Magazin

Digitalizáció

Az eGYSE rendszer működése - Mi van a felhőben?

Dr. Schvarckopf Tamás gyógyszerész vezető összefoglalója

2017-ben kerültek közelebbi kapcsolatba a gyógyszertárak az egészségügy digitalizációjával, amikor az elektronikus recept bevezetésre került. Mi vár még ránk, hol tart a jelenlegi rendszer fejlesztése, mi változik a gyógyszertárakban? A 2019-es világjárvány negatív hatásait (áruhiány, halálozás, stb.) minden nap tapasztaljuk. Ez felgyorsította a hazánkban korábban elindult központi digitalizációs fejlesztést, amely új alapokra helyezi a betegellátást és a teljes betegéletutat.

Az eRecept modult a papír alapú vényrendelés „elektronizálására” fejlesztették ki, melyet első körben a gyógyszerrendelés támogatására vezettek be. A világjárvány berobbanásával a személyes orvos-beteg találkozók száma jelentősen mérséklődött. Előtérbe került a telemedicina, az elektronikus receptírás és a gyógyszertárak kiemelt szerepe a betegellátásban és gondozásban. A pandémia időszakában a legtöbb esetben a beteg csak telefonon vagy e-mailben konzultált orvosával, receptjei közül csak a gyógyszeres elektronikus receptjeit kaphatta meg. Gyógyászati segédeszközhöz ebben a formában nem juthattak hozzá. A GYSE termékcsoport forgalma drasztikusan lecsökkent, a betegek sokszor NEAK támogatás nélkül voltak kénytelenek (orvosi találkozó és recept hiányában) megvásárolni GYSE termékeiket/ eszközeiket.

A jogalkotó átmeneti intézkedéssel 2020 tavaszán engedélyezte bizonyos GYSE termékek felírására (kizárólag a NEAK által engedélyezett, GYSE termékek szűkebb terméklistája esetén) és kiadására a gyógyszeres eRecept modul használatát.

Korábban miért korlátozták a felírható GYSE termékek körét?

A válasz egyszerű: az EESZT eRecept modulját gyógyszerek kezelésére tervezték, technikai adottságai miatt csak ezen termékkör „befogadására” képes. Az elektronikus infrastruktúrának és adatbázisnak olyan termékadatokat kell kezelni, mint az orvos adatai, betegadatok és a termék adatai közül például a TTT kód, kiszerelés, mennyiség.

A gyógyászati segédeszközök rendelését (vényírás) külön jogszabály határozza meg és a GYSE termék a gyógyszertől eltérő adatokkal rendelkezik (például: oldaliság, méret, stb.). Az EESZT-ben ezek „utaztatása” új fejlesztést igényelt. Fontos szempont volt még (a külön modul kialakítása mellett), hogy a betegek gyógyszereléséhez történő hozzáférésre csak a megfelelő szakember számára van lehetőség (pl.: orvos, gyógyszerész, szakasszisztens) a GYSE forgalmazók viszont nem tartoznak ebbe a körbe.

A korábbi rendszer (EESZT gyógyszeres eRecept modul) hiányossága volt még, hogy a GYSE üzletek nem rendelkeztek EESZT-eléréssel. Ezen túl fontos különbség, hogy mások a jogosultságok a gyógyszertárban és a GYSE üzletben.

2020 tavaszától a receptre felírt segédeszközök forgalma a GYSE üzletekből részben a gyógyszertárakra tevődött át, amellett, hogy a csökkenő orvos-beteg találkozások (sok rendelőintézetet átmenetileg bezártak: COVID osztályok) miatt a papír alapú GYSE vények száma is lecsökkent. Másrészről a teljes GYSE paletta igen kis része volt rendelhető elektronikusan, így a GYSE szaküzletek forgalma redukálódott, sokan néztek szembe fenntartási nehézségekkel is.

