Magazin

Azonnal orvoshoz kell fordulni véres vizelet esetén

A vizeletben megjelenő vér ijesztő tünet, amellyel haladéktalanul és mindenképpen orvoshoz kell fordulni. Természetesen számos oka lehet a panasznak, de a kivizsgálás során rendszerint a húgyhólyagrák jelei után is kutatnak. Dr. Rákász Istvánnal, az Urológiai Központ urológusával beszéltünk e daganatfajta további lehetséges tüneteiről, valamint a kivizsgálás lehetőségeiről.

Mik a húgyhólyagrák első tünetei? Mindenképpen a véres vizelet jelentkezik először?

A húgyhólyagrák igen gyakran hosszú időn keresztül nem okoz semmiféle tünetet. Sokszor az első tünet, amelyre felfigyel az érintett, valóban a véres vizelet, ami leginkább sötétvörös, barnás árnyalatot mutat. Ez a tünet nem feltétlenül jelentkezik folyamatosan, előfordulhat, hogy napokig tiszta a vizelet, ám amennyiben hólyagrák áll a panasz mögött, akkor mindenképpen visszatér. Ez természetesen olyan tünet, amely feltétlenül kivizsgálást igényel, de tudni kell, hogy nem csak hólyagrák okozhatja.

Vagyis nem kell egyből a legrosszabbra gondolni?

Olyan okok is meghúzódhatnak a panasz mögött, mint a húgyúti fertőzés, a vese- vagy hólyagkő, a prosztatamegnagyobbodás vagy a glomerulonephritis, amely a vesékben található hajszálér-gomolyagok heveny gyulladását jelenti.
Ugyancsak véres vizeletet okozhat egy nemrégiben lezajlott katéterezés, bizonyos gyógyszerek – főként a vérhígítók, a nem szteroid gyulladáscsökkentők, és egyes kemoterápia alatt szedett szerek –, de természetesen utána kell járni, nem prosztata- vagy hólyagrák áll-e a háttérben.
A hólyagrák további tünete lehet még a hirtelen jelentkező vizelési inger és a fájdalmas vizelés. Mivel azonban ezek számos más betegség okozta panaszok is lehetnek, a differenciál-diagnosztika során kell kideríteni a valódi okot.
A nőknél jelentkező véres vizelet gyakran bizonyos fertőzések, veseproblémák vagy sérülések következménye, vagyis a vizeletkiválasztó rendszer működészavarának tünete. Ugyanakkor a nőknél nemcsak a vizeletkiválasztó rendszer lehet a vérzés forrása, hanem a vagina, a méhnyak és a méh is.
De a hölgyeknél egyébként is jelentősen gyakrabban fordul elő a húgyúti fertőzés – hólyaghurut vagy felfázás –, mint a férfiaknál. Ennek egyik tünete lehet a vér megjelenése a vizeletben.
Feltétlenül orvoshoz kell fordulni, ha gyakori és sürgető vizelési inger jelentkezik, ha fájdalmas, égő érzés tapasztalható a húgycsőben, ha a vizelet szaga, színe megváltozik, és abban a súlyos, ritka esetben, ha a fertőzés a vesét is eléri, láz, hányinger, hányás, hátfájdalom kíséri.

Van egyébként látható különbség véres vizelet és véres vizelet között?

Magának a véres vizeletnek, vagyis haematuriának több típusa is van.
Makroszkópos haematuria esetén a vér szemmel láthatóan jelen van a vizeletben, ami emiatt lehet rózsaszín, piros vagy barnás.
A mikroszkópos haematuria szemmel nem látható, de az elemzés során kimutatható, hogy az üledékben a normálisnál több vörösvértest található.

Milyen okai lehetnek a hólyagráknak?

A hólyagrák olyan betegség, amelynek kutatása során meglehetősen konkrétan be lehetett azonosítani bizonyos tényezőket, amelyek hozzájárulhatnak a kialakulásához.
Elsősorban ilyen a dohányzás, amely számos más károsító hatása mellett azért veszélyezteti a húgyhólyagot, mert a dohányfüstből a szervezetbe jutó rákkeltő vegyületek a vizelettel választódnak ki. Ennek következtében a hólyagnyálkahártya tartósan ki van téve a vizeletbe jutó rákkeltő anyagoknak. Ez pedig azért veszélyes, mert a húgyhólyag falából kiinduló rosszindulatú daganatok túlnyomó többségét a nyálkahártyából kiinduló hólyagrákok képezik.
De szerepe lehet a kialakulásban a foglalkozási expozíciónak is, ami azt jelenti, hogy hólyagrák szempontjából veszélyeztetettnek számítanak azok, akik úgynevezett aromás aminvegyületekkel találkoznak. Ez elsősorban a kaucsuk-, gumi-, bőr- és vegyiparban jellemző.
Fontos információ ugyanakkor, hogy a foglalkozási expozíció és a tüneteket okozó rák kialakulása között igen hosszú idő, sokszor több évtized telik el.
Bizonyos gyógyszerek, fájdalomcsillapítók szintén növelhetik a hólyagrák kialakulásának kockázatát.

Milyen vizsgálatokra lehet szükség a pontos diagnózishoz?

Az első és legfontosabb teendő, ha a páciens gyanús tüneteket, jellemzően véres vizeletet tapasztal, hogy mindenképpen forduljon orvoshoz!
Ahhoz, hogy megtudjuk, mi okozhatja a véres vizeletet, fontos megismernünk a további panaszokat, a családi betegségek történetét, a rizikófaktorokat.
Hölgyeknél azt is ki kell zárnunk, ha a menstruáció miatt jelenik meg vér a vizeletben, még ha akár szokatlan időpontban is.
Minden esetben szükség van fizikális és laborvizsgálatra is, amelyek során együttműködhetünk a nőgyógyásszal. A vizitre érkezve érdemes végiggondolni, mióta tapasztalja az illető a panaszokat, milyen gyógyszereket szed, mi szerepel a kórtörténetében.
Ezután a fizikális vizsgálat következik, amely nőknél a hüvelyen át történő vizsgálatot, férfiaknál a végbélen át zajló prosztatavizsgálatot is magában foglalja.
Mindemellett természetesen minden esetben fontos az ultrahangos vizsgálat, valamint a laborvizsgálat, amely a vérmintára és a vizeletmintára is kiterjed. A legjobb hatásfokú vizsgálatnak e tekintetben a cisztoszkópia, vagyis a hólyagtükrözés számít.

Ezeket hogyan kell elképzelni a gyakorlatban?

A cisztoszkópia vagy hólyagtükrözés során egy merev eszközt vagy egy hosszú, flexibilis, vékony csövet juttatnak fel a húgycsövön keresztül a húgyhólyagba, hogy az urológus megvizsgálhassa az érintett szerveket.
Az eljárás előnye, hogy nem csak megtekintésre alkalmas, de szükség esetén a mintavétel – biopszia – is megoldható ennek kapcsán, valamint bizonyos problémák ugyanezen eljárás során orvosolhatók is.
Amennyiben a szövetmintában a kórszövettani vizsgálat daganat jelenlétét igazolja, további vizsgálatok szükségesek, hogy a daganat kiterjedését, stádiumát meghatározzák.
E célból a korábban felsorolt vizsgálatok megismétlésén kívül még újabb ultrahangos, röntgen, CT, esetleg mágneses rezonanciás vizsgálatokat végeznek.

www.urologiaikozpont.hu

Kép letöltés

44 KB