Nem a remegés az egyetlen beszédes tünet
Sokan a remegést gondolják a Parkinson-kór első tünetének, holott az automatikus mozgások megváltozására sokszor előbb fel lehet figyelni. Mi okozza ezt a betegséget, mikor kell orvoshoz fordulni és hogyan lehet a lehető legtovább fenntartani a jó életminőséget? Dr. Gács Gyulát, a Neurológiai Központ neurológusát kérdeztük.
Hogyan alakul ki a Parkinson-kór?
Az akaratlagos és az automatikus mozgásainkat egy meglehetősen bonyolult „relésor” irányítja az agyunkban, amelynek tagjai ingerület-átvivő anyagokkal kommunikálnak egymással. Ennek a relékörnek, vagyis azon idegsejtcsoportoknak, amelyek ilyen módon egy kört képeznek és irányítják a mozgásainkat, az egyik tagja a fekete mag, amely a következő tagot egy dopamin nevű ingerület-átvivő anyaggal hozza működésbe. Ha ez a fekete mag sorvad, fogynak a sejtjei, akkor egyre kevesebb dopamint termelnek, aminek következtében a mozgásaink „elromlanak”.
Mitől kezd el sorvadni ez a fekete mag?
Az életkor előrehaladtával ugyan mindenkinél csökken ezen idegsejtek száma a fekete magban, mégsem lesz mindenki parkinsonos. Hogy egyes embereknél miért öregednek el ezek a sejtek hamarabb, mint ami természetes lenne, arra nem tudjuk a választ.
És mi történik ilyenkor a szervezetben?
Ha a fent leírt mozgatókör megszakad, a beteg mozgásaiban különböző változások állnak be – ezek lesznek a Parkinson-kór tünetei. Elsősorban megváltoznak az automatikus mozgások, például a pislogás. Egészséges esetben egy perc alatt körülbelül tizenhatszor pislogunk, egy Parkinson-kóros beteg csak kettő-négy alkalommal.
Hasonló automatikus mozgás a járás közbeni kézlóbálás, ami szintén megváltozik, lelassul. Tulajdonképpen az első figyelemfelkeltő tünet az automatikus – és tulajdonképpen az akaratlagos – mozgások megváltozása, ugyanis utóbbiak lefolyása is automatikus, csak az elindításuk lehet akaratlagos, utána már nem kell minden izmot akarattal működésbe hozni.
De a legismertebb, „ősi” tünet a végtagok remegése. Ezt a tünetet vette észre és írta le először James Parkinson sebész 1817-ben, akkor még reszkető bénulásnak nevezve a betegséget. Azóta ismerik, kutatják ezt a betegséget, aminek kezelése szerencsére rengeteget változott az idők során.
Ugyanakkor nem minden remegés parkinsonos eredetű. Többnyire megfigyelhető, hogy a parkinsonos remegés nyugalomban jelentkezik, és ha a beteg megmozdítja a kezét, 10-15 másodpercre megszűnik.
Milyen egyéb tünetek jelentkezhetnek?
Számos másodlagos tünet is előfordul az érintett betegeknél. Ilyen a székrekedés, a nyelési, étkezési nehézségek, a fokozott nyálelválasztás – utóbbiak esetében a nyál- és ételmaradványok összegyűlhetnek a szájüregben, mely a nyelési reflex kiesése miatt a légutakba kerülve fulladást, köhögést, akár tüdőgyulladást is okozhat.
Beszédzavarral, az írás megváltozásával is számolni kell, mint ahogy fokozott izzadással, inkontinenciával, értelmi hanyatlással, hangulatzavarokkal, szorongással. Akár szeborreás bőrtünetek is jelentkezhetnek, de ugyanígy a szédülés, vérnyomásesés is jellemző.
A tünetek általában lassan alakulnak ki, ami megnehezíti a betegség korai fázisában történő diagnosztizálást. Mindemellett a panaszok erőssége és progressziója egyénenként változik. A motoros és nem motoros tünetek együttesen az életminőség jelentős romlásához vezetnek.
Mennyire gyakori a Parkinson-kór?
A betegségek gyakoriságát illetően két fogalmat szoktak megemlíteni, az incidenciát és a prevalenciát.
Az incidencia azt írja le, hogy évente százezer lakosból hányan betegszenek meg – ez a Parkinson esetén húsz-huszonöt fő. A prevalencia pedig azt jelenti, hogy hány ilyen beteg él körülöttünk egy adott pillanatban. Ez Parkinson-kór esetén két-háromszáz beteg, szintén százezer ember közül.
Mi a teendő, ha Parkinson-kórt diagnosztizálnak a betegnél?
A Parkinson-kór nagyon sokáig teljességgel gyógyíthatatlan volt, a betegek szinte mozdulatlanul ültek egész nap, mert mind az akaratlagos, mind az automatikus mozgásaik nagy mértékben lecsökkentek.
Amikor a tudomány felfedezte, hogy itt egy ingerület-átvivő anyag hiányáról van szó, már „csak” elő kellett állítani a dopamint olyan formában, hogy ezt a betegnek be lehessen adni.
Ez a ’60-as években sikerült először. Mára eljutottunk oda, mint a cukorbetegség kezelésében az inzulinnal, vagyis időben felfedezve, a Parkinson-kór jól karbantartható.
Tehát nem gyógyítható továbbra sem?
Nem. Viszont a megfelelő anyag adagolásával a beteg életminőségét fenn lehet tartani. Ma már a hiányzó anyagot egyszerű gyógyszerként be tudjuk juttatni. Ennek köszönhetően meglehetősen hosszú ideig, szinte tünetmentesen lehet tartani a parkinsonos beteget, és még hosszú évek múlva is jelentősen csökkenthető a tünetek mértéke.
Ezen évek után, a már-már reménytelennek látszó esetekben is vannak még módszerek, például műtétek, amikor is be tudnak helyezni egy olyan tulajdonképpeni pacemakert az agy megfelelő helyére, ami elektromosan viszi tovább az ingerületet a hiányzó dopamin helyett.
A lényeg tehát, hogy már az első gyanús tünetekkel fel kell keresni az orvost, hiszen a kezelés elérhető, a tünetek pedig nagyon sokáig visszaszoríthatók.
