Rólunk

Hírek, közlemények

A fejlesztéseket folytatjuk 2022-ben is!

A járvány hatásairól, a gyógyszerpiac kihívásairól és a PHOENIX elmúlt és éppen elkezdődött gazdasági évéről kérdeztük Kaló Tamás vezérigazgatót. Szó esik a csomagküldés korlátozásáról, a szektorok közötti összefogásról, és arról, hogy ha egyetlen dolgot kívánhatna, mi lenne az.

  • A 2021-es évet továbbra is a koronavírus határozta meg. Hogy élte meg Ön személyesen ezt az időszakot?

2021 fontos év volt a járvány legyőzése szempontjából, hiszen az év első felében elérhetővé váltak az oltások, ami reményt adott mindannyiunknak arra, hogy visszakapjuk a korábbi biztonságos és szabad életünket. Sajnos az újabb és újabb variánsok megjelenése és a még mindig nem elegendő átoltottság miatt továbbra is tart ez a rengeteg lemondással és fájdalommal járó helyzet.
Talán   kicsit   optimistán,   de   bízom   abban,   hogy   2022 fordulatot  hoz  és  véget  ér  ez  a  rémálom, hogy újra félelem nélkül találkozhassunk, tervezhessünk, alkothassunk, azaz szabadon éljünk.

A járvány okozta veszteségek nagyon szomorúvá tesznek, ugyanakkor észreveszem azt is, hogy az erősebb egymásrautaltság miatt talán egy picit jobban odafigyelünk egymásra, érzékenyebbek és nyitottabbak vagyunk környezetünk és embertársaink problémáira.

Erősen hiszek az összefogás erejében, a nagy kríziseket együtt, egymást segítve tudjuk legyőzni. Ezt is le fogjuk.  

  • Hogyan változott a gyógyszerpiac a számok tükrében 2021-ben?

A piac a gyógyszertári szegmensben mintegy 4%-kal növekedett, ami alacsonyabb, mint az infláció. A dobozszám viszont 3%-kal csökkent 2020-hoz képest, elsősorban az orvosi ellátás korlátozottabb elérhetősége illetve ebből adódóan a felírt receptek és a gyógyszertári vásárlások számának csökkenése miatt.
A 2020-ban tapasztalt havi volatilitás talán kisebb volt, de így is voltak szokatlanul alacsony és kiugróan magas forgalmú időszakok.
A hagyományosan erős januárban és februárban például nagykereskedelmi áron csupán 59 Mrd Ft volt a piac volumene, míg novemberben 75 Mrd Ft, azaz közel 30%-kal több. A mi feladatunk a folyamatos és biztonságos gyógyszerellátás biztosítása, így talán a piacnak ez a fajta kiszámíthatatlansága volt a legnagyobb kihívás számunkra, amit úgy gondolom a gyógyszertárakkal együtt jól megoldottunk.

  • A PHOENIX gazdasági éve január 31-én ért véget. Hogy értékeli a 2021-es évet?

A két legfontosabb célunk a múlt évben a logisztikai alapszolgáltatásunk erősítése és a gyógyszertárak támogatása volt, többek között olyan új szolgáltatásokkal, amelyekkel növelni tudjuk versenyképességüket és segíteni tudunk felkészülni a jövő kihívásaira. Nagyon örülök annak, hogy mindkét területen sikerült megvalósítani az elképzeléseinket.

Végtelenül büszkék vagyunk arra, hogy rövid idő alatt három kereskedelmi központunkban is európai szintű raktártechnológiát alakítottunk ki egy 2,5 Mrd Ft értékű beruházássorozat eredményeképp.

Munkatársaim Polgáron, Kecskeméten és Fóton nagyszerű munkát végeztek azért, hogy az új komissiózó automatákat és pályarendszereket a tervezett időben szolgálatba tudjuk helyezni, és a raktárak szinte teljes átalakítása ellenére ebből a vevőink a lehető legkevesebb kellemetlenséget érezzenek. A munka során rengeteg nehéz helyzet alakult ki, amit azonban kollégáim szakértelmével és lelkesedésével valahogy meg tudtunk oldani.
Ezúton is köszönöm minden PHOENIX-es munkatársam egész éves nagyszerű munkáját!

