2003-ban végzett a Szegedi Tudományegyetemen, majd a zirci Szent Bernát Gyógyszertárban kezdte pályafutását. Gyógyszerügyi szervezés és igazgatás szakvizsgáját 2011-ben szerezte meg.
Kamarai munkája során aktívan részt vett az egészségügy digitalizációjában, többek között az EESZT bevezetését előkészítő informatikai feladatokban. Informatikai érdeklődésének köszönhetően számos, gyógyszertárakkal együttműködő vállalat munkáját támogatta webes és digitális fejlesztések területén.
2017-ben ROWA-szakértőként csatlakozott a magyarországi forgalmazó céghez, ahol azóta is segíti a gyógyszerészeket a robotizált rendszerek használatában.
2019 óta a balatonfüredi Marina Gyógyszertár személyi jogos gyógyszerésze és tulajdonosa. Kiemelt célja a digitális megoldások gyógyszertári folyamatokba történő integrálása a hatékonyság és a korszerű működés érdekében.
Igen, Hargita megyében, Maroshévízen laktunk, aztán 1990-ben költöztünk Magyarországra.
Édesanyám Zircen talált munkát. Pár évvel később zajlott a gyógyszertárak privatizációja, és az akkori gyógyszertárvezetővel közösen privatizálták a patikát. Így lett ő a zirci gyógyszertár résztulajdonosa, majd később megvásárolta a teljes vállalkozást.
Ők már a Ceaușescu-korszakban beadták a kivándorlási kérelmüket, de édesapámnak, aki egy nagy bútorgyár igazgatója volt, esélye sem volt arra, hogy kiengedjék. Viszont a rendszerváltás után néhány hónappal beültek a sárga színű Daciánkba, és végigjárták azokat az ismerőseiket, akik már korábban Magyarországra települtek, gyógyszerészi állást kerestek édesanyámnak, vagy valamilyen, faipari mérnöki végzettségéhez illő munkát édesapámnak. Így jutottak el Zircre is, ahol egy Marosvásárhelyről ismert fogorvos házaspár segítségével édesanyám betölthette a megüresedett gyógyszerészi állást.
Amikor elindultak, azt mondták nekem – én akkor a nagymamámmal maradtam otthon –, hogy egy hét múlva visszajönnek, de végül édesapám egyedül jött haza. Akkoriban még nem volt mobiltelefon, a nemzetközi hívások sok pénzbe kerültek, így nem beszéltünk, amíg távol voltak. Édesapámtól tudtam meg, hogy édesanyám már nem is jön vissza Erdélybe, hanem azonnal munkába állt Zircen. Mondjuk akkoriban még szolgálati lakás is járt, így talán az átköltözés praktikus része nem volt annyira nehéz, inkább maga a sorsfordító döntés nehezedett rájuk óriási súllyal.
Édesapám különösen nagy áldozatot vállalt, otthon egy nagy bútorgyár igazgatójaként több száz ember munkájáért felelt, Magyarországon viszont végül a veszprémi Balaton Bútorgyár üzemvezetője lett, ahol már csak egy húszfős csapatot irányíthatott, innen ment nyugdíjba. Szakmai szempontból ez hatalmas visszalépés volt.
A szüleim a mai napig azt mondják, hogy kizárólag miattam döntöttek a költözés mellett, de tízéves gyerekként ezt akkor inkább veszteségként éltem meg: ott kellett hagynom minden barátomat, az addigi életemet. Harmincöt év távlatából azonban már nem tudok elég hálás lenni azért, amit értem vállaltak.
Igen, még mindig aktív. A zirci gyógyszertárat, a Szent Bernátot vezeti. Én 2019-től a balatonfüredi Marina Gyógyszertár személyi jogos gyógyszerésze vagyok. Közösen működtetjük a patikákat, a hétköznapokban édesanyám Zircen dolgozik, míg én Balatonfüreden vagyok.
Igen, Hanga, a nagyobbik, idén érettségizett, Dorka pedig még két évig gimnáziumba jár.
