Egyszer megkért, hogy készítsek el egy kenőcsöt, persze nagyon egyszerű kenőcs volt, de nekem, tízévesen, hatalmas élmény volt, hogy rám bízták ezt a komoly feladatot. A patika hangulata is megfogott, gyakran az emeletről lestem a betegeket, hallgattam a nyomtatók duruzsolását, és arra gondoltam, hogy én is ezt akarom csinálni, ha majd nagy leszek.
Akit a mozdony füstje megcsapott – tartja a mondás a vasútnál. Az iskolában vonzották a reáltárgyak, érdekelte a kémia?
Bármilyen meglepő, én nem érettségiztem kémiából, emelt fizika érettségivel érkeztem a Semmelweis Orvostudományi Egyetemre. Nagy magabiztosságot adott, hogy egy, még a kémiánál is reálabb tárggyal felvértezve kezdtem el az egyetemi tanulmányaimat. Ami hiányosságom volt kémiából, azt az egyetemen sikerült behoznom, nem éreztem magam hátrányban.
Ez abból is sejthető, hogy több, diákoknak rendezett versenyt is megnyert...
Az egyetemen minden évben rendeznek tudományos diákköri konferenciát, ahol a még graduális képzés alatt álló, de az egyetemi kutatásba már bekapcsolódott hallgatók adnak elő. Negyedévesként egy harmadik díjat, a végzésem évében első díjat kaptam, amelynek köszönhetően hamarosan részt veszek az országos konferencián is.
Kettős életet él, egyrészt ott áll Kazincbarcikán a tára mögött, másrészt tudományos munkát végez?
Igen, ezt pontosan így kell elképzelni. Úgy találtam ki az időbeosztásomat, hogy mindkét tevékenység beleférjen. Már az első PhD félévemben kaptam egy magyar csoportot műszeres gyógyszeranalízis gyakorlatra.
Magyar csoportot?
Az egyetemen magyar és angol, illetve német nyelven is folyik az oktatás. Társgyakorlat-vezető voltam az angol hallgatóknál, ugyanakkor egyedül tartottam gyakorlatot az egyik magyar nyelvű csoportnak.Úgy időzítettem, hogy mivel péntekenként volt a gyakorlat, hétfőnként a patikában tudtam tölteni a napot.
Persze az, hogy hétfőn reggel a tára mögött tudok kezdeni, gyakorlatilag azt jelenti, hogy vasárnap délután megérkezem Barcikára, kicsit képbe kerülök, hogy másnap mi lesz a dolgom, és amit lehet, előre megcsinálok. Ennek köszönhetően már úgy várom a hétfői napot, hogy nem a teljesen ismeretlenbe ugrom bele.
Egy nap viszonylag kevés ahhoz, hogy megismerjenek a betegek, de vannak olyanok, akikkel találkozom időről-időre. Nagyon jóleső érzés, amikor egy néni úgy jön be, hogy milyen jó, hogy ajánlottam ezt vagy azt a gyógyszert... Annyi időt nem töltök itt, hogy komolyabb kötődés alakuljon ki köztem és a betegek között, de azért igyekszem személyes viszonyokat és bensőséges hangulatot kialakítani.
Hogy látja magát 10 év múlva?
Nagyjából ugyanígy. Engem nagyon feltölt, motivál, inspirál, hogy heti 1,5-2 napra – beleértve a vasárnapokat is – egy teljesen másféle gondolkodásmódot, másféle tudást kell igénybe vennem, mint amit a hét maradék négy napján az egyetemen.
De persze van a kettő között kapcsolat, most például van egy olyan kutatásunk, ahol dexketoprofén tartalmú gyógyszerhez csinálunk szennyezésvizsgálatot.
Ez mit jelent?
