Az IBS etiológiája és patofiziológiája továbbra is bizonytalan, de számos kiváltó tényező játszik szerepet létrejöttében, többek között gyomor-bélrendszeri motilitás zavar, zsigeri túlérzékenység és fertőzések (bakteriális, protozoon vagy vírusos gastroenteritis).
Egyes IBS vizsgálatokban enyhe bélgyulladást és megnövekedett hízósejt-számot is megfigyeltek. Előfordulhat a bél mikrobiom egyensúlyának felborulása (diszbiózis), a bél mikrobiom csökkent változatossága, valamint a vékonybélben történő baktérium túlszaporodás (small intestine bacterial overgrowth – SIBO) is. Ezek azonban önmagukban nem feltétlenül okoznak IBS-t.
Számos tanulmány támasztja alá az IBS kialakulásának pszichés hátterét, amely különösen azoknál a betegeknél figyelhető meg, akik nagyobb szintű napi stresszről számolnak be, illetve akiknél fokozott szorongás és depresszió jelentkezik. Az IBS kockázatát genetikai hajlamosító tényezők is fokozzák, valamint jelentős szerepet játszik a kialakulásban bármely ételintolerancia. Ez utóbbinak köszönhetően az étrend módosítása sok esetben jelentősen hozzájárul a panaszok csökkentéséhez.
A betegség tünetei közül a legjellemzőbb a hasi fájdalom, amely görcsös vagy állandó jellegű lehet, és – ami fontos – a fájdalom összefüggésben áll a székletürítéssel. Sok beteg arról számol be, hogy a fájdalom a székletürítéssel enyhül, míg mások szerint a székletürítés kiváltja vagy súlyosbítja a fájdalmat. Néhány esetben a fájdalom megjelenésekor a széklet állaga is változik. Minden betegnél megváltoznak a székelési szokások, ami székrekedést (IBS-C), hasmenést (IBS-D) vagy éppen a kettő kevert formáját is okozhatja (IBS-M). Gyakori a puffadás, egyes betegeknél látványos hasi felfúvódás is jelentkezik. Az IBS-ben reflux, emésztési zavarok, valamint olyan általános tüneteket is jelentkezhetnek, mint a fáradtság vagy a fejfájás.
Az IBS kezelése sokoldalú, betegközpontú megközelítést igényel. Tekintettel az IBS hátterében álló bél–agy kölcsönhatásra, a betegeknél elő kell segíteni a kezelésigyógyulási folyamatok megértését, valamint optimalizálni kell a betegség gyógyulási ütemével kapcsolatos várakozásokat is. A beteg számára hangsúlyozni kell, hogy csekély a valószínűsége annak, hogy létezik olyan gyors megoldás vagy „szuper” gyógyszer, amely minden tünetet megszüntet. A betegség kezelése életviteli, pszichológiai, és farmakoterápiás beavatkozásokat igényel. Bonyolult esetekben a legjobb eredményeket egy integrált ellátási modell alkalmazásával lehet elérni, amelybe beletartozik a dietetikus, a pszichológus és a gasztroenterológus bevonása is.
Az életmódbeli változtatások az IBS kezelésének fontos részét képezik. A megfelelő alvás, a rendszeres testmozgás, a stressz csökkentése, a dohányzás és az alkoholfogyasztás elhagyása fontos elemei az IBS kezelésének. Az étrendi változtatás szintén alapvető, a gyakori kiváltó tényezők közé tartozik a koffein, az alkohol, a fűszeres ételek, a laktóz, a búza, az oldhatatlan rostok és a magas zsírtartalmú ételek.
Lényeges a megfelelő folyadékpótlás, a koffein és szénsav tartalmú italok fogyasztásának kerülése, illetve javasolt a rendszeres, de kisebb adagokban történő többszöri étkezés. Javasolt kerülni a magas zsírtartalmú ételeket, valamint a gázképző élelmiszereket, mint például a babot, a hagymát és a káposztát. Az ismertebb étrendek közül a mediterrán étrend, illetve a FODMAP diéta kapcsán számoltak be tartós tünetcsökkentő hatásról.
A pszichológiai terápiák alkalmazása az IBS kezelésében közvetlenül a bél–agy tengelyre hatnak, és magukba foglalják az egyszerű tudatosság gyakorlástól (mindfulness) a pszichológus által vezetett kognitív viselkedésterápiáig a lehetőségek széles skáláját.
Egy randomizált, kontrollált vizsgálatban azok a nők, akik egy 8 hetes tudatosság gyakorlás tanfolyamon vettek részt, szignifikánsan nagyobb mértékű tünetcsökkenést mutattak azokhoz képest, akik hagyományos támogató csoportba jártak, és javulás a 3 hónapos utánkövetés során is mérhető volt.