Semmi sem kizárt, de ez az ő döntésük. Mi tagadás, Hangának vannak ilyen irányú ambíciói, majd meglátjuk, mit hoz a jövő. A kisebbik lányomnál ez a kérdés még nem igazán került napirendre.
Valóban. A nyári három hónapban gyakorlatilag megduplázódik a betegek száma, de mivel a gyógyszerészet nem idénymunka, nem tudok nyárra felvenni kisegítőket. Ahhoz, hogy a betegek ugyanazt a színvonalú ellátást kapják júliusban, mint novemberben, állandó, jól összeszokott csapatra van szükség.
Ezért egész évben ugyanazzal a létszámmal dolgozunk, így télen néha többen vagyunk a szükségesnél, nyáron viszont szinte mindig kevesen. Ezért be kellett vezetnünk egy olyan szabályt, hogy a nyári időszakban egyszerre csak egy ember mehet szabadságra.
Tartottam tőle, ezt hogyan fogadják majd a kollégák, de szerencsére a munkatársaim többsége környékbeli, így pontosan tudják, mit jelent a balatoni szezon. Általánosságban elmondható, hogy a balatoniaknak tavasszal és ősszel sokkal könnyebb pihenni, mint nyáron.
Mivel szombaton és vasárnap is nyitva vagyunk, a fizetések is igazodnak a plusz terheléshez. Amikor 2019-ben átvettük a patikát, sokat gondolkodtam azon, hogyan lehetne erre embereket találni. Végül egy könnyen átlátható rendszert alakítottunk ki: az állandó csapat hétfőtől péntekig dolgozik napi nyolc órában, két műszakban. A hétvégi munkát pedig önként lehet vállalni, dupla bérezésért.
Ez meglepően jól működik. Van, aki egyáltalán nem vállal hétvégét, mert nincs rá szüksége, mások – főleg a fiatalabb kollégák – viszont szívesen dolgoznak ilyenkor a magasabb keresetért. Ha pedig a saját csapatból nem tudjuk megoldani a beosztást, helyettesítő gyógyszerészekkel és asszisztensekkel dolgozunk.
Igen, az teljesen más világ. Egy igazi kisváros, ahol szinte mindenki ismer mindenkit. Nagyon kiszámítható a forgalom, és a törzsvásárlók is ugyanazok. Sokszor már akkor tudjuk, miért érkezik valaki, amikor belép az ajtón. Ismerjük a betegeket, tudjuk, milyen gyógyszereket szednek rendszeresen, milyen készítményt szoktak választani. Emiatt a készletezés és a napi munka is sokkal jobban tervezhető.
A ROWA a világ piacvezető gyógyszertári robotrendszere, nagyjából hatvanöt százalékos piaci részesedéssel, Magyarországon több mint százharminc ilyen robot működik.
Én először Bicskén láttam ilyet dr. Czigány Norbert kollégám gyógyszertárában, és annyira megtetszett, hogy rögtön azt mondtam: nekünk is kell egy ilyen!
Persze ezt az akkori tulajdonostárs nem fogadta kitörő lelkesedéssel, hiszen komoly beruházásról volt szó. Végül 2017-ben telepítettük az első ROWA-t a zirci gyógyszertárba, az akkori felújítás során alakítottuk ki a helyét. Azon túl, hogy a vevők – és főleg a gyerekek – számára komoly látványosságnak bizonyult, gyorsította, és sokkal pontosabbá tette a munkát.
Persze sokan kérdezik tőlem, hogy megtérül-e a befektetés, erre mindig azt válaszolom, hogy szerintem igen, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy vannak olyan előnyei, amelyeket egyszerűen nem lehet forintosítani. Fél évvel a bevezetés után megkérdeztem a kollégáimat, hogy szerintük mi a legnagyobb előnye a robotnak. Azt mondták, hogy elsősorban az, hogy ők estére sokkal kevésbé fáradnak el, amikor hazaérnek, még marad türelmük a családjukhoz, a gyerekeikhez.
