A kontaktlencse praktikus, kényelmes, megbízható – persze csak akkor, ha betartjuk a rá vonatkozó szabályokat, és odafigyelünk a megfelelő higiéniára. Dr. Feminger Andrea szemészorvossal beszélgettünk.
Ha leszámítjuk az egyéni kényelmi szempontokat, szakorvosi ajánlás alapján kinek ajánlott a kontakt-lencse és kinek nem?
A kontaktlencse mindenki-nek ajánlható, akinek egészséges a szeme és panaszmentesen tudja viselni a lencsét. Alap-vetően a fénytörési hibákat korrigáljuk velük, és a kontaktlencsét nem szem-üveg helyett javasoljuk, hanem kiegészítésként. Helytelen, ha valakinek csak lencséje van, mert előfordulhat olyan állapot, amikor a lencsét tilos viselni, és ilyen esetekben a páciens szemüveg hiányában nem lát élesen. A kontaktlencse illesztés előtti vizsgálatkor derül ki, hogy a páciens milyen korrekcióval lát megfelelően, azaz milyen dioptriájú szemüvegre van szüksége. Ebből az adatból kiindulva határozzuk meg a lencse erősségét. Bizonyos esetekben, például rövidlátás, azaz mínuszos szemüveg esetén a páciens élesebben lát lencsével, mint szemüveggel, mert az ideg-hártyán keletkező kép lencsével kevésbé kicsinyített. Ennek magas dioptria igény esetén még nagyobb jelentősége van. Astigmia, azaz cylinderes dioptria esetén alkalmazhatunk lágy cylinderes lencsét vagy egyszerű, szférikus kemény lencsét, amely körülbelül 3 dioptriáig ki tudja korrigálni a cylindert. Léteznek speciális lencsék, amelyeket például szaruhártya-betegségek vagy szemsérülések után alkalmazunk. De említhetem az esztétikai funkciót is, amely gyakran túlmutat azon, hogy valaki más színű szemet szeretne: fejlődési rendellenesség vagy egyéb ok miatt a szaruhártyán vagy a szivárványhártyán kialakuló anatómiai elváltozáskor a színes kontaktlencsék jelenthetik a megoldást. A kényelmes és elterjedtebb lágy lencsék jellemzően a szemüveg használatát váltják ki a mindennapokban: ezek praktikusabbak sportoláskor, szabadidős tevékenységnél, mint egy szemüveg. De egyes speciális kemény lencsék – ortokeratológiai lencsék – például éjszakára hordva általában gyerekeknél, mínuszos dioptria esetén olyannyira megváltoztatják a szemfelszínt, benyomják a szaruhártyát, hogy nappal már nem is kell viselni korrekciót.
Mi az alapvető eltérés a kemény és lágy lencsék között? Milyen fajtát érdemes választani?
A lágy lencsék alapanyaga olyan tapintású, mint egy kicsit vastagabb celofán vagy műanyag, alakjuk nagyban alkalmazkodik a szaruhártya felszínéhez. A kemény lencse viszont alakstabil, „nem veszi fel” a szaruhártya alakját. Ma már ezek között is léteznek olyan lencsék, amelyeknek igen magas az oxigénáteresztő képességük a régi, oxigént át nem eresztő lencsékkel szemben. A lágy lencse kényelmesebb, a keménynek van némi megszokási ideje, ezért az utóbbit nem lehet alkalomszerűen viselni, szemben a lágy lencsékkel. Alapvető eltérés a két lencsefajta között, hogy a kemény lencse kisebb átmérőjű a szaruhártyánál, vagyis szabadon hagy egy területet, amelyen át szabadon lélegzik a szaruhártya. A lágy lencséknek nagyobb az átmérőjük, a teljes szaruhártyát befedik. A szaruhártya alapvetően a levegőből kapja az oxigént, mely a könnyrétegen keresztül jut el a szembe. Ha a lencse nem ereszt át magán elég oxigént, akkor a szaruhártya könnyen oxigénhiányos lesz, ez pedig kóros állapotot eredményez, ami veszélyezteti az épségét. A régebbi, oxigént át nem eresztő kemény lencsék esetén a lencse alatti könnyréteg cserélődése kapcsán jutott oxigén a szaruhártyához. A korszerű lágy és kemény lencsék alapanyagának igen magas az oxigénáteresztő-képessége, ezért egészségesebb lencseviselést tesznek lehetővé. Léteznek speciális kemény lencsék, amelyek például a szaruhártya kiboltosulása, azaz keratokónusz esetén alkalmazhatók, de van olyan lencse is, amelynek középső része kemény, széli része pedig lágy alapanyagból van. Műtét, sérülés után pedig szükség lehet az úgynevezett szklerális kemény lencsék alkalmazására. Kemény lencsét poros munkahelyen nem tanácsos hordani, mert sérülésveszélyt jelent, ha porszemcsék kerülnek alá a levegőből. Utóbbi esetben a lencse mozgása miatt a szaruhártyán tipikus idegentest okozta sérülés alakul ki, összekarcolódik a szemfelszín, ez pedig természetesen fájdalommal jár.
