Budapesten él pedagógus férjével és a három egyetemista gyermekével. A család, ha teheti, együtt tölti a szabadidőt, kirándulnak, kertészkednek és nagyon szeretnek színházba járni.
Enikő nagy barátja a szépirodalomnak, számára az olvasás jelenti – a család mellett – az igazi kikapcsolódást.
Valóban, biológia-kémia szakos középiskolai tanárként végeztem. Nem arról volt szó, hogy ne szerettem volna a gyógyszerészetet vagy a patika atmoszféráját, hisz gyerekként rengeteget voltam itt, ugyanúgy, ahogy minden gyógyszerész-csemete. De engem a tanári pálya vonzott! Sokáig dolgoztam is pedagógusként, középiskolásokkal, de jött egy fordulópont, amikor válaszút elé kerültem, át kellett gondolnom, hogy mit akarok kezdeni az életemmel... Maradok a tanári pályán, vagy...? Hosszas mérlegelés után döntöttem. Akkor még nem voltak gyerekeink, friss házasok voltunk, ezért könnyebb volt a váltás. Beiratkoztam a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Karára, ahol 2007-ben végeztem, ezt követően a Nyugatmagyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán 2010-ben szereztem gyógyszerész-közgazdász diplomát. Úgy éreztem, hogy közgazdasági ismeretek nélkül nem tudnám megfelelően irányítani a gyógyszertárunk működését.
Igen, nem volt korábban patikus a családban. Ő kezdte el a pályát, és most már túl van az aranydiplomán. De a mai napig együtt dolgozunk! Ő most már inkább tanácsadó. Mondhatnám úgy, hogy a gyógyszertár életének kulcsfigurája.
Igen, nagyon sok állandó vevőnk van, számítunk és építünk is rájuk. Olyanok vagyunk, mint egy nagy-nagy család, kifejezetten szoros a kapcsolatunk a környékbeliekkel. Édesanyám sokszor meséli, hogy ennek a fiatalembernek, vagy annak a hölgynek már a nagyszülei is hozzánk jártak. Gyakorló gyógyszerészként mondhatom, hogy életeket kísérünk végig, az elejétől – a végéig. És ez a vég, ez azért sokszor nagyon nehéz. Együtt örülünk, amikor megszületik egy kisbaba, de akkor is ott vagyunk, ha meghal a nagymama. Ez megvisel engem és a kollégákat is, de hát ez a velejárója annak, hogy itt tényleg mindenki ismer mindenkit. Korábban nagyon sokat jártam be a 69-es villamossal, és a Fűrész utcától szinte mindenki rám köszönt, mert ismertek a patikából.
Igen, mindig kérdezik hogy hogy van, mikor lesz bent.
A Magángyógyszerészek Országos Szövetségének fő célkitűzése a stabil állandóság, ez benne van a missziós nyilatkozatunkban is. Ez a gyakorló gyógyszerészek érdekeinek védelmét jelenti – minden szinten. A mi szövetségünk a közforgalmú gyógyszertárakban dolgozókat képviseli, tehát nem kívülállóként tekintünk a gyógyszerészre, hisz mi – vezetőség, tagság – is ebben élünk.
Sok kisebb-nagyobb sikerünk volt, amiket terjedelmi okokból nehéz lenne most felsorolni, de például az EESZT gyökeresen megváltoztatta a betegek, az orvosok és a gyógyszerészek életet, és mi sok javaslatot tettünk a kezdetekkor, amiket figyelembe is vettek a fejlesztéseknél.
Sikerként könyvelem el, hogy tavaly elindult az Egészségügyi Államtitkársággal az egyeztetés, a gyógyszer-szektor összes szereplője egy asztalhoz ült, ahol elmondhatta a javaslatait.
Persze nem születnek villámgyors döntések, de mégis haladunk, és olyan témák kerülnek fókuszba, amik alapvetően meghatározzák a működésünket. Ilyen a gazdasági fenntarthatóság, az ügyelet kérdésének a rendezése, vagy az, hogy a gyógyszerészi szolgáltatások hogyan fejlődhetnek tovább.
Ez utóbbi irányát meg kell határozni, ki kell tágítani – a gyógyszerészi gondozás kérdése, a protokollok aktualizálása, újragondolása nagyon fontos új irányokat mutat. Amennyiben ez egy önként vállalt tevékenység a gyógyszertár részéről, fontos, hogy kompetenciákhoz, képzéshez kötött legyen, ami megfelelően dokumentált, és a dokumentációnak meg kell legyen a megfelelő jogi háttere.
És ne legyünk álszerények, ezért a szolgáltatásért kérjünk szolgáltatási díjat, mert az visz előre, úgy tudunk többet adni, ha kapunk is cserébe valamit.
Ezek régi témák, de most konkrét javaslatokat várt a döntéshozó és ezeket le kell tennünk az asztalra, azt hiszem ez lesz az idei év fő feladata.
Európa számos országában működik a gyógyszerészi vakcináció, a betegek használják ezt a szolgáltatást, és úgy gondolom a magyar magas szintű egyetemi képzés lehetővé teheti, hogy a gyógyszerészek is végezzék ezt a szolgáltatást.
Ha az angol modell, a Pharmacy First bármilyen szintű adaptálására sor kerülhetne, az a gyógyszerészek szaktudását, szakmai megbecsülését is erősítené.
A modell lényege, hogy lehetővé teszi a gyógyszertárak számára, hogy konzultáció és állapotfelmérő kérdőív után vényköteles gyógyszereket írjanak fel gyakori, enyhe betegségekre, például fülfájásra, torokfájásra, húgyúti fertőzésekre, bőrproblémákra és egyéb, nagyon gyakori panaszokra. Ez gyorsabb ellátást biztosít a betegeknek és csökkenti a háziorvosok terheit, és természetesen a háziorvos visszajelzést kap a felírt gyógyszerről.
