Szakgyógyszerész, 2015-ben végzett Szegeden, először Madarason, majd a Kalocsa melletti Foktőn helyezkedett el.
Mindene a természet, ha teheti, szabadidejében túrázik, fényképezőgépe és 11 éves kutyusa, Frank szinte minden kirándulásra elkísérik.
Ezeket a túrákat gyönyörű fotókkal és izgalmas videókkal dokumentálja, a vandorlo_patikus Instagram oldalon bárki (be)követheti a természetjáró gyógyszerészt.
Foktő egy körülbelül 1500 fős település Kalocsa mellett, mindössze három kilométerre a várostól. A falu az új Duna-híd megépülésével még kedvezőbb helyzetbe került: közvetlenül fel lehet hajtani a hídra, így a Dunántúl is nagyon könnyen elérhetővé vált.
Ami nekem különösen tetszik a településben, az a természeti környezet: átfolyik rajta a Vajas-fok, amely végigkíséri a falut, és a töltés környéki ligetben is szinte mindig pezsgő az élet. Kisgyermekkoromtól nagyon sokat jelent számomra a természet közelsége, és itt rengeteg a madár, van nádas és zöld terület, ami különleges hangulatot ad a helynek.
De az is példaértékű, ahogy az itt élők törődnek a környezetükkel! Van egy szépen kialakított főterünk szökőkúttal, sok virággal, és még a lámpaoszlopokat is virágládák díszítik. A település rendezett, gondozott, ami sokat hozzátesz az összképhez. Az emberek is nagyon közvetlenek, sokkal inkább, mint a városban. Könnyen befogadtak, bár ehhez valószínűleg az is hozzájárult, hogy én magam is nyitott, kommunikatív ember vagyok.
Ahogy említettem, Baján születtem, és az egyetemen ismertem meg a jelenlegi főnökömet. Egy nap felhívott azzal, hogy nem tudok-e véletlenül egy állást kereső gyógyszerészt, de azt is hozzátette, az lenne a legjobb, ha én lennék az. A történet érdekessége, hogy éppen akkor kerestem új munkát, végül így kerültem Foktőre.
Igen, bár erre halad az EuroVelo 6-os kerékpárút is, és néha be-beszaladnak az erre túrázók egy-egy csomag ragtapaszért – a múltkor pont egy holland csapat tért be hozzánk – de a forgalmunkat alapvetően az állandó, helyi lakosok adják. A főbb intézmények is azon a központi tengelyen helyezkednek el, ahol a mi patikánk: velünk szemben van a templom, a főúton található a Polgármesteri Hivatal és a nagyobbik bolt, kicsit távolabb pedig a posta. Így a mindennapi élet a helyi lakosok számára egy elég jól körülhatárolható területen zajlik, aminek mi is részei vagyunk.
Nem, egyáltalán nem, viszont gyerekkoromban nagyon megszerettem a patikaillatot, és amikor anyukámmal bementünk egy gyógyszertárba, folyton úrrá lett rajtam egy furcsa izgalom.
Volt egy vicces szokásom, mindig töltöttem egy pohár vizet a kikészített kancsóból, ezt anyukám egy idő után meg is mosolyogta. Ő volt az, aki sokszor mondogatta, hogy legyek gyógyszerész, ha már ennyire szeretem a gyógyszertárakat... én pedig határozottan azt válaszoltam, hogy nem! Aztán végül mégis anyunak lett igaza. De nem bántam meg!
Édesanyám egyébként volt csecsemő- és gyermekápoló, valamint kisgyermeknevelő, az öcsém születésekor bölcsődében dolgozott, előtte pedig a bajai kórházban, az újszülött osztályon, szóval neki volt köze az egészségügyhöz. Édesapám viszont asztalos, így az ő részéről nem ért semmilyen olyan hatás, ami befolyásolta volna a pályaválasztásomat.
Igen, inkább a biológia érdekelt jobban, a kémia kevésbé, de végül abba is belerázódtam.
De igen. Leginkább az orvosi pálya vonzott, az állatorvosi kevésbé, mivel azt csak Budapesten lehetett tanulni, és bevallom őszintén, én nem szeretem Budapestet, nekem túl nagy az a város.
Talán nyolcadikos koromban, osztálykiránduláson. Aztán középiskolásként is voltunk párszor, később pedig koncertekre, könyvfesztiválra, különféle rendezvényekre utaztam fel. De nekem az a néhány nap is bőven elég volt, nem igazán vonzott az a nyüzsgés. Nem tudtam elképzelni, hogy oda járjak egyetemre.
Szegeden végeztem, 2015-ben diplomáztam. Az utolsó félévben a szakmai gyakorlaton a patikavezető említette, hogy az unokatestvére gyógyszerészt keres, és megkérdezte, hogy szólhat-e neki, és ha úgy alakul, esetleg elmennék-e hozzá dolgozni, ha meglesz a diplomám.
Ez Madarason volt, a szerb határ közelében, Bácsalmás környékén, egy kis határátkelőhely mellett. Áprilisban elmentem egy beszélgetésre, szimpatikusak voltunk egymásnak, és amikor júniusban államvizsgáztam, már tudtam, hogy van hova mennem. Június 27-én kaptam meg a diplomámat, és július elején már munkába is álltam.