A farmakoterápiát az egyén IBS típusához és tüneteihez kell igazítani. Például az IBS-C esetén első lépésként oldható rostokat érdemes kipróbálni, ha ez nem segít, ozmotikus hashajtót (pl. polietilén-glikolt) vagy bélfalizgató hashajtót (pl. bisacodyl) lehet alkalmazni. Az IBS-D esetén fontolóra vehető az ópiát antagonista (pl. loperamid) reggeli, vagy súlyosabb esetben minden étkezés előtti alkalmazása. Ha a tünetek javulnak, a terápiát 3 hónapra a legkisebb hatékony adagra lehet beállítani, ezt követően pedig fontolóra vehető a gyógyszer szüneteltetése.
A borsmentaolaj enyhítheti a hasi fájdalmat, a székrekedést vagy a hasmenést, és mellékhatásai minimálisak, bár refluxot válthat ki. Hatékonyságát klinikai vizsgálatokban értékelték, melyekben jelentősen javította az IBS tüneteit a placeboval szemben. Mivel a borsmentaolaj biztonságos, megfizethető és jól tolerálható, érdemes kipróbálni azoknál az IBS-ben szenvedő betegeknél, akiknek tünetei nem reagálnak az életmódbeli vagy étrendi változtatásokra.
A spazmolitikumok (pl. mebeverin, drotaverin) sok IBS beteg számára nem hatékonyak, de egyes esetekben mégis hatásosak lehetnek. Egy metaanalízis szerint a spazmolitikummal a kezelt betegek közül kevesebben szenvedtek tartósan az általános tünetektől vagy hasi fájdalomtól, bár a vizsgálatok között jelentős heterogenitás volt megfigyelhető. Nagyobb dózisú antikolinerg szerek (pl. hioszcin-butilbromid) a simaizom-relaxáció révén jótékony hatást fejthetnek ki, bár az IBS-C-ben szenvedő betegeknél a székrekedés súlyosbodásának kockázata miatt nem adhatók. A mellékhatásaik közé tartozik még a szájszárazság, a látászavarok, az alvászavarok, a vizelet retenció, ezért idős betegeknél is kerülni kell őket.
A triciklikus antidepresszánsok (pl. amitriptilin) kis (nem antidepresszáns) adagban csökkentik a zsigeri túlérzékenységet, ami a hasi fájdalom enyhüléséhez vezet, nagy adagban pedig a hangulati tüneteket kezelik. Számos mellékhatással járnak, beleértve az antikolinerg hatásokat is, ezért idős betegeknél nem ajánlottak.
A szelektív szerotonin visszavétel gátlók (pl. fluoxetin, sertralin) az IBS kezelésében kevésbé hatékonyak, mint a triciklikus antidepresszánsok, ezért alkalmazásukat leginkább az IBS-hez társult depresszióban vagy szorongásban szenvedő betegek számára érdemes fenntartani.
A rosszul felszívódó antibiotikum rifaximin terápia csökkenti a puffadást és a szélgörcsöket, és alkalmazható IBS-D-ben vagy IBS-M-ben szenvedő betegeknél, bár a kezelés utána a tünetek visszatérnek, és maga a gyógyszer is drága.
Az antihisztamin terápia (pl. loratadin) is előnyös lehet az IBS-D esetében, akárcsak az ondansetron kezelés hasmenés és hányinger ellen.
Számos gyógyszert fejlesztenek, illetve vizsgálnak az IBS tüneteinek enyhítésére. A nátrium–hidrogén-csere gátló tenapanor IBS-C-ben enyhíti a hasi fájdalmat, a puffadást, a kellemetlen érzést és a teltségérzetet, emellett javítja a bélmozgást. A Janus-kinázok (JAK) a gyulladásos reakciók folyamatában kulcsfontosságú molekulák, a specifikus JAK-gátlók (pl. tofacitinib) szintén alkalmasak lehetnek az IBS tünetei ellen, habár eddig csak a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) engedélyezték a használatukat.
IL-12/IL-23 elleni antitestek (pl. ustekinumab) IBS-hez kapcsolódó immunrendszeri reakciókat gátolhatnak, ami hatékonyan csökkentheti a tüneteket.
A szfingozin-1-foszfát-csatorna-szabályozók (pl. fingolimod) szintén az immunválasz csökkentésével lehetnek eredményesek az IBS kezelésében. Az IBS kezelésére szolgáló terápiák fejlesztése során olyan sejteket vagy exoszómákat is próbálnak felhasználni, amelyek termékei szintén alkalmasak lehetnek a betegség kezelésére.
A székletmennyiséget növelő szerek, a hasmenésgátlók, a görcsoldók és az antidepresszánsok az IBS első vonalbeli gyógyszereinek számítanak, annak ellenére, hogy számos esetben nincs bizonyított hatékonyságuk. A terápiás siker elérése érdekében több kezelés egymást követő alkalmazására lehet szükség, akár külön-külön, akár kombinációban. Az IBS kezelése magában foglalja a tüneti kezelést, a gyógyszeres terápiákat, az étrendi változtatásokat és a pszichoterápiát is. A fejlesztés alatt álló szerek a reménykeltőek az IBS terápiájának javítására.
Prof. dr. Gáspár Róbert
2026. augusztus 26.
