Meglepődöm a változáson, nem a magával ragadó, figyelmesen hallgató gyógyszerészen, hanem a közösségével együtt élő, vidám kolleganő mondanivalóján, hála Istennek van miről beszélnie. Mellette ül az idősebbik fia Gyula, aki közben ügyet intéz, a fiatalabb András pedig mivel három ikerfiú papája, állandóan úton van, hol velünk, hol a csöppségekkel. Ülök az asztalnál és nem győzök jegyzetelni. Mindjárt az ősök életével kezdjük:
Sári, meséljél édesanyád családjáról!
Édesanyám, Jakab Sára tanító, illetve kántortanító családba született. Édesapja, id. Jakab Antal Taktaharkányban nevelte a kicsiket, nagyokat. Kocsis Zsuzsannát vette el feleségül, 7 gyermekük született, 3 meghalt difteritiszben. Az anyai nagyapám szepszisben halt meg. Az akkori szokás szerint a legidősebb fiú, ifj. Jakab Antal vette át szerepét nemcsak a családban, hanem a hivatásában is. Ő lett a családfenntartó, Tóni bácsinak hívták. Édesapám, id. Faragó György, kinek édesapja id. Faragó László Tiszakécskén igazgató tanítóként és cserkészparancsnokként nevelte a gyermekeket. Felesége, Hazagh Julianna igazi társa volt, négy gyermekük született, a középső fiú (a fényképen bal szélen) György, az én édesapám, aki Sárospatakon végezte el a teológiát.
Ókécskén (mai néven Tiszakécske) elhelyezett márványtábla emlékeztet a nagyapám gondoskodó, nevelő munkásságára.
Édesapám nagyon szerette a zempléni tájat, így ezen a környéken szeretett volna letelepedni, bár szülőfalujában is lett volna lehetősége visszamenni, mint református lelkész. A teológia elvégzése után Golopon szolgált. 1936-ban megnősült, felesége a már említett Jakab Sára, 3 gyermekük született, majd 1944-től Szerencsre költöztek át az ottani gyülekezet hívására, ahol 70 éves koráig lelkészkedett.
Visszatérve ugye, a 3 gyerek közül én vagyok a középső. A bátyám, ifj. Faragó György másod éves orvostanhallgató volt 1956-ban, részt vett a forradalmi eseményekben, melyről a család nem sokat tudott, a mi érdekünkben ezt titkolta. A forradalom bukása után, szüleink tiltása ellenére – mivel egy lehetősége volt, hogy megússza a megtorlást – külföldre menekült. Angliában fejezte be az egyetemet, ahol sebészorvosként dolgozott, majd Kanadában folytatta hivatását. Sajnos már nem él.
Van családja? Hol élnek és járnak haza?
Igen, neves famíliából nősült a bátyám, 1977-ben Kanadában Thököly Ildikót vette el feleségül, az egykori Thököly Imre erdélyi fejedelem távoli leszármazottját. Három gyermekük született, mind a 3 fiú, közülük kettő Kanadából immár felnőttként Magyarországra költözött, annak ellenére, hogy kint születtek és nevelkedtek! Jelenleg is itt élnek családjaikkal.
Sári, meséljél a húgodról is!
A húgom Katalin szintén orvos, belgyógyász. Kecskeméten háziorvosként praktizál. A férje is orvos, 3 gyermekük és 7 unokájuk született, így összesen szüleimnek 14 dédunoka adatott meg ezidáig.
Közbeszól Sári idősebbik fia, Gyula: Margitka, nem hiszi, hogy mit össze beszélnek, nevetgélnek Anya és Kati néni?! Igaz vitatkoznak is. A szabadságuk egy részét mindig együtt töltik el. Ez a hagyomány a gyerekek között és az unokák között is él és virágzik. Tessék megnézni a két testvért itt a fotókon.
Ahogy látom, sugárzik az arcukról az összetartozás boldogsága.
Sári most aztán halljuk a jövendő aranydiplomás, mint mondtad: az egyszerű falusi patikus élettörténetét.
1942. szeptember 30-án születtem, Szerencsen végeztem el az általános iskolát és a gimnáziumot. Miután a magyar irodalom érdekelt, tanár szerettem volna lenni. A gimnázium igazgatója figyelmeztetett, hogy politikailag semleges hivatást válasszak, mert ha nem, nem vesznek fel az egyetemre! Így jött az ötlet: legyek gyógyszerész, és kijelenthetem, nem bántam meg.
Jelentkeztél az egyetemre és elsőre fel is vettek. Egy csoportban töltöttük el azt az időt, amit az oktatási intézményben kellett eltölteni. Emlékszem a sötét hajú – melyet néha hatalmas kontyba fésültél -, halk szavú, komoly leányra, aki mindig megbízhatóan jó jegyre vizsgázott, és az élénk Gabira, barátnődre, aki mindig jó kedvű, vidám és cserfes volt.