Minden gyári készítmény esetében végeznek vizsgálatokat arra vonatkozólag, hogy a készítmény a hatóanyagot abban a mennyiségben tartalmazza-e, ami rá van írva, illetve más anyag ne legyen benne megadott határértéknél nagyobb mennyiségben. Nekem ezen belül is speciálisabb a kutatási témám, de ennek részleteibe most nem mennék bele. Az a lényeg, hogy a közforgalomban megtalálható gyógyszereket is vizsgálunk. A mostani kutatásomhoz konkrétan a patikából vittem el a gyógyszerkészítményeket, amiket utána bevizsgáltunk.
És mi a kutatás eredménye, az van a gyógyszerekben, ami rájuk van írva?
Maximálisan, ezt elárulhatom. És határértékeken felül sincs semmi más anyag bennük.
Ezt jó hallani. Szóval 10 év múlva a tára mögött is állna és kutatna is?
Igen, a kutatást mindenképpen szeretném folytatni, mivel nagyon fiatalon kezdtem el. Mind a mai napig szakkollégista vagyok a Semmelweis Egyetemen. Egy idősebb PhD-hallgató hívott el, hogy menjek el abba az intézetbe TDK-zni, ahol ő csinálja a PhD-ját, és ez nekem annyira megtetszett, hogy most már ötödik éve ott vagyok. A következő 10-et is ott szeretném elképzelni.
Azt beszélik, van egy titokzatos sport, amiben díjakat is nyert...
A teljesen versenyszintű sportolást sajnos fel kellett áldoznom a karrier oltárán, de még mindig igyekszem a közösségbe visszajárni.
Na de hogy mi is ez a közösség? Elárulom, ez ultrakönnyű sportrepülés. Két világversenyen is repültem navigátorként, illetve még volt szerencsém három világversenyen részt venni, vagy a magyar csapat vagy a szervezők munkáját segítve.
Ultrakönnyű? – Ez igazi motoros gépet jelent vagy vitorlázót?
Ezek motoros gépek, van belőlük egy- illetve kétszemélyes változat, 2016-ban az angol világbajnokságon egy kétszemélyes forgószárnyas géppel indultunk.
Mi az, hogy forgószárnyas? Az nem a helikopter?
Hasonlít rá, de itt a rotort nem hajtja meg egy hajtómű, az csak a légellenállástól forog, ezért is hívják autogironak. Az első évben ilyen géppel repülhettem, navigátorként.
Mi a navigátor feladata?
Van ugye a pilóta, akinek az a fő feladata, hogy a levegőben legyen a repülő, egyenesen menjünk, ott legyünk, ahol lennünk kell, tartanunk kell a föld feletti sebességet stb.
A navigátor feladata széles skálán változik, volt olyan, hogy befotózott földi objektumokat kell észrevenni – egy útkereszteződést, egy templomtornyot, egy temető szélét – és be kellett őket jelölni a térképen, erre kaptuk aztán a pontokat.
Ez kicsit olyan, mint egy tájékozódási futás a levegőben...
Igen, és ebből a műfajból vannak különféle versenyszámok, például megadott kilogrammnyi üzemanyaggal kellett a legmesszebbre eljutni.
De ezek gondolom olyan repülőgépek, hogyha kifogy az üzemanyag, akkor sincs semmi gond, mert szépen le lehet velük vitorlázni...
Ezek egyértelműen olyan repülő eszközök, amiknél ez nem jelent gondot.
Soha nem voltak olyan vágyai, hogy nagyobb gépekkel messzebbre repüljön? Mint egy Boeing pilóta?
Őszintén? Nem, soha. Szeretnék pilótaként is ott lenni abban a közegben, ahol navigátorként már helytálltam, szeretném megszerezni a jogosítványt kis repülőgépekhez, de nagyobb gépekre nem vágyom.
Két munkahelyem is van, pontosabban két hivatásom, a repülés örök szerelem marad, amire azért igyekszem majd időt szakítani. De én elsősorban gyógyszerész vagyok, igaz, olyan gyógyszerész, aki időnként repked egy kicsit.
Kalmár András
2023. július 24.
