Már az előző napokon is igyekeztem ráhangolódni erre a beszélgetésre, illetve azt papírra vetni. Mészárosné Dósa Dóra Erzsébet itt a szomszédban, Jász-Nagykun-Szolnok, illetve Pest megyében kereskedelmi képviselő. Most már nem hallgatható el a másik szenvedélye, hogy titokban fest. Felfedte magát és lehetőséget adott, hogy megismerhessük mindennapjait, családját és a festészet területén tett első lépéseit.
Dóra nézem az őseid fotóit, egyikre sem hasonlítasz kifejezetten, de mindenkitől örököltél valamit.
Hála Istennek vannak az elődeim között, akiket volt szerencsém ismerni, de sajnos nem mindenkit. Így anyai nagyapámat, aki 1909-ben született és a 7/3. pótszázad parancsnokaként vonult be, és őrvezetőként indult a Don-kanyarba. Katonai szolgálat teljesítése közben 1943. január 18-án eltűnt – nem ismerhettem meg. Nagymamám, Juhász Erzsébet – aki a 3 és fél éves Domokos Erzsébettel, a kislányával, az én édesanyámmal egyedül maradt – próbálta a hiányzó férfit, férjet és apát pótolni, mint sok más egyedül maradó nő, aki kénytelen volt nagyon határozottan, rendkívüli munkabírással családfenntartó szerepet betölteni, 90 évesen tért örök nyugalomra. Édesapám Dósa István, Újkécskén született, (1950-ben lett Tiszakécske) a VEGYÉPSZER-nél dolgozott raktárvezetőként, édesanyám ugyanitt könyvelő volt. Mind a ketten igyekeztek nekem gondtalan gyermekkort biztosítani, ami sikerült is.
Emlékszel hány éves korodtól rajzolgattál szívesen?
Már kisgyermek koromtól rajzoltam, több rajzversenyen részt vettem. Azt hiszem, emlékszel a ’70-80-as években a rajz és az ének „nem fontos”, megtűrt tantárgyak voltak. Az az igazság a térdsérülésemig – ami a gimnázium II. osztályában történt – testnevelő tanár szerettem volna lenni. Akkor a térd keresztszalag-szakadás gyógyítása szinte lehetetlen volt. Így én is sokat szenvedtem, és bizony korlátozó tényezőként szerepelt az akkori balesetem számtalan tevékenységem akadálytalan végzésénél. A kedvenc tantárgyam a biológia volt, ugye milyen érdekes? 1981-ben a tiszakécskei Móricz Zsigmond Gimnáziumban érettségiztem. Rövid kitérő után, melyet a CHINOIN Vegyészeti Gyárban tettem (ott egyáltalán nem tetszett számomra a környezet, az emberek, mind idegenek voltak, (-megértem (Szerk.) így hazamentem), és 1981. decembertől a Bács-Kiskun megyei Tanács Gyógyszertári Központ (majdani Calix) dolgozója lettem.
Hogyan jutott eszetekbe ez a lehetőség?
Édesapám jól ismerte a tiszakécskei gyógyszerészt Batka Attilát, Ő szólt Kovács László gyógyszerraktár vezetőnek, aki felvett. A raktárban minden részlegen dolgoztam, engem a folyékony vegyszerrészleg érdekelt a legjobban. Nagyon sokat köszönhetek Kovács Jánosné (Cimbi néninek), aki ezen részlegvezetője volt. Kecskeméten két éves képzés után asszisztens lettem (1985), majd a Szentágothai János Egészségügyi Szakképző Iskolában egészségügyi-gyógyszerellátási szakasszisztensi szakképesítést szereztem Budapesten (2004). Ismét született egy elképzelésem, mely megvalósításához szükségem lett volna a kereskedő-boltvezető képesítésre. Ennek érdekében Öveges képzőben Kecskeméten megszereztem a fent nevezett képesítést (2005). Ha visszaemlékszünk, ezt követően a gazdasági helyzet egyáltalán nem kedvezett az ilyen önállósulni kivánó egyéniségeknek. Sokan tönkrementek.
Kinek az ötlete volt, hogy gyógyszertár-, illetve patikalátogatóként dolgozzál a későbbiekben?
