Magazin

Májmegnagyobbodás: mindenképpen váltani kell

A májmegnagyobbodást sokan összekeverik a májzsugorral, egyrészt a betegség mibenlétét, másrészt a tüneteket illetően. Mint dr. Németh Alíz hepatológus, gasztroenterológus elmondta, vannak közös tünetek és vonások, ám nem erről van szó. A máj megnagyobbodásos betegségeiről beszélgettünk.

Azonos-e a májmegnagyobbodás a májzsugorral?

A laikusok gyakran összekeverhetik a két betegséget, de a májzsugor, azaz májcirrhoris esetén a máj szerkezetében kialakult heges szövet egyre növekszik, emiatt az orvos esetleg már kézzel is ki tudja tapintani.
Azonban a hegesedés azt is jelenti, hogy több lesz a hegszövet, mint a működő májszövet, vagyis tulajdonképpen az egészséges májszövet relatívan zsugorodik. Közös pont a két állapot közt, hogy sokáig tünetmentesek maradhatnak, és később is csak általános tüneteket okoznak eleinte. Puffadás, emésztési zavar, fogyás, hasmenés, izomgyengeség, fertőzésekre való fogékonyság esetén tehát érdemes orvoshoz fordulni, ha pedig már esetleg sárgaság is jelentkezik, ezt sürgősen meg kell tenni. Májmegnagyobbodást, orvosi nevén hepatomegaliát számos betegség, állapot okozhat.

Melyek ezek közül a leggyakoribbak?

A zsírmáj az egyik leggyakoribb, ennek több fajtáját különböztetjük meg.
A nem-alkoholos zsírmáj fő rizikófaktorai az elhízás és a cukorbetegség, amelyek következtében a májban jelentős mennyiségű zsír rakódik le. Erős rizikófaktora még a magas vérzsírszint, különösen a triglycerid emelkedett szintje – ami természetesen szintén összefüggést mutat a túlsúllyal. Hajlamosító tényező lehet például a magas koleszterinszint, a metabolikus szindróma, a policisztás ovárium szindróma, a pajzsmirigy-alulműködés, az agyalapi mirigy alulműködése és az alvási apnoé.
Az alkohol zsírmáj hátterében az alkoholfüggőség áll.
Májgyulladás jelentkezhet többek közt mérgező anyagok, gyógyszerek, vírusfertőzés és autoimmun betegségek következtében. Megemlíteném még az epeúti elzáródás okozta májmegnagyobbodást: ilyen elzáródást okozhat epeúti kövesség, rosszindulatú tumoros folyamat, illetve különböző gyulladásos epeúti kórképek is.
Állhat a probléma hátterében a jó- és rosszindulatú elsődleges májrák, vérképzőszervi tumoros folyamat áttéte, de előidézhetik parazitafertőzés okozta ciszták vagy a csontvelőn kívüli vérképzés is. Illetve számos további betegséget sorolhatunk még fel, ilyen többek között a mononukleózis, a leukémia, a limfóma, bizonyos szív- és érrendszeri betegségek, tumorok, vérkeringést érintő betegségek.

Mennyire egyértelmű a vizsgálat során, hogy mi áll a háttérben?

Sokszor a diagnózisig a legnehezebb eljutni, főként azért, mert a páciens sokáig nem tapasztal májproblémát.
Ha a májmegnagyobbodás már tünetet okoz, valószínűleg nem kezdeti stádiumban van a betegség. Éppen ezért fontos, hogy ha valaki veszélyeztetett a betegsége vagy az életmódja miatt, időnként érdemes legalább egy nagylabor-vizsgálaton és hasi ultrahangon részt vennie. Ezekből, a fizikális vizsgálat eredményéből és esetleg a szükséges további képalkotó eljárásokból, valamint a máj szerkezeti vizsgálatából megszülethet a diagnózis, ami nemcsak magát a májmegnagyobbodást, de annak kiváltó okát is megnevezheti.

A zsírmáj igen gyakori, Ön is ezt említette elsőként. Mire kell figyelnie annak, akinek zsírmáj-diagnózisa van?

