Dr. Küttel Sándor szó szerint az anyatejjel szívta magába a gyógyszerészi hivatás szeretetét. Különböző vezető beosztásban több mint 30 éve a PHOENIX-csoport munkatársa. Most január végén megvált kereskedelmi igazgatói pozíciójától, és innentől a cég stratégiai tanácsadójaként tevékenykedik. Pályája legfontosabb állomásainak felidézését követően a hazai gyógyszerészet jelenlegi helyzetéről és jövőjéről is beszélgettünk.
Gyógyszertár: Fokozatosan vonult vissza a gyógyszer-nagykereskedelmi piacon betöltött pozícióiból. Milyen lépései voltak ennek a folyamatnak?
Dr. Küttel Sándor: Tavaly február 1-jével adtam át a PHOENIX Magyarország irányítását Wolfgang Wallisch-nak. Tagja maradtam az igazgatóságnak, de már csak nagyker-oldalról és kereskedelmi igazgatóként. Ez év január 31-ével ettől a poszttól is megváltam; mind a PHOENIX Pharma Zrt-nél, mind a PHOENIX Magyarországnál új igazgatóság van, és én egyiknek sem vagyok már tagja. Ugyanakkor megmaradtam a PHOENIX alkalmazottjának, mint stratégiai tanácsadó.
Gy.: Mit takar ez a munkakör? Miben számítanak Önre?
K. S.: Egyrészt gyógyszerészszakmai kérdésekben, másrészt szakmai ismereteim, múltbeli tapasztalataim jól jöhetnek a cég számára, és a tőlünk vásárló gyógyszertárakkal való kapcsolattartásban is, ha kell, tudok segíteni. A Gyógyszer-nagykereskedők Szövetségénél egyelőre maradtam elnök, de előbb-utóbb onnan is szándékomban áll visszavonulni, bár ennek a pontos forgatókönyvét még nem állítottuk össze.
Gy.: Kik az utódai?
K. S.: A PHOENIX Magyarország vezetésében a már említett Wolfgang Wallisch. Ő lett a PHOENIX Pharma Zrt. igazgatóságának elnöke is. A cég vezetését egy kicsit átstrukturáltuk, és létrehoztunk egy üzletvezetést. Az igazgatóság stratégiai kérdésekkel, az üzletvezetés pedig az operatív feladatokkal foglalkozik. Utóbbi három tagból áll: Kaló Tamás vezérigazgató tulajdonképpen az én utódom, a kereskedelmet, a marketinget, a nagykereskedelem vezetését végzi. A logisztikai igazgató dr. Balázs Zoltán, a gazdasági igazgató pedig dr. Havasiné Gröschl Anita. Kaló Tamás eddig a PHOENIX Magyarország gazdasági igazgatója volt, és ebben a minőségében jó kapcsolatot ápolt a vevőinkkel. Nagyon sokat dolgoztunk együtt, ismerte a munkámat, úgy érzem, logikus lépés volt, hogy ő lett az utódom.
Gy.: A jövőben is találkozhatunk Önnel gyógyszerészek számára szervezett konferenciákon?
K. S.: Igen, bár a céget érintő gazdasági ügyekben már nem nyilatkozom, hiszen a pozícióm megváltozott, ugyanakkor a szakmai kérdésekben ugyanolyan nyíltan állást foglalhatok, mint eddig. Szerintem most már megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy elsősorban olyan szakmai témákkal foglalkozzak, amelyek engem is érdekelnek, márpedig a hivatásomról mindig lesz véleményem.
Gy.: Ugorjunk egy kicsit vissza az időben, és kérem, foglalja össze pályájának legfontosabb állomásait!