A raktáraink modernizálásával nem állunk meg, folyamatosan vizsgáljuk a további lehetőségeket. A PHOENIX alapfeladatának tekinti a gyógyszertáraknak és kórházaknak nyújtott logisztikai szolgáltatások dinamikus fejlesztését, és ezáltal a hazai gyógyszerellátás színvonalának folyamatos növelését.

  • Mennyire elégedett a PHOENIX gyógyszertárak számára bevezetett egyéb szolgáltatásaival?

Az utóbbi időszak nagyon intenzív ebből a szempontból, folyamatosan törtük és törjük a fejünket újabb, a vevőink számára hozzáadott értéket jelentő szolgáltatások kialakításán. Nagy örömmel tölt el, hogy a gyógyszerészek szívesen fogadják és veszik igénybe ezeket a szolgáltatásokat.
Hosszas előkészületek után májusban indítottuk el például a Medikációt, amely egy gyógyszerészeknek és szakasszisztenseknek szóló e-learning platform, és amelyen 1.000 gyógyszertárból mintegy 3.500-an tanulnak már folyamatosan.
Emellett a Szegedi Tudományegyetemmel együtt újraindítottuk a PHOENIX Továbbképzéseket összesen 560 gyógyszerész részvételével.
Folyamatosan nő a Szimpatika és Szimpatika Plusz programunk mellett döntő gyógyszertárak száma is, mi pedig mindent megteszünk azért, hogy elégedettek legyenek a nekünk bizalmat szavazó gyógyszerészek.
Egyszerűbb és gyorsabb számlakönyvelést tesz lehetővé a tavaly februárban bevezetett e-számla és a számlaadatok elektronikus átadása, így a gyógyszerészek hamarabb áttekinthetik a gyógyszertár gazdasági adatait.
Év végén pedig bevezettük a WebTeret, amely minden gyógyszertár számára lehetőséget kínál, hogy megtegye az első lépéseket az interneten történő értékesítés területén.

  • …amely törekvés a csomagküldés új szabályozásával valószínűleg más értelmet kapott.

Nem, nem kapott más értelmet, hiszen a szabályozás újévi restrikciója ellenére versenyelőnyt jelent minden gyógyszertárnak, ha nyújtani tudja ezt a szolgáltatást.
A rendelkezésre álló adatok szerint dinamikusan emelkedik az interneten történő vásárlások száma az élet minden területén, a lakossági igényeket ugyanis nem lehet betiltani.

Előnyt jelent a gyógyszertárnak, ha van internetes felülete, ha el tudja küldeni a betegnek az igényelt, és a törvény által továbbra is küldhető vitaminokat, porcerősítőt vagy bőrgyógyászati termékeket, vagy ha a gyógyszertárban át tudja adni az interneten megrendelt és már előkészített nem vényköteles gyógyszert.

Előnyt jelent a gyógyszertárnak, ha van internetes felülete, ha el tudja küldeni a betegnek az igényelt, és a törvény által továbbra is küldhető vitaminokat, porcerősítőt vagy bőrgyógyászati termékeket, vagy ha a gyógyszertárban át tudja adni az interneten megrendelt és már előkészített nem vényköteles gyógyszert.

A betegek pedig tapasztalatot szereznek azzal a gyógyszertárral, amely internetes vásárlási lehetőséget nyújt, ami mindenképp előnyt jelent azon gyógyszertárak számára, akik most indulnak ezzel a szolgáltatással.

  • Hogy fogadta egyébként a nem vényköteles gyógyszerek csomagküldésének betiltását?

Szokatlannak találom a Gyógyszerészi Kamara törvényváltoztatási javaslatának időzítését és bizonyos értelemben az előkészítetlenségét.