Szerettél Szegeden lenni?
Nagyon szerettem, most is jó szívvel gondolok vissza és alig várom, menjek átvenni az aranydiplomát.
Megkérdezhetem, az előadók közül kire emlékszel szeretettel?
Dirner professzor úrra. Miután gyorsan eltelt a 4 év, jött az államvizsga, majd a patikai munka. Szerencsre kerültem, Siska Gábor volt a főnököm, sokat köszönhetek neki. Majd jött egy kis vizsolyi kitérő után Tarcal. 1973-tól vagyok itt patikus, jelenleg is. Kiszámolni is sok: 43 éve vagyok Tarcal patikusa!
Tarcalon találkoztál a későbbi férjeddel, dr. Nagy Gyulával, akivel haláláig együtt éltetek.
Igen, 1977-ben házasodtunk össze, 1978-ban megszületett Gyula, 1981-ben pedig András.
Vezetted a patikát és nevelted a gyerekeidet. Ismerkedtél az egyszerű falusi patikus életével, na és az állatorvos feleség szerepe sem kicsi egy faluban?!
Ahogy visszaemlékszem, soha nem unatkoztam. Azután eljött 1996-97, privatizáltam a gyógyszertárat, mely a „Faragó” nevet kapta. Van egy fiókpatikám is Mezőzomboron.
Közben a fiúk nőttek, növögettek, Gyuszi és András is Tokajban biológia szakos gimnáziumba jártak. A férjemmel azt szerettük volna – amit el is értünk -, hogy még 4 évet a közelünkben legyenek. Gyuszit felvették a szegedi Gyógyszerész Karra, és neki is nagyon szép emlékei vannak az ott eltöltött 5 évről, míg András a budapesti Semmelweis Egyetemen szerezte gyógyszerészi diplomáját.
Gyuszi, az államvizsga után mindjárt patikában kezdett dolgozni?
Nem, a Sanofinál dolgoztam 2 évig, majd a csobaji polgármester megkeresett, hogy szeretnének egy patikát. Így indítottuk el a fiókgyógyszertárat náluk, de Anya azt később átadta. Majd Nyíregyházára költöztünk családommal, született két fiam: Dávid Ágoston és Ádám Lőrinc.
Édesanyja hozzáteszi: Gyuszi a család tulajdonában lévő gyógyszertárakat irányítja, menedzseli, mindig megvannak az elképzelései a patikák jövőéről, ennek nyomán vezeti a cégeket.
Itt a patikában a hosszú beszélgetés alatt találkoztam a 10 éves Dáviddal és a 8 éves Ádámmal. Úgy látszik, jól érzik magukat és vonzó számukra ez a „levegő”. Sári azért hadd kérdezzem meg, András is itt kezdett nálad dolgozni, miután Budapesten megkapta a diplomáját?
Igen, most pedig Nyíregyházán, az úgynevezett „Borbánya” gyógyszertárat vezeti.
Beszélgetésünk alatt Gyuszi állandóan intézkedik, Andris, ha jön leül, majd ismét eltávozik, mert május 5-én születtek az ikrek: András Levente, Botond György és Dániel Gyula, akik nemcsak édesanyjuknak, de az apának is adnak bővel elfoglaltságot.
A találkozás végén Gyula megmutatta a már édesapja által elkezdett fajansz és egyéb edényekből álló hatalmas gyűjteményt, ami csak rendszerező „gazdára” vár. Kinek lesz vajon ideje, erre a sziszifuszi munkára?
Sári és Gyuszi egymás szájából kapják ki a szót, amint mesélik az itteni föld, Zemplén és Szatmár-Bereg ősi és modern kori történetét. Irigykedve hallgatom őket.
A cikk címe, a mondat, a hagyomány szerint Árpád fejedelemtől származik. Mint a gyógyszerésznő említette, honfoglalás kori fejedelmi síremléket tártak fel Tarcal határában 1894-ben szőlőtelepítés közben, mely lehetséges, hogy Turzul vezér síremléke a megtalált leletek alapján, akit Árpád fogadott fiának tartanak a történészek szerint.
A címként említett mondás – a helyi szóhagyomány alapján – szavaiból lettek: Mád, Szerencs, Tállya, Ond, Tarcal településnevek.
És fejezzük be ezt a szakmai és családtörténeti beszélgetést hagyománytisztelően, hiszen 1100-ban a tarcali zsinaton Könyves Kálmán király jelentette ki és foglaltatta törvénybe: „Boszorkányok pedig nincsenek”. Majd a gyógyszerésznő megtapasztalja a királyi rendelet igaz, vagy sem voltát.
Köszönöm az igazán élettel teli beszélgetést!
G.M.A.
2017. február
