Magazin

„Senkinek sem tudjuk megmondani a tutit”: az ADHD és háttere, 1. rész

Az ADHD kifejezéssel manapság előszeretettel dobálóznak szülők és pedagógusok is, pedig e rendellenesség felismerése és pontos meghatározása gyakran még a szakemberek számára is komoly fejtörést okoz. Cseri D. Bernadett, az ADHD Magyarország Alapítvány kuratóriumának elnöke segítségével próbáltunk rendet vágni az interneten is fellelhető, gyarkan ellentmondásos információk tengerében. Interjúnk első része.

Mit jelent az ADHD kifejezés?

Az ADHD egy mozaikszó a figyelemhiányos hiperaktivitási zavar angol rövidítése (ADHD = Attention Deficit Hyperactivity Disorder). A megjelölés elsősorban magatartási-viselkedési, illetve beilleszkedési és tanulási nehézségekre is utal. Impulzivitásra, túlérzékenységre, túlmozgásra és több kísérő tünetre, amik a gyermekeknél eltérőek lehetnek.  

Egyre több gyermeknél tapasztalható figyelemhiány és fokozott fizikai aktivitás. Mikor kell gyanakodni, hogy egy adott gyermek esetleg már eltér a korának megfelelő egészséges határtól?

Az első jelek óvodás korban okoznak problémát. A szülők jellemzően gondoskodással, szeretettel, törődéssel fordulnak gyermekük felé és figyelik fejlődésüket. Sokszor viszonyítanak más gyermekekhez, az ő fejlődési ütemükhöz és olvasnak, tájékozódnak szakirodalmakból is. Nagyon nehéz ebben jó tanácsot adni, hiszen eltérően értelmezzük a szeretettel való gondoskodást, a felelősségteljes törődést, következetes nevelést. Lehet és kell is egy irányvonal, de hogy ki hogyan és miként tekint erre, az már saját döntés. Vannak, akik sokszor és igen korán „túlaggódják” gyermekük esetleges lemaradásait, például ha később kúszik, mászik, nem a „papírforma” szerint kezd el felállni, járni. De vannak olyan szülők is, akik „lazán” fogják fel ezt, és azt mondják: majd kialakul, majd utoléri magát, majd kinövi, és így tovább. Tehát kicsi korban még nehéz eldönteni, hogy csak megkésett fejlődésről beszélünk-e, vagy pedig tényleg valamilyen rendellenességről, normától való eltérésről van szó. Utóbbira rendszerint akkor derül fény, amikor a gyermek közösségbe kerül, és az óvodapedagógusok már szakmai szemmel figyelik őt a társaival együtt. Ilyenkor szokták jelezni a szülőknek, hogy olyasmiket tapasztalnak, amik a gyermek korához képest nem tekinthetők megszokottnak.

És ilyenkor jelzik is, hogy a gyermek ADHD-gyanús?

Az óvodapedagógus annyit jelezhet a szülőnek, hogy érdemes lenne a gyermeket szakemberrel megnézetni, vagy egyenesen tovább irányítja az illetékes szakszolgálathoz. Ilyenkor a szülővel együttműködve megkezdődhet a gyermek szakmai jellegű vizsgálata, amikor mindenki fokozottan odafigyel a gyermekre, és megbeszélhetik, mit észlelnek, valamint további javaslatot tesznek a gyermek fejlődésének támogatása érdekében. Maga a diagnózis felállítása nagyon nehéz, és csak gyermekpszichiáter teheti.

Miért?

Mert az ADHD nagyon összetett és nem mindig egyértelmű. Amennyire ezek a gyermekek nagyon sokszínűek, nagyon személyfüggőek is egyben. Amit otthon produkál, azt már az óvodában, iskolában egyáltalán nem teszi, vagy fordítva. Nagyon sok tényező befolyásolja őket: a környezet, a közösség, amelyben a nap nagy részét tölti, a felnőtt, akivel van, a kis kortársai, a rendszeresség vagy rendszertelenség, a rendezettség vagy rendezetlenség. Lehet, hogy az adott kisgyerek az oviban teljesen félrevonul, és semmilyen közös programban nem vesz részt, aztán hazamegy, és otthon, vagy egy másik közösségben teljesen kinyílik. Egyik szülőt idézve: „Olyan a gyermekem, mintha két teljesen eltérő gyermek lenne.” Ilyenkor érdemes tudatos figyelemmel kísérni, akár naplószerűen fel is jegyezni a gyermek mindennapjait. A másik jellegzetesség pedig pont az állandó „hiperség”, impulzivitás, amikor a gyerek folyamatosan pörög, és nem lehet leállítani. Közös pont ugyanakkor, hogy az ADHD-s gyerekek nagyon érzékenyek, és az érzelmi reakcióik is ehhez passzoló módon szélsőségesek tudnak lenni. Óvodás korban például nagyon eltér a normától, ha egy gyermek úgy reagál arra, hogy nem kapja meg az autót, hogy felkapja a széket és eldobja. De jellemző lehet apró, pici dolgok zokonvétele is, amikor egy számunkra jelentéktelennek tűnő dolog miatt keservesen sírni kezdenek. Szintén nagyon jellemző példa a túlhallás: ami számunkra alap hangtartomány vagy alapzaj, neki már nagyon hangos. Ez akár egy adott ember hangja, hangszíne is lehet, a gyerek pedig gyakran úgy védekezik, hogy befogja a fülét. Tehát összefoglalva: simán lehet ADHD-s az agresszív, önmagára és a csoporttársakra is veszélyes, hirtelen dühkitöréseket produkáló kisgyermek, a körbe-körbe futkározó, megállás nélkül beszélő „csoport bohóca”, illetve csendes, abszolút passzív társuk is, aki semmit nem csinál meg, vagy annyira elmolyol magában, hogy nem érzi szükségét a közös játékoknak.

