Magazin

Élettörténetek

Bemutatjuk Varga Ibolyát

„Alkotás közben megszűnik létezni körülöttem a világ”

A minap a Witeg-Kőporc Kft-nél jártam kolléganőimmel. Ez persze önmagában nem újság, és ez itt még csak nem is a reklám helye. Viszont, amit ott láttunk... Szinte egyszerre kérdeztük házigazdánkat, Évikét arról, hogy ki készítette a falakat díszítő munkákat. Az alkotó neve: Varga Ibolya, a cég munkatársa.
Persze most áradozhatnék arról, hogy mennyire tehetséges, de bízzuk ezt a szakemberek megítélésére, akik remélhetőleg egyre több helyszínen találkozhatnak Ibolya munkáival. Annyi azonban bizonyos, hogy mindhármunknak nagyon tetszettek azok az alkotások, amelyeket láttunk, és ez gyakran semmivel sem kisebb elismerés, mint a szakemberek elemzése.
Kértük Ibolyát, hogy mutatkozzon be a gyógyszerész közönségnek is, hiszen könnyen elképzelhető, hogy az ő keze munkája díszít sok patikát is, de az alkotás mögött talán még nem ismerik magát az alkotót. Íme ő Varga Ibolya.

P.Zs.

"Habár a tárgyak úgysem élnek soká; azt hiszem, az az igazi céljuk, hogy a mestert munka közben boldoggá tegyék."- írja Tolkien egyik könyvében, s én csak annyit teszek hozzá, hogy ha ebből az örömből másokra is átsugárzik valamicske, akkor nem hiába merészkedünk elő műveinkkel az ismeretlenségből. Mert én most ezt teszem.

Varga Ibolya? Az ki? – kérdezte jó pár látogató első kiállításomon, amit Majkon a kamanduli remeteség cellaházában rendeztek be.

Pár szó magamról:
Évjáratom ’68-as (borban sem rossz). Kettőt pislantottam és már el is röppent ez a 40 év. És ha visszanézek, csak azt látom, hogy mindenképp a rajzolás, festés, kézművesség mellett próbáltam maradni. Családomban mindenki ügyes kezű, bütykölős ember, természetes, hogy bennem is kialakult az alkotóvágy.
Porcelánfestést tanultam a régi szakmunkás módszerrel: egy hét elmélet, egy hét gyakorlat, ami az aquincumi porcelángyárban volt „igazi” termelésben. Ma már látom mekkora szó ez, de akkori becsvágyam igencsak berzenkedett a merev módszerek ellen. Rajztanár akartam lenni, megreformálni a háttérbe szorított rajzoktatását. Háromszori sikertelen felvételi a Képzőművészeti Főiskolára eltérített ettől a tervemtől. Rajzolni viszont kell, fejlődni muszáj. Jó, akkor magamtól kell megtanulnom, másoktól kell ellesnem a technikákat, fogásokat, szabályokat. Ez még ma is tart.

Eddig barátaimnak ajándékoztam vagy pályázatokra szórtam szerte képeimet, de Majkon bemutatkozhattam a világnak, s a levendula illatú szerzetes szobát az én rajzaim díszítették több hónapig (nagyon büszke vagyok rá, hogy mennyi méltatást és bíztatást írtak az emberek a vendégkönyvbe). Tokajon pedig részt vettem az Art Misszió Alapítvány Nemzetközi Kézműves Kiállításán. Nem is szólva a munkahelyi „állandó kiállításomról” a meghitt zugban (a tárgyalóban) sokan láthatják a kezem nyomát. Most a zirci kiállításra készülünk a Bakonyi Természettudományi Múzeumban.

Persze a rajz, a tervezés beépül mindennapi életembe is: porcelánfestőként és számítógépes grafikusként dolgozom a Witeg-Kőporc Kft-nél, ahol a megrendelők elképzeléseit segítem ötleteimmel, a kidolgozástól a megvalósításig (dekor- és formatervek).

A cég több kiállításon és rendezvényen sikeresen vett részt, ahol én is megmutathattam, hogy képzeletem hogyan válik mintává a porcelánon.

A munka sok örömöt okoz, de akkor vagyok elégedett, ha korlátok nélkül nyúlhatok az ecsethez. Így otthon végképp elszabadul a fantázia: az akvarell, a kréta, a grafit vagy bármi egyéb, amivel formába önthetem a képeket, segít megismernem a világot, és egyben megmutatja, miként látom azt. Mert hiszem, hogy a művészet bármelyik ága nem csak öncélú magamutogatás, díszítő elem vagy mutatós háttér az élethez. A művészi munka a szemlélődés olyan foka, ami új világot nyit. A művészi élvezet pedig kíváncsiság, ami e felé az új ablak felé fordul. Mindkét oldalon mozaik darabkákat kapunk, hogy megpróbáljuk kirakni a nagy képet.

A lényeges dolgokra mindig kevés idő marad, de igyekszem helyet szorítani a hétköznapokban erre a hobbin túlnövő elfoglaltságra. Sajnos a tervek mindig a fejemre nőnek, és akkor hol van még a másik vesszőparipám az olvasás, mikor kirándulunk a barátaimmal (a négylábút is beleértve, kutyás ember lévén). Fotózni is szeretek, ami segít a modellkeresésben.

Technikák:
Az akvarellt azért szeretem, mert a vízfesték könnyedsége, bohémsága ellenére pontos, harmonikus szerkezetet igényel. Izgalmas, plasztikus felületekkel adhatjuk vissza a természet apró részleteit, finom hangulatait.
A krétáknak meg nehéz ellenállni hisz, ahogy puha, selymes állagát beledörzsöljük a papír síkjába, az ábrázolt tárgyak szinte kidomborodnak a fénybe.

A puha grafit a legalkalmasabb a mély árnyékok, hullámzó drapériák, kifejező mozdulatok éles, karakteres ábrázolására.

Varga Ibolya

2008. október 27. 

Búbos vöcsök, kréta
Patak, kréta
Réce, akvarell
Róka, kréta
Szárcsa, akvarell
Tó, kréta
Dac, kréta
Smaug kincse, tus
Tárgyak, grafit