K. S.: Bizonyára sokan tudják, hogy egy nagyon régi, 1716-tól tevékenykedő gyógyszerészdinasztiából származom, a szakmát szó szerint az anyatejjel szívtam magamba. Amikor 1954. április 11-én megszülettem, még csupán hat hét szülési szabadság járt a kismamáknak, és az én anyukám Szombathelyen, a jelenlegi Fő téri Kígyó Patikában dolgozott gyógyszerészként. Hathetes koromtól fogva bent voltam az officinában, mert a szoptatásokat valahogy meg kellett oldani.
Édesapám a magyar gyógyszerésztársadalom nagyon megbecsült személyisége volt; szeretném, ha a mai gyógyszerészetben is ilyen egyéniségek lennének, mint amilyen ő és a baráti társasága volt. De sajnos ők csak a gyógyszertáraik elvételét élték meg: 1991-ben hunyt el, és bár akkor már látszott a fény az alagút végén, de a privatizációban nem lehetett része.
1972-ben, amikor érettségiztem, adódott, hogy gyógyszerész legyek, de én nem akartam az lenni. Inkább orvos vagy építészmérnök, de aztán mégis a gyógyszerészetnél kötöttem ki. Nem bánom, mert nagyon jó hivatást választottam. 1977-ben végeztem a SOTE Gyógyszerésztudományi Karán, ahol igen jó tanulónak számítottam, és ezért elhelyezkedési gondjaim sem voltak. Rögtön kaptam egy ösztöndíjat a Gyógyszerészeti Intézetbe, ami a technológiát oktatja a budapesti Hőgyes Endre utcában. Akkor még volt olyan, hogy közveszélyes munkakerülés, és hogy ne kerüljön rám ez a bélyeg, az ösztöndíjas időszak előtt két hónapot a Dob utca és Csengery utca sarkán lévő patikában dolgoztam. 1977-től 1989-ig voltam az egyetemen, előbb ösztöndíjjal, aztán tanársegédként. Kari oktatási felelős voltam, felvételiztettem és elég sok kísérletes munkát is végeztem. Nagyon szerettem oktatni, idővel viszont egy kicsit elfásultam, plusz volt három gyerekem, ezért valamilyen pénzkereső foglalatosság után kellett néznem.
Akkoriban vonult nyugdíjba a Pest Megyei Tanács Gyógyszertári Központja galenusi laboratóriumának a vezetője, az ő helyére hívott el engem dr. Duha Gabriella és dr. Südy György. Azóta nem is változtattam munkahelyet, csak a pozícióim változtak. Itt ért a privatizáció, a galenusi laborból Parma Produkt Kft. lett, aminek hosszú-hosszú ideig én voltam az igazgatója. Amikor az anyavállalatnál elkezdődtek a nyugdíjazások, körülnéztek, hogy ki lehetne az utóda az akkori generációnak. 2003-ban léptem át a PHOENIX-hez, ahol először kereskedelmi igazgató lettem, majd két év múlva megválasztottak az igazgatóság elnökének.
Gy.: Hogyan lett a galenusi laborból kereskedőcég?
K. S.: A galenusi laborunk kezdettől forgalmazta a saját termékeit, ily’ módon kapcsolatban álltunk a megyei gyógyszertári központokkal és az akkori nagykereskedőkkel. A PHOENIX 1995 decemberében vásárolta meg a Pest Megyei Tanács Gyógyszertári Központját, szőröstül-bőröstül, csak a patikák váltak le a privatizáció során. A német tulajdonos úgy döntött, hogy a gyártást leválasztja a nagykereskedelemről, így mi egy önálló, 60-80 fős vállalkozásként, immár Parma Produkt Kft-ként működtünk tovább. A cég száz százalékban PHOENIX-tulajdonú vállalkozás.
Gy.: Említette azt a két hónapot, amikor közforgalmú gyógyszertárban dolgozott. Azon kívül állt-e a tára mellett?
K. S.: Soha. Patikában persze jártam, mert a feleségem végig a szakmában dolgozott, egy ideig kórházi gyógyszerészként, aztán amikor lehetett, megnyitotta a saját patikáját.
Gy.: Rajta keresztül akkor napi szinten tudhatja, hogy melyek a gyógyszerészet aktuális problémái.
