1988-ban született, szülei elismert gyógyszerészek, édesanyja, dr. Hegedűs Mária több, mint három évtizeden át építette a családi patikahálózatot, édesapja, dr. Bartus György a Magyar Gyógyszerészi Kamara alelnöke volt.
Ádám a Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karán szerzett diplomát 2011-ben, aztán fokozatosan átvette a családi cégcsoport irányítását.
Tizennégy éves kora óta jégkorongozik, és a futás szintén fontos része az életének.
2012 óta búvárkodik, különösen a második világháborús vízalatti roncsok felfedezése iránt érdeklődik.
Felesége dr. Bartus Petra szintén gyógyszerész.
Valóban, bár nem vagyunk „történelmi” gyógyszerész dinasztia. A nagymamám, dr. Regős Edit volt a családban az első, aki ezt a hivatást választotta.
Édesapám, dr. Bartus György, szintén gyógyszerész lett, de ő nemigen akart beállni a tára mögé. Az egészségügyi minisztériumban helyezkedett el, mellette programozással foglalkozott. Édesanyám, dr. Hegedűs Mária első generációs gyógyszerészként hatalmas ambíciókkal és céltudatosan kezdte szakmai pályafutását. Egyetemi szerelem volt az övék, pár évvel a diploma után házasodtak össze. Amikor édesanyám megszerezte a szakvizsgáját, Ráckevén adódott egy lehetőség, így jöhetett létre a családi cég, amelyet elsősorban édesanyám épített fel és amelyből az elmúlt több mint harminc évben több patika is született.
Aztán a szüleim elváltak – én hatéves voltam akkor –, és ez a vállalkozások szétválásához is vezetett. Addigra már létrejött a kiskunlacházi cég is, amelyet még közösen alapítottak, de abban maradtak, hogy az az édesapámé lesz, Ráckeve pedig az édesanyámnál maradt. A kiskunlacházi vállalkozás történetében ugyanakkor fontos szerepe volt a nagymamámnak, mivel az ő személyi jogára épülve működött tovább a gyógyszertár.
Később, második házassága idején édesapámnak lehetősége nyílt egy újabb vállalkozás létrehozására. Egy dunaharaszti orvos barátjával ott is alapítottak egy gyógyszertárat. Ezt később bérbe adták, majd más tulajdonba került, de édesapám számára ez is egy fontos állomás volt a szakmai fejlődésében. Második felesége, dr. Szőts Tünde nagyon közel áll hozzám: hosszú éveken át pótanyaként számíthattam rá. Ő egyébként egy legendás erdélyi gyógyszerészdinasztia leszármazottja.
Édesapám közben egyre szélesebb körben foglalkozott szakmapolitikai és jogi kérdésekkel, úgyhogy aztán meg is választották a Magyar Gyógyszerészi Kamara alelnökének, több cikluson keresztül is. Ő már három éve nincs köztünk, pedig örülne, ha látná, hová fejlődött a cégcsoport.
Már nyugdíjas, én a Covid után vettem át tőle a ráckevei patika irányítását. Addigra még egy új lehetőségünk adódott, 2010-ben meg tudtunk vásárolni a II. kerületi Bimbó 1 Gyógyszertárat. Akkor még egy megbízott személyi jogos gyógyszerész vezette.
Én 2011-ben végeztem Pécsett, majd a szakmai gyakorlatomat részben Ráckevén, részben a budapesti patikában töltöttem, és közben a kiskunlacházi egység munkájába is besegítettem.
2016-ban aztán újabb fontos lépés következett: megvásároltuk a Pilisen működő Szelepcsényi Gyógyszertárat. Ez már az én személyi jogom alatt indult el, és azóta is a családi vállalkozás része. Most pedig egy újabb generációs fordulóponthoz érkeztünk: szeptemberben megnősültem, és most már a feleségem vezeti a pilisi patikát, amely továbbra is az én személyi jogom alatt működik.
Igen, a négy fő patika: a budapesti Bimbó, a pilisi Szelepcsényi, a ráckevei Szent István, illetve a kiskunlacházi Peregi Patika.