A felsorolt tünetek ráadásul rímelhetnek a gyermekkori autizmusra is…

Igen, ez egy nagyon nehéz helyzet, főleg ilyen kicsi korban. Vannak esetek, amikor a szülők azért fordulnak hozzánk, mert voltak a szakszolgálatnál, de igazából nem tudják megállapítani a gyermek egyértelmű problémáját. Produkál autisztikus tüneteket, de az autizmus-vizsgálaton mégsem egyértelmű a helyzet. Egy orientációs pont lehet, hogy míg sok autista kisgyerek kifejezetten kerüli a testi érintkezést vagy a tartós szemkontaktust, addig az ADHD-s gyerekek előszeretettel ölelkeznek, puszilnak, bújnak, és fordítva, örömmel fogadják is ezt. Viszont a feladatok, tesztek esetében náluk is sokszor nehéz megállapítani, hogy miért nem csinálják meg azokat. Nem értik, nem értelmezik a kérdéseket? Netán egyszerűen nem akarják elvégezni a feladatokat? Emellett számos ADHD-s gyerek értelmesebb, érettebb is a koránál, ami az ép értelmű autisták egy részére szintén jellemző. Vagyis nagyon vékony néha a mezsgye, és ezekben az esetekben csak hosszú vizsgálatok derítenek fényt rá, miről is beszélünk. Emellett ahogy említettem, minden esetben teljesen gyermekfüggő a helyzetek, egyénileg is eltér egymástól az összes szituáció. Csak gyermekpszichiáter mondhatja ki, hogy egy gyermek ADHD-s, viszont az is problémát jelent a folyamatban, hogy a gyerekek gyakran csak hatalmas késéssel jutnak el ide. A szakszolgálat segítségével a szülők mindenféle fejlesztést megpróbálnak, ami jó lehet a gyermeknek: gyógypedagógia, logopédia, konduktor, mozgásterápiás lehetőség satöbbi. Sokszor csak innen küldik tovább a szakemberek a családot a pszichiáterhez, amikor nem boldogulnak. Az intézményekben azonban idő- és szakemberhiány van, így nem ritka, hogy több hónapos vagy akár éves várakozás következik a megfelelő szakambulanciai vizsgálat előtt. Ez egy kisgyermek életében iszonyatosan hosszú idő.

Mi a következő lépés, ha megszületett a diagnózis?

Előírják a megfelelő terápiákat: ezek főleg mozgásfejlesztés: TSMT, alapozó, Ayres-terápia,  különböző viselkedésterápiák, drámacsoportok, szülőcsoportok. Amennyiben súlyos az eset, gyógyszeres megsegítés is felmerülhet. A gyermekpszichiáter írhat fel gyógyszert az ADHD-s gyerekeknek, ezt azonban sok szülő nem szeretné, mint ahogy sokan attól is idegenkednek, hogy a gyermekük bekerüljön a rendszerbe, és megbélyegzett legyen. Ilyenkor szoktak megkeresni bennünket is, mi pedig alternatív lehetőségek és megoldások tárházát szeretnénk nyújtani a szülők számára. Így a rendszeres konzultációk során ők is eldönthetik, mivel azonosulnak, mivel szimpatizálnak. Már beszéltünk róla, hogy mi, felnőttek, szülők is eltérőek vagyunk, sokszínűek, és másként értelmezzük a szeretetteljes gondoskodást. Senkinek sem tudjuk megmondani a „tutit”, és nem is szeretnénk senkit csak egy irányba terelni. A lehetőségeket kínáljuk fel, és a döntés már a szülőé. Nagyon fontos ugyanakkor, hogy mindenki megfelelő és hiteles helyről informálódjon. Az internetnek a rengeteg előnye mellett ugyanennyi hátránya is van, és tele van téves információkkal. Nagyon sok hasznos és értékes javaslatokat tesznek szülők egymás között az érintett csoportokban. Ezek arra nagyon jók, hogy otthon kipróbálják a gyakorlati ötleteket, de nem biztos, hogy mindenkinél minden ugyanúgy fog működni. Hiszen, mint már korábban is hangsúlyoztam: minden gyermek más. Vagyis ami az egyiknél működik, lehet, hogy a másiknál egyáltalán nem fog beválni.

Interjúnk második részében az ADHD kialakulásának hátteréről, fejlesztési módszerekről ejtünk majd szót.

http://www.adhd-magyarorszag.com/index

Kép letöltés

224 KB