Hírek, közlemények

Értékek, fejlődés

Változás a polgári kereskedelmi központ élén

2020. februárja a polgári kereskedelmi központban is változást hozott.
A kelet-magyarországi régió vezetésére
Havas Gabriella kollégánk kapott megbízatást.

Szakmai pályafutásom új szakasza kezdődött meg 2020. februárjában, amikor a PHOENIX Pharma Zrt. egyik regionális kereskedelmi igazgatója lettem. Nem ismeretlenként vettem át a polgári telephely és a hozzá tartozó régió vezetését, hiszen az elmúlt három évben előbb Borsod-Abaúj-Zemplén, majd pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén dolgoztam a PHOENIX patikalátogatójaként. Így testközelből ismerkedtem meg Partnereink igényeivel, prioritásaival, az együttműködés feltételeivel, illetve a kapcsolati háló kiterjesztésének és a már létező kapcsolatok elmélyítésének lehetőségeivel. Ez a tapasztalat nagyban könnyíti meg a napi tevékenységet és jelentős segítséget nyújt a gyógyszertárak oldaláról felmerülő igények, szükségletek azonosításában is.

Az első hetekben már bőszen tervezgettem a számomra még ismeretlen Hajdú-Bihar megyei patikák feltérképezését, amikor az élet felülírta ezt. Az új típusú vírussal szembeni bizonytalanság rendkívüli kihívásokkal teli időszakot hozott valamennyiünk életébe. A radikálisan megnövekedett gyógyszertári igény a telephelyi terhelésben hatványozottan jelentkezett. A feszes tempót követelő napok egymást érték, a hétvégeken is átívelő, hajnalokig tartó raktári munkavégzés soha nem látott erőfeszítésre sarkallta a munkatársakat. Végtelenül büszke vagyok valamennyi kollégámra, akik rátermettségükkel, elhivatottságukkal a legnehezebb időszakban is lehetővé tették, hogy a polgári telephelyről valamennyi gyógyszertár ellátását folyamatosan biztosítsuk, s egyúttal köszönettel tartozom Partnereinknek is, akik számos úton jeleztek vissza, köszönő sorokkal és szavakkal igazolva az erőfeszítéseinket. 

E rendkívüli napok erőteljesen érzékelhetővé tették cégünk szervezeti kultúrájának azon elemeit, amelyeknek ismeretében korábban örömmel vállaltam a megbízatást. Az elmúlt években ugyanis lenyűgözőnek tűnt számomra az a szervezettség, a problémamegoldásban tanúsított adaptivitás, rugalmasság és a kollégák, különböző munkaterületen dolgozó szakemberek egymás és a vevők iránti nyitottsága, amellyel Polgáron, illetve a PHOENIX többi telephelyén egyaránt találkoztam.

Ismerve a környezet és piaci viszonyok nagyfokú változékonyságát, erre a hozzáállásra és gördülékeny feladatvégzésre a jövőben, a járvány elmúltával, konszolidált körülmények között is nagy szükségünk lesz. S ezek a szervezeti jellemzők azok, amelyek nyugodt alapot biztosíthatnak az innovációnak, a tudatos, koncepciózus fejlesztő tevékenységnek.

Célom az északkelet-magyarországi regionális központ élén, hogy munkatársaimmal együtt egyszerre ápoljuk és kamatoztassuk a PHOENIX több évtizedes szakmai hagyományait, megőrizve azokat az alapértékeket, amelyek a PHOENIX-et a hazai gyógyszerellátás meghatározó és megbízható piacvezető nagykereskedőjévé tették. Szakszerű, pontos, kiszámítható, a felmerülő kívánságokra hatékonyan reagáló szervezetben gondolkodom. De azt is tudjuk, s erre az elmúlt hetek különösön rávilágítottak, hogy e képességek megőrzése, s továbbfejlesztése sosem magától értetődő: technológiai fordulat küszöbén állunk, radikálisan alakulnak át a munkapiaci és a gazdasági viszonyok. Ezekhez nekünk is igazodnunk kell.

A PHOENIX nemcsak hazai viszonylatban piacvezető a gyógyszer-nagykereskedelemben, hanem világszerte széles körben ismert, elismert vállalat. Ez pedig jó hír az újabb innovációs kihívások küszöbén: nemcsak nekem, nekünk, hanem Partnereink számára is. Hiszen cégünk egyszerre képes biztos hátteret és ugyanakkor önállóságot is biztosítani a lokális–regionális igényeket kielégítő telephelyeknek. Azt remélem, ehhez regionális kereskedelmi igazgatóként én is hozzá tudom tenni a saját részemet.

                                                                                                                   Havas Gabriella
                                                                                                                   regionális kereskedelmi igazgató

2020. május