Szeretném hangsúlyozni, hogy ezt nem szabad kötelezővé tenni! Nagyon fontos, hogy el kell különítsük azokat a tevékenységeket, amelyek „benne vannak a diplománkban”, tehát gyógyszerészi feladatok – maximum fel kell frissíteni az ezzel kapcsolatos tudásunkat – és azokat, amihez teljesen új ismereteket kell szerezni.
Igen, a kezdetektől fogva PHOENIX-esek vagyunk, és a mi patikánkra, sőt az egész családra jellemző egy nagyfokú lojalitás. Ha valamit eldöntünk, akkor hosszan kitartunk a döntésünk mellett.
Ami pedig a MOSZ-t illeti, az a szerencsés helyzet állt elő, hogy Kaló Tamás, a PHOENIX vezérigazgatója egyben a Gyógyszernagykereskedők Országos Szövetségének elnöke is. Ők nagyon fontos partnereink, hisz nagykereskedelem nélkül nincs kiskereskedelem. A nagykereskedelem problémái, például az ár, a raktárkészlet, a nehezen beszerezhető termékek, minket is érintenek. Ha a nagykereskedő nem tud minket ellátni a gyógyszertárban, akkor mi sem tudunk segíteni a betegeknek. Ezért nagyon fontos a jó kommunikáció. Számunkra ők jelentik a kapcsolatot a gyártók felé.
Ez nehéz kérdés, induljunk ki onnan, hogy minden gyógyszertár környezetének van egy betegköre és van gyógyszerköre, amit a környékben dolgozó orvosok rendelnek. Mindent nem lehet raktáron tartani, ez képtelenség volna. Ha pedig ezt megfelelően kommunikáljuk a betegek felé, tehát hogy jelenleg nincs, de délután már lesz, az szerintem semmiféle problémát nem okoz.
A budapestiek persze sokkal jobb helyzetben vannak, mint a távolabbi településeken élők, mert itt gyalog is nagyon sok gyógyszertárat el lehet érni, tehát nem biztos, hogy valaki visszajön a délutánra ígért gyógyszerért, inkább átsétál a szomszédos patikába. Kulcsfontosságú az egészségmegőrzés, a jelenleg túlterhelt egészségügyi ellátórendszert tehermentesíteni kell, ez pedig legkönnyebben a lakosság oktatásával érhető el. Mindenkit meg kell tanítani arra, hogy mi legyen otthon a házipatikában, vagy hogy mit kell tenni akkor, ha olyan kórkép áll fenn, amit otthon is kezelni lehet. Fontos, hogy dönteni tudjanak, hogy mikor kell orvoshoz fordulni, laikusként is fel tudják ismerni, hogy súlyos-e a beteg állapota, sőt, azt is fel kell, hogy tudják mérni, milyen napszakban kell orvoshoz fordulni, nappal vagy éjszaka, hétvégén vagy hétközben.
Muszáj lenne mind a gyógyszertári, mind az orvosi ügyelet leterheltségén könnyíteni, és ha már azt el tudjuk érni, hogy csak indokolt problémával forduljanak a betegek az ügyelethez, akkor már nagyban megkönnyíthetjük az orvosok-gyógyszerészek munkáját. De ez csak egy apró szelete a tortának, jó lenne az alapvető egészségügyi ismereteket már az általános iskolában oktatni.
Talán igen. Kezdetben édesanyámmal jártunk a legendás siófoki konferenciákra, ezek mindig érdekesek voltak, jó volt a hangulat, sok izgalmas kérdésről esett szó, olyan dolgokról is, amikről én nagyon keveset tudtam. Aztán többször beszélgettem a budapesti szervezet vezetőjével, és valahogy így kezdődött el az én aktív részvételem a szövetség munkájában.
A budapesti szervezet alelnöke lettem, aztán elnökké választottak, ezután lettem országos alelnök. Végül a vezetőségben felmerült a generációváltás lehetősége, akkor lettem elnök, szóval hosszú utat jártam be.
Sok munkám volt abban, hogy a szervezetünk mind célkitűzéseiben, mind megjelenésében felelni tudjon a kor kihívásaira. Megújult a honlapunk, most már a YouTube-on elérhető filmjeink is vannak, a közösségi médiában is sokkal intenzívebben vagyunk jelen, és napirenden van a mesterséges intelligenciáról való gondolkodás is. Ezzel is foglalkozni kell, tőlem ugyan nagyon messze van, de ez nem jelenti azt, hogy nem fog megjelenni a mindennapokban.
Az a lényeg, hogy minden digitális tevékenységünket a megfelelő analóg szaktudásra kell építeni. Csak akkor tudjuk a munkánkba beilleszteni az informatika korának vívmányait, ha azok szakmailag hitelesek és megfelelnek minden etikai szempontnak is.
De a lakosság tájékoztatására visszakanyarodva, az átlagembereknek is meg kell tanítani azt, hogy hol tudnak hiteles forrásból tájékozódni, mit hihetnek el és mit nem. Ugyanis az új korszaknak köszönhetően nem csak egyszerűbbé, de kaotikusabbá is vált az életünk. Ijesztő, hogy milyen tévhitekkel, innenonnan, az interneten olvasott részinformációkkal vagy megtévesztő reklámokból szerzett ismeretekkel keresnek meg minket a betegek – és még szerencse, hogy a gyógyszerészhez fordulnak és nem a szomszédasszonyhoz. Én a tára mögül is igyekszem tanítani, edukálni, de tudom, hogy a gyógyszerész kollégáim is így tesznek. Hisz ez a hivatásunk.
Kalmár András
2026. február 2.