A COVID járvány idején a nem vényköteles gyógyszerek csomagküldéssel történő eljuttatása alapvető szolgáltatássá vált azon betegek számára, akik nem akartak a gyógyszertárba menni, mert féltek attól, hogy megfertőződnek vagy esetleg ők fertőznek meg másokat.

Vagy gondoljunk azokra a betegekre, akik egészségügyi állapotuk miatt nem, vagy csak nehezen tudnak kimozdulni otthonról és elmenni a gyógyszertárba.

Szintén jelentős kárt szenvedtek a kistelepüléseken élők, akiknek pénzt és időt kell áldozniuk arra, hogy beutazzanak a városba, hiszen ott van a legközelebbi gyógyszertár.

A lakosság januárban szembesült a tiltással, meglepetést és felháborodást is tapasztalunk a részükről.

Szintén különösnek találom a törvényjavaslatot abból a szempontból, hogy a gyógyszerbiztonság helyreállítására vonatkozó indoklás nem került alátámasztásra olyan szakmai tanulmánnyal, amely rávilágított volna arra, hogy a több mint 10 éve működő csomagküldési szolgáltatás során hány konkrét esetben és milyen területen sérült a betegek biztonsága.

A lakossági igények figyelembevétele és a szakmai alátámasztottság hiánya miatt nehéz tisztán látni azzal kapcsolatban, hogy mi volt az előterjesztő célja a betiltással.   

  • Említette a Gyógyszerészi Kamarát. Több piaci szereplő azt feltételezi, hogy a Kamara elnöksége kezdeményezhette a nagykereskedők és a gyógyszertárak közötti együttműködési programok versenyjogi vizsgálatát.

Természetesen hallottam én is ezeket a piaci pletykákat. Őszintén szólva nincs információm ezzel kapcsolatban, és sokkal fontosabbnak is gondoljuk a GVH vizsgálat maximális támogatását, mint hogy a kezdeményező személyén gondolkodjunk, ha volt ilyen egyáltalán.

Ma több mint 1.400 gyógyszertár, azaz a gyógyszertárak 60%-a tagja a két érintett nagykereskedő együttműködési programjainak, sőt a Kamara vezetőinek jelentős része is a csatlakozás mellett döntött és közvetlenül van tapasztalata a programok előnyeiről.

Fontosnak tartom, hogy a Kamara közelről figyeli a piaci eseményeket, és azt is, hogy ezekről folyamatosan és nyíltan tudjunk egyeztetni.

A két szektor egymásra van utalva, és erősíteni tudja egymást. A napi gyakorlatban ez működik, támogatást és bizalmat érzek a gyógyszertárak és a PHOENIX között, és ez rengeteg erőt ad nekünk.

Ugyanakkor érzem azt is, hogy több egyeztetést kell folytatnunk a szakmai szervezetek, például az MGYK és a Gyógyszernagykereskedők Szövetsége között, hogy átbeszéljük a vitás pontokat és össze tudjunk fogni a szakmapolitikai célokért.

  • Milyen gazdálkodási környezetben dolgoznak a gyógyszertárak és a nagykereskedők 2022-ben?

A makrogazdasági környezetben és a gyógyszerpiacon is markáns, jól látható változások vannak. Mindannyiunkat érinti a munkaerő-hiány és a bérköltség emelkedés, a brutális mértékben növekedő energia- és üzemanyagköltségek, a magas infláció.

Az általános költségemelkedést nem tudjuk befolyásolni, ennek negatív hatását a bevételek és az árrés növelésével tudjuk semlegesíteni, ami egyre nehezebb feladat, szinte csak folyamatos fejlesztésekkel és új megoldások bevezetésével lehetséges.
A gyógyszertáraknak és a nagykereskedőknek is meg  kell küzdeniük minden egyes vevőért, és ez csak a szolgáltatási színvonal fejlesztésével lehetséges. Meg kell érteni a vevők igényeit, folyamatosan kutatni azok változásának irányát, és a szolgáltatásainkat ezekhez kell igazítani.