K. S.: Persze. Egyébként ez nagyon hasznos dolog, mert amikor az egész szektoron ível át egy probléma, jó, ha az embernek a gyógyszertárak és a gyártók oldaláról is vannak információi. Időnként olyan problémák is előállnak, amelyek nem mindenkit érintenek egyformán. Olyan is történt már, amikor konkrétan egymás ellen hangolták a piaci szereplőket, amit elég rövidlátó gondolkodásnak tartok. A szektor szereplői egymásra utaltak, nagyon nehezen működik úgy a rendszer, hogy az egyiknek jó, és a másik kettőnek viszont nem. Csak ha mindegyik partner elégedett, akkor tudunk harmonikusan együttműködni.
Gy.: Fel tudja idézni pályája legemlékezetesebb, legsikeresebb pillanatait?
K. S.: Az első, hogy 1980-ban sikerült ledoktorálnom, hiszen ezért akkoriban még külön meg kellett dolgozni. Ugyanabban az évben lettem gyógyszertechnológus szakgyógyszerész. Szívesen emlékszem arra, hogy a technológián belül a retard gyógyszerek és a gyógyszer-stabilitási vizsgálatok, amivel mi foglalkoztunk, a "70-es években meglehetősen új dolognak számítottak. Még az egyetemről, félállásba jártam az akkori Human Oltóanyag-termelő Gyógyszergyárba, ahol én vezettem a szemészeti kutatásokat. Az idősebbek még emlékezhetnek a „Huma” szemcseppekre, azoknak nagyrészt én voltam a kifejlesztője. Ami pedig a PHOENIX-es pályafutásomat illeti, a cég jelenlegi pozíciója már önmagában siker.
Gy.: …ami nem kis részben az Ön nevéhez is kötődik.
K. S.: Részben, de az elődeim is sokat tettek érte. Plusz nagyon jó munkatársakat választottunk. Nem könnyű egy állandóan változó világban, takarékossági intézkedések közepette olyan színvonalon kiszolgálni a patikákat, hogy azzal mindenki elégedett legyen. Nagyon sok mindenben fejlődünk, egyre komolyabb kihívásoknak kell megfelelnünk, de sajnos így is vannak olyan helyzetek, mint például az elmúlt időszak slágertémája, a gyógyszerhiányok, amikor valakinek az érdekei sérülnek.
Gy.: Nem véletlenül kapta meg 2012- ben a MOSZ Gyógyszerészetért életműdíját: amióta ismerem, féltő figyelemmel követi a szakma sorsát, helyzetének alakulását. A nagykereskedőknek üzleti érdekük is, hogy a patikák jól működjenek, de azt gondolom, ez sokkal több ennél…
K. S.: Azt tudni kell, hogy az összes MOSZ-konferencián részt vettem: amikor még se nagykereskedő, se Parma Produkt-os nem voltam, a feleségemet, mint magángyógyszerészt kísértem el. Az alakuló kecskeméti rendezvényen is ott voltam. Az embert nyilván érdekli, hogy mi történik a hivatásával. Érdekli a betegek sorsa, a gyógyszerellátás jó vagy nem jó minősége. Valószínűleg ezt is gyerekkoromban oltották belém: már akkor is azt hallgattam, hogy Vas megyében melyik patikában milyen problémák vannak. Szerintem galenusi laborvezető is azért lettem, mert az édesanyám volt a Vas megyei galenusi labor vezetője, és ez számomra egy érdekes, megoldandó feladat volt. Apám főgyógyszerész volt, és ha úgy veszem, valahol én is a PHOENIX főgyógyszerésze voltam. Úgyhogy az a nyolc generáció, ami mögöttem van, nem múlt el nyomtalanul. A családban lehet, hogy nálam hal ki a szakma, mert az én gyerekeim között nincsenek gyógyszerészek. Esetleg majd az unokák…
Gy.: Ön szerint hol tart ma a közforgalmú gyógyszerészet – hogy ne a dicső múlttal vagy a gazdasági virágkorral hasonlítsuk össze, mondjuk, a 10 évvel ezelőtti helyzethez képest – presztízsben, szakmailag, gazdaságilag?
