„A júliusi alakuló ülésen a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége (MOSZ), a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetsége (HGYSZ) és a Gyógyszer-nagykereskedők Szövetsége (GYNSZ) meghatározta a közös munka kereteit és a GYEF legfontosabb céljait.
Nagyon örültünk annak, hogy időközben a gyártói oldalról a Generikus Gyógyszergyártók Egyesülete és az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete is csatlakozott a közös munkához, míg a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége külső szakértőként vesz majd részt a munkában.
A gyógyszerellátási rendszer folyamatos és biztonságos működése ma számtalan kihívással néz szembe, amit az is mutat, hogy ilyen széles összefogás korábban még sohasem valósult meg a szektoron belül.
Továbbra is fontos lenne a Magyar Gyógyszerészi Kamara csatlakozása a közös szakmai anyagok kidolgozásához, ez azonban felkérésünk ellenére ezidáig sajnos nem történt meg” – mondta Kaló Tamás, a PHOENIX Pharma Zrt. vezérigazgatója, a Gyógyszer-nagykereskedők Szövetségének alelnöke.
A GYEF keretein belül intenzív munka indult, amelynek eredményeképp elkészült egy szakmai elemzés „A magyarországi gyógyszerellátás helyzete, jelentős kihívások és megoldási javaslatok” címmel.
„Az elkészített szakmai anyagnak kettős célja van. Egyrészt bemutatja a gyógyszerellátási rendszer jelenlegi helyzetét és azokat a kihívásokat, amelyek veszélyeztetik a lakosság biztonságos gyógyszerellátását.
Másrészt olyan javaslatokat dolgoztunk ki, amelyek viszonylag rövid időn belül megvalósíthatók és tekintettel vannak a szűkös költségvetési forrásokra is.
A javaslatok között szerepel egy gyógyszerellátási stratégia összeállítása az ágazati szereplők bevonásával, továbbá különböző, a kistelepülések gyógyszerellátásának erősítésére és az ágazat fenntarthatóságának biztosítására vonatkozó szakmai elképzelések. Fontos hangsúlyozni, hogy e javaslatok mögött széles szakmai konszenzus áll, nem csupán egy-egy szervezet véleményét tükrözi.
Nagyon örülünk annak, hogy mind az Egészségügyért Felelős Államtitkárság, mind a NEAK és az OGYÉI részéről néhány nappal a benyújtást követően pozitív visszajelzést kaptunk és el tudjuk kezdeni az egyeztetéseket az egészségügyi kormányzattal és az állami egészségügyi szervezetekkel” – tette hozzá Kaló Tamás.
2023. január 3.