Az egyik legfontosabb feladat az állapotromlás megakadályozása, amely csak részben épül a gyógyszeres kezelésre.
Amikor valaki zsírmáj-diagnózist kap, három lehetőséggel lehet számolni. A leggyakoribb a túlsúlyos, elhízott személyek közel 80 százalékát érintő nem-alkoholos zsírmáj. További rizikófaktor lehet a 2-es típusú cukorbetegség, az inzulinrezisztencia, a magas vérzsírszint, a PCOS, a pajzsmirigyalulműködés, a hasnyálmirigy-betegség, a felszívódási zavarok, és egyes gyógyszerek tartós alkalmazása.
Az italozó életmódból fakadó alkohol okozta zsírmáj mellett létezik még az úgynevezett igen ritka, nagyon súlyos állapotot eredményező akut terhességi zsírmáj, ami az anyát és a magzatot is veszélyezteti.
Az első két eset életmóddal befolyásolható, és amelyek kapcsán sokszor a kapcsolódó állapotokat, például a magas vérnyomást, magas koleszterinszintet, cukorbetegséget illetve az alkoholfüggőséget kell megcélozni, valamint természetesen az emiatt kialakult következményeket is kezelni szükséges. Mivel nincs specifikus gyógyszer a zsírmáj kezelésére, az elrendelt gyógyszerek elsősorban éppen a kapcsolódó problémák kezelésére hivatottak.

Mire kell figyelni a diagnózis után?

Első helyen szerepel a testsúlycsökkentés, a normál, tehát 18-25 közé eső BMI, vagyis testtömeg-index elérése. A túlsúly tizedének leadása már csökkenti a májban felhalmozódó zsír mennyiségét és javít az állapoton. Az alkoholfogyasztás kézenfekvően elsőszámú rizikófaktora az alkoholos zsírmájnak, de nem-alkoholos zsírmáj esetén is erősen kerülendő a szeszesital a májra gyakorolt romboló hatása miatt. Minden esetben fontos csökkenteni a cukor és hozzáadott cukor, a finomított gabonák – tehát a fehér pékáruk, tészták, fehér rizs –, a túl sok sült, bundázott és sós élelmiszerek, valamint a zsíros húsok, sajtok elfogyasztott mennyiségét.
Dietetikus közreműködésével ajánlatos összeállítani egy olyan étrendet, amely gazdag zöldleveles zöldségekben, halakban, magvakban, zabpehelyben, és rendszeresen megtalálható benne a tofu, a fokhagyma, a kávé, a zöldtea, az avokádó, az olívaolaj, amelyek részt vesznek a máj zsírtartalmának csökkentésében. A dietetikus nemcsak a kiegyensúlyozott, az ízlésnek megfelelő diéta kialakításában játszik nagy szerepet, de jelentősen hozzájárulhat a fogyás elősegítéséhez is.Fontos a rendszeres mozgás is: heti legalább 150 perc közepes intenzitású kardiomozgás – így kocogás, tempós gyaloglás, biciklizés – akkor is javít a zsírmáj állapotán, ha nem eredményez testsúlycsökkenést. 

Mennyire igényelt az orvosi felügyelet?

Zsírmáj esetén laborvizsgálatokkal és speciális májszerkezeti vizsgálattal rendszeresen ellenőrizni kell a zsírosodás mértékét és a máj esetleges károsodásának stádiumát. Ilyenkor lehetőség van a változtatások ellenőrzésére és esetleg a szükséges gyógyszerek, kezelések elrendelésére is. A cél mindenképpen a súlyos következmények, akár a májtranszplantáció megelőzése, az állapot javítása. Nem kizárólag a zsírmájra, hanem minden májmegnagyobbodásos megbetegedésre áll: a kezelés mindig a kiváltó ok megszüntetésére irányul.
Ha alkoholfüggőség áll a háttérben, a leszokás lehet a segítség, ha az elhízás okozza a zsírmáj talaján kialakuló májmegnagyobbodást, az életmódot kell rendezni, elsősorban mozgás és májkímélő, testsúlycsökkentő étrend segítségével. Betegségek esetében természetesen azok kezelése a legfőbb feladat, legyen szó anyacsere eltérésről vagy akár daganatos megbetegedésről. Jó hír, hogy ma már a korábban veszélyesnek számító hepatitis C is jó eséllyel gyógyítható.

 

www.hepatologiaikozpont.hu

Kép letöltés

142 KB