Aztán pár évvel később – ahogy korábban is említettem – megkeresett egy volt évfolyamtársam, mivel a férjével vettek egy patikát, és nagyon szerettek volna oda egy megbízható gyógyszerészt. Én akkor már éppen a váltáson gondolkodtam és munkát kerestem, így a legjobbkor talált meg az ajánlat.
Igen, bár a Pécs vagy Szeged méretű városokkal semmi problémám nincs, azok még számomra is teljesen élhetőek. De ha választani kell a városi környezet és a természet között, akkor egyértelműen a természetet választom.
Igen, az édesapám. Ő Gemenc környékén nőtt fel, és amikor nagyobb lettem, sokat jártunk arra, kirándultunk, horgásztunk, rengeteg időt töltöttünk a természetben.
A nagyszüleimnek is volt ott egy kis nyaralójuk, ahol sokat voltam a szünidőben. Azt hiszem innen ered a természethez való kötődésem. Édesapámnak köszönhetően már egészen kisgyerekként ismertem a madarakat és rengeteg más állatot, de nálunk is mindig lakott valamilyen állat. Apukám még papagájokat is tenyésztett.
Nem igazán. A szabadidőmben most is nagyon sok időt töltök a természetben. Kiszámítható a munkaidőm, nincsenek hétvégi műszakok, nincs ügyelet, így elegendő időm marad arra, hogy a szabadidőmben a természetben legyek. És bármennyire is szeretem az állatokat, a növényeket, azért elsősorban mégis az embereken szeretnék segíteni, ez a hivatásom lényege.
Sosem bántam meg, hogy gyógyszerész lettem, ráadásul nagyon jó kollektíva a miénk, nagyon szeretek itt lenni, a Mályva mellett van egy fiókpatikánk is, Géderlakon, ott egyedül szoktam lenni, Foktőn pedig ketten állunk a tára mögött. Dolgoztam Baján is, szakmai gyakorlaton, és tudom, hogy egy nagyvárosban azért minden inkább futószalagon megy, itt viszont jobban megbecsülik az embert, előbb kikérik a tanácsát, mint a nagyobb helyeken, és így, hogy a betegkör nagy része személyes ismerős, még könnyebben megnyílnak az emberek. És mi is mindig tudjuk, hogy kinél mire kell rákérdezni.
Jelenleg elsősorban Magyarországon túrázom, sokat jártam a környéket, de azért a dombos, hegyes vidékeket mindig jobban szerettem. Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen Kalocsáról viszonylag gyorsan át lehet jutni a Dunántúlra, a Szekszárdi-dombságot például szinte minden irányból bejártam már.
Sokat járom a Balaton környékét is, a Balaton-felvidék különösen közel áll hozzám, nagyon sok helyet felfedeztem már arrafelé. Mostanában azonban egyre inkább a távolabbi célpontok felé fordulok, az Északi-középhegység például viszonylag ismeretlen számomra. A legtávolabbi hely, amit eddig önállóan bejártam, a Bakony volt. Teljesítménytúrákra is szívesen járok, idén már több ilyen eseményen is részt vettem, májusban például három teljesítménytúrát is teljesítettem. De persze nem mindig szervezett keretek között indulok útnak, gyakran kirándulok egyedül is. Rengeteg túrakönyvem van, bár a 21. század sokat egyszerűsített a tervezésen, hiszen ma már a telefonra is le lehet tölteni az útvonalakat, ennek ellenére én a papírtérképeket sem adtam fel, van egy egész gyűjteményem belőlük, szeretem őket kézbe venni, átlátni rajtuk a tájat.
A túrázás mellett a másik nagy szenvedélyem a fotózás, gyerekkorom óta nagyon szeretek fényképezni, a tizennyolcadik vagy huszadik születésnapomra – erre már nem emlékszem pontosan – fényképezőgépet kértem ajándékba. Azóta is, ha útnak indulok, a fényképezőgép mindig velem tart.
Belföldön mindenképpen szeretném teljesíteni az Országos Kékkört, vagyis végigjárni az Országos Kéktúrát, a Déldunántúli Kéktúrát és az Alföldi Kéktúrát is. Rengeteg tervem van, néha úgy érzem, több irányba indulnék egyszerre, mint amennyire az időmből futja, de ezek mindenképpen szerepelnek a listán.
Idén szeretném befejezni a Dél-Balaton várai nevű túraútvonalat is. Ez nagyjából 120-130 kilométer hosszú, és már egy részét teljesítettem, remélem, hogy még ebben az évben a végére érek. De nagyon izgat a Somogy Megye Teljesítménytúrázója mozgalom is. Ennek keretében egy meghatározott listáról kell teljesítménytúrákat teljesíteni, és a végén oklevelet, illetve kupát lehet szerezni.
Van még egy nagy álmom, de ez már kicsit távolabbra esik: az Azori-szigetek. Nagyon szeretnék egyszer eljutni oda, az egzotikus táj, a vulkanikus hegyek és a tenger varázsa régóta vonz. A másik nagy vágyam Spanyolország, elsősorban a déli része. Persze mindkét helyre túrafelszereléssel érkeznék, a strandolást meghagynám a többi turistának.
Kalmár András
2026. július 30.
