2000-ben végzett Budapesten, majd az Organonnál, később a GSK-nál helyezkedett el, jelenleg a budapesti Vezér utcai gyógyszertár személyi jogos vezetője, emellett a Magyar Gyógyszerészi Kamara Országos Etikai Bizottságának tagja.
Lelkes világutazó, Új-Zélandra és Ausztráliába is eljutott barátaival, de a hazai folyókon való vízitúrázás is a szenvedélyei közé tartozik.
Sok éven át önkénteskedett a Bátor Táborban, és szülőfalujában is sokat tesz a lakosság egészségmegőrzéséért.
Tavaly elnyerte a Richter Érdemérem különdíját "Az év leghatékonyabb betegkommunikációját folytató gyógyszerésze" kategóriában.
Így igaz, a Pápa közeli Várkesző egy icipici, 200 fő alatti település. Apai ágon a család tősgyökeres várkeszői, édesapám volt a falu jegyzője, most már nyugdíjas, édesanyám pedig kapuvári, ő tejipari technikumot végzett és Pápán dolgozott.
A húgom is élelmiszeripari mérnök, ő édesanyám vonalát követte, szóval az egészségügyhöz nem sok köze volt a családnak.
Pápán, a Petőfi Sándor Gimnáziumba jártam, német nyelvi tagozatra. Az iskola amúgy humán beállítottságú volt, én viszont jó voltam a reáltárgyakból, aminek mindenki nagyon örült, mert végre volt kit elküldeni a megyei tanulmányi versenyekre. Amikor meghirdették, hogy kémia szakkör indul, jelentkeztem.
Kezdetben sem voltunk sokan, de hamarosan már csak ketten maradtunk, sőt legvégül csak én, egyedül. A szakkör vezetője akkor megkérdezte, hogy mi is akarok lenni tulajdonképpen, miért járok ide? Mondtam neki, hogy fogalmam sincs, de a kémia jó dolog, én szeretem. De hogy akkor miért nem leszek orvos, fogorvos vagy gyógyszerész? Mondtam neki, hogy az biztos, hogy nem akarok semmilyen orvos lenni, de ez a gyógyszerész... Hát ez érdekes lehet. Nézzük meg!
És akkor kerestem gyógyszerészhallgatókat a városban, elmentem megismerkedni egy gyógyszertárvezetővel, sőt, végre alaposan megnéztem egy patikát, hogy hogy is néz ki belülről. És nagyon jó benyomásokat szereztem, úgyhogy aztán Pesten, a Semmelweis Egyetemen tanultam tovább.
Kollégiumban laktam, és a szobában mind a négyen elsős gyógyszerészek voltunk, úgyhogy már kezdetben szoros barátság alakult ki közöttünk – ez a mai napig tart.
Segítettük egymást, így nem tűnt olyan távolinak az otthon. A pesti évfolyamtársaink is nagyon jó fejek voltak, megmutatták a város titkos zugait, a menő helyeket, közülük is sokakkal tartom máig a kapcsolatot.
Nagyon megszerettem Budapestet, a lehetőséget láttam benne, és nem a világvárosi élet árnyoldalait. De igaz, ami igaz, a kollégium a „nyócker” belső bugyraiban volt, ahol mindig zajlott az élet, és a légszennyezettség is nagyon nyomasztó tudott lenni a téli ködös, szürke napokon, ezt azért nehéz volt megszokni.
Nem, először visszamentem Várkeszőre. Egy gyógyszercégnél helyezkedtem el, klasszikus gyógyszerismertetéssel foglalkoztam, jártam az országot.
Nagyon-nagyon sokat tanultam belőle, az orvosokkal való kommunikációról, az egészségügy szerkezetéről, gyógyszerészként a mai napig profitálok az ott megszerzett tudásból.
Ezt tíz évig csináltam, és ezalatt azért elég sokat változott a világ, nekem is váltanom kellett. Projektmenedzsment-marketing területre kerültem, ez már irodai munka volt, úgyhogy vissza kellett költöznöm Budapestre.
De innen is tovább akartam lépni, valami olyan munkát szerettem volna végezni, aminek érzem a társadalmi hasznosságát. Így kerültem a tára mögé, először Fehérváron, majd Zuglóban, végül itt találtam meg a helyem, a Vezér úton, kezdetben beosztottként, majd mint vezető.
Igen, de nem tudatosan kerestem csendes városrészt, teljesen véletlenül kerültem ide. Gondoltam, kipróbálom itt magam, és aztán itt ragadtam. Szeretem ezt a helyet, a környéken lakókat és a kollégákat is. A betegek többsége visszatérő vásárló, a legtöbbjüket szinte családtagként üdvözöljük, kevés az átmenő forgalom.
Az etikai ügyek általában a közforgalmú gyógyszerészekkel kapcsolatosak. Szerencsére ritka az, ami eljut az országos bizottsághoz, de nem példa nélküli. A legtöbb eset a helyi szervezetek hatáskörében megoldódik, például hatósági ellenőrzések során feltárt hiányosságok, betegpanaszok vagy épp gyógyszerészek közötti vita.
Vannak olyan esetek azonban, amelyek az Országos Etikai Bizottság elé kerülnek, és ott kell megalapozott döntéseket hoznunk. Például egy gyógyszercsere ügyében, vagy két gyógyszerész olyan nézeteltérése kapcsán, amelyet sem egymás között, sem az elsőrendű szervezet előtt nem sikerül megoldani.
Persze kommunikációból adódó etikai ügyek is felmerülnek a gyógyszerész-beteg kapcsolatában. Van amikor a hangnem nem megfelelő, vagy például a gyógyszerész nem szakmai alapokon nyugvó kommunikációt folytat, és ezzel megtéveszti a betegeket.
