Magyarországon a legszerényebb becslések szerint is több-százezres nagyságrendű az alkoholbetegek száma. Kétrészes összeállításunkban a függőségről, illetve annak terápiás kezeléséről ejtünk szót. Tremkó Mariannal, a Nyírő Gyula Kórház OPAI Addiktológia / Minnesota Részlegének vezetőjével, klinikai és addiktológiai szakpszichológussal a rehabilitációs folyamatról beszélgettünk.
Mi jelenti a legnagyobb kihívást általánosságban az alkoholbetegek rehabilitációja során?
Általában a szenvedély-betegekkel való találkozás során a legnagyobb kihívás a terápiára való motiváltság kialakításának kérdése. Ha már a problématudat megvan, a páciens „eléggé szenved” ahhoz, hogy föladja addigi jellegzetes elhárítását: a probléma bagatellizálását, tagadását, akkor már közösen dolgozhatunk a megoldáson.
Melyek a legismertebb, legsikeresebb terápiák, mi ezen módszerek lényege?
Az első lépés a fizikai függőségtől való megszabadulás, méregtelenítés, ami egy néhány hetes, többnyire kórházi osztályon, pszichiátriákon zajló folyamat. Ilyenkor – az elvonási tüneteket csökkentendő – szükség lehet időszakos gyógyszeres kezelésre. Általában ezt követi egy hosszabb, kéthónapos-féléves-éves, főként bentlakó módon zajló felépülési szakasz. Ennek során a páciens megtanulja azonosítani a visszaeséséhez vezető kockázatos helyzeteket, előjeleket, és gyakorolja a visszaesés, a megelőzés különféle módjait. Ebben a szakaszban már segítővel együtt folytat önismereti munkát: megismeri és megérti a család, a hozzátartozók nehézségeit, azokat a kritikus és gyakori helyzeteket, amelyekre korábban ivott. Az alkoholizmus az érzelmek kezelésének problémás voltát jelzi, a felépülés során az érzelmek kezelésének megfelelőbb formáit sajátítja el a páciens, azaz megtanulja, hogy feszültségét ne alkoholba fojtsa, hanem érett módon kezelje. A felépülési folyamat csak társas támogatással képzelhető el. Ennek leggyakoribb módja nem okvetlenül kíván egészségügyi kereteket, ez az anonim csoportok gyűlésein való részvétel. Az Anonim Alkoholisták 1935 óta világszerte azonos módszertannal működnek, Magyarországon huszonöt éve vannak jelen. Az AA szellemiségén és gyakorlatán alapul az úgynevezett Minnesota-terápia, melyet a Nyírő Gyula OPAI-ban is folytatunk.
Mikor tekinthető gyógyultnak egy alkoholbeteg? Mitől függ ez: egyéni „száraz” időtávtól, valamiféle mentális fordulóponttól, netán más objektív/szubjektív körülménytől?
A Minnesota-rendszerű terápiák nézete szerint az alkoholizmus krónikus progresszív betegség. Ez azt jelenti, hogy nem gyógyítható, hanem élethosszig tartó gondozást igénylő állapot, gondozás hiányában pedig egyre rosszabbodik a függőség. A gondozás öngondoskodást jelent, azaz a betegségem tudatában dolgozom a felépülésemen, a személyiségem fejlesztésén. E felépülési folyamat lépéseit foglalja össze az AA tizenkét lépése. A felépülés akkor hat, akkor működik, ha „csinálják”, ha a függő rendszeresen foglalkozik önmagával, és ezt egy tapasztaltabb segítő, egy erős közösség támogatásával teszi. Ehhez a függő gondolkodásának és viselkedésének megváltozására van szükség. Pusztán a szárazság, szermentesség helyett a józanság, azaz a szer nélküli örömteli életvezetés elérése és fenntartása a kitűzhető és elérhető cél.
Mennyiben hasonlítanak egymásra az egyes függők, tudna-e példákat mondani rá, milyen markáns eltérések jelentkeznek az egyes esetekben a terápia során?
A függőségek hasonlítanak egymásra, közös gyökérből erednek, hasonló a betegség lefutása és kifutása, illetve a kezelés nélküli állapot is. Ugyanakkor az egyes szerfogyasztó csoportok eltérnek egymástól életkori, szubkulturális jellemzőikben. Például a drogfüggőkhöz képest az alkoholisták csoportja idősebb, norma-tartóbb, a szerencsejátékosok csoportja az alkoholistákhoz képest fiatalabb, pörgősebb, gyorsabb, kombinatív észjárású. De vigyázzunk a sztereotípiákkal, hiszen minden eset, egyén egyedi!
