Magazin

Egy korty is visszaeséshez vezet

Az egész világon népbetegség az alkoholizmus, de a közvélemény nem mindig tekinti betegségnek ezt a függőséget. Kovács Csaba, a Félúton Alapítvány ügyvezetője, kuratóriumi titkára összeállításunk második részében többek között a kiút esélyéről beszél.

Mik a tapasztalataik, mekkora a visszaesés aránya?                                                          

Pontos statisztikák nem készülnek, de a tapasztalatok nemzetközi és hazai viszonylatban egyaránt azt mutatják, hogy a Minnesota típusú terápiára kerülők mintegy 50 százaléka elindul a felépülés útján a terápiás időszakban. Ez kezelő intézményektől függően általában fél-egyéves intervallum. Ebből az 50 százalékból a következő időszakban, az ötödik évvel bezárólag 50 százalék marad a felépülésben.

Tehát a többség nem jár sikerrel…
A hagyományos terápiában mindössze 1-2 százalék képes megállni visszaesés nélkül, tehát bármelyik nemzetközi összehasonlítást nézzük ma a világon, messze ez a módszer a legsikeresebb terápia. Emellett pedig fontos kiemelni, hogy a visszaesők további 25 százaléka a második vagy harmadik intézményi kezelést követően marad józan. Ez szintén összehasonlíthatatlanul magasabb arány minden más terápiához képest.

És egyetlen szilveszteri koccintás sem fér bele utána soha többé, igaz?                                 

Amennyiben alkoholistáról beszélünk, majdnem száz százalék, hogy vissza fog esni egyetlen korty alkohol elfogyasztása után is, igen. Huszonöt évnyi tapasztalat alapján azt kell mondanom, hogy ilyen esetben a betegek gyakorlatilag soha nem tudnak megállni a lejtőn, mivel az az egyetlen pohár pezsgő is beindítja a korábbi lelki és szellemi folyamatokat. A mi betegség-megközelítésünk szerint az alkoholizmus elsődleges, progresszív, kiszámítható, kezelés nélkül korai halálhoz vezető betegség. Azért progresszív, mert hiába nem iszik az alkoholista, a betegség a háttérben még megmarad. Ha valaki tíz év józanság után újra megfogja a poharat, majdnem biztos, hogy két-három hónap után ismét olyan állapotban lesz, mintha a teljes tíz évet végigitta volna. Sokan ilyenkor nagyon rövid időn belül halálra isszák magukat. A betegségben sajnos benne van a visszaesés, ami néha meg is gátolja azt, hogy a függő újra ki akarjon józanodni.

Ön szerint hány alkoholista él ma Magyarországon?

Nyolcszázezer és egymillió között.

Ez rengeteg.

Nagyon sok. Ráadásul a társadalom azt látja alkoholistának, aki kint van az utcán és már hajléktalan – az ő 99 százalékuk ugyanis alkoholista is. Viszont egyébként a mindennapjainkban, a munkahelyünkön, a családunkban nagyon kis kivétellel mindenütt fellelhető olyan személy, barát, családtag, aki alkoholista módon iszik italt. Lehet, hogy nem hányja vagy vizeli össze magát, még van családja, dolgozik, működik a vállalkozása, de egyre szembetűnőbbek a jelei, hogy az alkohol nagy mértékben uralja az életét. „Jó fej a Pista, csak ne inna” – amikor egy ilyen mondat elhangzik, már tetten érhető a probléma. Ezért a legveszélyesebb függőség az alkoholizmus, és egyben a legnagyobb népbetegség is Magyarországon.

A legtöbb ember fogyaszt alkoholt, mégsem válik alkoholistává. Min múlik, hogy ki nem tud megállni?