Na ezt hogyan írjam bele egy Excel-táblába? Ennek hány forint az értéke? Ugyanez hatványozottan igaz a leltározásra. Mindenki utál leltározni, mégis muszáj megcsinálni. A robot néhány másodperc alatt hibátlanul elvégzi a számvetést.
Nem, csak oktatóként kapcsolódom a folyamatokhoz, gyakorlati tapasztalataimmal, tanácsaimmal segítem a gyógyszertárakban ROWA-val dolgozó kollégákat.
Technikailag ez már ma is kivitelezhető. Több országban működnek olyan rendszerek, ahol egy automatán vagy kioszkon keresztül lehet kiváltani a gyógyszereket. A beteg azonosítja magát, a robot kiadja a készítményt, és ha szükséges, videókapcsolaton keresztül egy szakember, vagy akár a mesterséges intelligencia is megválaszolhatja a felmerülő kérdéseket. A kérdés tehát már nem technológiai, hanem jogi és társadalmi: engedjük-e, akarjuk-e ezt, vagy sem?
Az biztos, hogy felnő egy olyan generáció, amely számára teljesen természetes lesz, hogy automatizált az expediálás. Ugyanakkor azt is látom, hogy az idősebbek nemcsak gyógyszerért jönnek a patikába, hanem jótanácsért, vagy egy kedves szóért is. Sokan mondják, hogy erre csak az idősebbeknek van igénye. Viszont a mai fiatalok is meg fognak öregedni, és akkor nekik is fontos lesz az emberi kapcsolat. A kérdés inkább az, hogy azt a bizonyos jó szót a mesterséges intelligencia mondja-e ki, vagy egy hús-vér ember. Én úgy érzem, hogy az én pályafutásom alatt még megmarad az emberi kapcsolat szerepe. Hogy a gyerekeim generációjában mi lesz, azt már nem tudom. De ha már itt tartunk, én a mesterséges intelligenciát elsősorban nem helyettesítőként, hanem segítőtársként látom. Rengeteg adminisztratív terhet levehetne a gyógyszerészek válláról, és segíthetne abban is, hogy a betegeknek még alaposabb szakmai tanácsot adjunk. Be kell látnunk, hogy egy ember tudása véges. Olyan mennyiségű új információ jelenik meg folyamatosan, hogy lehetetlen mindent fejben tartani.
Éppen ezért én azt szeretném, ha az AI nem kiváltaná, hanem támogatná a munkánkat.
Amióta létezik a PHOENIX, mi hozzájuk tartozunk. A győri telephely vezetője, Kovácsné dr. Horváth Irén nagyon jó kapcsolatot ápolt édesanyámmal, aztán velem is. Az én személyes kapcsolatom a PHOENIX-szel igazából 2006-ban mélyült el, amikor én lettem az „elveszett gyerek.” Abban az évben Németországban rendezték a labdarúgó-világbajnokságot, és a német PHOENIX meghívta a magyar vezetést, hogy együtt szurkoljanak, élőben. Argentína játszott, ha jól emlékszem, Hollandiával. (Egyébként ott láttam életemben először Messit – persze akkor még nem volt akkora világsztár, mint ma.) Szóval egyszer Irén felhívott, hogy szerdán reggel hétkor legyek Győrben, mert indul a busz Németországba, megyünk focit nézni. Nagyon meglepődtem, pláne akkor, amikor kiderült, hogy én vagyok a társaság legfiatalabb tagja. Ráadásul olyan emberekkel utaztunk együtt, mint az államvizsgaelnököm vagy a gyógyszerészeti szakma egyéb ismert vezetői. Huszonhét évesen megszólítani se nagyon mertem őket. Aztán persze hamar kialakult a közvetlen viszony, megismertem mindenkit, tegeződni kezdtünk. A történet pedig a mérkőzés után vált igazán emlékezetessé, ugyanis a hatalmas tömegben elkeveredtem a többiektől, akik jól megijedtek, hogy elvesztették „a gyereket”.