Második lépcsőben az EESZT 2021. november 1-én bevezette az eGYSE modult, amely új alapokra helyezi a termékek elérhetőségét és egyben teljessé teszi a papír alapú receptek elektronikussá válását (kivételek: optikai-, mint szemüveglencse, szemüvegkeret, kontaktlencse és kontaktlencse-tartozék, valamint fogtechnikai eszközök rendelése). A fejlesztés hiánypótló, mert így a gyógyászati segédeszközök szinte teljes köre rendelhető az orvosoknál elektronikus úton.

Hol tartunk most?

Jelenleg egy türelmi, átmeneti időszakban vagyunk, a NEAK tájékoztatója szerint „amíg technikailag rögzíthető az EESZT-ben 22-es vényazonosítójú GYSE vény is, addig a NEAK lehetővé teszi ezen – 2021. november 1-jét követően felírt – vények elszámolását annak érdekében, hogy ebből a szempontból ne érje hátrány sem a betegeket, sem a szolgáltatókat”.

Az OKFŐ a fejlesztéseket a rendszergazdák felé folyamatosan publikálja és úgynevezett akkreditációs feladatokat kell teljesíteni egy programbemutató keretében, amely alapján a rendszergazda (és így a program felhasználói is) jogosult marad az EESZT használatára. A gyógyszertári rendszergazdák jelenleg minden akkreditációs követelménynek megfelelnek.

Magyarországon minden termékkiváltáshoz kapcsolódó recept a felhőbe kerül. Amennyiben a vény elektronikus felírása az orvosnál nem valósul meg, akkor a gyógyszertári rendszerben kötelező. Emiatt új adatbeviteli mezők jelentek meg a gyógyszertári szoftverekben.

Ne felejtsük: "elektronikus gyógyszeres recept modul" és "elektronikus gyógyászati segédeszköz recept modul"!

Az eGYSE modul a gyógyszertári programokon belüli néhány kisebb változást hozott:

  • megjelent egy „GYSE” jelölőnégyzet az elektronikus receptek lekérdezésekor
  • gyógyszeres receptekhez hasonlóan kiadásiigazolás kerül kinyomtatásra, amelyet abetegnek alá kell írni
  • a betöltött receptek adatai új mezőkkel bővültek.

Sok kérdés merült fel az eGYSE receptek betöltése után megjelenő új mezőkkel kapcsolatban. Az EESZT a rendszergazdák számára szigorú specifikációt ad át, amelyben részletesen definiálják, hogy milyen új, kötelező mezők megjelenítése szükséges.

Néhány esetben a szabályozás pontosítása még szükséges lehet. Az EESZT megköveteli eGYSE recept esetén, hogy a gyógyszertári rendszer felmutassa az expediálónak a betegnyilatkozat meglétét. A beteg a vényíráskor, annak hátoldalán írásban nyilatkozik arról, hogy a GYSE kihordási idején belül azonos rendeltetésű terméket terhérenemváltott
társadalombiztosítás ki. Elektronikus vényfelírás esetén ennek meglétét az orvos a betegdokumentáció részeként az EESZT-ben rögzíti. Ez az orvosi dokumentáció része, elsősorban az orvos kompetenciája a betegnyilatkozatok kezelése (rögzítése, feltöltés). A gyógyszertári expediálónak az adat nem lehet kötelező. Követelmény az EESZT részéről a gyógyszertári rendszerszolgáltatók felé, hogy a gyógyszertári szoftver ellenőrizze azt, hogy a „betegnyilatkozat van” mező állapotát megjelenítsék.

Mi is van az EESZT felhőjében?

A folyamatok digitalizációja által biztosított előnyök, amelyek

  • a betegbiztonság,
  • az ellátás minőségének javítása,
  • az expediálók biztonságának (kontaktus minimalizálás) növelése,
  • az expediálók munkájának gyorsítása (adatbevitel gyorsasága), támogatása.


Dr. Schvarckopf Tamás
gyógyszerész vezető
Novodata Zrt. - LX-Line Kft.

2022. március 8.