Magazin

Digitalizáció

Gyógyszertári minimumkövetelmények

Dr. Schvarckopf Tamás gyógyszerész vezető összefoglalója

A biztonságos működés IT vonatkozásai

Az informatika fejlődésével változnak a technológiai elvárások az általunk használt eszközök, és ezáltal önmagunk, felhasználók felé is. Akkor használhatjuk fel hatékonyan a rendelkezésünkre álló technológiákat, ha ismereteinket is naprakészen tartjuk. Mindezek teljesítése miatt elengedhetetlen a tárgyi feltételek és felhasználói ismeretek követése.

Tárgyi feltételek

A tárgyi feltételek magukban foglalják a szoftveres és hardveres eszközök megfelelőségét. A számítógép működéséhez alapvetően hardver és szoftver szükséges, a kettő közötti kapcsolatot a firmware hozza létre, ami a hardverekbe a gyártók által „beépített” szoftvernek tekinthető.

A gyógyszertár hatékony működése akkor fenntartható, ha ezen hardverek, valamint azok környezete megfelel az aktuális elvárásoknak, úgy mint

  • korszerű processzor,
  • megfelelő mennyiségű memória,
  • gyors adattároló (SSD),
  • stabil, szélessávú internetkapcsolat,
  • nagy sávszélességű belső (gyógyszertáron belüli) hálózat (hálózati eszközök és kábelek),
  • naprakész operációs rendszer és szoftverek,
  • folyamatosan frissülő vírusdefiníciós adatbázissal rendelkező vírusírtó.

A fenti hardver specifikus elvárások miatt érdemes a fő iroda/szerver gépet 3 évente, a másodlagos irodai és officinai gépet 5 évente lecserélni.

A LEGGYAKORIBB HARDVERESZKÖZÖK A GYÓGYSZERTÁRBAN

Felhasználói ismeretek

A felhasználói ismeretek alatt elsősorban a gyógyszertárban dolgozó kollégák informatikai és információbiztonság szerinti képzettségét értjük.
A kis és középvállalkozásokat is növekvő számban érinti a kiberbiztonsági kockázat. Gyakran olvashatunk zsarolóvírussal kapcsolatos híreket és találkozunk adatvesztéssel járó támadásokkal.
Ameddig velünk nem történik meg, nem is gondolnánk, hogy milyen egyszerű áldozatul esni az online világban.
Legyen szó a magánéletről vagy akár a munkahelyi környezetről, kellő tudatosággal kell használnunk az informatikai rendszereket és az internetet.
A minket körülvevő szolgáltatók védelmi vonalakkal látnak el minket. Mindemellett sajnos a támadók is fejlődnek.

A gyógyszertári védelmet biztosító két legfontosabb dolog:

  • zárt patikai belső hálózat
  • naprakész vírusírtó program a számítógépeinken.

A patikai számítógépes környezet zárt hálózatban működik, ami jelentősen csökkenti a veszélyeket. Bár annak ellenére, hogy a gyógyszertári szoftverünk csatlakozik az internethez, a szakmai munkát támogató szoftverek használata maximális biztonságban történik. Mind az EESZT elérés, mind a rendszergazdáktól érkező frissítések biztonságos környezetben mozognak. Jogos a kérdés, hogyan és milyen veszélybe kerülhetünk ezek ellenére?

Az egyik legjelentősebb kockázati tényezőt az a hamis biztonságérzet jelenti, amelynek eredményeként a munkavállalók úgy gondolják, hogy a cégük minden lehetséges fenyegetéstől megvédi őket. Eközben azonban nekik is sokat kellene tenniük a biztonságuk érdekében.

A Cisco 13 országban, több mint 12.000 munkavállaló megkérdezésével végzett kutatása számos olyan biztonsági megközelítést támasztott alá, amelyek jelentős mértékben meghatározzák napjaink védelmi rendszereinek hatékonyságát.

A felmérés eredményeiből az olvasható ki, hogy a válaszadók 69 százaléka még a jelentősebb, sokat hangoztatott biztonsági résekkel, fenyegetésekkel sincs tisztában.
Nyilvánvalóan a munkavállalóknak nem is kell minden technikai részletet ismerniük, de a sérülékenységekkel kapcsolatos alapvető ismeretek hiánya már komolyan befolyásolhatja a védelem hatékonyságát.