K. S.: Ez egy kényes kérdés. Én valahol mindig középen helyezkedtem el. Soha nem voltam elvakult versenypárti, ugyanakkor a hagyományos szemlélettel sem tudok teljes mértékben azonosulni. A liberalizáció időszakában például nem álltunk be bizonytalan hátterű vállalkozások mögé, emiatt nem belőlünk lett áldozat. A jelentős értékvesztéseket nem nekünk kellett lenyelni.
Ugyanakkor be kell látni, hogy bizonyos megoldásokkal nekünk, gyógyszerészeknek is élnünk kell. Nem Istentől való elrugaszkodás az, ha valaki használja a marketing eszközeit. Vagy, az internet korában nem lehet meggátolni a gyógyszer-házhozszállítást. Szerintem azokat a körülményeket kell meghatározni, amelyek között a házhozszállítás a beteg számára és a gyógyszer stabilitása szempontjából is biztonságosan tud működni. És ugyanez vonatkozik a marketingre és minden másra is. Nem megállítani kell az eseményeket, hanem úgy melléjük állni, hogy közben se a beteg, se a gyógyszerész érdeke ne sérüljön, se a gyógyszer minősége ne szenvedjen kárt.
Van egy-két ország, ahol a betegek gyógyszerellátásának a minősége jobb, mint nálunk, és egyes helyeken ez egy hagyományos, úgynevezett etikus rendszerben, máshol pedig egy liberalizált rendszerben valósul meg. A gyógyszerellátás minősége szerintem nem attól függ, hogy azt milyen ideológia mentén szervezik, hanem a jogi keretektől, illetve a benne dolgozók szakmaiságától, munkájának minőségétől. És persze az anyagiaktól. Nincs olyan ellátás, amelyet egy forráshiányos környezetben magas színvonalon lehet működtetni, és ebbe a résztvevők anyagi érdekeltségét is beleértem. Ráadásul a 21. század modern technológiái mind drágák, legyen szó okostelefonról, önvezető autóról vagy innovatív, személyre szabott gyógyszeres terápiáról.
Tehát a modern gyógyszerészet egyrészt abból áll, hogy felelősségünk van a betegek iránt, ugyanakkor ahhoz, hogy a hivatásunk szakmai oldalát minőségien tudjuk működtetni, egy stabil gazdasági háttérre is szükség van. Meggyőződésem, hogy színvonalas szolgáltatást nem lehet nyereségesen működő vállalkozás nélkül nyújtani. És a „színvonalas” alatt nyilván 21. századi színvonalat értek.
Gy.: Megoszlanak a vélemények arról, hogy az utóbbi időszakban vajon javult-e gyógyszertárak gazdasági helyzete vagy sem…
K. S.: Szerintem általában javult. Különben pedig mindenkinek igaza van,mert hatalmas különbségek vannak a működési feltételekben. Például az elnéptelenedő falvakban, városrészekben működő patikák tényleg rossz helyzetben vannak, viszont azok, amelyek a megfelelő helyen üzemelnek, és tisztességgel gazdálkodnak, szerintem megtalálják a számításukat. Nagyon sok olyan idős gyógyszerész van, aki a saját házában működteti a patikáját, neki nem kell olyan nyereséget termelnie, mint egy bérelt, nagy alapterületű belvárosi ingatlanban működő gyógyszertár tulajdonosának. De ez csak egy szélsőséges példa a különbségekre.
Gy.: Hogyan látja, milyen irányba teljesedhet ki a hivatás fejlesztése?