A ráckevei a családi vállalkozás bázisa, ehhez jelenleg három fiókpatika is kapcsolódik, Szigetszentmártonban, Szigetbecsén és Szigetcsépen. A Peregi Patika pedig a kiskunlacházi céghez tartozik, amelyhez szintén két fiókgyógyszertár kapcsolódik, Apajon és Majosházán. A négy patika közül jelenleg mindegyiknek én látom el a működtetésével, felelősségével és menedzsmentjével kapcsolatos feladatait.
De szerencsére közben az öcsém is, dr. Mohos Máté is személyi jogképessé vált, úgyhogy szeptember óta már hozzá tartozik a Bimbó 1 Gyógyszertár.
Igen, bár szerencsére viszonylag közel vannak egymáshoz. Ráckevén élek, most is itt építkezünk és hosszú távon is ide tervezzük az életünket. Kiskunlacháza mindössze hét kilométerre van, autóval öt-tíz perc, a másik két patika pedig nagyjából egyórányi távolságra. Ez szerintem még jól menedzselhető: ha valahol szükség van rám, vagy szeretném személyesen ellenőrizni a működést, egy órán belül odaérek.
De igaz, ami igaz, két évvel ezelőttig még nem száz százalékban a cégek vezetésével foglalkoztam, viszont édesapám halálával új helyzet állt elő. Az ő patikája is az én irányításom alá került, és rá kellett jönnöm, hogy ennyi lovat nem tudok egymagam megülni. Édesanyám ekkor már nyugdíjas korba lépett, a testvérem pedig még nem tudott olyan mértékben bekapcsolódni a cégvezetésbe, mint most. Ezért minden céghez kineveztem egy megbízható szakmai vezetőt, velük tartottam a kapcsolatot, és rajtuk keresztül irányítottam a mindennapi működést.
Ez nagy váltás volt számomra, mert korábban azt gondoltam, hogy nekem kell mindent személyesen kézben tartanom, de rá kellett jönnöm, hogy ha a négy patikát jól akarom működtetni, akkor nekem elsősorban a menedzsmenttel és a fejlesztéssel kell foglalkoznom. Persze, ha szükség van rám, szívesen felveszem újra a köpenyt!
Bizonyos napokon, illetve ha nyáron megszorul egy patika a beosztással, örömmel megyek helyettesíteni, mert mi tagadás, azért sokszor hiányzik a közvetlen találkozás a betegekkel. A szakmámnak ezt a részét is örömmel végzem, hiszen a gyógyszerészi hivatás szerves és fontos része.
Igen. Amikor 2016-ban megvásároltuk a Szelepcsényi Gyógyszertárat, az első időszakban helyettes gyógyszerészekkel dolgoztam. Nagyon örültem, hogy sikerült elindítani a patikát, és ebben a PHOENIX-nek is nagy szerepe volt: az árukészlet biztosításától az anyagi segítségig sokféleképpen támogattak bennünket.
2017-ben sikerült elcsábítanom egy barátomat, dr. Petőházi Zoltánt, hogy csatlakozzon hozzánk. Zolival az egyetem óta barátok vagyunk, később pedig együtt is dolgoztunk. Az ő ismerőse volt Petra, aki szintén gyógyszerészként végzett, ráadásul kiderült, hogy van egy közös hobbink, mindhárman szeretünk futni. A Magyar Gyógyszerészi Kamara évek óta szervez közös futást az UltraBalatonon, ott találkoztunk először.
Zolin keresztül jó visszajelzéseket kaptunk egymásról, párszor találkoztunk, és lassan komoly kapcsolat alakult ki köztünk. Petra körülbelül két éve költözött hozzám, Nagykanizsáról Ráckevére. Először a kiskunlacházi patikában kezdett dolgozni, beosztott gyógyszerészként, majd tavaly novemberben lehetőséget kapott arra, hogy vezetői pozícióba kerüljön a Szelepcsényi Gyógyszertárban. De ez nem valamiféle „kinevezés” volt a részemről – ő vállalta a feladatot, és a saját szakmai fejlődésének is ez lett a következő mérföldköve. Azóta is sikeresen működik a patika, ami már egyértelműen az ő érdeme.
