Magazin

A munkafüggő számára a munka jelenti a biztonságot

Korántsem biztos, hogy az éjfél után e-maileket küldözgető főnök, vagy a karácsonyi vállalati bulin is kizárólag munkáról beszélő kolléga azért fáraszt mindenkit hasonló módon, mert ennyire szívén viseli a cég sorsát – számos esetben munkafüggőségről van szó, ami valójában senkinek sem jó. Ambrózi Kata pszichológussal beszélgettünk a „workaholic”-jelenségről.

Mit értünk munkafüggőség alatt?

Függőségről általában akkor beszélünk, ha valaki egy anyagot, cselekvést, vagy bármilyen folyamatot arra használ, hogy meneküljön valami elől, bizonyos fájdalmát tompítsa, esetleg mert nem akar, nem tud a problémákkal megküzdeni. Ilyenkor drogként használja a szóban forgó folyamatot vagy anyagot, és egy idő után már nem maga irányítja a saját életét, hanem ez a külső tényező, amely belehajszolja a függőt egy mókuskerékbe. A munkafüggőség esetében is erről van szó. Maga a jelenség egyébként annak ellenére sem mai kortünet, hogy sokan annak hiszik: az 1920-as években már Ferenczi Sándor is leírt egészen hasonló jelenségeket, csak ő még vasárnapi neurózisnak hívta.

Miben tér el a függőség attól, amikor valaki egyszerűen csak szereti a munkáját és szívesen csinálja?

Nagyon fontos a mérték. A keményen dolgozó ember leteszi a munkát a munkaidő lejártával, a függőknek azonban hétvégén, éjjel-nappal, folyamatosan a munkahelyi teendőik körül jár az eszük. Jellemzően akkor sem tudnak kilépni ebből a körből, amikor már az életük rovására megy. Úgy is mondhatjuk, hogy míg egy keményen dolgozó ember elvégzendő feladatnak tekinti a munkát, addig a munkafüggő számára a munka biztonságot jelent, ezzel kerüli el a problémákat, amiket el akar fedni. Ez számára a kiszámítható terep, mert az élete másik területén bizonytalanságokat él át – ezt a területet tudja kontrollálni. Ez paradoxon is, mert ennek ellenére a munka ekkorra már rég eluralkodott az illető életének minden területe felett: elvonja a családtól, a gyerekektől, a barátoktól, a hobbitól. A keményen dolgozó ember akkor is tudja, mikor mondjon nemet valamire a munkahelyén, ha egyébként lelkiismeretesen ellátja a feladatait, és szereti is, amit csinál. Az ilyen emberek tudnak időt szentelni a családnak, gyerekeknek, hobbinak, és nem kattognak egész hétvégén azon, hány e-mailt kell majd elküldeni hétfőn.

Tehát a munka „csak munka” a számukra.

Igen, normális esetben a munka olyan, mint bármilyen más cselekedet: „csak munka”, az élet velejárója. A munkafüggőknek viszont a munka adrenalint is jelent: ezen a területen élnek át sikerélményeket, fontosnak érzik magukat, és nem tudnak nem dolgozni. A függő még egy baráti társaságban is csak testében van jelen, közben el-elkalandozik, a munkán gondolkodik, arra tereli a szót, a telefonját babrálja, hogy nem írtak-e neki munkaügyben, stb. A keményen dolgozó embernek is lehet fontos a munkája, szeretheti azt, lehet büszke a sikereire, lehet fontos a karrierje, csak nem ez áll mindenek felett.

Tapasztalatom szerint azért – főleg fiatal korban – meg kell tanulni, hol a határ, és nem megy mindenkinek egyből.

Ez így van, viszont ez más lapra tartozik. És az emberek többsége a saját kárán meg is tanulja ezt egy idő után. Nyilvánvalóan egyszer-egyszer mindenki belecsúszik túlkapásokba ezen a téren, de viszonylag hamar érzékelni fogja, hogy emiatt úszott el a hétvégéje, nem tudott elmenni az anyukájához vagy egy tervezett programra. Így aztán legközelebb jó eséllyel azt mondja majd, hogy bocsánat, ezt a feladatot most nem vállalom el, vagy nem viszem haza. Persze bizonyos cégek – lehet ilyen például egy nagy multi vagy start-up, ahol nagyon fontos a teljesítmény, az előrelépés – tudnak nyomást gyakorolni azokra, akik hajlanak erre, és kvázi „belehajszolják” az illetőt a munkaalkoholizmusba az értékelési rendszerrel, a teljesítményarányos fizetéssel és társaival. De azért ez a kevésbé jellemző. Aki nem hajlamos függő magatartásra, az ilyenkor előbb-utóbb vagy keres más munkahelyet, vagy nem hagyja magát.