K. S.: A gyógyszerészi gondozás akkor működhet jól, ha a gyógyszerész nem akar kis orvos lenni, mert az konfliktust szülhet. Ezt a tevékenységet vagy az egyén vagy a társadalombiztosítás finanszírozhatja, azaz vagy a beteg fizet érte vagy az állam. Ezekre a szolgáltatásokra azonban még nem mindenütt van kereslet. A gyógyszerészi gondozást nem lehet ingyen és az ellátás egyéb szegmenseinek a rovására végezni. A gyógyszertár elsődleges funkciója még mindig a betegek gyógyszerrel való ellátása, és hozzá a kellő információ biztosítása. Minden tiszteletem a gyógyszerészeké, mert komoly teher alatt dolgoznak. EESZT, egyedi gyógyszer-azonosítás; néha beülök a nejemhez, és látom, hogy mindez milyen idegőrlő munka. Plusz, ahogy mindenütt, úgy a gyógyszertárban is kevés a munkaerő. Ez az egyik nagy probléma, a másik a gyógyszerhiány.
Gy.: Hogyan lehetne vonzóbbá tenni a szakmát a fiatalok számára? És itt elsősorban nem az anyagi megbecsülésre gondolok…
K. S.: Pozitív mintával. Egykor nagyszerű egyéniségei voltak a gyógyszerészetnek. Ez nem egy tömegeket foglalkoztató szakma: a körülbelül 2300 hazai patikában hat-hétezer gyógyszerész dolgozik. Abból a körülbelül 300-400 fiatal gyógyszerészből, aki évente kikerül az egyetemről, 40-50 elmegy külföldre, mások pedig az iparba vagy a kutatásba. Nem marad elég pályakezdő, aki a nyugdíjba vonuló gyógyszerészeket pótolná. Holott a bérek elég magasak: a patikákon is végigsöpört az a bérnövekedési hullám, ami a kórházakban kezdődött, amikor is – teljes joggal – próbálták rendezni az ott dolgozók, többek között az intézeti gyógyszerészek fizetését.
Gy.: Azt mondják, a gyógyszerészet ma nem vonzó szakma a fiatalok számára: annyi az adminisztráció, az egyéb teendő, hogy nem marad idő, energia a tényleges szakmai munkára.
K. S.: Ebben teljesen igazuk van. De minden olyan szakmával együtt jár az adminisztráció, a „papírmunka”, ahol szükség van minőségbiztosításra, márpedig arra mindenütt szükség van, a gyógyszertárban is.
Gy.: A szakmai munkát nemcsak az eddig említett tényezők, hanem a felesleges, nem ritkán teljesíthetetlen jogszabályi előírások is nehezítik.
K. S.: Hosszú évek óta mondom, hogy egy gyógyszerész nem tud megvizsgálni egy magisztrális alapanyagot a patikában. Ha én, mint gyártó felelősséget vállalok egy általam előállított kúpért vagy tablettáért, hogy annak a minősége olyan jó, hogy azt a páciens nyugodtan alkalmazhatja, akkor a 100 gramm szalicilsavnak, amit szintén gyártóként küldök ki a gyógyszertárba, ugyanúgy biztosított a minősége. Mi szükség van arra, hogy ezeréves módszerekkel, kémcsövekkel vizsgálják azt, amit a 21. században már nem azzal vizsgálnak? Az ilyenek felesleges dolgok igencsak igénybe veszik az ember idejét és idegrendszerét.
Gy.: Milyen egyéb tervei vannak a PHOEINX tanácsadói pozíciója és a legutóbbi interjúnkban is említett unokázás mellett?
K. S.: Különösebb hobbim nincs, ugyanakkor minden irányba nagyon érdeklődő vagyok. Van a Balatonon egy nyaralónk, azt éppen felújítjuk. Szeretek pecázni, de soha nem volt időm rá, innentől talán azzal is tudok majd foglalkozni. Plusz bízom abban, hogy a szakmában valakiket még érdekel a véleményem.
Tóth Tamás
Forrás: Gyógyszertár c. folyóirat 2020. márciusi száma