Nem csak a gyógyszertechnológia fejlődik folyamatosan, de úgy tűnik az officinák is átalakulóban vannak. Egyik korábbi számunkban egy olyan zebegényi patikát mutattunk be, amely galériaként is működik, a soproni Segítő Mária Gyógyszertár vezetője, dr. Horváth Judit pedig közösségi térré alakította gyógyszertárát, ahol olyan rendezvényekre kerülhet sor, amelyek az egészségmegőrzést szolgálják.
Judit, ha jól tudom, Ön igazi gyógyszerészdinasztiából származik, és nemzedékek óta viszik ezzel a névvel a patikát?
Dr. Horváth Judit Így igaz. Még a dédnagyapám választotta ezt a hivatást, tulajdonképpen közel 150 éve a családunk része a gyógyszerészet. A patika neve még régebbi, dédnagypapám az iskolái végeztével a lövői Segítő Mária Patikát vásárolta meg, azóta örökíti tovább a család a nevet és a szakmát.
Soha nem volt egy renitens sem, aki azt mondta volna, hogy ő nem akar gyógyszerész lenni, inkább új utakra tör?
Azért akadt olyan is, lévén elég nagy család a miénk. A dédapámat a nagypapám követte a patikusi státuszban, dr. Horváth Dénes, aki 95 évesen is még bejárt dolgozni, bár ő mindig úgy fogalmazott, hogy a gyógyszertárba ő nem dolgozni, hanem játszani jár be. Saját tablettázó gépe volt, komoly orvosokkal konzultálva fejlesztette ki a készítményeit, ezekkel aztán az egész országban lehetett találkozni. Élt-halt a betegeiért és még 98 évesen is tanult, sőt tudományos cikkeket írt és olvasott.
Ezt az innovatív szemlélet Ön is örökölte, hiszen egy patikarobot segíti a munkájukat. Ez amellett, hogy nyilván nagyon hasznos eszköz, látványosságnak sem utolsó.
Ez egy komissiózó gép, amely tulajdonképpen egy raktárrendszeri megoldás, de kétségtelenül nagy népszerűségnek örvend, főleg a gyerekek körében.
Emellett abban segít, hogy több idő jusson a betegre. Nem kell a raktárba szaladgálni minden egyes tételért, csak beütjük a gépbe, amit a beteg kér, és amíg a robot a mögöttünk levő csúszkán kiadja a gyógyszert, addig el tudjuk mondani a javallatokat és válaszolni tudunk a kérdésekre is.
Azért el tudom képzelni, hogy sok kollégája idegenkedik egy ilyen masinától...
Lehet, persze ez nem ilyen egyszerű, számos feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy egy ilyen eszközt be lehessen építeni, de azt hiszem a legfontosabb a fejlődési vágy, az innovációra való hajlam. És mivel szeretném a gyógyszerészi hivatást a családban tartani, muszáj fejlődnöm, vonzóvá tennem a szakmát az új nemzedékek számára is.
Jó, hogy szóba hozta a családot, mert hirtelen ugrottunk át a tablettázó gépről a komissiózó robotra. Hogyan folytatódott a család és a gyógyszertár története?
A nagypapámnak négy gyermeke volt, és pont az édesapám volt az egyik, aki azt mondta, hogy márpedig ő nem lesz gyógyszerész – belőle erdőmérnök lett.
A négy gyermek közül a lány, Margit lett gyógyszerész, ő vitte tovább a szakmát, csak hát közbejött az államosítás, és amikor elvették a régi lövői gyógyszertárat, akkor a család bekerült Sopronba. A nagynéném pedig később, (1972-től) a soproni 5/20-as gyógyszertárban volt vezető – eredetileg II. Rákóczi Ferenc Patika volt a neve. Végül ezt vásárolta meg a privatizáció idején, és vissza is keresztelte Segítő Máriára.
A hat unoka közül végül én voltam az, akibe már kisgyerekként belenevelték, hogy gyógyszerész lesz. Hároméves koromtól azt hallgattam, hogy „márpedig te viszed tovább a patikát”, és ilyenkor el sem gondolkodik az ember, hogy mi is szeretne lenni. Így kezdődött az én pályafutásom.
A gyógyszerészdinasztiák sarjai mindig beszámolnak arról, mekkora élményt jelentett számukra, amikor megengedték nekik a felnőttek, hogy „segítsenek”.
Persze, a nyári szünetben együtt jártam be a nagypapámmal dolgozni, kúpokat csomagoltam, tubusoltam, egyszerű dolgokat méregethettem, játszhattam a kiürült gyógyszeres dobozokkal – szóval megfertőződtem rendesen.
Gimnázium után egyből felvételizett is a gyógyszerész karra?
Igen, két gyógyszerész karra adtam be a jelentkezésemet, és a Semmelweis Egyetemre egyből fel is vettek.
Most, hogy látja a pályát, szakmailag mennyire elégedett? Nem érzi úgy, hogy a gyógyszerészeknek a szaktudásuk és az empátiájuk is meglenne ahhoz, hogy a mai orvoshiányánytól szenvedő társadalomban nagyobb bizalmat, több feladatot kapjanak?
Azt tudom, hogy óriási igény lenne rá. Sőt, azt gondolom, hogy a mai gazdasági és egészségügyi helyzetben, ez egy óriási lehetőség lenne a gyógyszerészek számára, hogy megfogják az egészségügy útvesztőiben tévelygő embereknek a kezét. Segítenünk kell nekik abban, hogy visszaszerezhessék és megtarthassák az egészségüket. Azt látom, hogy az emberek el vannak veszve, és nem mindig jutnak el ahhoz az orvoshoz, akire szükségük lenne.