Mennyiben befolyásolják a terápiát a korábbi alkohol-fogyasztási szokások, módszerek? A személyiség eltéréseit leszámítva mennyire igényel más bánásmódot egy látványos részegségeket produkáló alkoholbeteg, mint egy visszafogottabb, „rátöltős” függő?
A terápia lényege és lépései nem különböznek. Sőt, a terápia során azt is meg kell tanulniuk a pácienseknek, hogy senki sem különb, senki sem más a többieknél, még ha a megjelenési forma el is tér egymástól. Közösek abban, hogy az alkohol vagy a szer milyen romboló hatást tett a családra, munkára, önmaga egészségére, anyagi helyzetére, erkölcsi állapotára, satöbbi.
Miben segítheti a gyógyulást a család, a munkahely, a környezet? Mi az, amit egészen biztosan nem szabad csinálni?
A hozzátartozó számára elengedhetetlen a „saját jogon” történő segítség, konzultáció igénybevétele. Itt a hozzátartozó vizsgálhatja saját szerepét a probléma fennmaradásában, és abban, hogy ő maga miként járul hozzá ahhoz, hogy a páciens benneragad-e a függőségben. Gyakori, hogy átvállalja a felelősséget a függő cselekedeteiért, például a hétvégi ittasság következtében hétfőn beteget jelentő párja hazugságát fedezi a főnök előtt. Vagy a szerencsejátékos adósságát rendszeresen kifizeti helyette. Ezeket biztosan nem érdemes csinálni, mert a szenvedélybeteg így nem szembesül tettei, függő viselkedése következményeivel.
Vannak-e tipikus különbségek terápiás szempontból a női és férfi alkoholbetegek között?
A forma más, a lényeg ugyanaz. A nők gyakrabban rejtegetik alkoholfogyasztásukat, melyhez néha nyugtató-altatószerfogyasztás is társul.
Állnak-e rendelkezésre sikerességi mutatók az egyes módszerek esetén? Hányan esnek vissza a rehabilitáció után?
Nem érdemes statisztikákat citálni, az legyen a kutatók dolga. Nagyon összetett ugyanis a kérdés, például önmagában az absztinencia nem hozza magával az élettel való elégedettséget – ebben az esetben vajon sikeres volt a terápia? Továbbá, az adott egyén szempontjából sincs jelentősége a sikerességnek, ha ő éppen nem a sikeresek között szerepel. A terápiát követő időszakban előfordulhat visszaesés, hosszútávon mégis kiegyensúlyozott életvitel állhat elő. A Minnesota-rendszerű terápiák – és az AA gyűlések rendszeres látogatása – elég jó hatékonysággal bírnak.
Jellemző-e, hogy az alkoholbetegek más függőségekbe csúsznak át, miután leálltak az ivással?
Ezt szerváltásnak nevezzük. Előfordul, ennek kivédésre érdemes figyelmet fordítani a terápia során. A Minnesota-rendszerű terápiák célja a teljes szermentesség elérése és fenntartása, értve ezalatt a kémiai és viselkedési függőségeket egyaránt. Utóbbira példa lehet a kapcsolati függőség, a szexfüggőség, amely nemritkán társul az alkoholfüggőséghez.
Milyen technikákat, módszereket tanítanak a betegeknek, hogy később se essenek vissza? Miben segítik a rehabilitációs intézmények, szakemberek a betegek jövőjét, létezik-e „utánkövetés”, és ha igen, miből áll?
A visszaesés-prevencióról az imént már beszéltünk. Az önérvényesítés megtanulása, gyakoroltatása éppúgy fontos, mint az egészséges örömszerző, feszültségkezelő módszerek tanulása, fejlesztése. Alapvető jelentőségű, hogy a beteg megtapasztalja a közösség erejét, saját életében pedig rendet, rendszert, rendszerességet építsen fel, majd alkalmazza is azt. Ami az utánkövetést illeti, a Nyírő-Minnesotán évente megünnepeljük a program születésnapját. Idén a hetedik sajnos elmaradt a vírushelyzet miatt. Erre régi pácienseinket és a stáb összes tagját meghívjuk, ötven-hatvan fő szokott megjelenni. A páciensek személyes és virtuális kapcsolatot tartanak egymással, így tudunk róluk. Az aktuális helyzetben sajnos bizonytalan ideig be kellett zárjuk a részleget. Addig, amíg nem tudunk új turnust indítani, néhány kapcsolódási lehetőséget nyújtunk a pácienseinknek.
Aktuális információk a http://opai-addikt.hu/ lapon. A http://fb.com/nyirominnesota oldalon üzenetváltásra és online chatre is van lehetőség, keddenként a központ szakemberei 17-20 óra között Skype-konzultációt folytatnak előzetes időpontegyeztetéssel.
