Rólunk

Hírek, közlemények

Ismét indulnak a PHOENIX továbbkézések

A PHOENIX-nél a legfontosabb feladatunknak azt tekintjük, hogy a gyógyszertári munkát segítsük a lehető legtöbb szegmens tekintetében. Akár úgy is, hogy meghallgatva a gyógyszerészi igényeket újra kezdjünk valami olyasmit, amit korábban abbahagytunk. 

2021-től újra jelentkezünk egy gyógyszerész továbbképzési programmal. Erről kérdeztük dr. Barcsay Istvánt a PHOENIX Pharma Zrt. dél-magyarországi regionális kereskedelmi igazgatóját, aki egyben e továbbképzési program főszervezője is.

A gyógyszerészek többféle továbbképzési mód és hely közül is választhatnak. Érdemes ma elindítani újra egy továbbképzési programot?

Azt gondolom, hogy igen, de erre a kérdésre nem lehet kizárólag gazdasági megfontolások mentén válaszolni, mert ennél többről van szó. A továbbképzéseknek komoly hagyományai voltak a PHOENIX-nél. Fontosak voltak ezek egyrészt azért, mert segítettek a kollégáinknak megszerezni azt a 80 pontot, amit a jogszabály előír, másrészt pedig lehetőséget adtak a személyes találkozásokra is. A továbbképzés nem csak a gyógyszertárakban dolgozó – sokszor földrajzilag távoli települések – gyógyszerészeit hozta össze, hanem az előadások aktív párbeszédre adtak lehetőséget előadó és hallgatóság között.

Akkor tehát ez egyfajta felkészülés arra, hogy – a mostanában kényszerűségből megszokott online térből – ismét a személyes továbbképzések irányába történjen elmozdulás?

Természetesen tudom, hogy a jelen helyzetben az online tér jelentősége megnőtt, mondhatni, hogy nélkülözhetetlenné vált. Ez most rendjén való. Ugyanakkor azt is tudom, hogy a kollégák egy jelentős része igényelné a hagyományos keretek közötti, személyes lebonyolítású továbbképzéseket is. Annak vitathatatlanul megvan a maga varázsa, persze ezzel nem akarom lebecsülni az online lehetőségeket sem.

Megpróbáljuk tehát ezeket az igényeket ismét kielégíteni már csak azért is, mert nagyon fontos a számunkra, hogy találkozási lehetőséget adjunk és kapjunk. Egy-egy ilyen alkalom nem csak az adott nap előadásairól szól, hanem arról is, hogy megtudjuk, milyen problémák, örömök foglalkoztatják a gyógyszerész társadalmat, mivel tudunk hozzájárulni együttműködésünk javításához.

Mikor indul a program?

Az első továbbképzésünk időpontja március 6., szombat, a helyszín pedig Miskolc. Ezt követi Győr, Budapest, Szeged, Pécs. Évi tíz előadást tervezünk, ötöt tavasszal és ötöt ősszel, minden hónap első szombatján.

Mi történik akkor, ha tavasszal még nem lesz megfelelő a járványhelyzet a személyesen tartandó továbbképzésekhez?

Nehéz helyzetben vagyunk mindannyian! A COVID járvány idején hosszútávú programokat szervezni, úgy, hogy reményeink szerint nagyszámú érdeklődőt vonzzanak majd az előadásaink, óriási felelősség. Ezért úgy alakítottuk ki a lebonyolítás rendszerét, hogy bármikor át tudunk térni „online” oktatásra, hiszen a kollégáknak a pontokra szükségük van. Később pedig, amint teljesen biztonságosan lehet személyes továbbképzéseket tartani, akkor azonnal abba az irányba megyünk tovább. Végül is erről szóltak az igények.

De fontos leszögezni: a biztonság mindenek előtt!

Milyen tematika mentén szervezik a továbbképzéseket, és mennyibe kerül a részvétel?

A tematikát úgy állítottuk össze, hogy az előadások kapcsolódjanak az adott időszak legjellemzőbb egészségügyi kihívásaihoz, mint például allergiaszezon, megfázás, orrdugulás, torokfájás vagy a nyári enterális fertőzések elleni védekezés. Mindvégig törekedni fogunk arra, hogy az előadások a tudomány alapján, a hétköznapok gyógyszertári munkájához nyújtsanak segítséget. Nem akarunk a tudományosság elvont elefántcsont tornyába zárkózni. Nem akarunk öncélú „előadói esteket” rendezni!

Minden alkalommal négy előadás hangzik el. A nap vizsgával zárul és 16 pont megszerzésére nyílik lehetőség. Egy alkalom részvételi díja 15 000,- Ft. Munkatársaink – a jól ismert módon – a helyszínen segítik a rendezvény lebonyolítását.

Kik lesznek az előadók és az együttműködő partnerek?

Újdonság a lebonyolításban, hogy Társaságunk egyik alapítványa, a Szegedi Gyógyszerészképzés Fejlesztéséért Alapítvány bábáskodik az előadások tematikája, előadóinak meghívása felett, továbbá felel az akkreditációért is. Az Alapítvány törekedett arra, hogy Magyarország mind a négy gyógyszerész képzési helye, rangos előadóival képviseltesse magát. Egy-egy alkalommal az adott témát a farmakológia, a természetes anyagok felhasználása és az alkalmazás-központú technológia oldaláról járjuk körül. A záróelőadás mintegy összegzi és belehelyezi a hétköznapok gyakorlatába a nap fő témáját.

A PHOENIX feladata a szervezés, a pénzügyi lebonyolítás és a rendezvényeink hírverése, a tájékoztatás.

Hol tájékozódhatnak a gyógyszerészek a programokról?

Készülünk egy PHOENIX Továbbképzések kiadvánnyal is, de minden információt közzé teszünk a PHOENIX Futárban és a phoenix.hu weboldalon is.

Az biztos, hogy elindulunk, és nagyon várjuk azt a pillanatot, amikor személyesen találkozhatunk! Addig is nagyon vigyázzunk magunkra és egymásra!

 

-pzs-

2020. december 29.