Így igaz. Gyerekként kifejezetten reál beállítottságú voltam, a matematika, a biológia és a kémia voltak a készségtárgyaim, de a matek már egyetemi szinten nem ment olyan jól, ezért inkább a biológia-kémia irányt választottam, így kerültem a gyógyszerész karra. Be is jött a számításom, elég jól vettem az akadályokat, az ötéves egyetemet sikerült öt év alatt teljesítenem, ez ma már nem olyan gyakori.
De be kell vallanom, az is közrejátszott a pályaválasztásomban, hogy pici korom óta asztmás vagyok, így már gyerekként elég sok gyógyszerrel kellett megismerkednem, és kifejezetten érdekelni kezdett a működési elvük, az, hogy mi történik bennem, ha esetleg rohamom van, és hogyan segít ezen az orvosság. Kissrácként nagyon jól képzett beteg voltam, mert az orvosaim mindent megtanítottak arról, hogy kell együtt élnem ezzel a betegséggel, vagy ha úgy tetszik, állapottal.
Igen, két kisfiam van, hároméves a kisebbik, most lesz ötéves a nagyobbik. Sajnos körülbelül ugyanabban az életkorban, mint nálam, tehát egyéves kor után a kisebbiknél is elkezdtük észlelni a tüneteket. Tudtam, hogy ez örökölhető, ezért már idejekorán olyan gyerekorvost választottunk, aki egyben tüdőgyógyász is.
Sok ilyen személyiség kísért, pedagógusok, egyetemi tanárok, de például a tüdőgyógyászommal, Kádár Lászlóval, a Törökbálinti Tüdőgyógyintézet főorvosával közeli barátok lettünk, ami annak is köszönhető, hogy egy remek sportot választottam magamnak: a hegymászást.
Mondanom sem kell, hogy ez nem igazán asztmásoknak való elfoglaltság. Egy kicsit furcsán is nézett rám szegény doktor úr, amikor előadtam neki az ötletemet, de aztán átbeszéltük a lehetséges problémákat és veszélyeket, kitaláltuk a gyógyszerezést, és persze kulcsfontosságú volt a fokozatosság.
Éveken keresztül a Magas Tátrában kirándultunk, aztán jött a Mont Blanc megmászása, majd egy svájci csúcs, a Dufourspitze, aztán megint jött a 4800 méter magas Mont Blanc. A következő évben a Lenin-csúcs mellékcsúcsára, a Pamír hegységben található 6200 méter magas Razgyelnajara indítottunk sikeres expedíciót az öcsémmel, aki szintén asztmában szenved.
Egyáltalán nem, mert egy idő után hiányoznak a betegek, az emberi kapcsolatok, van egy kör, aki rendszeresen látogatja az érdi patikánkat és számukra fontos, hogy mindig időben hozzájussanak a szükséges készítményekhez, és a tanácsadás is mindennapi velejárója a munkánknak. Így sosem töltünk olyan sok időt távol, hogy kiessünk a gyakorlatból.
Sokat egyszerűsítenek a visszarázódáson a PHOENIX XXI. századi megoldásai is. Ilyen például a TúraApp, ahol szinte percre pontosan látom, mikor érkezik meg a rendelés, ha késés van, arról is azonnal értesítenek. A nagykereskedő internetes felületén pedig egy helyen látom a forgalmamat, a PHOENIX akciókat, amiket egy gombnyomással meg is tudok rendelni, akár hajnal kettőkor. Illetve a reklamációt is itt tudom kezelni, a visszárukat, amikor például téves rendelést adtunk le, vagy ha eggyel több vagy kevesebb készítmény érkezett.
Igen, néhány évvel ezelőtt valahogy beszippantott ez az ősi mesterség. Engem kifejezetten a gyűjtői darabok érdekelnek, tehát az olyan technológiával készült kések, amik ugyan használhatók napi szinten is, de a markolat és pengeanyaguk egyedülálló. Ezek nem csak szemet gyönyörködtetők, de mindig van egy történetük is, például az, hogy honnan, hogyan lettek beszerezve. Amik most a virágkorukat élik, azok a mozaik damaszkok, azaz azok a damaszkuszi acélből készült kések, amik több fém összekovácsolásával jöttek létre. Ráadásul ma már bármilyen mintázatot, formát bele tudnak kovácsolni a penge anyagába. Markolatként pedig nemcsak fát vagy műanyagot használnak, hanem műgyantával stabilizálják az összetevőket, aminek köszönhetően különleges, művészi formák születnek. Itt is, akár a gyógyszerészetben, az összetevőkön van a hangsúly.
Kalmár András
2023. április 26.