Az elhízás jelentős közegészségügyi veszélyt jelent, és az elhízottak aránya az elmúlt évtizedekben riasztóan emelkedett. Az Egyesült Államokban a felnőttek csaknem egyharmada elhízott. A helyzet Magyarországon is hasonló azzal kiegészítve, hogy a túlsúlyos (BMI 25-30 kg/m2) és az elhízott (BMI>30 kg/m2) emberek a teljes lakosság kb. 70%-át teszik ki idehaza. Ráadásul a helyzet világszerte romlott a COVID-19 világjárványt követően.
Az elhízás fokozza a különböző anyagcsere-, szív- és érrendszeri, csontrendszeri és daganatos megbetegedések kockázatát, és ezzel együtt a halálozást is. Elemzések szerint világviszonylatban a 25 kg/m2-nél nagyobb BMI érték önmagában évente több mint 5 millió halálesetért felelős.
Életmód és gyógyszeres kezelés
Az elhízás leggyakrabban multifaktoriális, beleértve a táplálkozási szokásokat, a fizikai aktivitást, az alvási szokásokat, a gyógyszereket, valamint a genetikai, epigenetikai és környezeti meghatározó tényezőket.
Ezért az elhízás kezelése nagy kihívást jelent, melyben nagy jelentősége van az egyénre szabott terápiás megoldások megtalálásnak, melyben fontos az életmód- és farmakoterápia együttes alkalmazása.
A farmakoterápia ígéretes eredményeket mutat nemcsak az elhízás, hanem annak szövődményei kezelésében is. Az elhízás elleni farmakoterápia 30 kg/m2-nél nagyobb BMI esetén indokolt, illetve már 27 kg/m2 felett is, ha társult betegség is fennáll (pl. diabetes mellitus, hiperlipidémia).
Hagyományos gyógyszerek
Az obezitás gyógyszeres kezelésében sokáig nem volt túl sok variáció, a szimpatomimetikus szerek háttérbe kivonása után maradt a jelenleg is elérhető orlistat, amely gátolja a lipázt az emésztőtraktusban, ezáltal csökken a zsírok felszívódása és a kalória bevitel.
Ugyanakkor az elégtelen zsíremésztés hasi panaszokat okoz flatulenciával és hasmenéssel. A bupropion/naltrexon kombináció 10 éve van a terápiában.
A bupropion egy dopamin- és noradrenalinvisszavételt gátló antidepresszáns, amely a dohányzásról való leszokás elősegítésére is alkalmas, míg a naltrexon ópiát antagonista. A kombinációról úgy gondolják, hogy túlnyomórészt centrális hatású mechanizmusok révén vezet a fogyáshoz, amelyek elősegítik a jóllakottságot és gátolják az étvágyat szabályozó központokat, miközben serkentik az általános energiafelhasználást is.
A naltrexon specifikusan megszakítja az agyban azokat a jutalmazási útvonalakat, amelyek a túlevéshez vezetnek.
Inkretinek és a testsúly
Az obezitás gyógyszeres kezelésének új reménysugarát az inkretin agonisták hozták meg, melyeket elsősorban a cukorbetegség kezelésére fejlesztettek ki, és mintegy mellékhatásként fedezték fel testsúlycsökkentő tulajdonságukat.
Az inkretinek közé a glükagon-szerű peptid-1 (GLP-1) és a glükóz-függő inzulinotróp polipeptid (GIP) tartozik.
A hipotalamusz GLP-1 receptorainak izgalma növeli a jóllakottságot és csökkenti az éhségérzetet.
A hipotalamuszban GIP receptorok is vannak, amelyeknek a táplálkozásban betöltött szerepe még nem teljesen tisztázott. Emellett az emésztőrendszerben található inkretin receptorok lassítják a gyomorürülést, ami szintén tovább fenntartja a jóllakottság érzését.
Az inkretin agonisták által beindított testsúlycsökkentés többtényezős, és magában foglalja a gyomorürülés késleltetését, a csökkent motilitást és a megváltozott központi idegrendszeri szabályozást. Fordított kapcsolat van a GLP-1 szérumszintje és a testsúly között, elhízott betegeknél csökkent GLP-1 szekréció van. Diétával kiváltott fogyás után pedig emelkedik a plazma GLP-1 szintje.
Mindez azt sugallja, hogy az inkretin agonisták és a diéta együttese rendkívül hatékony lehet az elhízás elleni küzdelemben.
Inkretin agonisták
Az első GLP-1 agonista az exenatid, mely rövid hatású és ezért a súlycsökkentő hatás nem egyértelműen kimutatható, ugyanakkor a ma már rendelkezésre álló retardt készítményei esetén várható a fogyás is.
Az első hosszú hatású GLP-1 agonista liraglutid volt az a szer, amelynél a súlycsökkenés 16 hetes alkalmazást követően igazolható volt, ugyanakkor a betegek egy részénél a hatást mérsékelte a gyomorürülés gátlással szemben 5 hét után kialakuló tolerancia.
Az újabb, hosszú hatású dulaglutid esetén csak kisebb mértékű súlycsökkentő hatás volt igazolható.
A legújabb származék semaglutid a GLP-1 agonisták közül a leghatékonyabb a testsúlycsökkentésben, emellett már nemcsak injekcióban, hanem per os is adagolható.
A GLP1-agonisták mellékhatásai a hányinger, hányás, hasmenés, hasi panaszok és székrekedés, de ezek a legtöbb esetben jól tolerálhatók.
Kettős inkretin hatású szerek
A tirzepatid jelenleg az egyetlen forgalomban lévő kettős GLP-1 és GIP agonista, mely további fogyási előnyöket biztosít. A szintén eredetileg cukorbetegeség ellen kifejlesztetett hatóanyag jelentős és tartós testsúlycsökkenést eredményez, átlagosan több, mint 20%-os fogyást produkálva 48 hetes időtartam alatt.
Mellékhatásai megegyeznek a GLP-1 agonistáknál leírtakkal.
Hármas inkretin hatású szerek
A retatrutid egy hármas inkretin agonista, amely a GLP-1, GIP és glükagon receptorokra hat, és jelenleg az elhízás elleni hatását klinikai III. fázisú vizsgálatban tesztelik. Újdonsága abból adódik, hogy a glükagon receptort is izgatja, amelyről úgy gondolják, hogy az energiabevitel csökkentése és az energiafelhasználás fokozása révén növeli a testsúlycsökkentő hatékonyságot. Átlagosan 24% fogyást értek el alkalmazásával 48 hét alatt, ami már eléri a gyomorszűkítő műtétek hatékonyságát.
Az eddig feltárt mellékhatások a GLP-1 agonistákkal megegyezőek.
Az életmódterápia nem helyettesíthető
Az inkretin agonisták alkalmazásának abbahagyása után testsúlygyarapodás figyelhető meg, melynek mértéke az abbahagyást követő 48 hét alatt 6-10% között mozog.
Mindez alátámasztja az életmódbeli beavatkozások szükségességét, hiszen az inkretin hatású szerek nem kezelik az elhízás okát. Azonban az életmódváltás és a modern farmakoterápia kombinációja eredményes lehet az elhízás elleni küzdelemben.
Dr. Gáspár Róbert
2024. február 14.
