Magazin

Heves fájdalmakat okoznak a lerakódások

A köszvény elsősorban a régi korok betegségeként él a köztudatban, de korántsem az a helyzet, hogy mára eltűnt volna: a kellemetlen, akut ízületi problémákat okozó betegség ma is létezik. Dr. Török Zoltán háziorvossal jártunk utána, miként lehet megelőzni.

Mi a köszvény oka, egyáltalán mit jelent ez az elnevezés?

A köszvény lényege, hogy megnő a vérben a húgysav mennyisége, aminek következtében a szervezet egyes szöveteiben, ízületeiben különböző sók rakódnak le. Ezt elsősorban örökletes tényezők okozzák, valamint bizonyos betegségek – így például egyes enzim-problémák, illetve daganatos elváltozások –, no meg persze az egészségtelen táplálkozás: ha valaki túlságosan sokat eszik, illetve túl sok alkoholt fogyaszt, a vesék nem tudják megfelelő ütemben eltávolítani a húgysavat a szervezetből vizeléskor.

Tehát felgyülemlik a húgysav, és lerakódások maradnak utána?

Leegyszerűsítve igen. Ezek az említett lerakódások pedig nagyon kellemetlen ízületi gyulladást okoznak elsősorban az ujjakban, főleg a lábujjakban, de ugyanígy gyakran érintett a boka és a térd, illetve a csukló és a könyök is. Előfordulhat gyulladás a gerinc, a csípő vagy a váll részein is, de kevésbé jellemző. Mindez pedig a szokásos problémákat okozza: fájdalmas és nehéz mozgást, bőrbántalmakat, illetve járulékos tünetként adott esetben lázat, gyomorpanaszokat, a vizelet színének elváltozását, elsötétedését, és így tovább. Maga a gyulladás egyébként tényleg nagyon fájdalmas tud lenni, egy heves gyulladásos rohamnál már az is elviselhetetlennek tűnhet, ha valami csak hozzáér a kérdéses területhez. Ha pedig huzamosabb ideig is fennáll, deformálódnak is az ízületek.

Mindez tehát akkor tartós egészségromlást eredményez?

Igen, hiszen ezek a bizonyos kristályos képletek roncsolják az inak és az ízületek állományát, ami nemcsak fájdalmas, hanem a mozgást is nehezebbé teszi.

Kiket érint a leggyakrabban a probléma?

Főleg középkorban, idősebb korban jellemző a betegség, mindkét nem képviselőire, Észak-Amerikában és Nyugat-Európában azonban lényegesen ritkább, mint a fejletlenebb területeken.

Mit lehet tenni ilyenkor?

Gátat kell vetni a gyulladásnak és mérsékelni kell a beteg szenvedéseit. A gyulladáscsökkentésre célirányosan léteznek bizonyos gyógyszerek, szteroidosak és nem szteroidosak is egyaránt – súlyosabb esetben az előbbiek alkalmazása jellemző inkább, de ezekkel ugyebár köztudottan nagy odafigyeléssel kell bánni. A fájdalmak csillapítása tipikus fájdalomcsillapítókkal történhet. Emellett jót tesz a betegnek a pihenés, a nyugalom, a kímélő életmód is. Vannak, akik a jegelésre esküsznek – ebben az esetben, mint mindig, természetesen nem szabad a jégakkut vagy az e célra használt hideg tárgyat közvetlenül a bőrre tenni! Csavarjuk be egy törölközőbe inkább.

Masszírozni, gyógytornázi van értelme?

Van, akinek jól esik, de pozitív hatása magát a megbetegedést tekintve nincsen, nem fog tőle elmúlni. De az érintett területek fokozott megerőltetését természetesen érdemes megpróbálni kerülni, vagy legalábbis minimalizálni, akkor is, ha éppen nincs roham.

És mivel lehet megelőzni a köszvényes rohamok kiújulását?

Mivel a betegség elsősorban életmódbeli okokra vezethető vissza, nagyon alaposan oda kell figyelni rá, mit eszünk és mit iszunk, illetve arra is, hogy mennyit. A megfelelő – tehát bő – folyadékbevitel például alapvető jelentőséggel bír, hiszen így nem sűrűsödik be a vizelet. A vízhajtó italokkal – sör, bor, tömény italok, tea, kávé – pedig érdemes mérsékelten bánni. Az alkoholos italokat már csak azért is javasolt kerülni, mert ezek bezavarnak a húgysav-kiválasztásba a vesében. Ételek közül pedig igyekezni kell minél kevesebb zsíros menüt, illetve minél több zöldséget, gyümölcsöt fogyasztani, a húsfogyasztást pedig valamennyire mérsékelni. Nem teljesen természetesen, de ne együk a húst is hússal. Ami a gyümölcsöket illeti, szezonban a cseresznye, az eper vagy a málna különösen áldásos hatású, ezt már a népi gyógyászat mesterei is megfigyelték. A stresszt is ugyanúgy próbáljuk meg kerülni, mint minden más betegség esetében, ugyanis az állandó idegeskedés csak fokozza a problémákat. 

Kép letöltés

11 KB