Korábban mániás depresszióként emlegették a bipoláris zavart. E mentális betegség esetében a szélsőséges felhangoltság és a depresszív időszakok váltják egymást, amelyek akár szinte egyidejűleg is jelen lehetnek az érintetteknél. Mindez a beteg és környezete számára is rendkívül megterhelő, de dr. Szekeres György pszichiáter szerint van megoldás.
Mit értünk bipoláris zavar alatt? Miként határolható el más mentális betegségektől?
A korábban mániás depressziónak nevezett bipoláris zavar fogalma és kritériumrendszere mind fogalmilag, mind a kritériumrendszerét illetően jelentős fejlődésen ment keresztül az utóbbi évtizedekben.
A bipoláris spektrum egy olyan zavarcsalád, amiben az elsődleges tényező a hangulati, érzelmi élet szabályozásának zavara. Ennek a spektrumnak, ha úgy tetszik, hangulati, érzelmi hullámvasútnak két véglete van: az egyik, amikor nagyon felhangolt, kreatív, energikus valaki – ennek mindenféle lehetséges vadhajtásaival –, a másik pedig a depresszió, ami ennek az ellentéte.
Az utóbbi két évtizedben azonban tudományosan is igazolódott, hogy nem csak a szélsőséges formák tartoznak ebbe a csoportba, hiszen van, amikor nem ér el ilyen patológiás mértéket a hangulatingadozás, mégis bipolaritásról van szó.
Korábban is ismert volt egy enyhébb forma, az úgynevezett ciklotímia, ami egy gyengített bipoláris zavarnak felel meg, de ma már egyéb megjelenési formákat is azonosítunk. A hangulat változatos típusú elemei ugyanis sokféleképpen változnak. Sokszor nem azt látjuk, hogy valaki vagy nagyon boldog, vagy nagyon szomorú, hanem akár azt, hogy az „összhangulatot” meghatározó résztünetek furcsa módon szinte egyszerre vannak jelen.
Milyen kritériumok szükségesek mindenképpen a diagnózishoz?
A pszichiátriai betegségekkel az jelenti az egyik nehézséget, hogy nem létezik a tünetek mérésére szolgáló objektív mérőszám, ami a diagnózis kritériuma lenne.
Ennek a nehézségnek a kezelésére a diagnosztikus rendszerek bevezettek a konkrét tüneteken túlmenően két olyan kritériumot, ami szükséges a beteggé minősítéshez.
Az egyik, hogy az állapot jelentős mértékű funkciókárosodást okozzon a páciensnek a tanulásban, a munkában, a kapcsolataiban, a mindennapjaiban, a másik pedig, hogy az illető úgy érezze, nagy szenvedést él meg.
Utóbbi sokszor nem is látszik kívülről, a pszichiátriai betegséggel élők akár fogukat összeszorítva dolgozni is járnak, bár ez hatalmas erőfeszítést igényel tőlük.
Miben tér el a bipoláris zavar a „sima” depressziótól?
Mindkettőt a hangulatzavarokhoz soroljuk, tehát az unipoláris depressziót is, a kettő azonban a finom tünetekben, a lefolyásban, a kimenetelben is különböző, mint ahogy különböző az öröklődés mintázata is.
A bipoláris zavar például jellemzően fiatalabb korban jelentkezik. Az is nehezítheti a felismerést, ha elsőre csak az unipoláris depresszióra jellemző tünetek jelentkeznek. Gyakran ekkor nem is veszik számításba a bipoláris zavar lehetőségét, ami komplikációk forrása lehet.
Mihamarabb célszerű ugyanis elkülöníteni a kettőt egymástól, mert a kezelés és a betegség menedzselése is eltérő.
Alapszabály, hogy hosszú távon is meg tudja határozni az illető sorsát, amikor először orvoshoz fordul, ezért csak nagyon körültekintő mérlegelés, differenciálás után szabad diagnózist felállítani. Ha végül megszületik a bipoláris zavar diagnózisa, gyógyszeres kezeléssel, pszichoterápiával és még akár a megfelelő életmód kialakításával is stabilizálható a hangulat, elérhető egy kiegyensúlyozottabb életvitel, ami nyilvánvalóan döntő hatással van az életminőségre.