Milyen belső bizonytalanságok, problémák talaján alakul ki ez a fajta függőség?

Tapasztalataim szerint különösen veszélyeztetettek azok, akik irányában gyermekkorukban túl magas elvárásokat tanúsítottak a szülők például a tanulással, a jegyekkel kapcsolatban, és amolyan hiúsági-büszkeségi kérdést csináltak ebből. Emellett pedig nehezen mutatták ki a családban az érzelmeket, nem tudtak őszintén beszélni a problémákról. Sok gyerek meg tud küzdeni az ilyesmivel, mások azonban nem – az ő esetükben más problémák forrásául is szolgálhat ez a háttér. Szintén kialakulhat a probléma a felnőttkori családban jelentkező gondok miatt, amikor az illető a munkába menekül otthonról.

Miről ismerszik meg a munkafüggő?

A munkafüggők jellemzően stresszesek, mert maximalisták, és folyamatosan igyekeznek minél jobban teljesíteni. Ez azonban abból fakad, hogy a munka az örömforrásuk, és az önértékelésük is a munka függvénye: minél többet, minél jobban. Ez persze idővel az élet egyéb területein, például a családban óhatatlanul is konfliktusokat szül. Sajnos nem segít a problémán, hogy sokszor a környezetük is felnéz rájuk: szuperembereknek nézik őket, mert minden este éjfélig dolgoznak. A függő tagadhatja, hogy függő, és azzal takarózhat, hogy ő csak keményen dolgozik a családért, hiszen pénzt keres, ez a feladata, minden így van rendjén. Pedig nem: a függő egyáltalán nincs nyeregben. A munkafüggőkre jellemző lehet, hogy nem tudnak játszani, nem tudnak lazítani, kikapcsolni, és nem is túl kreatív emberek, mert beszűkültek a mókuskerékbe. És mivel folyamatos stresszben élik a hétköznapjaikat, előbb-utóbb ellentétes irányú hatások alakulhatnak ki: feledékenység, szétszórtság jelentkezhet.

Ami hosszabb távon a munka rovására is megy, igaz?

Igen. Tévhit a cégek részéről, hogy megéri munkaalkoholistákat alkalmazni, mert ők valószínűleg rugalmatlanok, és nem jó csapatjátékosok, mert ingerlékenyek. A teljesítményük jellemzően megbízhatatlan, például elúsznak mindennel, mivel mindent meg akarnak csinálni, és így elég nehéz pontot tenni a dolgok végére. Japánban külön kifejezés is létezik arra a jelenségre, mikor valaki szó szerint a végkimerülésig, azaz halálra dolgozza magát: ez a karoshi.

Mi lehet a megoldás? A munkahelyváltás önmagában aligha oldja meg a problémákat…

Utóbbi inkább csak egészséges személy esetén lehet megoldás. Függők esetében egyéni terápiára van szükség, és ha mód van rá, a családot is érdemes lehet bevonni. Ha más típusú függőségről van szó, akkor is szokás bevonni a családtagokat, hogy közös erővel változtassanak a berögzült rossz szokásaikon, és tudják egymást támogatni. Mert bár a családban egy ember lesz függő, de annak kialakulásához és fennmaradásához rendszerint a rosszul működő családi dinamikák is erősen hozzájárulnak. A csoportok is nagyon hatékonyak tudnak lenni, ahol a függő megismerheti a csoport támogató erejét.

Mi a garancia, hogy utána nem esik vissza a függő?

Azért is nehéz ez a helyzet, mert ha valamilyen szertől függök, akkor egyértelmű, hogy nem iszom többet, nem drogozom többet, ezeken dolgozom és építem az életem, a kapcsolataimat. Dolgoznia viszont mindenkinek kell. Családi problémák esetén a családi élet újjászervezése, és ha lehet, a múltbeli problémák terápiás feldolgozása jelenthet tartós megoldást – ha a kiindulási gondok megoldódnak, várhatóan nem fognak visszaesni. Ugyanakkor ilyenkor is oda kell figyelni a határokra, önreflexióra, hogy tudjon nemet mondani a munkára.

Kép letöltés

77 KB