A jelölés, majd a megválasztás nagyon megtisztelő volt, ugyanakkor meg is ijedtem egy kicsit, hiszen akár a mi gyógyszertárunkban is lehetnek problémák, és egy ilyen bizottság munkájában való részvétel azért megkíván egyfajta feddhetetlenséget. De elvállaltam, mert fontosnak tartottam, hogy a bizottság tagjai között közforgalomban dolgozó gyógyszerészek is legyenek, olyanok, akik a gyakorlatból ismerik a felmerülő helyzeteket, problémákat, ezzel is segítik a korrekt döntéshozatalt.
Ez a munka a gyógyszerészet minőségéről, a szakmaiságról szól, és ez mindannyiunk számára a legfőbb érték, ami a hivatásunkat illeti.
Ez egy nagyon komplex dolog, de dióhéjban talán annyit érdemes elmondani, hogy a gyógyszerészet változni fog, és szerintem fontos is, hogy változzon.
A prevencióban, az egészségnevelésben, az egészségtudatosságban, a gyógyszeres terápiák menedzsmentjében rendkívül fontos szerepet tölthetünk be a jövőben. De most kell elébe mennünk a változásnak, fontos, hogy időben használjuk ki a lehetőségeket, és mi irányítsuk a jövőnket.
Amikor a gyógyszerészi kompetenciák kibővítéséről beszélünk, akkor sokan elsősorban a vakcinációra gondolnak. Ez kétségtelenül fontos, de talán nem a legfontosabb. Emellett itt van például a gyógyszeres terápiák menedzsmentje, ami igazi gyógyszerészi feladat lehetne.
Továbbá nyitottnak kell lennünk más lehetőségekre is, legyen az akár gyógyszerfelírás, szűrővizsgálat, beteg edukáció, vagy valami teljesen új, amit finanszírozott formában, patikai keretek között végezhetünk.
Ezekkel sokat segítenénk a betegeknek, de azt hiszem a patikusok többsége is végre úgy érezné, hogy beteljesítheti küldetését.
Az új kompetenciák megismertetéséhez azonban nagy hangsúlyt kell fektetnünk a kommunikációra is.
Megismertettem a gyerekeket a gyógyszeri munkával. Először a gimnazistákat, később az ovisokat is. Megkerestek az egykori alma máterből, a pápai gimnáziumból, hogy olyan pályaválasztási napot szerveznek, ahol öregdiákok mutatják be a szakmájukat.
Az, hogy a patikai hátteréből kilépve lehetett beszélgetni a gyerekekkel a gyógyszerészetről nagyon különleges élmény volt számomra – és számukra is. Lelkesen fogadták a játékos feladatokat, tulajdonképpen egy folyamatos rácsodálkozás volt a reakciójuk, mivel szinte semmit nem tudtak erről a területről.
Olyan sikeres volt a találkozó, hogy ezt még több alkalom követte, amelynek során praktikus tanácsokkal is elláttam a diákokat a gyógyszerészi pályaválasztással kapcsolatban – hol tanulható, mik a felvételi követelmények, miért járnak plusz pontok, mik a végzés utáni lehetőségek, stb.
Mert hát őszintén szólva, volt egy kis szakmai önzés is a részemről abban, hogy elvállaltam a feladatot, lévén állandó munkaerőhiánnyal küzdünk – ha egy-két fiatal a gyógyszerészi hivatást választja, már nyertünk néhány jövőbeli szakembert.
A gyógyszertárral szomszédos óvodából kerestek meg az óvónők azzal, hogy egészségnapot rendeznek, aminek a keretében megnéznék a patikát.
Örömmel tettem eleget a felkérésnek, persze kicsit más lett a vége, mint egy egyszerű körbevezetés. Először megbeszéltem a gyerekekkel, hogy csak azokat a dolgokat szabad nekik megfogni, amelyeket én megengedek. De elég sok mindent megengedtem, például együtt készítettünk kúpokat, szagoltunk kenőcsöket és illőolajokat, megmutattam mire jó a patendula és a többi eszköz, aztán megpróbáltuk kitalálni, hogy gyógyszer vagy cukorka van-e a kezemben.
Tudom, hogy viccesen hangzik, de titokban itt is azt figyeltem, vajon melyikükre van a látogatás olyan nagy hatással, hogy ezt a pályát választja, ha eljön az ideje.
A „tanulmányi kirándulás” után nagyon kedves rajzokat kaptam tőlük, elképesztően érdekes volt látni a munkákon, hogy mik voltak azok a pillanatok, amelyek megfogták őket.
Ó, hát én nagyon szívesen megyek bárhová. Ráadásul ez nekem nem idegen terep, hiszen a céges világban sok előadást tartottam orvosoknak, laikusoknak – mondjuk gyerekeknek éppen nem, de mivel rengeteg keresztgyerekem van, azt hiszem jól beszélem a nyelvüket.
Egyébként leginkább a jövőről érdemes és érdekes beszélni a gyerekekkel, arról is, hogy ők mit gondolnak, mi lesz egy gyógyszerész dolga 10-20 év múlva. Zseniális dolgokat mondanak: az okostelefonos távgyógyszerészet és a drónnal történő gyógyszerkiszállítás ötletként szinte mindig felmerül, de a DNS alapú egyéni javító kódot tartalmazó gyógyszerek előállítása, vagy a gyógyszertárban 3D nyomtatott készítmények alkalmazása is izgalmasnak ígérkezik. Talán lesz, ami ezekből hamarosan megvalósul.
Kalmár András
2025. április 14.
Új-Zéland, a Hobbitok földjén
Koala simogatás
Sydney, háttérben az operaház
Körbeautózva Új-Zélandot, jobbkormány balra hajts