Meggyőződésem, hogy ez a fejlődés kulcsa, így megállítható lehet a gyógyszertárak számának és a szektor eredményességének csökkenése, és a gyógyszerészet újra vonzó hivatás lehet a fiatalok számára.

Korunk jellemző tendenciája például a digitális csatornák és megoldások iránti igény növekedése, fontos a digitális szolgáltatásainkat bővíteni.

A gazdálkodási környezet szigorodása sok esetben azt kívánja, hogy fogjunk össze egymással, hiszen együtt erősebbek vagyunk.

A gazdálkodási környezet szigorodása sok esetben azt kívánja, hogy fogjunk össze egymással, hiszen együtt erősebbek vagyunk.

Az összefogással, például a Szimpatikához vagy a BENU-hoz történő csatlakozással, egymás segítésével több bevételt és alacsonyabb költségeket tudunk elérni, fejleszteni tudjuk szolgáltatásainkat és folyamatosan ki tudjuk cserélni a szakmai tapasztalatainkat egymással.
Mindez olyan hozzáadott értéket generál, amellyel csökkenteni tudjuk a gyógyszertár kitettségét a negatív külső hatásokkal szemben.

Mindezeken túl nagyon fontosnak tartom a gyógyszertárak és a nagykereskedők munkájának erkölcsi és anyagi elismerését állami és társadalmi szinten egyaránt.
Bízom benne, hogy a támogatott termékek oly régóta elmaradt árrésemelése például megtörténik 2022-ben, ez véleményem szerint nem húzható tovább.

  • Milyen tervekkel vág neki a PHOENIX kollektívája az új évnek?

A terveink változatlanok, egy mondatban összefoglalva szeretnénk még magasabb szintű logisztikai teljesítményt nyújtani és szeretnénk támogatni a gyógyszertárakat és kórházakat a napi munkájukban és a stratégiai céljaik elérésében.

Tavaly év végén egy részletes kutatás keretében megkértük a gyógyszertárakat, hogy mondják el véleményüket a PHOENIX egyes szolgáltatásairól. Nagyon örültünk, hogy 745 gyógyszertártól kaptunk visszajelzést, ami kijelöli most számunkra a fejlesztendő területeket.

Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a pandémia és a raktárátépítéssel járó nehézségek ellenére a gyógyszertárak általában pozitívan ítélik meg a munkánkat és azt az irányt, amerre haladunk!

Szeretnénk a támogatást nyújtó szolgáltatásainkat is építeni, rögtön februárban érkezik a PHOENIX Könyvelői Portál, amely a számlák egyszerű elérését és letöltését segíti.

Elkezdtünk gondolkodni a Szimpatika továbbfejlesztésén is, még az első félévben jelentkezünk a javaslatainkkal.
A WebTér fejlesztése sem állhat meg, tovább csiszoljuk a felületet és újabb rendszergazdák bevonásával elérhetővé tesszük a rendszert minden gyógyszertár részére.

A Medikációt is szeretnénk új szintre emelni, és terveink szerint elindítunk egy új platformot, ami a szakmai együttgondolkodás lehetőségét biztosítja a piaci szereplők számára.

A fejlesztéseket tehát folytatjuk 2022-ben is, és szeretnénk minél több dolgot megvalósítani a terveinkből! Mindezek mellett nagyon bízunk abban, hogy ebben az évben már személyesen is tudunk találkozni vevőinkkel és partnereinkkel a PHOENIX-es rendezvényeken, és együtt tudjuk értékelni az elmúlt éveket. Ha csak egy dolgot kívánhatnék erre az évre, akkor az biztosan ez lenne. Nem csupán azért, mert nagyon szeretek a közös dolgainkról beszélgetni, hanem azért is, mert ez azt jelentené, hogy elmúlt a veszély, és újra szabadon élhetünk és alkothatunk.

-bf-

2022. február 3.