Erről persze nem az orvosok tehetnek – nagyon sok a papírmunka, sok a beteg, öregedik a társadalom, és még sorolhatnám. De őszintén szólva, mi, gyógyszerészek, ezt a problémát egy kicsit kiengedtük a kezünkből. De ha megfelelő kompetenciákat kapnánk, akkor tényleg egészségügyi szakemberként állhatnánk az emberek mellé.
Ez a kérdés egyébként most a jogalkotók előtt van, majd meglátjuk mit hoz az új szabályozás.
Talán ezzel még magasabb lenne a gyógyszerészek társadalmi megbecsülése is. Például más országokban az orvosi teamnek gyakran tagja egy gyógyszerész is – ez nálunk még mindig ritkaságszámba megy.
Ez így van, bár a kórházakban most már legalább van ilyen törekvés. De muszáj lenne a nagypapám gyakorlatát visszahozni, ő állandóan összehívta az orvosokat és beszélgetett velük, kikérte a véleményüket, hogy merre tovább.
De a nagyobb kompetencia nagyobb felelősséget is jelent...
Én azt gondolom, hogy a gyógyszerészi feladatok közé tartozik az is, hogy naprakész legyen a tudásunk. Én is minden nap tanulok valami újat, figyelem a szakmai sajtót, próbálok tájékozott maradni, ami persze a mai világban nem is olyan egyszerű. De én például nagyon sokat konzultálok a háziorvossal, hogy biztosabb tudásom legyen, így már én is könnyebben szembe merek nézni egy új problémával.
A gyógyszertárban történt egy nagy átalakulás, mi volt a célja ezzel, és hogyan fogadták a vevők az új arculatot?
Nálunk is lehetett volna szabad polcos rendszer, de én ezt elvetettem. Tudom, hogy ez most az új trend, de ettől valahogy idegenkedtem. Ugyanakkor azt láttam, hogy lenne igény arra, hogy közösségi teret alakítsak itt ki, és hétköznap este hat óra után, amikor bezár a patika, vagy szombaton délután előadásokat tartsunk itt.
Ráadásul egy teázót is kialakítottam az egyik sarokban. Ez onnan jött, hogy a nagynéném is sokat foglalkozott gyógynövényekkel.
És hát ott van az édesapja, aki erdész lett, gondolom ezért sem áll távol Öntől a természetes gyógymódok világa.
Sőt! El is végeztem a kertészmérnöki karon a gyógynövényalkalmazási szakértői képzést. Mindig is szerettem volna behozni a gyógynövényeket és a természetet a gyógyszertárba, és ez most megvalósulni látszik, a teázó mellett egy kis gyógynövénybemutató teret is kialakítunk.
És milyen előadásokat fognak tartani?
Tartottunk már előadást egy kozmetikussal karöltve, a női problémákra fókuszálva, a bőrön megjelenő elváltozásokról. A további terveinket illetően természetesen a gyógynövények adják a kiindulópontot, jelenleg is egyeztetünk különböző szakemberekkel, hogy milyen események kerüljenek megrendezésre az év hátralévő részében.
Biztos, hogy szükség van ilyen jellegű népszerű ismeretterjesztésre, az emberek pedig keresik a közösségi helyeket, keresik a biztonságot, a tudást.
Ezt mondjuk jó esetben egy gyógyszertárban amúgy is meg lehet kapni, de a zárás utáni különleges összejövetelek biztos, hogy segítenek abban, hogy a betegek még nagyobb bizalommal forduljanak hozzánk. És egy ilyen mikroközösség aztán egyre tágul, nem egyszer fordult már elő, hogy telefonon kértek tőlünk segítséget más városokból, például Győrből, sőt, a határ túloldaláról is. Azt tapasztalom, hogy elkezdik máshol is megismerni a patika nevét, és azért tőlünk kérnek tanácsot, mert hallottak már rólunk.
Ha már a határt emlegette, vannak ilyen jellegű gyógyszertárak Ausztriában vagy Európa más pontjain is, ahol nem csak az alapvető patikai funkciók működnek, de folyik valamiféle közösségépítés is?
Konkrétan nem tudok ilyenről, de azt látom, hogy külföldön is vannak már olyan patikák, ahol hasonló irányvonalakat követnek. Valószínűleg ez is része a XXI. századi átalakulási folyamatoknak. De az is lehet, hogy ebben mi úttörők vagyunk.
Hogy látja magát, és a Segítő Mária Patikát 10 év múlva? Hova lehet még fejlődni?
Mindenképp a gyógynövények mentén haladunk tovább, szívesen mutatnám be őket természetes környezetükben is.
Jó lenne a Fertő-tó partján létrehozni egy gyógynövénybemutató kis kertet, vagy akár egy arborétumot is. Egy tízéves tervbe ez is belefér.
És hát én nagyon bízom abban, hogy a mostani szakmai átalakulás hamarosan kiforrja magát, és akkor elismert szakemberként kerülünk vissza az emberek tudatába.
Azt kívánom, hogy az emberek tíz év múlva újra olyan nagy tisztelettel nézzenek a gyógyszerészekre, mint egykor a nagyapámra.
Kalmár András
2024. május