Tavasszal két hetet voltunk Japánban, cseresznyevirágzás idején, ez óriási élmény volt. Teljesen más kultúra, mint a mienk, csodálatos tájak, hihetetlen technikai fejlettség, végtelen kedves emberek és hát a hagyományok tisztelete... Teljesen ámulatba ejtett! Kalandunk is volt, egy csoportos utazás során.
Egyiptomban éjszaka szállt le a gépünk, ahol a buszparkolóban sötét volt, így rossz buszra szálltunk. Gízában lett volna a szállásunk, de az a busz Kairó másik végébe vitt, csak ott derült ki, hogy rossz helyen vagyunk. Hívtak ugyan nekünk egy taxit, hogy elvigyen a szállásunkra, de Kairó olyan részein át autóztunk a sötét éjszakában, ahol turista talán még soha nem járt. A szállodában már gépfegyveres katonák vártak, mert azt hitték elraboltak bennünket. Kicsit ki is kaptunk az idegenvezetőtől, hogy „eltűntünk”. Azóta alaposan megnézem, mire szállok fel...
Kalmár András
2025. szeptember 1.