Kis településen nőtt fel?
Nem, Debrecenben, ott is jártam egyetemre, ott kezdtem el dolgozni. De aztán hallottam, hogy ide, Ebesre, a Zsálya Patikába gyógyszerészt keresnek. Nekünk a párommal akkor már nagyon mehetnékünk volt, 43 nm-en laktunk, a negyedik emeleten, a gyermekvállalást is tervbe vettük, egyértelmű volt, hogy költöznünk kell.
Ebes adta magát, mert közel van a városhoz. Elvállaltam az állást, ami azonnal beváltotta a hozzáfűzött reményeket, úgyhogy két hónap után azt mondtam a férjemnek, hogy adjunk fel hirdetést, keressünk itt házat, mert nagyon megszerettem ezt a települést. Végül a COVID kellős közepén költöztünk ki. Azóta teljesen megváltozott az életünk. Annak ellenére, hogy korábban nem volt tapasztalatom a falusi életről, már nem is mennék vissza a városba, annyira megszerettem a közösségi élményt, amit ez a település ad.
Ez mit jelent a mindennapokban?
Itt nem csak egyénileg, de a családok szintjén is látom a problémákat. Debrecenben egy járóbeteg intézményben található gyógyszertárban dolgoztam, és egy ilyen patika tulajdonképpen átjáróház.
Ebesen viszont csak visszatérő betegek vannak, tudom ki a köszvényes, kinek van szívpanasza, mik az örökletes problémák a családban. És hát van az úgy, hogy a beteg csak nekünk mer megnyílni... Volt olyan páciens, aki az orvosnak szégyellt beszámolni az inkontinenciájáról, de nekünk beszélt róla.
Egyébként itt fiatalodó korfánk van, volt olyan hónap, hogy 50 gyerek született a községben. Sok a gyerek, ami azt is jelenti, hogy engem például húsvétkor meglocsolnak a kisfiúk! És van olyan gyerek is, akinek én vagyok a jótündér, mert csak akkor veszi be a gyógyszert, ha azt „Anna nénitől” kapja.
Amire nagyon büszke vagyok – ebből írtam a szakdolgozatomat is – hogy itt Ebesen együtt tudunk működni a többi ellátóval. Például napi kapcsolatban vagyok a védőnőkkel. Ha elindult a tetűmegelőzési program az óvodában, mi ehhez igazítjuk a raktárkészletet, egyeztetjük, hogy milyen ekcéma elleni készítményt ajánljunk, vagy szájpenész kezelésre mi az aktuális irányelv.
Ez egy borzasztó modern és dinamikus ellátást tesz lehetővé, mert a szülő ugyanazt az információt kapja minden helyről, megnyugszik, hogy jól van a gyerek ellátva, nem érzi azt, hogy mindenki mást mond, nem bizonytalanodik el.
De nemcsak a védőnőkkel dolgozunk össze, együttműködünk a háziorvosokkal, a fogorvossal, de még az állatorvossal is! Volt úgy, hogy én készítettem a lovaknak gyógyabrakot.
Gyógyabrakot???
Volt egy köhögős ló, és az állatorvos javaslatára gyógynövényekkel dúsítottuk fel az étrendjét, főleg orvosi zilizzel, ez segítette a légútjainak a tisztulását. Szóval nagyon jól megy az együttműködésünk, hiába nincs meg rá a jogszabályi lehetőség, a személyes kapcsolat mindent felülír.
Ugyan nem praxisközösség, de szoros az egyetértés és együttműködés a szakmák között. Az ötlet egyébként onnan jött, hogy még az egyetemen nyertem egy ösztöndíjat Tennessee államba. Ott több szituációban mutatták meg nekünk, hogy hogyan dolgozik egy amerikai gyógyszerész. Egy asztalhoz ült le az orvossal, és együtt beszélték meg a páciens számára legmegfelelőbb terápiát. Az egész konzultációt átlengte az egymás iránt érzett, kölcsönös tisztelet. Elmondhatatlan, hogy ettől mennyivel minőségibb lesz az ellátás, mennyi időt, energiát és pénzt spórol meg vele az ellátórendszer és mennyivel eredményesebb lesz a terápia.
Olvastam, hogy előadásokat is tart diákoknak, szülői közösségeknek...
Fantasztikus témavezetőm volt a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán Prof. Dr. Bácskay Ildikó, vele indítottunk egy programot még 2015-ben.
Középiskolás diákokat kérdeztünk meg arról, hogy milyen az egészségi állapotuk, hogy mit gondolnak a patikákról, szednek-e gyógyszert – 14 éves kortól lehet önállóan gyógyszert szedni a jogszabály szerint, tehát egy gimnazista anya-apa nélkül elmehet dokihoz, aztán a gyógyszertárba. Ennyi idősen például már előfordul, hogy a lányok fogamzásgátlót szednek.
De az adatok azt mutatták, hogy a fiatalok nem szívesen mennek patikába. Mert hogy büdös van, sok az öreg, olyan mint egy járkáló temető... De volt olyan megjegyzésük is, hogy gonoszak a nénik. Magyarán nem érzik a bátorságot és nem kapnak bátorítást, hogy elmondják a problémáikat egy gyógyszerésznek. Inkább megkeresik a neten, hogy mit kéne szedni.
Persze, ezt a kort éljük, és legyünk őszinték, ezzel mindenki így van, ha kijön egy pattanás a talpamon, én is azonnal rákeresek, hogy nem vagyok-e rákos.
