Magazin

Digitalizáció

Munkaerőhiány a patikában

Létezik-e gyors megoldás a problémára?

A gyógyszertárak működéséhez szükséges személyi feltételek a 41/2007. (IX. 19.) EüM rendelet értelmében a heti nyitvatartási idő függvényében számszerűen definiáltak, mind a dolgozó gyógyszerészek, szakasszisztensek és asszisztensek tekintetében. Azonban évek óta problémát jelent a patikai szektorban a mostanra állandósultnak mondható munkaerőhiány, amit csak fokoz, hogy a frissen végzett gyógyszerész és szakasszisztens kollégák száma nem fedezi a ténylegesen a közforgalomból hiányzó létszámszükségletet.

A probléma geográfiai helyzettől szinte független, egy 2019-es felmérés szerint a patikák több mint felét érintette már a munkaerőhiány. A korábbi tendencia azóta expandálódott, már nem csak a vidéki patikák vannak nehéz helyzetben, a nagyobb városokban is állandósult a humánerőforrás-probléma a folytonos konkurálás, bérverseny miatt.
A feladatok, különösen az adminisztratív teendők száma csak nőtt az évek során, emellett azonban biztosítani kell a gyógyszerellátás megszokottan magas minőségét, ehhez pedig a meglévő szűkös humánerőforrást kell fókuszálni a patikán belül.
Felmerül tehát a kérdés, hogy amíg a frissen végzett és közforgalomban ténylegesen elhelyezkedni kívánó kollégák száma nem tudja pótolni ezt a rést, mit tehetünk, hogy a nehezítő körülményektől függetlenül biztosítani tudjuk a gyógyszerellátás megszokottan magas minőségét, hogyan tudjuk a meglévő szűkös humánerőforrást fókuszálni a patikán belül?

Automatizáció az árazásban, készletkezelésben

A folyamatosan változó fogyasztói preferenciák, a különböző hiánycikkek bizonytalan beszállítása és a szezonalitásból eredő változások jelentősen befolyásolják a gyógyszertárak rentábilis működését.
Egy tudatos patikavezető rengeteg időt tölt mind az árazással, mind a készlet-optimalizációval, ez rengeteg időt és adatkezelést igényel minden esetben. A legtöbb rendszergazdának vannak segítséget jelentő, sokszor ingyenesen elérhető moduljai. Ezeknek a moduloknak a beállítása egyszer igényel egy komolyabb időbefektetést és átgondolást, azonban már a következő napon érezhetjük a hatását, legyen szó akár rendelésről, akár árazásról.
A modulok retrospektíven vizsgálják az adott időszakok korábbi fogyásait, ez alapján rendeléseket állítanak össze, beszállítást követően pedig a felállított szabályok alapján az árazási javaslatot is beállítják, hogy minden esetben a megfelelő árrés kerüljön kiszámolásra, még akkor is, ha az adott termék akciósan érkezett be a patikába.

Elektronikus naplóvezetés

A 41/2007. (IX. 19.) EüM rendelet 18. §-a letővé tette, hogy a gyógyszertárban kötelezően vezetendő naplók nagy részét akár elektronikusan is kezelhetjük.
Erre is létezik már rendszergazdai megoldás, mely elérhető akár mérleggel összekötött verzióban, de használható anélkül is. Az adminisztráció mennyiségében nem történt változás, de az időfelszabadítás és pontosság itt is fontos tényező, hiszen az elektronikus naplóvezetéssel a laborálás lezárása automatikus, készletezi a laborált készítményt, melyhez akár a megfelelő szignatúrát is egy gombnyomással kinyomtathatjuk.
Az impleálási és vizsgálati napló tekintetében is nagy segítséget nyújtanak ezek a programok, és ezáltal időt spórolnak meg, hiszen nem kell megkeresni a számlához kapcsolódó minőségbiztosítási dokumentumokat, emellett a gyártási szám és lejárati idő kézi rögzítése sem szükséges, ezeket a program átemeli automatikusan, melyet a gyógyszerésznek egy gombnyomással csak véglegesítenie kell.

Self-checkout, Kiosk megoldások

Nem csak a patikákban, hanem a klasszikus kiskereskedelmi szektorban is jelentkezik a munkaerőhiány, melyet különböző önkiszolgáló rendszerekkel igyekeznek enyhíteni. A gyógyszer, mint speciális termék továbbra is kizárólag szakember által szolgáltatható ki, ezzel is biztosítva a termék + információ átadását.
Azonban a gyakorlati életből tudjuk, hogy sok olyan vásárló is betér a patikába, aki kizárólag szabadpolcon is elérhető terméket, például lázmérőt, étrend-kiegészítőt szeretne vásárolni, viszont a hagyományos megoldás mellett ki kell várnia azoknak a betegeknek a kiszolgálását is, akik valóban gyógyszerészi gondozásra szorulnak. Ezt a várakozási időt és szabadpolcos vásárlást lehet segíteni önkiszolgáló megoldásokkal, melyek hamarosan elérhetővé válnak több rendszergazda portfóliójában is.

EESZT monitorok, Beteginformációs monitorok

További időt és energiát emészt fel mind a betegek, mind az expediálók részéről az a fajta információhiány, ami egy TAJ szám és az EESZT-be felírt receptek ellenőrzése esetén alakul ki napi szinten a gyógyszertárakban.
A betegek bizonytalanok a felírt készítményekben, adott esetben konfliktus is kialakulhat a beteg és az expediáló között, főleg, ha a különböző generikus készítmények között kell keresnie az expediálónak.

Az EESZT funkcióval is rendelkező Beteginformációs monitorok ebben nyújthatnak segítséget, hiszen amint az expediáló belép az EESZT-be, az adott TAJ számhoz tartozó összes felírt recept megjelenik a monitoron a gyógyszer fényképével együtt, így gördülékenyebbé téve az expediálás folyamatát. Ez a fajta hatékonyság az expediálók elégedettségét is növeli, hiszen csökkenti a kialakuló konfliktusok számát, vagyis nagyban hozzájárulhat az expediálási légkör javításához, a munkavállaló megtartásához.


Összességében elmondható, hogy a helyzet nem könnyű, de érdemes minden olyan segítséget igénybe venni, amikkel valóban hatékonyan segíthetjük a szűkös humánerőforrások fókuszálását az olyan feladatokra, amelyekhez valóban a húsvér szakember szükségeltetik, mint például a közvetlen betegellátás és a gyógyszerészi gondozás.

 

Dr. Szepesi-Palik Anett
gyógyszerész vezető
 

2023. augusztus 21.

 

Novodata Zrt. - LX-Line Kft. Dr. Szepesi-Palik Anett gyógyszerész vezető