A pánikrohamok, a pánikbetegség egyre több embert érintenek, sokan tapasztalják meg a félelmetes, letaglózó érzéseket időről időre. Kispál Mónikával, a Neurológiai Központ pszichológusával, szexuálpszichológussal arról beszélgettünk, pontosan milyen kritériumok alapján dönthetjük el, valóban pánikbetegek vagyunk-e, és hogyan segíthet az állapoton a kognitív viselkedésterápia.
Mit jelent a pánikroham?
A pánikroham hirtelen kezdődő, intenzív félelem, erős testi tünetekkel, így például szapora pulzussal, nehézlégzéssel és katasztrofizáló gondolatokkal, leginkább azzal kapcsolatosan, hogy az érintett elveszíti a kontrollt vagy meg fog halni.
Ez nagyon ijesztő helyzet, ami azonban valójában nem veszélyes, viszont egyre többeket érint. Felmérések szerint nagyjából az emberek 1-3 százalékát érinti a pánikbetegség, és ennél többen tapasztalják meg életükben legalább egyszer a pánikrohamot.
Milyen tünetek jelentkeznek ilyenkor? Egyáltalán mennyi ideig tart egy pánikroham?
A pánikroham egy váratlanul érkező, intenzív epizód, ami néhány percig tart és maximum 20-30 perc után megszűnik.
A tünetek változatosak: erős szívdobogás, intenzív félelemvagy diszkomfortérzés, nehézlégzés, légszomj, gombócérzés a torokban, izzadás, remegés, szájszárazság, zsibbadás, bizonytalanság jelentkezik, de előfordulhat hányinger, hányás, mellkasi fájdalom, zavarodottság is. A félelemhez annak érzése is társulhat, hogy elszakadtunk a valóságtól. Konkrét halálfélelem is jelentkezhet.
Természetesen nem mindenkinél jelenik meg minden egyes tünet, de ha legalább négy jelentkezik ezek közül, akkor már pánikrohamról lehet beszélni. A diagnózis felállítása azonban szakember feladata.
Vagyis orvoshoz kell fordulni ilyenkor?
Pánikbetegségről csak hozzáértő szakember, pszichiáter adhat diagnózist. Nagyon fontos, hogy ne diagnosztizáljuk magunkat. Ha tapasztaljuk a tüneteket, próbáljunk minél előbb segítséget kérni, bármilyen nehéz is megtenni az első lépést. Bátorság kell hozzá és a felismerés, hiszen sokszor nem is tudjuk, hogy épp egy pánikrohamot éltünk át. A félelem pedig megsokszorozódhat, mert abban a pillanatban nem feltétlenül értjük, mi történik velünk és miért.
Épp ezt akartam kérdezni: nem fokozza a pánikot, ha a beteg azt hiszi, épp egy infarktust él át?
De igen. Épp ezért, amikor több roham után felmerül valakiben a pánikbetegség gyanúja, és orvoshoz – akár háziorvoshoz – fordul, elsősorban a szervi okokat kell kizárni, hiszen aki először tapasztalja a rohamot, valóban azt gondolhatja, szívinfarktusa vagy legalábbis kardiológiai eredetű rosszulléte van.
Ezért legalább olyan vizsgálatokat el kell végezni, mint a vérnyomásmérés, a laborvizsgálatok, a vércukorszint ellenőrzése, a pajzsmirigy működésének vizsgálata és az EKG. Ha kiderül, hogy nincs fizikai ok a háttérben, pszichiáterhez érdemes fordulni, aki felállíthatja a diagnózist.
Mi alapján diagnosztizál a pszichiáter?
A szakember olyan kérdések alapján dönti el, valóban pánikbetegségről van-e szó, mint például, hogy
- kimenekült-e már a beteg egyes helyzetekből attól tartva, hogy pánikrohama lesz,
- elkerül-e olyan szituációkat, amikor nagyobb az esélye annak, hogy rohama lesz,
- szorong-e attól, hogy bármikor pánikrohama lehet,
- alkalmaz-e valamilyen „segédeszközt”, például gyógyszert, alkoholt, hogy elkerülje a rohamot?
Ugyanakkor a kiváltó okoknak is igyekezni kell utánajárni, ami nem is olyan egyszerű, ugyanis sosem csak egyetlen ok áll a háttérben.
Olyan tényezőket kell figyelembe venni, mint az erősen stresszes élethelyzet, a szorongásra való hajlam, az erős biológiai stresszválasz, bizonyos tanult viselkedésformák, például katasztrofizálásra való hajlam, a gyakori negatív gondolatok vagy egyéb pszichológiai problémák. Ilyen például a poszttraumatikus stressz szindróma (PTSD), az obszesszív kompulzív zavar (OCD) vagy a depresszió.
Mi a következő lépés, ha megvan a diagnózis?
Ha valaki pánikbetegség diagnózisával fordul hozzánk, több eszköz áll rendelkezésünkre a segítséghez, amelyek közül különösen hasznos lehet a kognitív viselkedésterápia és a különböző relaxációs technikák elsajátítása a szorongás enyhítésére. A kognitív viselkedésterápia e tekintetben egyfajta tűzoltás: amíg ég a tűz, nem az a fontos, mi okozta, hanem az, hogyan olthatjuk el. Az ülések során megtanuljuk felismerni a negatív gondolatokat, érzéseket, mert ezek fontos szerepet játszanak a pánikroham kialakulásában.
Több ponton is be lehet avatkozni ebbe a téves működésbe: korrigálni lehet azt a téves értelmezést, amit a testi érzések keltenek a kliensben, ki lehet kapcsolni azt a folyamatos készenlétet, amivel a kliens a „veszélyes” testi érzeteit monitorozza, és lehet változtatni az elkerülő-biztonságkereső viselkedésen is.
A viselkedésterápia célmeghatározással kezdődik a pszichológus és a kliens közt, és olyan érzékeny témákkal foglalkozhat, mint a szorongást okozó gondolatok feltárása, a testi érzetek beazonosítása, bizonyos téves meggyőződések felismerése, a szorongás természetének megértése, elemzése és a megtanult új viselkedési formák gyakorlása. A viselkedésterápia mellé a szorongás oldására alkalmas relaxációs technikák és szükség esetén pszichiáter által rendelt gyógyszerek is csatlakozhatnak. Ezek együttesen eredményezhetik azt a stabil képességet, amellyel ellenőrzésünk alatt tudjuk tartani a korábban kontrollálhatatlan érzéseinket, értelmezéseket.