Azt gondolom, hogy ennek az együttműködésnek mindig is a személyes kötődés és a bizalom volt az alapja. Ezt még édesanyám és édesapám építette fel a kezdetektől, és én ezt a szemléletet örököltem tőlük. A kilencvenes években, amikor a patikánk fejlődni kezdett, a PHOENIX-től nemcsak üzleti támogatást kaptunk, hanem olyan partneri hátteret is, amelyre mindig lehetett számítani.
A szüleimtől azt tanultam, hogy a PHOENIX-nél mindig van valaki, akivel meg lehet beszélni egy problémát. Legyen szó a patikalátogatóról, a kereskedelmi vezetőről vagy akár a cég felsővezetéséről, soha nem érezték azt, hogy egy nehéz helyzettel egyedül maradnának. Ez a fajta hozzáállás rám is hatással volt. A kezdetekben a PHOENIX pénzügyi segítséget is jelentett, számlák átütemezését, forgóeszközfinanszírozást és más támogatási formákat is.
Az elmúlt években már én is megtapasztaltam, mennyire fontos a partneri viszony. A Covid után újraindultak a partnertalálkozók, rendezvények, és ezek számomra is megerősítették, hogy itt jóval többről van szó, mint egy egyszerű beszállítói együttműködésről. Persze fontos a szállítás, az áruellátás, a szakmai és kereskedelmi támogatás is, de ugyanilyen fontos az a személyes figyelem, amit a PHOENIX-től kapunk.
Ráadásul több üzleti lehetőségünk is ezeken a személyes kapcsolatokon keresztül érkezett, például arról, hogy a pilisi gyógyszertár eladóvá vált, a PHOENIX-en keresztül értesültünk. Azt hiszem, ez is jól mutatja, miért fontos a bizalom és az egymás helyzetének ismerete.
A patikáink egyébként mindig úttörő szerepet vállaltak a PHOENIX programjaiban, így a Szimpatika és a Szimpatika Plusz fejlesztéseiben is. Rendszeresen adtunk visszajelzést arról, hogy mi működik, vagy hogy min lehetne változtatni.
Az elmúlt években engem is megkerestek más nagykereskedők különböző ajánlatokkal, de soha nem éreztem azt, hogy pusztán egy kedvezőbb rabatt miatt fel kellene adnom ezt a partnerséget. Számomra ugyanis nem minden a pénzről szól. Ha valamire szükségem volt, azt a PHOENIX-nél mindig meg tudták oldani. Azt gondolom, hogy ettől kerek ez a történet: kölcsönösen számíthatunk egymásra. Mi patikusként a PHOENIX-re, ők pedig ránk, mint megbízható partnerre.
A technológia fejlődését nem lehet megállítani, nekünk is haladnunk kell a korral, éppen ezért folyamatosan fejlesztünk. A Bimbó 1 Gyógyszertárat például tavaly teljesen felújítottuk, és egy korábbi üzlethelyiséget is hozzányitottunk. A testvérem pedig egy egyedi webshopot hozott létre, amely már több mint egy éve működik, és szerintem komoly potenciál van benne. A technológia tehát egyre fontosabb lesz, ugyanakkor nem gondolom, hogy a patikában az emberi tényezőt ki lehet, vagy ki kell váltani.
Ráckevén tíz éve működik a robotizált expediálás, ez nagy segítség, mert a kollégáknak nem kell folyamatosan a dobozokért rohangálniuk, így több idő marad a betegre. Ugyanakkor ez a technológia már lassan elavultnak számít a mai rendszerekhez képest, tehát tíz év múlva itt is valószínűleg fejlesztenünk kell.
