Neszt hallok, majd kutyaugatást is. Kinyílik a bejárati ajtó, és az ajtókeretben megpillantok egy magas, vékony, mosolygó, koránál legalább 10 évvel fiatalabbnak tűnő hölgyet. Ő mindenki Kati nénije, a Coronella Patika mentőangyala, magi-tündére. Beszélgetünk befele menet a csodálatos alföldi kertbe, amiben minden van, árnyat adó gyümölcsfa, szőlő, vetemény, virág, bokrok, fák és Berci kutyus, akit bezárt a kolléganő, mert lehet, hogy nem szeretem az állatokat. Ezt hogyan lehet rólam feltételezni?! Berci örömmel hagyta el a büntető bekerített területet, kiszabadulása után az asztal alatt elfoglalta helyét, és figyelte a gazdáját, le nem véve róla hűséges tekintetét.
Kati néni tudod, hogy Te itt a földi paradicsomban élsz? Olyan nyugalom árad a kert minden sarkából. Az embernek kedve volna itt maradni, nézni és hallgatni.
Nagyon szeretem a házat, a kertet. Minden munkát, amihez nem kell fára mászni vagy férfierő, még mindig én csinálom.
Ahogy látom ez a kert gyom (vagy békés megyeiesen) gazmentes. Nem kis terület.
Most már részeiben kapálgatok, pihenek, olvasok, reggel egy korty pálinkával indítok, délben és este 1-2 dl vörösbort iszom saját örömömre és orvosi „tanácsra”. Hiszen mi is javasoljuk, mit kell tennie és ennie az emberfiának ahhoz, hogy komfortérzése legyen a kicsi világában.
Nemcsak a kertedből, hanem belőled is árad az Isteni nyugalom! Ilyen alföldi kinézetű „leány” hol is születhetett máshol, mint itt az akácfás, poros, tekintetet be nem határoló végtelen sík vidéken.
Jól eltaláltad. Hódmezővásárhelyen éltünk, de Édesanyám Szegeden hozott a világra 1927-ben. Egyébként Édesapám dr. Lénárt János ügyvéd volt, Édesanyám Hajdú Jusztina a család életét irányította.
Milyen szép keresztneve van Édesanyádnak. Mire emlékszel szívesen gyermekkorodból?
Hódmezővásárhelyen is volt kertünk, abban állt egy szaletli. Ott játszottunk bécsi barátnőmmel, Szonjával. Az ő ötlete volt, csináljak kézi mérleget. Vállfa volt a mérleg szára és két cipős doboz madzaggal felfűzve a tányérja. Nagyon szép emlékem van erről az időről. Szonja még hosszú ideig látogatott engem, sajnos most már nem, mert eltávozott ebből a világból.
Hol jártál iskolába?
Hódmezővásárhelyen. A gimnázium utolsó 2 évét Budapesten a Baár Madasban végeztem el, szerettem ott, internátusban voltam és ott tanultam meg teniszezni, amit már nem művelek.
A gyógyszerész hivatás hogy jutott eszedbe?
Egyszerűen jött az ötlet. Édesapám azt mondta: „…jól van, menjen a lány gyógyszerésznek, majd eladunk földet és abból fedezzük a taníttatás költségeit”. A háború miatt Édesapám eljött értem Pestre, levitt a húgához Almádiba. Be kellett, hogy fejezzem a gimnáziumot, a tiszántúliaknak Debrecenben volt lehetőségük érettségizni. ’45-ben érettségiztem, de már első éves gyógyszerészhallgató voltam a bölcsész karon (ez alatt kellett a gyakorlatot megcsinálni, ez 2 év volt), majd a másik 2 évet az orvosi karon kellett elvégezni. Egyébként 28 hallgató volt a háború miatt, több fiú is volt közöttünk, többen ludovikások voltak.
Kire emlékszel a tanárok közül?
Szeretettel gondolok vissza Dávid professzorra, de évfolyamtársaim közül Török Pálra és Morvai Józsefre (Juszuf) is.
Hol ismerkedtél meg a későbbi férjeddel, Hunya Tiborral?
A Hungáriában volt egy nagy bál, ott ismerkedtünk meg, majd többször találkoztunk. Ő gyermekorvosnak készült, egyébként nagyváradi születésű, onnan jöttek át. 1950-ben végeztem, akkor házasodtunk össze.
Hol dolgoztatok a szegedi időben?
Én az OTI Patikában (az SZTK elődje). Az OTI-ban felírt recepteket csak ott lehetett kiváltani. Sokan voltunk, főnökeim Lázár gyógyszerész úr és Pál István. A férjem először a gyermekosztályon, majd a fertőzőn dolgozott, akkor volt a nagy Heine-Medin járvány (gyermek-bénulás) Magyarországon.
Mikor kerültetek Békés megyébe?
1959-ben. A volt Wenckheim-Almásy-kastélyban létrehozott csecsemőotthon igazgató-föorvosa volt. A csecsemőotthonhoz tartozó Ady Endre utcai épületben kialakított szolgálati lakásba költöztünk be.
Mikor született a fiatok?
1953-ban, Gábornak hívják, közgazdász lett, Bécsben dolgozik. Unokáim Krisztina 27 éves, művészettörténész, Berlinben dolgozik, és Péter 25 éves, nemzetközi kapcsolatokat tanult. Nemrég egy ösztöndíjjal pár hónapig Washingtonban volt, ő Pesten lakik.
Kati néni, Te mely patikákban dolgoztál?
A 13/51-ben, majd az Aranykeresztben. 1964-től a Kálvin utcai gyógyszertárban, onnan mentem nyugdíjba.
1977-ben nagy tragédia történt életetekben.
Igen, a férjem nagy galambász volt. Elesett a padláson és megütötte a lépét. Az orvosok azt mondták lép nélkül lehet élni, de a műtéthez be kell állítani a vércukor szintet. A műtétből nem ébredt fel. 54(!) éves volt… A munkába járás, az úszás, a biciklizés –amit 86 éves koromig közlekedési eszközként használtam – lefoglalta minden percem. 1987-ben elmentem nyugdíjba és igyekeztem elfoglalni magam. Nem tétlenkedtem, itt volt a ház, a kert, az úszás, az uszodában a jó barátok, minden születés- és névnapot megünnepeltünk, és sokat beszélgettünk a saját életünkről, a város változásáról, fejlődéséről. Éltük a nyugodt provinciális gyulaiak életét.
Ki csábított vissza dolgozni?
Gallainé Dévity Kati, akit nagyon szerettem és ő is ragaszkodott hozzám. Először minden nap bejártam, a magit én csináltam nagy szeretettel. Most is bejárok a kislányához a Coronellába, megörököltük egymást, de most már csak hetente 2x2 órát dolgozom.
Úszni már csak vasárnap járok, mert sok az uszodában az idegen, a barátok eltávoztak és Bercinek főzni kell minden nap. Te is mondod, hogy kicsit kövér! De mit tegyek, szeret enni!
Közben a csendes kert, álmos délutáni hangulatát megtöri vendéglátóm rituálé diktálta mozdulata, ahogy a poharakba önti a számára oly kedves vörösbort, amelynek fogyasztása megelőzi a délutáni pihenés óráit. A régi falak, az öreg bútorok, a leeresztett redőny mögött pihen örökifjú gyógyszerész kolléganőnk. Gondolom nemcsak a Berci, de a fák is óvó szeretettel, csendes lombsusogásuk ringató hangjával őrzik Lénárt Katalin pihentető álmát.
Jó egészséget és hasznos időtöltést kívánunk mi is!
G.M.A.
2015.