Azóta is, ha valaki meglát abból a társaságból, előbb-utóbb szóba kerül, hogy „jaj, emlékszel, amikor Németországban elvesztettünk téged?”. Ez a történet valahogy örökre összekötött minket.
Persze azóta sokat változott a PHOENIX vezetése, de mindig nagyon jó kapcsolatban voltam az ott dolgozókkal. Segítem is a PHOENIX csoport munkáját informatikai területen, de nem programozóként, nem kódokat írok, hanem a gyógyszerészi oldalról próbálok tanácsokat adni: azt mondom el, hogy mire van szükségünk a tára mögött ahhoz, hogy egy informatikai rendszer jól támogassa a mindennapi munkát. Emellett a tesztelésben is részt veszek. Ha fejlesztenek egy új megoldást, elküldik, én pedig kipróbálom, és visszajelzek arról, mi működik jól, illetve min lehetne javítani.
Igen, a sportos dolgokat most már többnyire egyedül csinálom. Korábban sokat futottam, tizenöt félmaratont teljesítettem, aztán úgy éreztem, hogy ez egy szép korszak volt, ideje egy kicsit változtatni. Nem arról van szó, hogy teljesen abbahagytam a futást, de már nem olyan intenzitással csinálom. Közben a balatonfüredi gyógyszertár miatt is sokkal több időt kell a munkában töltenem, és egyszerűen nehezebbé vált felkészülni a versenyekre.
Néhány éve elkezdtem kacsingatni az országúti kerékpározás felé, most ez az új szerelem. Néhány hónapja pár barátommal elmentünk Olaszországba, a Dolomitokba, ott rendeznek úgynevezett Bike Day-eket, amikor lezárják az utakat és csak kerékpárosok használhatják őket. Több ezer, a világ minden részéről érkező országúti bringással együtt tekerni fel a kétezer méter fölötti hágókra – hát, szenvedésnek is lehetne nevezni, de közben óriási élmény. Nagyon inspiráló ennyi hasonló gondolkodású emberrel együtt sportolni.
Van még egy különleges hobbim, amit sokan meglepőnek találnak: idén nemzetközi licenccel rendelkező motoros sportbíró lettem.
Talán látott már narancssárga ruhás embereket motorversenyeken, akik egy baleset után azonnal odarohannak, és segítenek a versenyzőnek vagy kiviszik a sérült motort. Ők a sportbírók. Már dolgoztam a magyar MotoGP-futamon is, illetve a Balatonfőkajáron rendezett Superbike-versenyen.
De szeretném megszerezni az autós versenyekhez szükséges jogosítást is. Ez teljesen más világ, mint a gyógyszerészet, de éppen ezért érdekes. Teljesen kikapcsol, mert egy egészen másfajta koncentrációt és jelenlétet igényel.
Én úgy gondolom, hogy a digitalizáció lesz az egyik legfontosabb terület a következő időszakban. Nemcsak a gyógyszer-nagykereskedelemben, hanem a patikai kiskereskedelemben is óriási potenciál van még. Nekem nem titkolt célom, hogy ezeket a rendszereket továbbfejlesszük, és még jobban beépítsük a mindennapi munkánkba. Nem egyszerűen az informatikáról beszélek, hanem arról, hogyan tudja a digitalizáció ténylegesen segíteni a gyógyszerészek munkáját. Meggyőződésem, hogy minél jobb rendszereink vannak, annál könnyebb és hatékonyabb lesz a mindennapi munkavégzésünk.
Számomra az a legfontosabb, hogy a technológia ne önmagáért legyen jelen az életünkben, hanem azért, hogy mi, gyógyszerészek és asszisztensek jobban, könnyebben és magasabb színvonalon tudjuk végezni a munkánkat, így a folyamat végén a legfontosabb szereplő, a beteg, jobb ellátásban részesülhet. Hisz végül is ezért választottuk ezt a hivatást!
Kalmár András
2026. szeptember 1.