Az AI-jal kapcsolatban is hasonlóan gondolkodom. Nagyon sok mindenben segíthet, elsősorban az információszerzésben, az adminisztrációban vagy akár a logisztikában. De nagyon fontosnak tartom, hogy ne lépjünk át egy bizonyos határt. Én nem szeretném, hogy a következő tíz évben a technológia a munkatársaim helyett dolgozzon. A robot végezze el a manuális feladatokat: hozza oda a gyógyszert, segítse az expediálást. De ne gondolkodjon helyettünk, és főleg ne adjon gyógyszerészi tanácsot!
A gyógyszerész, az orvos és a beteg közötti személyes kapcsolatot szerintem nem szabad elveszíteni. A patika ugyanis nem egyszerűen egy hely, ahol termékeket adunk át. Ha valaki azért jön vissza hozzánk, mert korábban jó tanácsokat kapott, az legalább olyan érték, mint bármilyen technológiai fejlesztés.
Természetesen! A Bimbó esetében például egyetlen kerületen belül is sok gyógyszertár közül választhatnak az emberek. Ráckevén viszont egy sokkal stabilabb törzsvásárlói körrel dolgozunk. Éppen ezért mindenhol másképpen kell alkalmazkodnunk az igényekhez.
Ráckevén például idén fél nyolcra hoztuk a nyitást, és szeretném az árubeszerzést is tovább fejleszteni, hogy a pénteken megrendelt gyógyszerekből szombatra is többet tudjunk biztosítani. Lehet, hogy máshol ez már evidencia, de nálunk most érett meg rá a helyzet.
Ráadásul Ráckeve egyre inkább Budapest vonzáskörzetéhez tartozik, és nyáron az üdülőterület miatt is sokan megfordulnak nálunk. Minél több ember jelenik meg, annál többféle igény jelentkezik.
A gyógyszerészi szakma szerintem egyre inkább arról szól, hogy a változó igényeket felismerjük és kiszolgáljuk. Ha valakinek szakmai tanácsra van szüksége, azt kell megadnunk neki, de ha csak az a fontos számára, hogy korán reggel hozzájusson a gyógyszeréhez, akkor ebben kell segítenünk. Ha pedig valaki egy szabadpolcos terméket önállóan szeretne kiválasztani, azt is el kell fogadnunk.
Alkalmazkodni kell a környezetünkhöz, a jó és a rossz változásokhoz egyaránt. Nem tudhatjuk előre, milyen elvárásokkal találkozunk tíz év múlva, de érzékenynek kell lennünk arra, hogyan változik a világ, még akkor is, ha ez nem feltétlenül tetszik. Én valahogy naivan mindig azt gondoltam, hogy a technológia és a rohanó világ mellett még emberszeretőbbek leszünk, jobban odafigyelünk majd egymásra. Ehhez képest inkább azt látom, hogy távolabb kerültünk egymástól. Nem egyszerű a boldogulás, de én nem szeretek keseregni. Vannak nehezebb időszakok, és biztos vagyok benne, hogy lesznek még. A lényeg az, hogy mindig próbáljunk előre menni, és amikor probléma van, keressük meg a megoldást.
Mindenekelőtt azt szeretném megjegyezni, hogy édesanyám nélkül ma nem tartanánk ott, ahol tartunk. Ezt a testvéremmel együtt mindketten elmondhatjuk. Az egész vállalkozás, amit ő felépített, és aminek most mi élvezzük a gyümölcseit, nélküle nem jöhetett volna létre. Nagyon hálás vagyok azért, hogy egy ilyen megalapozott úton indulhattunk el.
Persze az elején én sem voltam ennyire elkötelezett, de ahogy az ember 38 éves korára egyre jobban átlátja, honnan jött, és mi mindent kapott a szüleitől, egyre inkább értékeli azt, amije van. A szüleink éltek azokkal a lehetőségekkel, amelyek előttük álltak, és nagyon sokat dolgoztak azért, hogy mindezt megvalósítsák. Én pedig azt szeretném, hogy ha a családunk tovább bővül – bízom benne, hogy gyermekeink is lesznek –, akkor ezt az örökséget a testvéremmel együtt mi is tovább tudjuk adni a következő generációnak. Ha ez sikerül, akkor azt hiszem, még hálásabb és boldogabb leszek.
Kalmár András
2026. október 1.