Mint minden pszichiátriai kórképnél, a bipoláris zavar esetében is a diagnózis felállítása a legfontosabb lépés, hiszen csak erre építve lehet meghatározni bármilyen terápiás intervenciót.
Még a pszichológus által vezetett pszichoterápiás kezelés indikációját is pszichiátriai diagnózis alapján tudjuk felállítani. Enyhébb tünetek esetén is érdemes tehát szakembert keresni.
Persze egy veszteségélmény után megjelenő természetes szomorúság miatt nem szükséges orvoshoz fordulni, de ha nem múlik el a hangulatzavar, esetleg egyre szélsőségesebbé válik a hangulati hullámzás és rányomja a bélyegét a mindennapokra, akkor el kell indulni ezen az úton.
Öröklött vagy szerzett állapot a bipoláris zavar?
A modern orvosi felfogásban a betegségek döntő többségéről azt gondoljuk, hogy a gének és a környezet kölcsönhatásai együttesen váltják ki azokat. Ez a bipoláris zavarra is áll, bár a megjelenésben elég markánsan közrejátszik a genetikai meghatározottság, a közvetlen felmenők közt előforduló zavarok határozottan növelik a kockázatot. Mindazonáltal a pontos genetikai háttér még nem ismert.
A környezeti hatások azonban ebben az esetben is kellenek ahhoz, hogy elinduljon egy patológiás élményszintű feldolgozás. Sokszor mások számára nem is túl nagy horderejű hétköznapi események is beindíthatják a folyamatot.
Ha pedig már túl erőssé válik a szenvedés nyomása és komoly funkciókárosodás mutatkozik az illető életének bármely területén – legyen az munka vagy magánélet –, feltétlenül orvosi segítségre van szükség.
Mi történik a diagnózis felállítását követően?
Ha felállítjuk a bipoláris zavar diagnózisát, a gyógyszeres kezelés az elsődleges.
Ennek az alfája a hangulatstabilizáló gyógyszer, ami azon túl, hogy akár az adott hangulati epizód, tehát a mániás, illetve a depresszív szakasz rendezésében is tud segíteni, elsősorban hosszútávú céllal alkalmazzuk. A cél, hogy a kliens állapota ne destabilizálódjon, és ne az váljon rutinná, hogy jóra is, rosszra is eltúlzottan reagál. Az időben elkezdett hangulatstabilizáló kezeléssel ezt lehet elérni.
Egyes súlyosabb állapotok persze akár kórházi kezelést és radikálisabb gyógyszeres terápiát is igényelhetnek, mint például egy masszív mániás szakasz, ahol antipszichotikumokra is szükség lehet.
Ha pedig a depresszió mutatkozik elhúzódónak és mélynek, akkor szükséges lehet hangulatjavítót is adni, de mindezt csak a hangulatstabilizáló védelmében.
Ezért is nagyon fontos az unipoláris és bipoláris depressziót mihamarabb differenciálni, mert ha egy unipoláris depressziót kezelünk hangulatjavítóval, akkor normalizálódni fog a hangulat, de ha bipoláris depressziós beteg csak hangulatjavítót kap, akkor adott esetben provokálhatja a mániába való átcsapást.
Miben tud segíteni a pszichológus, a pszichiáter?
A gyógyszeres kezelés mellett a pszichológussal való együttes munka sokat segíthet például feldolgozni azokat az életeseményeket, amelyek esetleg traumatizálták a klienst.
A pszichoterápia ráadásul az újabb és újabb, triggerként működő események menedzselésében is segíthet, hogy ezek ne tudják ismét beindítani a dominósort.
Ezen kívül a pszichiátriában is ismertek azok a nem orvosi gyógymódok, így például az életmód-orvoslás, amelyek segíthetnek bármilyen mentális zavar, így bipoláris zavar kezelésében is. Fontos az alvás, a rendszeres elfoglaltság, a kiegyensúlyozott táplálkozás, a megfelelő szintű fizikai aktivitás – ezek együttesen képesek támogatni a gyógyszeres kezelés hatékonyságát is.