A tisztítás terén más hozzáállást igényel a két fajta?
Nem, ugyanúgy kell tisztítani őket, csak másféle oldattal. Ez általában a napi tisztító- és tároló oldatot jelenti, ha kell, kiegészítve az ápolást fehérjeoldó enzimtablettákkal – főleg féléves, éves kihordási idejű lencsék esetén – és nedvesítő cseppekkel is. A mai oldatok többsége már „all in one”, vagyis tisztítanak, tárolnak, fertőtlenítenek és nedvesen tartják a lencsét. Viselés terén egyébként a napi, eldobható lágy kontaktlencse a legegészségesebb, hiszen itt gyakorlatilag nincs fertőzési kockázat: reggel beteszem, este kiveszem és kidobom – természetesen a szemétbe, nem pedig a mosdón engedem le – és másnap reggel beteszem az újat. A havi használatú lencsék azonban elterjedtebbek. Ezeket minden este meg kell tisztítani: a napi használat során létrejött felrakódások 90 százaléka ledörzsölhető, a lencsét tenyérbe rakva, tároló oldattal, ujjbegyes dörzsöléssel, leöblítve, a tokban friss oldatba helyezve. Fontos, hogy minden nap friss oldatra van szükség, sosem szabad több napig használni ugyanazt, és a tokot is tisztán kell tartani. A lencse felhelyezése után a tároló oldatot ki kell önteni, majd nyílással lefelé, tiszta papírtörlőre helyezzük a tokot és a kupakot is, hogy ki tudjon száradni. Így nem szaporodnak el a kórokozók. És lehetőleg ne a vécé közelében csináljuk mindezt, mert itt ugyanis a levegőben is több a baktérium, mint a lakás többi helyiségében. A tokot ajánlott egy-három havonta cserélni – tapasztalatom szerint a lencseviselők jelentős része éveken át használ egy tokot, az oldathoz kapott új, gyári és steril tokokat pedig felhalmozza valahol. A tok ápolását azért hangsúlyozom külön, mert a legtöbb fertőzés a tokban lakó kórokozókból indul ki. Alapvető probléma, hogy a páciensek többsége nem mos kezet a lencsével való foglalkozás előtt! Pedig ilyenkor szigorúan kötelező a kézmosás folyékony szappannal – azért folyékonnyal, mert a szilárdon vígan eléldegélnek a kórokozók. Egy felmérés szerint a kontaktlencse-viselők 30-40 százaléka nem mos kezet a lencse kivétele előtt, nem is beszélve arról, mit csinált előtte… Nagyon fontos még, hogy se a lencséket, se a tokot ne érje víz, nem szabad a tokot csapvízzel kiöblíteni!
Mi jelent nagyobb veszélyt: a mechanikus sérülések vagy a fertőzések?
Mechanikus sérüléssel hála Istennek nem sokszor találkozom. Ezeket okozhatja természetesen a páciens gyakorlatlansága, „ügyetlensége” a lencse betétele és kivételekor. A nem megfelelő tisztítás esetén is károsodhat a lencse, ami aztán a szaruhártyán okozhat sérülést. Ha a kemény lencse alá idegentest kerül - mint ahogy azt már az előzőekben említettem -, a lencse mozgása miatt a szaruhártya felszíne összekarcolódik. A fertőzések kialakulását többnyire a páciensek „segítik elő” a higiéniás szabályok be nem tartása, a helytelen lencseápolás és a hordási szabályok megszegése által. Természetesen a fertőzések nagyobb veszélyt jelentenek, főleg, ha szaruhártya-gyulladást okoznak.
Mennyire járhatnak komoly következményekkel a fertőzések?
Alapvető szabály, hogy lázas állapot, felső légúti betegségek esetén – nátha és társai alkalmával – nem szabad kontaktlencsét viselni, mert a kórokozók könnyen a szembe jutnak, megtapadhatnak a lencséken és gyulladást, fertőzést okozhatnak. Most visszautalnék az elején mondottakra: kell, hogy legyen szemüveg, amit ilyenkor hordani lehet, főleg nagy dioptriák esetén. Emellett pedig az említett higiéniai szabályokra kell nagyon figyelni. Szerencsére ritkán láttam nagyon extrém eseteket. Többféle baktérium okozhat problémát, a leggyakoribb ezek közül a pseudomonas, de talán a legveszélyesebb kórokozó az egysejtű acanthamőba, amely a természetben mindenütt megél – talajban, vizekben – és cisztás formájában nagyon ellenálló. Ez a kórokozó roppant súlyos, fájdalmas elváltozásokat okoz: tipikus köralakú fekély keletkezik a szaruhártyán, amely kórházi kezelést igényel. Ráadásul egy jellemzően centrális elhelyezkedésű heg marad a fertőzés nyomán, amely a látást is nagymértékben lecsökkenti. Ilyenkor néha hónapokon át tartó kezelésre, majd szaruhártya-átültetésre is szükség lehet.