Mi akkor Professzor Asszonnyal kialakítottunk egy 45 perces tanórába beleépíthető, általános gyógyszerszedési alapfogalmakat megmagyarázó irányított beszélgetést, sok humorral, interaktív elemekkel. A programmal megkerestem a középiskolákat, és nagy örömmel fogadtak, egy-egy osztályfőnöki órába vagy biológia, kémia órába, sőt táncdráma órába is beillesztették az előadást.
Beszélgettem a gyerekekkel arról, hogy mi a gyógyszer, mi az étrend-kiegészítő, hogy el szabad-e törni a nagyméretű tablettákat, mit csináljunk a lejárt gyógyszerrel, stb. stb.
Olyan sikeres lett a program, hogy rengeteg felkérés érkezett az egész országból. Több díjat is nyertünk, illetve támogatást kaptunk a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaságtól és betaníthattunk más gyógyszerészeket is. Ugyanakkor teljesen szabadon szerkeszthetővé tettük az előadást, mindenki a kedve szerint alakíthatta a szakmai paraméterek betartásával. Aztán egy EFOP pályázatnak köszönhetően bevonhattuk a gyógyszerész-hallgatókat is, ráadásul ők még ösztöndíjat is kaphattak, ha visszamentek a régi gimijükbe, és ott tartottak meg egy-egy ilyen foglalkozást.
Azt vettük észre, hogy sokkal befogadóbbak voltak a diákok, ha az egyetemi hallgatók tartották meg az órát, hisz életkorban ők sokkal közelebb álltak a 11-12-dikes diákokhoz. És hát az is sokat számított, hogy egykor abba a gimibe jártak, ismerték a tanári kart, helyszínt, a diákok pedig megtalálhatták a fényképeiket a tablókon.
Arról még nem is mesélt, hogy miért lett gyógyszerész? Talán családi indíttatásra?
Nem. Kislányként nagyon sokat jártunk a szüleimmel a Mátrába nyaralni. Szerettem ott lenni, csak sajnos rengeteg volt a szúnyog, engem pedig agyoncsíptek. A közelünkben lakott egy bácsi, ő nagyon szerette a gyógynövényeket és értett is hozzájuk, megtanította nekem, hogy melyik zöld levelet kenjem rá a szúnyogcsípéseimre, amitől elmúlt a viszketés! (Lándzsás útifű volt egyébként.) Nekem ez annyira tetszett, hogy kis óvodásként megtanultam a gyógynövények latin nevét, hogy melyik mire való, hogy melyiket hogyan kell alkalmazni. Sőt, otthon még körömvirág kenőcsöt is főztem disznózsírból.
De ahogy felnőttem, már eszembe se jutott, hogy gyógyszerész legyek, humán pályán képzeltem az életemet, humán osztályba jártam a gimiben is. De rá kellett jönnöm, hogy nagyon nehéz ilyen diplomával elhelyezkedni, úgyhogy elgondolkoztam azon, hogy milyen reál területen érezném jól magamat. Semmiképp sem akartam beleerőszakolni magamat valami olyanba, amit nem szeretek, csak azért, hogy jó fizetésem legyen.
Egyszer egy szakkörön az volt a feladatunk, hogy valamilyen kutatásba ássuk bele magunkat, végezzünk kisérleteket és mutassuk be az eredményt diáktársainknak. Én akkor a gyógynövényeket választottam és nagy sikerem volt, így jött az ihlet, hogy gyógyszerész legyek.
Eredetileg kutatással szerettem volna foglalkozni, de az évvégi gyakorlaton közforgalmi gyógyszertárban kezdtünk, és én ott tapasztalhattam meg, hogy mi történik egy minőségi expediálás alatt. Hogy nemcsak úgy hozzád vágnak egy doboz gyógyszert, hanem elmondják, hogy esetlegesen milyen életmódváltással kerülheted el a szedését, hogyan vigyázz magadra, hogy ne legyenek mellékhatások, interakciók, stb. stb.
Hát én akkor ott megvilágosodtam, rájöttem, hogy ez az utam. Amúgy is imádok magyarázni, nagyon illett a személyiségemhez ez a segítő, tanácsadó szerep, beleszerettem az expediálásba.
Vannak ennek árnyoldalai?
Sajnos a jogszabályok nagyon megkötik a kezünket. Szörnyű érzés a tehetetlenség. Például egy egyszerű csipás kötőhártyagyulladásra nem tudok szemcseppet kiadni, mert minden szemcsepp vényköteles, aminek van egy kis antibiotikum tartalma.
Vagy nem tudok kiadni egy rendszeresen szedett, vényköteles gyógyszert, annak a néninek, aki beejtette az összes tablettáját a lefolyóba, mert péntek délután van, és nem rendel már senki.
De az is nagyon felbosszant, amikor valaki két és fél órát várakozik az orvosra a rendelőben, aztán megérkezik a gyógyszertárba egy Ambroxol recepttel – ami nem is vényköteles. Őt a patikában is elláthattuk volna, nem kellett volna a rendelő levegőjét szívnia, se az orvost terhelni vele.
Hogyan látja magát 10 év múlva?Itt Ebesen tényleg egy kis édenkertben élünk. Szeretném folytatni a „paradicsomkacsozós” életünket, méghozzá gyerekekkel, de a szakmai karrieremben is látok előrelépési lehetőséget anélkül, hogy el kéne hagynom a települést.