Cégünk állatgyógyászati patikájában dolgoztam ebben az időben, melynek működése 1997-ben megszűnt (ekkor már PHOENIX Pharma Zrt.), így az én munkaköröm is a végéhez közeledett. Jász-Nagykun-Szolnok megye akkori patikalátogatója Sindler Tiborné (Mariann), éppen anyai örömök elé nézett, gyesre ment, és Sejben József kereskedelmi vezető vett fel Mariann helyére, aki most a reklamációs ügyintézőnk. 20 éve dolgozom ebben a munkakörben télen-nyáron. 120 gyógyszertáram van Jász-Nagykun-Szolnok, és Pest megye déli részén. Tetszik, hogy a problémamegoldó készségemre nagy szükségem van. Sokat jelent az, hogy kitűnő munkatársak segítik megoldani a felvetődő problémákat.
Mikor ismerted meg jelenlegi férjedet? Gyermeketek van?
1989-ben közös ismerős által találkoztam Mészáros Zoltánnal Kecskeméten. Építési vállalkozó, házak építésével, és generál javításával foglalkozik. Született egy fiunk, Ramón, aki gyógymasszőr és sportedző (labdarúgás). A fiúk sokat sportolnak együtt, és szeretnek horgászni, így sok időt töltünk a Tisza parton.
Mint említetted életed egy szakaszában, amikor több általad szeretett családtag eltávozott az élők közül, nem volt kedved ceruzát venni a kezedbe, persze ecsetet sem. Hála Istennek most már kiléptél, mint festőművész-jelölt az ismeretlenség homályából. Nagyon érdekel, Te vagy az első, aki ecsetet vett a kezébe, vagy már volt a családban, aki megtette ezt?
Volt Margitka, nagybátyám, akit életében sajnos nem ismerhettem, úgy hívták Juhász József (1909-1959), ókécskei tájképeket festett. Munkásságát a háború előtt nem becsülték, még a közvetlen családtagok sem. 1945-ben Budapestre költözött, nyomdász lett. Visszaemlékszem nagymamámnál a verandán láttam két olajfestményét. Gyermekként sokat nézegettem őket, majd nagymamám nekem ajándékozta azokat. Így 20 éves koromtól őrzöm, ápolom a két ókécskei tájképet 1929-ből. Ágyam mellett a tekintetem sokat nyugszik rajtuk. Tehát innen van az a belső indíttatás, hogy én is alkossak valami maradandót. Tudod a festészet is olyan képesség, amit lehet fejleszteni!
Amikor úgy gondoltad 2014-15-ben, ismét ecsetet veszel a kezedbe, hogy kezdted el ennek megvalósítást?
Az alapismereteket a ValdorArt-nál, Budapesten szereztem meg. Első csoportos kiállításomat is ők tették lehetővé 2015. októberében a MagNet Közösségi Házban Budapesten. A kiállított képem az „Öreg hölgy” című alkotás volt (olaj, vászon, 50*70cm). Segít az internet is, és a szakkönyvek. Nagyon sokat profitáltam egyik legnagyobb magyar festőművészünktől, Barcsay Jenőtől, akinek „A rajz tanítása” c. tankönyvben bemutatott, és elemzett művei számomra pótolhatatlan értékek.
Dóra kellő tisztelettel megkérdezhetem, mi a célod és hová szeretnél eljutni?
Amatőr festői utam elején járok, nagy festőművészek, mint például Szőnyi István alkotásaiból sok inspirációt merítek. A célom mi, és mikor nyugszom meg egy picit: ha rátalálok saját művészi utamra, stílusomra. Hadd említsek meg egy újabb felfedezettemet, Leonid Afremov-ot, aki a modern impresszionista festészet mással össze nem téveszthető képviselője. Engem is lenyűgöznek a képei, talán segít valahová eljutnom?!
A gyűjteményedben látok olyan grafikát, mely, mint falusi származásúnak megdobogtatta a szívem, és adta azt az életérzést, amit aki nem ismer, azt hiszem egy csoda maradt ki az életéből.
Ez a kép úgy született, hogy 2017-ben Felsőlajoson festőkurzuson vettem részt B. Tóth Edit vezetésével. Kedvencem az olajfestészet volt, de azóta a grafika iránt is vonzódást érzek, és ezt a készségem fejleszteni szeretném…
Előtted még olyan jövő áll, mely számunkra ismeretlen, de biztosan büszkék leszünk Rád, előbb utóbb. Húsz éve kollégánk vagy, és hogy titkod kiderült, most már az első próbálkozásodtól kezdve figyelemmel kísérhetjük az „Öreg hölgy” legtisztább mértani formáitól induló pályádat hogyan gazdagítja a különös Tisza menti táj, szín és hangulat impressziója, és hogyan válik az ecseted, vagy ceruzád nyomán bennünket nézőket gyönyörködtető, és maradandó benyomást kiváltó élménnyé.
Köszönöm a beszélgetést!
G.M.A.
2018. január