Erre a kérdésre nem létezik egyetlen válasz. Genetikai adottságok, társadalmi helyzet, életkörülmények, lelki érzékenység, családi minták, mind közrejátszhat. Senki sem lesz önmagában alkoholista attól, mert szegény, vagy mert valamelyik hozzátartozója az volt, ugyanakkor léteznek kockázati helyzetek, amelyek akár predesztinálhatják is a függőség kialakulását. Az egyetemista korosztály jellemzően többet iszik, de régen a sorkatonaság is tipikus melegágya volt a nagy ivászatoknak – aztán mindenki leszerelt, és mégsem lett alkoholista a többség. A hazai arányok ezen a téren passzolnak a nemzetközi statisztikákba: Magyarországon nagyjából a lakosság 10 százaléka válik alkoholfüggővé, ehhez hasonló a helyzet Nyugat-Európában vagy Észak-Amerikában is, a Balkánon és Oroszországban pedig kicsivel, 1-2 százalékkal magasabb a szám. Tehát egy húszfős érettségiző osztályból átlagosan ketten-hárman hoznak majd tíz év múlva minden alkoholista jelet. De nem lehet pontosan megjósolni, hogy kik lesznek ezek. Az ember általában befut egy jellemző alkoholista karriert: a férfiaknál tizenöt-húsz, a lelkileg és fizikálisan is érzékenyebb nőknél hét-tíz év ez a folyamat.

Jellemző, milyen életkorban teljesedik ki leginkább a betegség?

A létező legkülönfélébb minták léteznek. „Már kiskorában is úgy viselkedett, mint egy alkoholista, csak nem ivott” – szoktuk mondani néha. Tehát lehet, hogy valakinél legfeljebb jelek mutattak a hajlamra ötven éven át, aztán elmegy nyugdíjba, amikor aztán az addig kontroll alatt tartott függőség látványosan kitör, a család pedig nem érti, miért kezd el a nagypapa meg a nagymama alkoholista módon viselkedni. Másnál valamilyen tragédia, trauma erősíti fel a gondokat, aztán később hiába múlik el a gyász, már mégsem tud lejönni az italról. És léteznek periodikus alkoholisták is, akik csak három hetet töltenek ivással évente, előtte és utána egyáltalán nem isznak – ők gyakran ennyi idő alatt is képesek előidézni mindazt a tragédiát, amit más a folyamatos ivászattal.

Összességében mit tart ideálisnak? Mértékkel, vagy sehogy?

Az alkohol történelmileg és családszerkezetileg is hozzátartozik a mindennapok megéléséhez, vagyis értelmetlen és irreális lenne azt mondani, hogy senki ne igyon. A vasárnapi ebéd mellé elfogyasztott bortól, a baráti sörözésektől önmagában senki sem lesz alkoholista. Inkább akkor van probléma, ha például a havi baráti focimeccs után valaki mindig leissza magát. És az is gond, hogy Magyarországon egyszerűen nincs hagyománya az ilyen helyzetek kezelésének. Nem azt mondjuk, hogy „Pista, ahogy te a meccs után iszol, az nem normális, szeretnék neked segíteni”, hanem egy idő után nem hívjuk el. Vagyis a környezet segítség helyett inkább elkezdi megszakítani az alkoholistával az addig egész jól vagy egyenesen kiválóan működő kapcsolatrendszert, és ez a családokban sincs másképp. A hozzátartozók is hol megmentik, hol kirekesztik a beteget, a munkaadók pedig inkább kirúgják, még akkor is, ha egyébként jó munkaerő lenne. A példák egyébként azt mutatják, hogy a legnagyobb segítséget a barátok és a munkaadó tud adni. Számos kezelőintézmény létezik itthon is, ahová el lehet menni akár csak egy beszélgetésre is. De sajnos sokan már csak akkor szembesülnek a problémával, amikor vastagon benne vannak, mert előtte a szőnyeg alá söpörték. Ez egy önmagát erősítő spirál: közösen titkolózunk, hazudozunk, miközben őszintén kellene beszélnünk. Mindenkinek meg kell értenie: az alkoholizmus betegség. Egy cukorbetegnek sem mondanánk soha, hogy akaraterőből gyógyuljon meg, és ugyanígy egy alkoholistától sem várhatunk el ilyesmit. Segítség nélkül nem megy.

http://feluton.hu/

Kép letöltés

243 KB