Kezdjük a veszélyek megértésével. Napjainkban két módszerhez folyamodnak leggyakrabban a kiberbűnözők:

  • adatlopás
  • adattitkosítás

Adatlopás, adathalászat

Az adathalászat az az eljárás, amikor egy internetes csaló oldal egy jól ismert cég hivatalos oldalának láttatja magát és megpróbál bizonyos személyes adatokat (azonosítót, jelszót, bankkártyaszámot stb.) illetéktelenül megszerezni.
A csaló általában e-mailt vagy azonnali üzenetet küld a címzettnek, amiben ráveszi az üzenetben szereplő hivatkozás követésére egy átalakított weblapra, ami külsőleg szinte teljesen megegyezik az eredetivel.

Adattitkosítás

Adattitkosítás során egy e-mail mellékletének letöltésével olyan szoftvert telepíthetünk a számítógépre, amely a teljes adatbázisunkat titkosítja. Ezzel kizárják hozzáférésünket rendszerünkhöz/ adatainkhoz. A támadók ilyenkor az adatainkért „váltságdíjat” kérnek és egy bizonyos összeg átutalásához kötik a titkosítás feloldását.

Adatlopás leggyakrabban szintén e-mailben érkező üzenet megnyitásával történhet. Ebben az esetben egy olyan weboldalra navigál a hivatkozás, ahol adataink és jelszavunk megadására kér a rendszer.
Egy ilyen e-mail szinte tökéletesen hasonlíthat az eredetire.

Ezért érdemes figyelnünk:

  • a helyesírási eltérésekre
  • a feladóra, a megszólításra, aláírásra
  • az e-mailben szereplő linkre.

A feladó e-mail címe megtévesztően hasonlít egy már megszokott feladóéra, de alaposan elolvasva kiszűrhetők a különbségek. Amennyiben például a bank@bank.hu címről minden hónapban rendszeresen kaptunk egy megszokott értesítőt, gyanakodnunk kell, amennyiben a bank@bank.eu címről érkező levélre, az abban található hiperlinket semmiképpen se nyissuk meg!
Amennyiben a link felé húzzuk egerünket, megjelenik a mögötte lévő hivatkozás, amelyből kiderülhet például, hogy más, külföldi weboldalra mutat mint az eredeti link.
Ha mégis a linkre kattintunk, akkor az eredetire megtévesztően hasonlító weboldal nyílik meg (például a bankunké), ahol a szokásos módon kéri a felhasználónevünket és jelszavunkat a rendszer. Ezzel illetéktelen kezekbe is adtuk a belépési adatainkat.

Védekezés

Biztonságtudatos gondolkozás

  • Ne csak a munkahelyen, hanem a magánéletben is figyeljünk a biztonságra!
  • Legyünk gyanakvóak, óvatosak! (pl. adathalász levelek stb.…)
  • Mindig használjunk jelszót, pin kódot, amikor lehetséges!
  • Ne használjuk ugyanazt a jelszót több helyen!
  • Jelszavaink ne legyenek könnyen kitalálhatóak!
  • Eszközeink (PC, telefon, okoseszközök, stb.) biztonsági frissítéseit rendszeresen hajtsuk végre!
  • Ne használjunk talált pendrive-ot, adathordozót!

Operációs rendszer és a használt szoftverek naprakészen tartása

  • folyamatosan frissülő vírusírtó használata
  • biztonsági mentések
  • nem megbízható weboldalak kerülése (ingyenes programokat kínáló oldalak, nyereményjátékot promotáló oldalak, stb.)

Fontos tehát szem előtt tartanunk a technológia által nyújtott lehetőségek mindkét oldalát. Azzal, hogy objektív módon tisztában legyünk az információbiztonság területével napjainkban elengedhetetlen. Munkánk és magánéletünk kiberbiztonságát néhány alapvető pont betartásával már biztosíthatjuk.

 

Dr. Schvarckopf Tamás

2022. szeptember 12.

Dr. Schvarckopf Tamás gyógyszerész vezető - Novodata Zrt. – LX-Line Kft.